Magyarság, 1938. április (19. évfolyam, 73-96. szám)
1938-04-03 / 75. szám
Vadkárral Alig van kilátás arra, hogy a községi területeket bérlő vadász és a kisgazda közt fennálló ellentét megszűnjön. Kiskundorozsma mezőgazdasági bizottsága a következő sérelmek orvoslását követeli: A kóbor kutyák és macskák ártalmatlanná tételét abba kellene hagyni, mert az ürgék, egerek és hörcsögök túlságosan elszaporodtak. Inkább a fogolymadarakat kellene irtani, mivel azok a babot, tengerit és napraforgómagot pusztítják. A nyulak ellen is panaszkodnak. Az Alföldön terjedő gyümölcskultúrának ártanak, amennyiben a fiatal csemeték kérgét megrágják. A kóbor kutyák és macskák kérdésére vonatkozólag az a megjegyzésünk, hogy ebben már az 1883. évi vadásztörvény intézkedik. Ezek az elvadult háziállatok hasznos madarak elpusztítása által legalább ugyanannyi kárt okoznak, mint amennyi hasznot a kártékony rágcsálók számának csökkentésével hajtanak. A foglyok az általuk fogyasztott terményekért rovarok és gyomnövények magvainak összeszedésével bőségesen fizetnek.A nyulak által okozott károk ellen a fiatal fácskák törzsének papírral történő begöngyölítése által könnyen lehet védekezni. Nyílt ajtókat döngetnénk, ha rámutatnánk arra, hogy kártérítések és vadászatok rendezése alkalmával szétosztásra kerülő hajtónapszámok az okozott vadkárokért bőséges fedezetet nyújtanak. A vadászatnak nemzetgazdasági szempontból tekintett jelentőségét különben külföldön is régóta elismerték. A németek, akik minden talpalatnyi földet a legintenzívebb módon művelik, a vadászkultúrát is, mint a nemzet élelmezését elősegítő fontos tényezőt, megbecsülik és tőlük telhetőleg fejlesztik. ifis A pézsmapocok rohamos terjedéséről az a kevésbé örvendetes hír tanúskodik, hogy azt már Mohácson is észlelték. Tévedés kizártnak tekintendő, mert egy felnőtt példányt a város közelében ütöttek agyon. Ursus Middendorfi Alig három évtized előtt felfedezett medve. Északamerika északnyugati partvidékén, sűrű őserdőkkel bontott szigeteken és sziklás fjordok által széttagolt tengerparton él. A zoológusok és a sportsmanok csak akkor szereztek létezéséről tudomást, amikor Middendorf nevű zoológus Kodiak szigetén egy példányt ejtett el, mely súlyánál és méreteinél fogva az összes eddigi medverekordokat (lóversenyzsargonban) több lóhosszal verte. Azelőtt a grizzly (Ursus horribils) szerepelt, mint a medvék fejedelme (hossza 270 cm, súlya 450 kgr). Helyébe a Kodiak medve lépett (hossza 345, súlya 900 kgr). Széchenyi Zsigmond nem túloz, midőn ezt az állatot a világ leghatalmasabb ragadozójának nevezi. Hozzá képest az oroszlán egy kis angora cica. Több mint valószínű, hogy Kodiak medvéket azelőtt is lőttek. De miután oly példány, mely rendkívüli méreteinél fogva feltűnt volna, nem került terítékre, azokat grizzlyknek tartották. Hazánknak egyik tudós zoológusa, Gaál István professzor, a Széchenyi Zsigmond gróf által elejtett medvének koponyáját vizsgálta meg. Arra a következtetésre jutott, hogy az Ursus Middendorf tulajdonképpen az Ursus speleussal, az utolsó jégkorszak barlangi medvéjével, azonos. Megtakaritja előfizetea anek dijas szennyéreíráskol^! | . Vadászat é s vadászat tárgykörébe vágó ábrák már a régi egyiptomiak középületeit és sírjait díszítő festmények és rajzok között találhatók. Azokat természetesen nem lehet szorosan a jelenkor elgondolása szerinti művészet fogalomkörébe sorolni. Az emberi élet egyes jeleneteinek ábrázolása gyakran az Írott jegyzőkönyvet, a krónikát, a történetírást pótolta. Vad állatoknak elejtése és fogása mint a mindennapi életnek minden érzelmi momentumot nélkülöző foglalkozás szerepelt. A képzőművészetnek ily tárgyú alkotásai nem annyira valamely szépségfogalom megelevenítésére, mint inkább a valóságnak realisztikus megrögzítésére törekedtek. A vadászat csak a legújabb időben, mint a modern kultúrembert a természethez visszavezető tényező, szerepel. Azért csak a jelenkor néhány festőjének és rajzolójának adatott meg, hogy a képzőművészet eszközeivel a természetimádás érzelmi momentumait is felkeltse. Az első festmény, mely e sorok írójában majdnem félszázaddal ezelőtt a sejtelmeknek és érzelmeknek egymásba kapcsolódó láncolatát ébresztette fel: „Elefántok a mászás steppe-ben“ volt. Ismételtem, hosszú ideig néztem Kuhnert mesternek boszorkányosan szép vásznát. Elefántok, egy letűnt kornak élő emlékei. Zsiráfok, a harmadkornak mesebeli alakjai. Zebrák, antilopok, struccok paradicsomi egyetértésben együtt legelő csoportjai. És az egész táj fölött egy szokatlan, az európai ember előtt ismeretlen hangulat uralkodik: Afrikának a zenitben álló napja. A forróság schellete, mely a láthatáron ibolyaszint párává sűrűsödik. A ködtengeren egy jéghegy úszik, az elérhetetlen távolságban ég felé nyúló bánya teteje. Krapf, a vallásos misztikum befolyása alatt álló hittérítő, volt az első, aki ezt a csodát megpillantotta. Püspökének írt jelentésében a napsütötte síkság felett lebegő hómezőkről nem mint valóságról, hanem mint valami titokzatos isteni vízióról tesz említést. A közelmúlt leghíresebb német állatillusztrátorai: Friese, Mützel, Kretschmer. Képeik az élőlények lelkét tükrözik vissza. A legújabbak közül Fersen, Reimann, Renz Waller, Freytag, a művészet Fricke érdemelnek említést. A magyarok közül Schell báró művészi fallrajzai kötik le a vad külalakját és mozdulatait ismerő természetbarát figyelmét. De Vezényi mester sem marad el mögötte. Vastagh vadállatai és lovai szépek és érdekesek. Alföldi bikájában az őstulok szilaj ereje és fékezhetetlen vadsága elevenedik meg. Garay lóábrái történelmi eposzok erejével hatnak, melyek a honfoglaló ősök a magyar hazát védő kurucok és honvédek emlékét örökítik meg. Amikor majd az egész magyar róna konyhakertté lesz átalakítva, a késő utódok csak az ő képeiből fognak némi fogalmat alkotni arról, hogy mi volt az agarászat. Az állatillusztrálás a rajzolóik és festők kezéből nagyrészt a fényképészekébe csúszik át. Az ember majdnem azt hinné, hogy az állatok és vadászati jeleneteik ábrázolása ezzel a művészet síkjáról az eseményregisztrálás síkjára csúszott le. Ez a felfogás nem minden esetben helytálló. A csoportosítás, tárgy megválasztása, környezet beállítása és más szempontok a fotografálás mesterségét művészetté emelhetik. Schillings és Ratcliff Dugmore már évtizedekkel ezelőtt oly vadfényképeket mutattak be, melyeket bátran művészi teljesítményeknek lehet tekinteni. Az illusztrálás terén érvényesülő műszaki haladás a vadászat szempontjából is a mozgóképet az érdeklődés előterébe tolta. Ezen a téren a legújabb sikerek Bornemissza Adél bárónő nevéhez fűződnek. A „láthatatlan madár" néven bemutatott filmsorozat úgy művészeti, mint vadásztechnikai szempontból elsőrangú teljesítménynek számít. A Johnson házaspár nyomán készült afrikai tárgyú vadász- és expedíciós filmek oly nagy számban kerültek forgalomba, hogy a sötét földrész ily szempontból szinte kimerítettnek tekinthető. A medve, farkas és hiúz, valamint földrészünk egyébb érdekes állatjait ábrázoló filmek ezzel szemben igen ritkák és hiányosak. Reméljük, hogy ambiciózus kamaravadászok az ezen a téren tapasztalható hiányt mielőbb ki fogják pótolni Pisztráng és galóca A koratavaszi szelek az idén, sóik horgász keblében a reménységnek immár két évtized óta szunnyadó rügyeit fakasztják. Jövőre ilyenkor talán újra zugó hegyi patakjaink lesznek, melyekben magyar sportsmanok a legnemesebb halászatot, a salmonidák fogását űzhetik. Azért időszerűnek tartom, hogy ez alkalommal a műlégyhalászatot megelőző másnemű pisztráng- és galóca-csalizásról írjak. A havas tetőkön olvadásnak induló hó a vízeséstől vízesésig hömpölygő patakokat annyira megduzzasztotta, hogy azok medrükben alig férnek el. A víz nem átlátszó, nem kristálytiszta, de azért a síkságon lomhán végig hömpölygő folyamok csokoládészínét sem vette fel. A meder fenekét alkotó kavicsokat nem lehet tisztán meglátni. A sekély víz rohanó fodrai mindenre világos zöld fátyolt borítanak. A rovarélet csak most készül feltámadni. A különböző legyek milliói, melyek meleg nyári estéken a víz felett lebegnek, álcák alakjában a száraz avar alatt és vastagtörzsű fák kérgének repedései között szunyadoznak. Majd csak egy hónap múlva fogják a habok feletti haláltáncukat járni, amikor a víz teljesen megtisztul. A repülő vadra vadászó pisztrángot és lepényhalat csak akkor lehet a hullámhegyről hullámhegyre szökdécselő műléggyel megkínálni. Egyelőre a horgász az idénynek megfelelő másnemű haleledel utánzásával próbál szerencsét. A horoghoz erősített eleven vagy kimúlt halacska a pisztrángok nemzetségének legnagyobbjait és a galócát csalja tőrbe. Ez a sport a halász részéről a vízfolyás és a hal szokásainak minél tökéletesebb ismeretét tételezi fel. Az örvényben, a rohanó árban, vagy a gübbenő alsó végén lecsendesedő vízben úszkáló halacskának a mozgását kell utánoznia. A legizgalmasabb és a legnagyobb tudást és gyakorlatot feltételező pillanatok azonban akkor következnek, amikor a hal a horgot bekapta és azon van, hogy attól megszabaduljon. Ilyenkor csak akkora halról lehet szó, melyet erejénél és súlyánál fogva nem lehet egyszerűen partra dobni. Ami a patak partján ilyenkor lejátszódik, azt angol sportnyelven „struggle“nek, azaz küzdelemnek nevezik. A halnak szabadulásáért folytatott küzdelme, Farkának teljes erejével csapkodva próbál menekülni. A tekercsről berregve lepergő zsinórt addig vonszolja maga után, míg el nem fárad. A horogbotot tartó halász keze olyforma rezgéseket és rángatásokat érez, mintha villanyülések érnék. A gyakorlat megtanította "arra, hogy a zsinór feszültségének csökkenéséből a hal fáradására következtessen. Akellő pillanatban a tekercset forgatva a mind csekélyebb ellenállást kifejtő zsákmányát közelebb hozza. De a hal azért még nem adta magát meg. Hirtelenül újra teljes erejét összeszedi és a hoszszabbodó zsinórt maga után vonszolva távozni igyekszik. De azután az okkal-móddal megrövidített zsinór újra visszatéríti. Ez a játék addig ismétlődik,a míg a hal annyira ki nem merült, hogy a part közelében a kis merítőhálóval, a „katcherrel“ a vízből ki nem lehet emelni. A halacska helyett gyakran a kecskebékát is csaliként használják. A legjobb eredményeiket azonban egy kis fémkanállal, úgynevezett „blinker“-rel lehet elérni. Az acélsodronyhoz forgatható csuklóval erősített csillogó kanálka kis turbina módjára forog. A horogbottal ügyesen kezelt szerszám feltűnően a nagy rabló elől menekülő halacskához hasonlít. Volhyniában a hadjárat folyamán szerzett halászati élmények emléke elevenedik bennem fel: orosz muzsik a csukát a zsinór végéhez erősített kávéskanállal csalizta. A csel annál jobban sikerült, minél gyorsabb evezőcsapásokkal hajtottuk a csónakot előre, melynek falához a motoljára felcsavart zsinórt erősítettük. Boldog idők! Akikor még a pisztrángokkal benépesített hegyi patakok is a mieink voltak. Legyünk nem, hogy mielőbb kerüljenek vissza. M. V. A golyósfegyver Sok vadász, különösen Németországban, az egy, illetve két sörétescsővel összeforrasztott golyóscsövet kedveli. A puskát, mielőtt megvenné, a lövöldében próbálja ki. A ,,büchsflinta", illetve „dinning“, ahogyan ezeket a két-, illetve háromcsövű összetételeket nevezik, nagyszerűen bevált. A golyóscsővel a legprecízebb találatokat lehet elérni, a sörétes pedig szintén kifogástalan. De a hajtóvadászaton, amikor a mellette elrobogó disznóra, vagy szarvastehénre először a sörétescsőből lő, a távozó vad után pedig golyót röpít, keserves csalódás éri. Mintha utóbbi lövedék vadiszonyban szenvedné. Vagy a földbe csapódik, vagy ég felé emelkedik, avagy pedig jobb-balra eltérve, valamelyik fában akad meg. A puska tulajdonosa azután méltatlankodva a puskaműveshez megy. A lövöldében a kifogásolt golyóscsövet újra kipróbálják. Egyenként adnak le golyóslövéseket, míg a sörétescső iránt nem is érdeklődnek. A kísérletek a puska eladóját igazolják. A vevő bosszankodva távozik. Azt hiszi, hogy valamely valósággá vált vadászbabonának esett áldozatául. Pedig a dologban nincs semmi természetfölötti. Fizika és nem metafizika! A hajtóvadászaton először a sörétescsővet használják, mely a lövés következtében megmelegszik és meghoszszabbodik. A hozzáforrasztott golyóscső, mely eredeti alacsonyabb hőfokát többé-kevésbé megőrizte, bizonyos fokig meggörbül, elhajlik. E sorok írója úgynevezett „büchsflinte‘‘-t évekig használt és azzal tökéletesen meg volt elégedve. De ezzel a fegyverrel soha nem adott le gyors egymásutánban két lövést. A fán ülő siketfajdot egy sörétlövéssel szedte le. Az őzbakot és a medvét a golyóval lőtte meg. A két cső mindig egymástól függetlenül működött. Nansen, aki az Északi Sark felé irányuló szárutazásán ilyen kombinált fegyvert használt, szintén nem panaszkodott. Neki sem nyílt alkalma arra, hogy duplázzon. Német fegyverszakértők szerint a szóba hozott kombinált fegyverek csak akkor megbízhatók, ha a csöveknek a fala elég vastag. De ehhez megfelelően vastagabb izmok is kellenek. Eleven fogolymadarak fogása Mielőtt a lőfegyvert annyira tök és élesítették volna, hogy azt repülő vadnak elejtésére fel lehetett volna használni, a fogolymadarat és fürjet hálókban fogdosták. Ezt mainapság is főleg olyan területeken gyakorolják, melyeknek tulajdonosa élő vadkereskedéssel foglalkozik. Ez az eljárás a sporttól ugyan távol áll, de azért a vadászembert is érdekelheti, amennyiben a fogolymadár szokásainak beható tanulmányozására nyújt alkalmat. A madarakat varsaalakú hálóba hajtják. A háló nyílása előtt V-alakban kétaraszti terelőhálót feszítenek ki. Ennek a V-nek a szárai, szükséghez képest, néhány száz méterre nyúlnak. A száriak a varsa nyílása előtt futnak össze. A fogolymadaraknak terelésével foglalkozó személyzetnek úgy a terepet, mint a vadnak szokásait tökéletesen kell ismernie. Az egész eljárást arra a tapasztalatra alapítják, hogy a fogolymadár szarvasmarha közeledtére nem kel szárnyra. A hajtók azért vászonból készült ernyők mögé bújva haladnak előre. Ezek a mozgó spanyolfalak teheneket ábrázolnak. Elég primitív készítmények, de azért alkalmasak arra, hogy a tyukeszü mezei szárnyasokat megtévesszék. A fent leírt tehénálarc igénybevételével gyakorlott hajtók egész családokat kilométernyi távolságra tetszés szerinti irányban terelhetik. Németországban a terelés közben gyűjtött tapasztalatok alapján az a nézet alakult ki, hogy fajfenntartás és szaporulat szempontjából ép avén fogolypárok a legértékesebbek. Míg fiatal párok állag 7—8 csibét költenek ki és nevelnek fel, addig azok, melyek 2—3 telet átéltek, 16—17 utódról gondoskodnak. Az eddigi megfigyelések szerint a legerősebb család 39 főből állott.