Magyarság, 1938. március (19. évfolyam, 48-72. szám)

1938-03-01 / 48. szám

A MILLIÓ ÉVES Igmándi gyógyvízben ősgyógyerő rejlik. Mesterséges pótlás Nem sikerült eddig. Reggel iszik fél pohárral, Délben eszik jó étvággyal. Kapható kis próbaövagokban is. cialista gyűlést hívtak össze, amelyen Stájer­­ország más városaiból és községeiből is so­kan részt akartak venni. A fennálló gyűlés­­tilalmi rendeletre való tekintettel azonban intézkedések történtek, hogy a tömeggyűlést megakadályozzák. Közben Seyss-Inquart szövetségi belügyminiszter közbenjárására a gyűlés megtartását lemondták. Seyss­ Inquart belügyminiszter elhatározta, hogy elutazik Grácba, hogy érintkezésbe lépjen az ottani hatóságok képviselőivel és velük egyetértés­ben megtegye a szükséges intézkedéseket. "Ki kell tárni az illegális tevékenység burkolt formájét is. Az osztrák hivatalos Wiener Zeitung mér­tékadó helyről származó cikkében A német béke értelme cím alatt foglalkozik Schusch­ Kormányválság lényegét Chautemps és a szenátus konfliktusa miatt A francia szenátus vasárnap ülést tartott és ezen Chautemps miniszterelnök beszédet mondott a munkaügyi döntőbíráskodásról szóló törvényjavaslat vitája során. A ka­mara a Chautemps-féle munkakódex első részét már elfogadta, a miniszterelnök pedig kijelentette a szenátusban, hogy ha a már elfogadott javaslatok szövegét a szenátus úgy megcsonkítaná, hogy lehetetlenné tenné a megállapodást a törvényhozás két háza között, akkor a kormány kénytelen lemon­dani. A délutáni ülés során a szenátus folytatta a munkabéregyeztetésről és a döntőbírásko­dásról szóló törvényszakasz tárgyalását, amelyet hosszú vita után a nagy többség elvetett. Éjfél után ismét összeült a szená­tus és a munkaügyi döntőbíróságra vonat­kozó nyolcadik szakasz eredeti szövegét mó­dosította. Az egész törvényjavaslatot a sze­nátus megszavazta ugyan, de megszavazta a módosítást is. A kamara és a szenátus között hétfő dél­előttre még jobban kiéleződött az ellentét. A kamara munkaügyi bizottsága ugyanis nem hajlandó elfogadni a szenátus által javaslatba hozott módosításokat. A megoldásnak elvben éjfélig létre kellett volna jönnie, mert éjfél­kor járt le a jelenlegi munkatörvény és ezzel együtt mintegy 7000 egyetemes munkaszerző­dés érvénye. A kormány végül azt a közbenső megoldást választotta, hogy a lejáró hétezer kollektív szerződés érvényét két héttel meg­hosszabbítják abban a reményben, hogy két hét alatt mégis csak sikerül létrehozni a meg­egyezést a kormány és a szenátus között. A végleges döntés keddre maradt a szenátusban Anatole de Monzie képviselő, volt minisz­ter feltűnést keltő politikai beszédet mondott egy díszebéden arról, hogy az egyetemes biz­tonság politikájának befellegzett. A hatalmak annak idején Genfet jelölték ki a békebarát hatalmak szellemi fővárosául. Genf a vitat­kozások, Bécs az igazi nehézségek központja . Nem értek egyet Flandinnal, aki nem­régiben azt írta, hogy Franciaországnak első­sorban gyarmatbirodalmi jövőjét s nem euró­pai jövőjét kell szem előtt tartania. Miután a Rajna mentén megnyertük a háborút, húsz évvel később nem szabad elveszítenünk a csatát a Duna mentén. A parancsuralmi államokban a jelszó a hatalom akarása. Franciaország jelszava a háború után a ké­nyelem akarása volt. Nem óhajt kormány­­válságot, de ha ez mégis bekövetkeznék, azt szeretné, hogy kevés tagból álló s néhány világos eszmére támaszkodó kormány ala­kuljon meg. Halásztemetés írta: Farkas István A nap már egész délután a horizont vona­lán kullogott köröskörül, mintha az öreg Kirkenas sírkatételét lesné és vöröseslila fé­nyéből akarna koszorút fonni a Varanger­­fjord halottjának. Néztem a tűzvörös, de hidegen fénylő bolygó útját a gerendaház ablakából, amely előtt néhány rénszarvas téri férgét­­ lustán, első lábaikkal a keményre­­fagyott havat kotorva. S mialatt a Nap, megérintve a távoli ritkás fenyvesek sötét szil­uettjének tetejét, lassan a saját fél­homályába olvadt: a túlsó domboldalban néhány östersundi halász sírt ásott annak számára, aki életében kenyeret adott a fél falu népének és a halat mindig becsületes áron vette át, fiakat nevelt a tengernek, hat fiút, akik közül immár csak kettő él, egy csavargó és egy kisgyermek — a többinek nevét aranybetűkkel felírták a falu végén álló oszlopra sok más név társaságában. Kirkenas koporsója künn állt az udvaron s néhány hópehely, ami megfürdött a nap utolsó sugaraiban, játszadozott körülötte. Odalátszott a tenger s a halott, ha úgy tet­szik neki, kis üvegablakon át elmélázhat a mélységben ájultan fekvő vizek fölött. Négy a hóbatűzött szigony állt a ravatal körül, mindegyiken halcsontváz, a legszebbek ma­radéka, amiket a vén halász életében fogott. És egy fiú guggolt a szigonyok mögött, a legkisebbik, az egyetlen, aki megmaradt, mert a csavargót a család többé nem fogadta be, csak ennek a fiúnak volt joga fázni, sirni és gondolkozni az apja koporsójánál, a nők jólfűtött szobából nézték a tájat, a ködös, fázékony völgyeket, ahonnan a papot várták és az ablakban sirtak, ott fonogatták moszat­­koszorúikat. Közben a sirásók hazatértek, megitták forró teájukat, a pap is megjött, ő is teá­zott, a siratóasszonyok is teáztak, odakünn megindult a hóesés, a nap pedig eltűnt a hideg hegyek mögött. Innen is, onnan is halászok másztak fel a házhoz, melynek padlásszobájában három sárgafényű petró­leumlámpás sugározta szét a hírt a szom­szédos telepeknek, hogy a Kirkenas-házban halott van. Aztán az udvaron is lámpák gyúltak, az égen pedig báli legyezők pom­pájában új fényzuhatagok támadtak, kék, vörös, zöld és sárga színek, mintha egy isteni tenyér gazdagon és rendszertelenül ontaná a koporsó fölé égi világosságát. És a hulló hó szűzi hullásában, a csikorgó hi­degben vontatottan bár, mégis harsogott a búcsúztató ének, aztán elindult a menet és mi ketten, a halász leánya és én, egyedül maradtunk a házban.­­— Most mi lesz velünk? — szóltam a kandalló mellett kuporgó MSrihez, meg­simogattam szép szőke haját és leültem melléje. Mi lesz, hogyan lesz, hiszen Kir­­ken és apó halála boldogságunkat vágta ketté, napok múlva megesküdtünk volna és most közbejött a haláleset, én elmegyek, ki tudja, mikor jövök vissza megint... — Talán jobb, hogy így történt — vála­szolta a leány­t, majd ha meleg Dél kikö­tőiben jársz, találsz magadnak szebbet, job­bat, mint én vagyok és nem kell miattam fáznod a Magas Északon. Kedves, én nem felejtek, de ha kell, tudok lemondani. Ta­lán majd egyszer látlak még, ezzel megelég­szem s nem tagadom, asszony leszek már akkor, férjhez megyek a derék falm­hoz, gyermekeim lesznek, de azért az árva ház­ban a te emléked körül keringek, mint hold kering az ő ura körül... És Mari e pillantásán át a becsületes lé­lek nézett felém akkor. Az ablakhoz men­tünk és kinéztünk a behavazott tájra, mely­nek szélén fekete folt jelezte a végtelen ten­gert. A lámpás menet már a ház felé tartott s hátul, jól elmaradva a többitől, egy em­ber kullogott magánosan. Csetlett-botlott a havon, néhány rongy lógott aszott testén, nagy bottal igyekezett magát egyensúlyban tartani. A csavargó volt, aki szintén eljött apja temetésére! Kirkenásné megterítette az asztalt, be­hozta a szigonyokat, a szoba megtelt em­berekkel, akik a halott tetteit sorolták fel s közben jóízűen falatoztak. Csupán a kisfiú állt komoly arccal egyik sarokban, magá­hoz ölelte a szigonyokat és a csavargó a kü­szöbön egy dészában lemosta saját lábait, aztán mezítláb közénk jött, de mintha ide­gen lett volna, senki sem törődött vele, hi­szen kiutasított ember volt, a család szé­gyene volt s hogy enni adtak neki, azt is a halottnak köszönhette. De most felállt a legöregebb halász, akit a halott Kirkenás a család védőjéül szemelt ki. — Kirkenás jó halász volt és jó gazda — mondotta — és mi többiek most utolsó aka­ratát teljesítjük, asszonyok. A Kirkenás-hajó reggel tengerre száll és Knut, a fiú, apja szi­gonyaival elfoglalja kapitányi helyét rajta. Ami a házat illeti, az is Knuté és a hálók is és a horgok is meg a föld is, az öböl­bérlet is és Knut gondoskodik rólatok, asz­­szonyok. Edd tele magad, Hjalmar — ezt a csavargóhoz intézte — és eredj utadb­a. Semmi keresnivalód itt, ahonnan apád ki­utasított. Ha holnap meglátnánk a ház kö­zelében, rosszul járhatsz. Ennyi az egész, amit mondani akartam. — És az idegen tengerész — ez nekem szólt — ha akarja, magával viheti a Kir­­kenás-lányt — mondotta egy másik —, ter­mészetesen mint feleséget. Itt a pap és a vén Kirkenás beleegyezett, hogy ... — Márie ittmarad — válaszoltam —, majd egyszer visszajövök érte. — Okos beszéd és becsületes tett, hogy nem szakítod el anyjától a fájdalom óráiban. Hjalmar lassan felhúzta rongyos csizmáit és menni készült. — Várj — szólt hozzá a legöregebb ha­lász —, így mégse engedlek, elfegy a másik szobába, ott találod apád csizmáit és ruháit, a h­éid lehetnek és ti, asszonyok, rakjátok tele a zsákját élelemmel. Ez a végső jussod, Hjalmar, aztán el innen, vándorolj délfelé, ahol melegebbek a napok. A méla, egyhangú beszéd a szívembe vá­gott. Követtem Hjalmart, láttam, hogy át­öltözködik, a meleg ruha pompás boldog­sága ömlik el pálinkától cserzett arcán és mikor elkészült, a nők magukhoz ölelték, pénzzel látták el, de a csavargó, akinek lel­két már megölte a szesz, nem bírt egy köny­­nyet kifacsarni magából, úgy ment el, mint egy idegen. És elment nemsokára a tiszte­lendő is, akire hétórás szán­ utazás várt az éjszakában és a halászok is szétszéledtek. Az utolsó magával vitte a kisfiút a szigonyaival, de elmaradt a könnyes búcsú itt is, hiszen természetes, hogy a család egyetlen férfi­tagja tengerrevaló abban az órában, mikor férfivé serdül. S hajnaltájban én is távoz­tam a Kirkenas-házból. Utamat jódarabig az ablakban pislákoló lámpás kisérte, aztán az is eltűnt a leány hamvas, kissé méla, friss arcával együtt. Azóta sok idő suhant el fölöttünk. Talál­koztam a csavargó Hjalmarral valahol Dé­len. Gazdag ember lett és büszke úr. Ol­vastam az újságban, hogy Knut neve már odakerült az elveszettek oszlopára. Bizonyos, hogy Kirkenas mama is régen a férje mel­lett pihen a hegyoldalban. Csak a leányról nem hallottam semmit azóta, pedig jól tudom és érzem, még mindig vár Észak egy magá­nos házában és éjszakánként ablakában ég a lámpa, hogy ha arra járnék, el ne tévesz­­szem az utat. Nem tudja szegény, hogy ebben az életben soha többé nem járok a Varan­­ger-fjord felé, van már asszonyom, vannak gyermekeim. Hétezer kilométer választ el bennünket, mert él a Törvény: telepedj le ott, ember, ahová való vagy és ne keresgélj sziveket idegenben ... 1938 március 1, kedd yUCHESIB nigg kancellár legutóbbi beszédével. — Nem kétséges — hangoztatja a lap —, hogy az osztrák nép saját erejéből és akara­tából, saját lábán állva akarja kifejezésre juttatni meggyőződését és alakítani jövőjét. Ausztria belső békéjét csak akkor lehet biz­tosítani, ha valamennyi tekintetbe jövő cso­port — különösképpen pedig mindazok, akik csak most hajlandók arra, hogy az osztrák eszme mellé álljanak — a béke fogalma alatt becsületes megállapodást ért, nem pe­dig olyan fedezékeket, amely mögül tovább lehet folytatni a harcot. Ez az utóbbi felfo­gás az egyik szövetségi tartományban, neve­zetesen Stájerországiban, úgy látszik, széles körben el van terjedve Ha azonban e téren a legrövidebb időn belül nem áll be változás, akkor felmerül az a komoly kérdés, vájjon a kancellár és a szövetségi kormány belső béketervének meg vannak-e az elengedhetet­len előfeltételei s ha igen, mily mértékben. Vagy hajlandóság mutatkozik minden rész­ről arra, hogy az alkotmány alapján azonos alapgondolatoktól vezérelve fenntartás nél­kül együttműködjenek, vagy pedig szüksé­gessé válik az, hogy már a legközelebbi jövő­ben félre nem érthető elválasztó vonalat húzzunk. Nemcsak az illegális tevékenység tilos, de ki kell várni az illegális tevékeny­ség bármilyen burkolt formáját is. A munkáspárt újabb interpellációrohama Anglia új külpolitikája miatt Az angol alsóházban hétfőn folytatta a munkáspárti ellenzék támadássorozatát a kormány új külpolitikája ellen és Cham­berlain miniszterelnök ezúttal első ízben állt helyt az ellenzék külügyi inter­pellációs pergőtüzének. A miniszterelnök a kérdések lényegére szorítkozó szűkszavú határozott válaszokat adott, pótkérdésekre csak ritkán felelt, a parlamenti viharokban is megőrizte jeges nyugalmát. Az első interpellációk a spanyol tenger­vidéken történt hajóincidensekre vonatkoz­tak és Chamberlain válaszában ismertette a Franco-kormánynál tett lépéseket s kijelen­tette, hogy Anglia fenntartja jogát a teljes kárpótlás követeléséhez. Azután gyorsan következtek az interpellációs kérdések és válaszok. Henderson: Milyen lépéseket tesz az an­gol kormány tekintettel a legutóbbi osztrák német egyezményre? Chamberlain: Az egyezmény teljes hatá­sát még nem állapíthatjuk meg. A fejlemé­nyeket gondos figyelemmel kisérjük. Az osztrák kormány intézkedései nem sértik Ausztria vállalt kötelezettségeit, amelyek szerint nem köt Ausztria függetlenségét ve­szélyeztető egyezményeket s igy nincs szük­ség az angol kormány bármilyen eljárá­sára. Wedgwood Benn: Tudja-e a kormány, hogy Negrin spanyol miniszterelnök hivata­losan kijelentette, hogy olasz repülőgépek és tüzérség vett részt Teruel elfoglalásában. Chamberlain: Tudomásom van Negrin nyilatkozatáról. Nézetem szerint a már Spa­nyolországban levő fegyverek használata nem indokolná külön kérdések intézését az olasz kormányhoz. Egyébként az angol— olasz megbeszélések még nem indultak meg. Wedgwood Benn: Közömbös dolog-e, hogy az olaszok folytatják beavatkozásukat Spanyolországban a megbeszélések tartama alatt? Chamberlain: Ez más kérdés. A képviselő úr a már Spanyolországban levő fegyverek­ről interpellált, nem pedig új szállítmá­nyokról.­­ Wedgwood Benn: Az utóbbiról kérek fel­világosítást. A speaker közbeszólt: Ez új kérdés volt Henderson: Tekintettel a volt külügymi­niszter lemondásának körülményeire, igéri-e a miniszterelnök, hogy a kormány nem dönt többé külpolitikai kérdésekben nem hivatalos értesü­lés alapján, ha a kormány azokat nem a külügyminiszter útján és felelősségére kapja. S Chamberlain: A képviselő úr téved. A kormány döntése nem az olasz nagykövet válaszán fordult meg. Henderson: A volt külügyminiszter az olasz kormány közlését a miniszterelnök út­ján ismerte meg, aki azt viszont ismeretlen személytől kapta. Chamberlain: A volt külügyminiszter és én is azt kértük, hogy hétfőn közöljék ve­lünk a hivatalos választ. Nem hivatalos ér­tesítést vasárnap kaptam s azt azonnal kö­zöltem az egész kabinettel. Tinker: Összefér-e a miniszterelnöki mél­tósággal, hogy ilyen nem hivatalos értesülé­seket kap? Chamberlain válasz helyett a következő interpelláló felé fordult. Henderson: Ki volt az a személy, akinek útján a miniszterelnök értesült, hogy az olasz kormány elfogadja az angol formulát? Chamberlain kurtán: Ez nem közérdekű kérdés. Henderson: Igenis közérdek, hogy meg­tudjuk, váljon a miniszterelnök informátora érintkezésbe állhatott-e vasárnap Grandi gróffal Londonban, vagy az olasz kor­mánnyal Rómában. Rathbone: Tekintettel Hitler kancellár beszédének a külföldi sajtóra vonatkozó ki­tételére, ígéri-e a miniszterelnök, hogy a Né­metországgal kötendő egyezmény nem tartal­maz olyan intézkedéseket, amelyek korlátoz­zák az angol sajtó szabadságát. Chamberlain: Igen, de utalnom kell a sajtó külpolitikai felelősségére. Semmi sem mozdítja inkább elő a béke ügyét, mintha az összes országok sajtói önmérsékletet és türel­met gyakorolnak külpolitikai kérdésekben. Attlee őrnagy: Miért szegte meg a minisz­terelnök azt a parlamenti gyakorlatot, amely szerint a külügyminiszter az alsóház tagja. Chamberlain: Nem ismerhetem el ilyen gyakorlat fennállását, de elismerem, hogy rendes körülmények között előnyös, ha a külügyminiszter az alsóház tagja. A jelen kö­rülmények között az ellenkező megoldás hátrányait ellensúlyozzák Halifax lord kiváló képességei erre a hivatalra. Attlee pótkérdésére kijelentette Chamber­lain, hogy az alsóházi interpellációk során személyesen fog nyilatkozni a szorosabb érte­lemben vett külügyi kérdésekről. Az alsóház végül 226 szavazattal 96 elle­nében elfogadta az interpellációs válaszokat, ami a kormány fölényes győzelmét jelentette. Megia Haritia einfizet a­rfUlíB h&A Magyarság kl­ríng-UtSlIuBl Ui­dB szelvényével vásárol !

Next