Magyarság, 1938. március (19. évfolyam, 48-72. szám)

1938-03-01 / 48. szám

Ára képes melléklettel együtt 10 fillér ELŐFIZETÉSI ÁRAK: FÉLÉVRE 24 PENGŐ, NEGYEDÉVRE 12 PENGŐ, EGY HÓRA 4 PENGŐ. EGYES SZÁM ÁRA HÉTKÖZ­NAP 10 FILL. VASÁRNAP 20 FILL. AUSZTRIÁBAN HÉTKÖZNAP 30 GARAS, VASÁRNAP 40 GARAS MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MINDEN NAP POSTATAKARÉKPÉNZTÁR! CSEKKSZÁMLA: 28090 LEVÉLCÍM: BUDAPEST 2. POSTAFIÓK: 55. SZÁM FŐSZERKESZTŐI ETHŐ SÁNDO­ ROMUNKATARSt AJTAY JÓZSE SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: II. HUNYADI JÁNOSUT 2. TELEFON: *15 60-10 (25 MELLÉKÁLLOMÁSSAL). ÉJJELI SZERKESZTŐ­SÉG VI. ARADI UTCA 8. TELEFON: 11 54-61, II 54 6*. HIRDETÉSI OSZTÁLY IV, VÁCI UTCA 34. TELEFON: •18-88 66. MENETJEGY IRODA, UTAZÁSI ÉS KÖNYV. OSZTÁLY IV, ESKÜ-UT 6. TELEFON: 18-12 10 BUDAPEST, 1938 MÁRCIUS 1. KEDD XIX. ÉVFOLYAM, 48 (5074) SZÁM Griger Miklós írta: Katona Jenő Amikor először voltunk nála Bicskén, az apátplébánosi kúria magastetejű, föld­szintes, rácsos ablakú épületében, a kert­ben a nyár késő virágai virítottak és fö­löttük ott magaslott a házigazda kedves felvidéki fája, az ezüstös levelű fenyő. Griger Miklós apát úr még nem volt ott­hon, de amint a dolgozószobájába be­vezettek, mégis egyszerre körülfogott a házigazda egyéniségének varázsa. A dol­gozószoba hangulata, a bútorok nemes egyszerűsége megőrizte gazdájuk lelkét. Köröskörül a falakon, a könyvespolcok fölött körmöcbányai képek voltak, ame­lyek a felvidéki városka hangulatát árasz­tották. Szemben az íróasztallal egy ódon feszület, amely előtt térdeplő bányászala­kok régi fafaragásos szobrai a látogatót arra emlékeztették, hogy az apát úr vala­mikor a bányászok papja volt. Négy-öt halálfej is meredt rám, mert az, aki ebben a szobában dolgozni szokott, naponként barátkozott a halállal. Azt tartotta ugyanis, hogy a halál az ember testvére, szelíden kezet kell hát nyújtanunk neki és folytonos jelenvalóságában élnünk. Az utóbbi szavakat valamikor a német szo­ciális katolicizmus heroikus apostola, Sonnenschein Károly írta le naplójába, az a férfiú, aki az olasz Popolarik vezérével, Don Sturzóval együtt legjobban emlékez­tet Grigor Miklósra. Mindhármuk lelkében a katolicizmus eleven hite ölelkezett an­nak szociális és demokratikus tartalmá­val. Azután megjelent a házigazda, akinek élesen metszett profilja, kissé hajlott alakja, melyet egyszerű reverenda takart, folytonos gondolati munkát és testi szen­vedést árult el. De egyszersmind azt is, hogy a beteg test fölött a lélek ereje győ­zedelmeskedik. Megmutatta ezután könyv­tárát is, amely legárulóbb jele gazdája lelkivilágának. Ebben a könyvtárban nagyértékű szépirodalmi művek mellett furcsa együttesben keveredett a szocialista és keresztényszocialista irodalom. Cath­­rein, Pesch, Getzeny, Giesswein és Pro­­hászka művei mellett ott voltak a legkivá­lóbb szocialista írók is. Az, aki ezeket a könyveket forgatta, a most európaszerte összeroskadó szocializmusban, hibái és tévedései mellett is, a proletariátus egy­kori nagy szabadságküzdelmét látta, a dolgozó és méltatlanul megrabolt ember­tömegek kétségbeesett kiáltását hallotta ki. Lélekben már ekkor érezte, hogy egy nagy világtörténelmi dialógus kezdődik a marxizmus és a katolicizmus között... Griger Miklós számára semmi sem volt kinzóbb, mint a kornak ez a nagy aposz­­táziája, amelyet a kapitalizmus bűnei idéztek elő és egész életgondolata és élet­célja annak a szociális igazságnak meg­valósítása volt, amely az embereket újra Krisztushoz vezeti. Rendíthetetlen meg­győződéssel vallotta, hogy az emberek lelki üdvözítésével párhuzamosan kell megtörténni szociális fölemelkedésüknek és Istennek úgyszólván kenyér alakjában kell megjelennie azok számára, akik nem hisznek, mert mit sem remélhetnek többé. Nem volt ebben a fölfogásban a szimp­ó­niákus ízű­, lélekvásárló anyagelvűségnek­­ egy árnyalata sem, ellenkezőleg az ellen­kezője nem ment az olykor talán akarat­lan farizeizmustól. Nem nézhet az nyu­godt és vidám arccal Isten arcába, aki tekintetét az emberi nyomor, a megrabolt munka, a kifosztott szegénység látványá­ról elfordítja. Griger Miklós számára a keresztényszocializmus sohasem volt a szociáldemokráciával való megkésett ri­valizálás, hanem az Evangéliumból spon­tán fölforrásozó hit és erő. Azokban a szociális prédikációkban, amelyeket egy­kor kiadott, újra és újra ismétli, hogy a keresztény tömegek csak azt a keresztet kötelesek elviselni, amelyet az Isten rak vállukra és nem azt, amelyet az emberek önzése és kegyetlensége ácsol nekik. Már mint fiatal papnak, amikor a nép­párthoz csatlakozott, ez volt a vezető gon­dolata. Zichy Nándornak bátor, emelke­dett szociális politikája, párosulva okos, a katolicizmus nemzetiségi politikájával, korán megvette szívét. Mindig mély tisz­telettel említette előttünk Giesswein Sán­dor bizony méltatlanul felejtett alakját, akiben a keresztényszocialista mozgalom igazi életrehívóját, a legnagyobb magyar keresztény szociológust, az egyetemes szemléletű papot tanulta meg csodálni, s mindenhol, még a baloldalon is, meglátta az igazi és becsületes törekvést s ezt az igazi katolicitást semmi sem gáncsolta el benne, mert tudta, hogy a lélek ott fut, ahol akar. Csak sírjánál ébredt rá, mint egyik be­szédében mondotta, Andrássy Gyula igazi, emberi és államférfim nagyságára. Talán a polgárdűt­sír nagy halottjának szemér­mes zárkózottsága, életformájának artisz­­tikus elhatároltsága volt az, ami, bár nem egészen, el tudta takarni Griger Miklós előtt egy ideig politikájának monumen­tális nagyszerűségét. De azután senki töb­bet nem tett Andrássy Gyula emelkedett nemzetfilozófiai eszmélődésének és kül­politikai koncepciójának a magyar töme­gekkel, a magyar szegény néppel, a „sze­gények királya“ leghűségesebb jobbágyai­val belső, lélek és igazság szerinti talál­­koztatására. A kortárs­ politikusok között legjobban Gaal Gasztont szerette. Az ő etikai tisztasága különösen sokat mondott Griger számára és mindig a reformkori magyar középnemesség, a Kölcseyek és Deákok utolsó nagy fölmagasodását, meg­­elevenedését idézte. Az a Griger Miklós, aki a földbirtokreform kérdésében olyan merész és sokaktól meg nem értett be­szédet mondott, eleinte ellentétet érzett maga és halott barátja között, aki viszont nem tudta régebben megérteni, hogy Gri­ger Miklós éppen a magántulajdon érde­kében támadja annak túlzásait, tehát a mammutbirtokokat is. De ha Gaal Gasz­­ton szociális programja eleinte nem is elé­gítette ki Griger Miklóst, kielégítette és a rokonlelkek csodálatával töltötte el tiszta jelleme, mert Griger Miklós szá­mára a politikában is ez volt a legdön­tőbb tényező. Sok lelki küzdelmébe került annak ide­jén a keresztény pártból való kilépése. De erre akkor ugyanúgy lelkiismerete pa­rancsa késztette, mint ahogy később ez vezette a szociális katolicizmus táborába, Szekfü Gyula és a nemrég elhunyt Bajza József mellett a Korunk Szava főmunka­társai közé. Még ma is megvillan előttünk tekintetében azoknak a töprengéseknek ■zomorusága, melyeket csak olyan férfiú érez, akinek a magyar sorsproblémák szí­vének gyökeréig fájnak. Griger Miklós továbbra is a régi ideálokért küzdött: a keresztény gondolatért mint politikai té­nyezőért, a katolikus egyház jogaiért, de éppen úgy a felekezeti békéért is, az Evan­gélium szellemének a gazdasági és poli­tikai életben való érvényesítéséért, a szo­ciális haladásért, az agyuk vagy arcuk verejtékével dolgozó néprétegekért, a nemzet legszentebb érdekeinek szemmel­­tartásával a törvényes királyságért s vele Magyarország integritásáért. Amikor Griger Miklós a legitimizmus ügye, a király mellé állott, ezt azért tette, mert mint a magyar történelemben any­­nyiszor, a nép és király ügyét árnyalati­­lag egybevágónak látta. Ha ez nem így lett volna, semmi sem sodorhatta volna a legitimisták közé. S csak természetes, hogy az igazi szociális gondolat híveként és a keresztény szellemi és lelkiismereti szabadság harcosaként mindenfajta lélek­taposó pártdiktatórikus törekvéssel szem­beszállt. Szembeszállt a hitlerizmussal, mint német neve és vére ellenére egyik legigazabb magyar ember, engesztelhe­tetlen és konok ellenfeleként a pángerma­­nizmusnak és kibérelt lelkiismeretű, hit­vány kerítőlelkű pionírjainak. Szembe­szállt a hitlerizmussal, mint magyar em­ber, aki tudta, hogy a nagy magyar gon­dolat csak a testvérnemzetiségek ölelke­zésében valósulhat meg. De mint kato­likus ember is, világnézeti okokból, mert a hitlerizmus teljességgel összeegyeztethe­tetlen katolikus meggyőződésével és hu­manizmusával. Új, igazabb harcokra készült, amikor nemrégiben lemondott a nemzeti néppárt elnökségéről. Elvhű­, harcos hitvalló, de minden emberi gyöngeség iránt megértő és megbocsátó gyengéd lénye talán nem is volt alkalmas egy párt vezetésére, ahol — Apponyi szerint — annyi nemtelen fémet kell verni és keverni a nemes anyag­hoz, hogy forgalomképes legyen. Jövő po­litikai útja, úgy gondolta — bármelyik pártba vezessen is még —, minden bi­zonnyal oda fog vezetni, ahol lelke esz­ményeit és a magyar nép megalázott és megszomorított millióit leginkább szol­gálhatja, szilárdan és rettenthetetlenül mutatva az ezeréves királyság, a magyar alkotmány teljessége és a társadalmi ha­ladás gondolatának egysége felé. Griger Miklós szentül meg volt győződve, hogy­­a leggyökeresebb, legszélesebb horizontú népi reformpolitika belefér az ekként ér­telmezett legitimizmusba és ezért esett el idő előtt megrokkant szívvel, de töretlen becsülettel. Griger Miklós nem tartozott azok közé, akik csak látszatharcot harcolnak. Har­caiban, egyéniségében heves és hős volt a lénye, de ez az egyéniség a meggyőző­dés tisztaságával, a belőle kiáradó szere­tettel még azokat is lefegyverezte, akik, talán mert érezték önhitványságukat, gyűlölték. Griger Miklós, aki első szent­beszédében ezt mondotta: „A szegények papja akarok leírni és elmegyek, ha kell, éjnek­ éjszakáján is, hogy őket fölkeres­sem. Isteni mesterem a vak szemét nem égről vett csillaggal, hanem egy marék sárral gyógyította meg ,­ezeket a sza­vakat életében, egyéniségében és politiká­­jában egyaránt valóra váltotta. Most már ott fekszik a pesti Szent Imre- kollégium kicsiny szobájában a halál sö­tétjében és fényében. Ó, mert az ilyen halál, mint Griger Miklósé, nem csak ri­deg, sötét és reménytelen. A tiszta, gyer­­mekszívű pap, aki egyszer Bécs legrégibb s legbájosabb templomának hajnali su­gárzásában, a Maria am Stiegen feledhe­tetlen hangulatában egyszer azt mondotta e sorok írójának: sok vétkem lehet és van is, de bármikor életemet adnám egy­­házam legkisebb tanáért és mindig sze­rettem a szegényeket, — a szent bohém, Umbria hegyes Poverello-jának kicsiny magyar testvérkéje, bizton tekinthetett sírja éjjelének elébe. Milyen kegyetlenül szigorú, szörnyen magános, milyen meg­vesztegethetetlenül igazságos Isten zászló­tartója, a halál. Mennyire lehull előtte minden álarc. De Griger Miklós lényé­­nek gyökerében volt az igazság és feled­­hetetlen, kedves arca mit sem változott a halál angyala előtt. Krisztus kegyes és diadalmas arcába nézve, ha valaki, ez a bátor és hűséges katonája mind a sírig elmondhatta: Jó harcot harcoltam, a fu­tást elvégeztem, a hitet megtartottam, » végezetül eltétetett nekem az Igazság ko­ronája, melyet megad majd azon a na­pon az Úr, az igaz Biró. .. Schuschnigg leváltotta a hazafias arc­vonal gráci és stájerországi vezetőségét Fegyveres osztagokkal erősítenék meg a gráci helyőrséget — A Chautemps-kormány lemondással fenyegetődzik a kamara és a szenátus ellentéte miatt — A Balkán-szövetség elismerte az etiopiai olasz császárságot és a Franco-kormányt Hitler május elején utazik Rómába Grácban a nemzeti szocialisták hétfő dél­előttre nagy felvonulást terveztek és felvo­nulásukban tervük szerint résztvettek volna a környékbeli nemzeti szocialisták is. A pártvezetőség végül is letiltotta a tervezett tüntetéseket, úgy hogy a felvonulás nem is történt meg. A gráci országutat gépfegyveres katonai osztagok zárták el és Grácban, mint ahogyan vasárnap is nyugalom volt, hétfőn sem történt rendzavarás. A középiskolákat és a műegyetemet ennek ellenére negyven­­nyolc órára bezárták, mert vasárnap olyan hírek terjedtek el, hogy a stájer központban zavargások törtek ki. Bécsben csakhamar kiderült, hogy a hir vaklárma volt, a katonai osztagok kirendelése pedig a gráci helyőrség megerősítésével együtt csak óvintézkedés. Gorbachot, a hazafias útvonal gráci vezető­jét visszarendelték Bécsbe és központi szol­gálatra osztották be. A hazafiui arcvonal stájerországi vezetését Zernatto miniszter, az arcvonal főtitkára és helyettes vezetője vette át, aki nyomban megbízta Dvorzsck államtanácsost, az arcvonal főtitkárságának tagját, hogy a nyílt kérdések elintézésére utazzék Grácba. Dvorzsdk államtanácsos már vasárnap meg is érkezett Grácba. Egyébként a többi tartományban a tartományi főnökö­ket bízták meg a hazafias arcvonal helyi szervezeteinek vezetésével. Ezáltal szoro­sabb együttműködés jött létre az állami köz­­igazgatás és az arcvonal vezetése között. Hivatalos helyen megcáfolták azokat a híreket, hogy Linzben és Welsben, a nemzeti­­szocialisták felsőausztriai központjaiban nyugtalanság tö­rt volna ki. Hangsúlyozzák, hogy mindenütt teljes a nyugalom. Hétfőn este hivatalos közleményt adtak ki a gráci eseményekről. Eszerint vasárnapra, február 27-ére Grácba nagyobb nemzeti szó-E33

Next