Magyarság, 1938. február (19. évfolyam, 25-47. szám)

1938-02-01 / 25. szám

Ara képes melléklettel együtt 10 fillér ELŐFIZETÉSI ÁRAK: FÉLÉVRE 24 PENGŐ, NEGYEDÉVRE 12 PENGŐ, EGY HÓRA 4 PENGŐ. EGYES SZÁM ÁRA HÉTKÖZ­NAP 10 FILL, VASÁRNAP 20 FILI, AUSZTRIÁBAN HÉTKÖZNAP 80 GARAS, VASÁRNAP 40 GARAS MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MINDEN NAP POSTATAKARÉKPÉNZTÁRI CSEKKSZÁMLA: 28990 LEVÉLCÍM: BUDAPEST 2. POSTAFIÓK: 65. SZÁM FŐSZERKESZTŐ:­ETHŐ SÁNDOR FŐMUNKATÁRS: AJTAY JÓZSEF SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: II. HUNYADI JÁNOS ÚT 2. TELEFON: *15 60-10 (25 MELLÉKÁLLOMÁSSAL). ÉJJELI SZERKESZTŐ­­SÉG VI. ARADI­ UTCA 8. TELEFON: 11-54-61,11-54-02. HIRDETÉSI OSZTÁLY IV, VÁCI UTCA 84. TELEFON: *18-88 66. MENETJEGYIRODA, UTAZÁSI ÉS KÖNYV. OSZTÁLY IV, ESKÜ-UT 6. TELEFON: 18-12-10 BUDAPEST, 1938 FEBRUÁR 1. KEDD XIX. ÉVFOLYAM, 25 (5051) SZÁM Nemzetközi nacionalizmus? Írta: Lendvai István Egy jobboldalinak ismert közéleti cso­port azzal az újdonsággal szolgál mosta­nában a politikai hírek iránt érdeklődő közvéleménynek, hogy a belga, a fran­cia, az olasz, a német, az osztrák és a lengyel jobboldali politika egy-egy kivá­lóságát meginvitálta Budapestre. Ezek az urak azután a maguk nemzetének jobb­oldali politikáját, annak a politikának eddigi kialakulását, helyzetét és további célkitűzéseit fogják ismertetni — és ez­zel szemben jómagunknak, akik nem ma kerültünk a keresztény nemzeti világ­nézet politikai és újságírói frontszaka­szára, véletlenül sem lehetne ellenveté­sünk. A kiszemelt külföldi vendégek bi­zonyára sok érdekeset, tanulságosat, meg­­gondolnivalót fognak elénk tárni előadá­saikban s a nemzeti közvélemény csak az ismert magyar udvariassággal fogad­hatja valamennyiüket. Ha csak eddig volna az egész dolog, akkor valóban nem kívánkoznék egy ke­resztény nemzeti napilap vezető helyére cikktémának. De a jobboldali külföldiek­nek e vendégjárásával kapcsolatban ki­derült ma, hogy a külföldiek előadásai­nak sorozata mögött a budapesti rende­zők ama szándéka húzódik m­eg, hogy a magyar jobboldal kapcsolatot teremtsen Európa jobboldali szellemi és politikai mozgalmainak vezetőivel, mert hiszen — szerintük — ma Európában új naciona­lizmus van kialakulóban s ez ma már nem lehet sem nálunk, sem egyébütt helyi kérdés s így ez az európai kapcsolat fon­tos szolgálatokat fog tenni „a készülő új Magyarországnak“. A legteljesebb tár­gyilagosság mellett — sőt éppen annak következtében — nem lehet egyébre gon­dolni e hangok hallatára, hogy itt vala­miféle nemzetközi nacionalizmus kiala­kítását tervezik, azzal a már gyakran hallott és a mi nagy magyar problé­mánkra mindig olyan balul kiütött re­ménykedéssel, hogy akik a maguk hazá­jának nacionalizmusát átérzik és lelke­sen szolgálják, nyilván meg fogják érteni a mi nacionalizmusunkat is, s e megértés, e világnézeti közösség jegyében majd szí­ves készséggel lesznek szolgálatára a mi magyar igazságunknak, a mi nemzeti tö­rekvéseinknek. Azzal a fájdalmas szeretettel, amely­­Arany János kezét vezethette, mikor a szabadságharc után némely keserű ta­pasztalatai alapján megírta a nagyidai cigányokról szóló szatíráját, kérdezzük e fölfogás jóhiszemű képviselőit: csak­ugyan nem látják, hogy az „internacio­­nális nacionalizmus“ magyarán szólva fából vaskarika, latinul szólva contradic­­tio in adjecto? Minden nacionalizmus­nak ábécéje az, hogy a maga országhatá­rain belül, sőt azokon kívül is, a maga hatalmi eszközeinek birtokában mindent elsősorban a maga fajtájának érdekei szerint cselekszik és érdekellentétek ese­tén halálpontosan a maga nemzete mellé és a másik nemzet ellen szegődik? A na­cionalizmusnak általában ez a termé­szete, a lényege. Vagy talán el tudnak képzelni e fölfogás hirdetői olyan ma­gyar nacionalizmust, amelynek adott esetben nem a magyar nemzeti érdek volna az első és döntő szempontja, ha­nem az, hogy mit áldozzon föl nagy­­sietve ezekből a más nemzetek javára és a magyar nemzet rovására? Ilyen ön­sanyargató, ilyen jászieszkárizmusba ol­tott magyarokat ugyan a képzelet el tudna gondolni, de a józan ész nem ne­vezné őket magy­ar nacionalistáknak. Nyilvánvaló, hogy — időszerű példára hivatkozván — Goga Oktavián naciona­lizmusának semmiféle világnézeti kö­zösség indítására sem lehetnek közös irányvonalai a trianoni hóhérbéke ellen élethalálharcot vívó magyarság naciona­lizmusával. Nem lehetnének még akkor sem, ha Románia mai kormányzata nem volna legföljebb nyíltabban a totális na­cionalizmus harcosa, mint volt eddig minden előde. A totális nacionalizmus végképpen kirekeszt minden igazi tény­leges, kézzelfogható eredményekben mu­tatkozó megértést más nemzetek vagy éppen a hatalmikig alájuk vetett nem­zeti kisebbségek iránt. Ezen a parasztian egyszerű tényen nem változtatnak sem a zöld, sem a fehér asztal mellett közösen eltöltött kellemetes órák és kölcsönösen elszavalt pohárköszöntők és udvariasko­dások, amelyek közepette az agyak és szívek — ha egészségesek — csak azt latolgathatják: vájjon beugrik-e nekik a­­ másik? Arról aztán nem is kell most hossza­san beszélni, hogy amikor a magyar­országi politika baloldalától, különösen a nemzetközi szociáldemokrácia mun­kásszervezeteinek világnézeti közössége jegyében való barátkozást velünk poli­tikailag ellenséges államokkal méltán rossznéven vehettük, nem lenne-e utó­lagos igazolása a magyarországi szociál­demokrácia általunk mindenkor súlyo­san kifogásolt ilyetén viselkedésének, ha most némely „magyar nacionalisták“ kóc P­áznák azt — a keresztény nemzeti ér­dekek számára végső soron ugyanolyan reménytelenül? Egyszer már elhitették nálunk sokakkal, hogy majd a nyugati demokrácia így, majd a munkásság nem­zetközi szervezetei úgy megsegítik az igaztalanul letiport Magyarországot a világnézeti közösség, a nemzetközi szoli­daritás nevében — és az eredményt nem kell részleteznünk. És most éppen „jobb­oldaliak“ várnának jottányi segítséget, támogatást éppen azoktól, akik nem is a nemzetköziséget füllentik, hanem a leg­­totálisabb nacionalizmust a legvéreseb­ben komolyan veszik a maguk részéről és a maguk érdekében? Ami pedig ama bizonyos liberalizmus néven emlegetett zsidókérdést illeti, némileg véres irónia van abban a gondolatban, hogy az Al­liance Israelite már most a „nemzetközi nacionalizmus“ ötletére hivatkozva je­lentheti ki a maga létjogosultságát, mi­kor hiszen ő nem is annyira ellenségei­vel barátkozik, mint inkább a maga nem­zetközi nacionalizmusát igyekszik min­den adódó eszközzel alátámasztani. Internacionális jobboldal? Egy módon valóban lehetséges volna. Nem naciona­lista, hanem keresztény alapon. A keresz­ténységben való igaz, mély lelki inter­nacionalizmus — amely egykor Európát kultúrterületté emelte — gátját tudná vetni annak a féktelen, véresszemű to­tális nacionalizmusnak, amely mindent megenged magának és semmit nem en­ged másnak és meg tudná teremteni a nemzeteknek a maguk sajátos létén túl való szellemi és erkölcsi közösségét, spi­rituális egységét. De hol lehet szó ennek a krisztusi internacionalizmusnak a le­hetőségéről ott, ahol a totális álla­ti gon­­dolat, a vér és fajimádat üldözőbe vette a keresztény egyházakat s a krisztusi sze­retet evangéliumát? És vaj­­on lehet-e szó, jobboldaliságról ott, ahol nem is a tak­tikai hallgatás némaságával, hanem a tomboló helyeslés lármájával fogadták a harmadik birodalomnak azt a tilalmát, hogy a német katolikusok legalábbis ak­kora egyéni szabadsággal utazhassanak a budapesti eucharisztikus világkongresz­­szusra, amilyennel majd négerek és esz­kimók fognak hozzánk jönni — s minő jobboldaliság az, amely boldogan tudta megcsókolni azt a kezet, amely a kettős Szentév Magyarországát ilyen ridegen arculü­tötte? Nem tudjuk egyelőre, mennyire ko­moly, átható, megfontolt gondolat ez a „nemzetközi nacionalizmus“, bizonyos he­lyeken. De ha elgondolói nem úgy vélik is, mint ahogy bekövetkeznék, ahogy ér­dekelt helyeken esetleg már gondolják is: ez a „nemzetközi nacionalizmus“ egyre kétségtelenül jó lenne. Arra, hogy elő­készíttessék a diktátorok és diktatúrák viszontbiztosító szövetsége, amely termé­szetesen éppen úgy nem lenne szent, mint ahogy nem volt az a múlt évszázad po­rosz—orosz—osztrák „szentszövetsége“, amelyben Európa akkori legnagyobb autokratái szövetkeztek minden európai szabadságmozgalom elfojtására. A XX. század kisebb-nagyobb Metternichjei gon­dolhatnak erre — de hogy ehhez éppen a magyar jobboldaliság, éppen a ma­gyar keresztény nemzeti gondolat ne­vében, éppen a trianoni magyar hely­zetben eszközökül adjuk oda magunkat, erről talán még a lelkek mai zűrzavará­ban sem lehet szó. Akiknek,még vannak fülei a hallásra és szemeik a látásra, hall­ják és lássák meg egy budapesti nyilas ve­zérnek azt az Aradi Közlönyben megírt és Budapesten általa újra megismételt kije­lentéseit, „tekintettel a belpolitikai célkitű­zésre, amely a két ország (tehát Románia és Magyarország) közötti baráti viszonyra nyújt módot, semmi értelme sincs, hogy most a revízió hangoztatásával megaka­dályozzuk a megértő kapcsolatok kiala­kítását. Erre az időre a revíziót el kell hallgatni!“ Íme, a világnézeti közösség első gyümölcse, az „új magyar naciona­lizmus“ Petőfije már nem azt mondja: „Talpra magyar!“ — hanem azt, hogy „Hasra magyar!“ s a területi revíziónak még hangoztatását is eltiltaná Goga Ok­tavián szép szemei kedvéért, amelyek a „megértő kapcsolatok“ lázában lángol­nak. Vájjon bárányok lehetnek-e azok, akik ilyen megértő kapcsolatokat tudnak találni az ordassal , s váljon tehetnek-e annyira birkává egy ezeresztendős kultur­­nemzetet, hogy a „nemzetközi naciona­lizmus“ túlvilági boldogságával helyezze bele magát az ordas torkába? Az aradi vértanuk városában megjelent „jobb­oldali“ nyilatkozat mindennél jobban igazolja szerény cikkünk okfejtését. A totális nacionalizmusok szövetségében nincs m­ás mód, mint az ordasokat min­denre rászabadítani, a bárányokat min­denkinek kiszolgáltatni. Micsoda nacio­nalizmus, micsoda jobboldaliság, mi­csoda kereszténység az, amely Csonka­­magyarországnak a fölfalandó bárány szerepét szánja? - Az Egyesült Államok húsz százalékkal növeli flottája erejét Leahy tengernagy. A légkör fenyegetőbb, mint 1918-ban Az Egyesült Államok fegyverkezési pro­gramjának költségvetési számadatait múlt­kori híradásunkban egy hírszolgálati iroda közlése alapján ismertettük. A Le Temps január 30-iki számában a következő s jóval kiadósabb adatokat olvassuk az amerikai fegyverkezési programmal kapcsolatban: Az USA 20 százalékkal akarja növelni flottájának erejét még ebben az évben. Erre a célra Roosevelt 800 millió dollár hitel megszavazását kéri a törvényhozástól. A 800 millió dollár felhasználásával egy év alatt 3 csatahajót, 8 cirkálót, 2 repülőgép­­anyahajót, 25 torpedórombolót, 9 tenger­alattjárót és 25 segédhajót építenek s a ten­gerésztisztikar létszámát 1200 fővel, a ten­gerészlegénység létszámát pedig 20.000 fővel emelik. A washingtoni képviselőház haditengeré­szeti bizottsága különben az új hadihajók készítéséről szóló Winsof-féle törvényjavaslat tárgyalásának előkészítése során szakértőként hallgatta meg Lealus tengernagyot, a­ hadi­­tengerészet hadműveleti osztályának főnö­két, aki kijelentette, hogy a légkör sokkal fenyegetőbb, mint bármikor 1918 óta. Javu­lás sehol sem észlelhető. A fegyverkezések korlátozását célzó nemzetközi erőfeszítések meghiúsulása, valamint a jelenlegi bizony­talan politikai viszonyok és Anglia, vala­mint Japán óriási méretű hadihajóépítkezé­­sei parancsolóan követelik, hogy az Egye­sült Államok sürgősen növeljék tengeri had­erejüket. Anglia milícia formájában bevezeti az általános védkötelezettséget Az angol kormány véderőfejlesztési intéz­kedései — mint ismeretes — eddig elsősor­ban a felfegyverkezésre irányultak, most azonban — írják a lapok — a kormány a hadseregszervezés terén is fokozza tevékeny­ségét. A vasárnapi la­pok ezzel kapcsolatban már arra is célzást tesznek, hogy Angliában milícia formájában bevezetik az általános védkötelezettséget. Egyes lapok, így például az Observer is, behatóan foglalkoznak az ifjúság sport­­nevelésével s ennek kapcsán rámutatnak, hogy az általános védkötelezettség beveze­tése népegészségügyi szempontból is rend­kívüli jelentőséggel bír. A lapok másik cso­portja tisztán katonai szempontból vizsgálja ezt a kérdést és arn a megállapításra jut, hogy az angol hadsereg szükséges létszámát a milíciarendszer bevezetésével vagy az álta­lános­ védkötelezettség elrendelésével lehet elérni. Anglia, Franciaország és a szovjet az USA támogatását kérik Japán ellen Szombaton genfi körökből olyan hírek kerültek forgalomba, hogy a népszövetség tanácsa felhívást intéz az USA-kormányihoz, hogy a washingtoni kormány a távolkeleti bonyodalom ügyében működjék együtt a népi szövetséggel. Ezt a hírt, mint megírtuk, Washingtonban hivatalosan megcáfolták. Be­avatott genfi körök értesülése szerint azon­ban ezt a következő formában még mindig fenntartják: Anglia, Franciaország és Szovjetorosz­­ország genfi megbízottjai határozati javasla­

Next