Magyarság, 1938. november (19. évfolyam, 247-272. szám)

1938-11-22 / 265. szám

' T\­­ • ........................ ' • '•A K­­H ELŐFIZETÉSI ÁRAK: SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: EGY HÓRA 4 PENGŐ, A LEGNAGYOBB KEDVEZ- KIADÓTULAJDONOS. MAGYARSÁG LAPKIADÓ BT. IL. HUNYADI JÁNOS-UT 2. TELEFON: 1 15 60-10 MENNYEL 2.50 PENGŐ, EGYES SZÁM ÁRA HÉT­ ELNÖK-VEZÉRIGAZGATÓ, FŐSZERKESZTŐ ÉS FELELŐS KIADÓ: (25 MELLÉKÁLLOMÁSSAL). ÉJJELI SZERKESZTŐ­KÖZNAP 10 FILL, VASÁRNAP 20 FILL., NÉMET- IFJ. VIRTSOLOGI RUPPRECHT OLIVÉR DR. SÉG VL, ARADI­ UTCA 8. TELEFON: 11-54-61,11 54-62. ORSZÁGBAN 10 PFENNIG, VASÁRNAP 20 PFENNIG felelős szerkesztő. MINET JEGYIRODA, UTAZÁSI ÉS KÖNYVOSZTÁLY, MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MINDEN NAP . ( X 1 ' £ ' i ' •) IV. ESKÜ-UT 6. SZÁM. TELEFON: 18-12-10. SZÁM POSTATAKARÉKPÉNZTÁR] CSEKKSZÁMLA: 28900 HUBAY KALMAN LEVÉLCÍM: BUDAPEST 2. POSTAFIÓK, 65. SZÁM *2­2. W­a|NAGYPÉNTEK NÉLKÜL NINCS FELTÁMADÁS! | | 5 ff'/.tt KIS HALAK, NAGY HALAK (F. F.) Az utolsó húsz esztendőben számtalan olyan jóindulatú nekirugasz­kodást láttunk a konszolidációban fogant rendszertől, amelyek rövidebb-hosszabb ideig valóban alkalmasak voltak arra, hogy hályogot borítsanak a nacionalista államberendezkedést kívánó magyarság szemére. Az első ilyen próbálkozás Hal­ler István numerus claususa volt, amely törvény valóban megtisztította az egye­temeket a háború előtti évek 40—45 szá­zalékos zsidó túláradatától és annak elle­nére is csökkentette a zsidó intelligencia elszaporodását, hogy később a külföldön szerzett egyetemi oklevelek nosztrifikálá­­sával a zsidó fiatalságnak sikerült ellen­súlyozni a numerus clausus által ütött rést. Aztán hosszabb ideig nem történt semmi. A Bethlen-rendszer kéz a kézben dolgozott a weimari Berlin destruktív tö­rvényéből táplálkozó zsidósággal, amely zsidóság nemcsak hogy visszahódított minden elvesztett pozíciót, de oda is be­nyomult, ahol addig semmi keresnivalója nem volt. Szívós, szervezett munkával körülbástyázta bankjait és karteljeit. A rendszer által támogatott sajtóval kezébe kaparintotta a szellemi irányítást. Az ő exponensei vezérkedtek — ha nem is elsősorban —, de a kulisszák mögött, ál­lami és magánszínházainknál ők rendez­ték a koncerteket s a sárga foltot rányom­ták a magyar kultúra minden vetületére. Becsempészték az országba a Prágában, Bécsben és az akkori Németországban élő írókat, művészeket s a nagy vérvesz­teségtől elalélt magyarság mákonyként szívta magába azt az idegen kultúrát, amelyről néha azt hitte, hogy az ő kul­túrája , amelyet gyakran összetévesztett a maga ezer év óta fölépített szellemisé­gével. Ebben a nagy átalakító harcban elsőrangú szerepet töltött be a sajtó, a színház és a mozi. Ma, egy nacionalista újraébredés elő­estéjén, már tisztán látjuk ennek az ezer szövevénnyel összebogozott érdekszövet­ségnek minden bűnét és munkásságát, ma már halálos bizonyossággal tudjuk, hogy a magyar filmnek semmi köze sem volt a magyarsághoz, hogy olcsó, nyomo­rult szellemi termékeket vetítettek elénk a márvánnyal borított filmszínházakban, hogy százszázalékos zsidó gárdával dol­gozó filmvállalatok urambátyámoztak, hogy Bús-Fekete László darabjai jelen­tették számunkra a magyar vidéket és csak az juthatott érvényesüléshez, aki át­ment az ő elő-, esetleg hálószobájukon. Egy modern állambölcselő szerint a leg­nagyobb tudomány a statisztika. Ha ez igaz, akkor a mi speciális zsidó-magyar statisztikánk igen szomorú képet mutat az elmúlt húszesztendős rendszer mun­kásságáról. Olyan kútmérgezés folyt eb­­­ben az országban, amilyenre még nem volt példa a nemzet történelmében. És a legszomorúbb, hogy ehhez a kufárlelkű neobarokkhoz éppen azok nyújtottak se­gédkezet, akik a fehér asztalok és a vá­lasztótömegek előtt állandóan keresztény Magyarországról és a kereszt jegyében feltámadó magyarságról beszéltek. Ezek az emberek — a rendszernek ezek a ve­zetői — ott voltak minden díszelőadá­son, minden premieren, európai, idült ká­bulatba esve tapsoltak a Fodor Lászlók­nak, a Hatvani Liliknek, a Molnár Feren­­ceknek és boldog mosollyal fogadták, ha egy Dobrogen foglalta el az Operaházban Erkel Ferenc karmesteri székét. Nem volt kivétel a Nemzeti Színház sem, ahol az összeállított statisztika szerint a bemu­tatásra kerülő darabok szerzői közül az ötszázalékos zsidóság negyven százalékkal képviseltette magát. A legmegdöbbentőbb kép azonban mégis a magyar nép nagy olvasókönyvéből, az úgynevezett magyar sajtóból villant elő. Se szeri, se száma azoknak az aljas ösztönökre épített heti­lapoknak, amelyek a keresztény kurzus utolsó húsz esztendejében megjelentek. Ők voltak a zsidó szellem rohamcsapa­tai, ők voltak azok, akik a legaljasabb rágalmakkal illették az ébredő magyar nacionalizmust s bár egyenként nem je­lentettek különösebb tehertételt, de mivel mint a fekete pestis, úgy lepték el az utcai újságárusok és a dohánytőzsdék áll­ványait, hatásuk mégis borzalmas volt. Az ő hátuk mögött ugyanebben a szellemben és ugyanannak a célnak az érdekében dolgoztak azok a nagy „európai szelle­met képviselő“ napilapok, amelyek egye­nes jogutódjai voltak annak az 1918-as sajtónak, amely 1867 liberalizmusát ki­érlelve, a kommunizmus ajándékával lep­ték meg az országot, ők voltak a magyar sajtó nagy dalai, amelyhez eddig — ért­sük meg jól: mind a napig — még senki sem mert hozzányúlni, mert ők már nem­csak egyszerű szellemi végvárat, hanem magasabb érdekekkel összefűzött nagy kapitalista vállalkozást jelentettek. Ha túl sok volt a rovásukon, ha a keresztény közönség lenézett része már csömört ka­pott politikájuktól, akkor mindig akadt felelős állásban levő kormányférfia, aki mindig hajlandó volt nevének feláldozá­sával megvédelmezni ennek a sajtónak bűnös becsületét. Így került annak idején a Pesti Napló s a Magyarország vezér­cikkíróinak élére Bod János volt keres­kedelemügyi miniszter, Lázár Andor volt igazságügyminiszter, aki legutóbb még az őszirózsás forradalomban fogant Est­lapok főszerkesztői állását is vállalta ad­dig, amíg az országos fölháborodás el nem söpörte őt az Erzsébet­ körúti szer­kesztőség dúsan honorált vezéri székéből. És talán ezekkel a szomorú tényekkel magyarázhatjuk meg a mindenkori kor­mányaink gyengeségét és ezeknek a té­nyeknek az ismeretében állíthatjuk, hogy a legutóbb betiltott kilencven lap sorsá­ban nem látunk mást, mint a kisvárosi zsidó fűszeres felbosszantását az igazi antiszemita eszméket helytelenül felfogó diákok részéről. Mert beszéljünk őszintén. Az igazi nagy bűnösök nem a Kiár Zol­tánok és nem az Incze Sándorok voltak, ők csak a kis halak szerepét töltötték be abban az óceánban, ahol a nagy cápák mind a mai napig büntetlenül élvezik az úgynevezett felsőbb magyar politikai tár­sadalomhoz való barátságukból eredő elő­nyeiket. A nagy halakhoz, a nagy sajtó­­zsiványokhoz, ahogyan a múltban, úgy 1938 novemberében sem mertek hozzá­nyúlni s az egész sajtótisztogatás hasonlít ahhoz a húszszázalékos zsidótörvényhez, amely bár kiszórta a kis zsidókat a kar­telek és a bankok irodáiból, de egyálta­lán nem szüntette meg a nagy kartel- és bankvezérek befolyását gazdasági életünk nemzeti szocialista esőt sóvárgó ugarára. Mert vájjon hol maradtak azok a radikál Lángba borult a Ruténfeld Éjjel-nappal hajlik az ágyusző Véres csatákat vívnak a ruszin felkelők Munkácsról jelentik: Csonka-Kárpátalja területéről — különösen Nagyszöllős és Huszt vidékéről — egész éjjel ágyutüze­­lés és fegyver­ropogás hallatszott át ma­gyar területre. Úgy látszik, hogy a csehek vérbe akarják fojtani a ruszinszkói fel­kelők mozgalmát. Varsói lapjelentések szerint a ruszinszkói helyzet óráról-órára súlyosbodik. A csehelle­­nes mozgalom már határozottan forradalmi jelleget ölt. A folytonos élelmiszerrekvirálások kimerítik a lakosság türelmét. Több helyen a felkelők hidakat robbantottak fel és megron­gálták az utakat. Ruszinszkó belsejében, a Verhovinán és a Vihorláton a forrongó ruszinok sok helyen átvágták a táviró- és a távbeszélő-vonalakat, több helyen pedig megrongálták a vasúti sí­neket. A cseh—ukrán elnyomók nem elégszenek meg azzal, hogy teljes gazdasági nyomorba és éhínségbe juttatják csonka Kárpátalja ős­lakosságát, hanem minden eszközzel meg­akadályozzák, hogy a lakosságot a legcse­kélyebb magyar hatás is érje. A varsói Express Távirati Iroda nagy­­szöllősi jelentése szerint Verhovinában, Ökörmező és Volóc környékén újabb véres összeütközésekre került sor a ruszin lakos­ság és a cseh katonaság között. Ez utóbbit ukrán rohamcsapatok is támogatták. Tizen­négy felkelő megsebesült, tizenöt fogságba került. Volosin miniszterelnök rendeletet adott ki, amelynek értelmében a tisztviselőknek elöl­járóikat Slava Ukraina szavakkal kell üd­vözölniük. Ruszin katonák kérik felvételüket a magyar hadseregbe Munkácsról jelentik, hogy ott valamennyi hirdetmény a magyar mellett ruszin nyelven is megjelenik. Igen sok ruszin jelentkezett a magyar hadseregben való szolgálatra. Több mint kétszáz ruszin nemzetiségű tanító átjött magyar területre. A nagy többségükben ma­gyar falvakban élő ruszin szórványok a leg­nagyobb örömmel üdvözlik az új magyar életet. A városban egyébként kedden nyílnak meg újra az iskolák. Eddig nem lehetett tanítani, mert a csehek az iskolaépületek minden be­rendezését elszállították. Megkezdi működé­sét a ruszin gimnázium, a ruszin tanító­képző, a ruszin polgári iskola és a ruszin elemi iskola is. Tekintettel arra, hogy Munkácson sok ru­szin diák maradt, akiknek a szülei a cseh— ukrán megszállás alatt álló területen élnek, ezeket a diákokat a magyar állami interná­tusban helyezték el, ahol szállással, élelem­mel látják el őket és a legmelegebb gondos­kodással veszik körül mindannyiuk­at, hogy zavartalanul befejezhessék ruszin nyelven megkezdett tanulmányaikat. A ruszin fiatal­ság, amelyről a csehek azt hirdették, teljesen behódolt az ukrán eszmének, napról-napra forró tüntetéseket rendez Magyarország mel­lett és ruszin nyelven éltette városszerte Horthy Miklós kormányzót. Amerik­ai ruszinok távirata Beck külügy­miniszterhez a Magyar­­országhoz való csato­lásért Varsóból jelentik. A New Jersey államban és környékén élő ruszinok képviselői a kö­vetkező táviratot intézték Beck külügy­miniszterhez: Ruszin testvéreink ezrei és ezrei kény­telenek elmenekülni országukból, mert a cseh csendőrség kegyetlenül bántalmazza őket. Kérjük nagyméltóságodat, nyújtson segítséget honfitársainknak, hogy csatla­kozhassanak Ruszinszkó Magyarországhoz tartozó déli részéhez. Kérjük nagyméltó­ságodat, támogassa a cseh uralom alatt élő ruszin testvéreinknek azt a kívánságát, hogy megkaphassák önrendelkezési jogu­kat és így véget vessenek annak a nyo­morúságnak, amelyet országuk legutóbbi megosztása következtében szenvedtek el. Népszavazás esetén a kárpátoroszok 90 száza­léka Magyarország mel­lett szavazna Ungvárról jelentik. A Magyar Távirati Iroda tudósítója felkereste Ilniczky Sándor görögkatolikus kanonokot, a ruszin kérdés egyik legalaposabb ismerőjét. Ilniczky ka­nonok nemcsak hogy többizben bejárta az egész Kárpátalját és ismeri a vidék vala­mennyi faluját, de nagyfontosságú ruszin irodalmi tevékenységet is fejtett ki. Tőle lis intézkedések, amelyek a sokkal kisebb zsidó százalékkal rendelkező Német- és Olaszországban rövid pár hónap alatt megvalósultak. És várjon a magyar gló­busz ismeretében ölhetett kezekkel szem­lélhetjük-e a „csodálatos forradalmat“ ígérő Imrédy-kormány működését akkor, mikor azt látjuk, hogy nálunk, Magyar­­országon még mindig tovább folyik a régi játék és hogy a liberális történelmi jog­folytonosság alapján álló rendszer veze­tői csak az orosz sztaroszták politikáját követik, amely politika — ha kevés virki fogyott a muzsik-kocsmában — véres pogromot rendezett, de ugyanakkor újabb váltókat írt alá a minden hata­lommal megvédett nagy, zsidó bankárok­nak. A magyar nemzeti szocializmus, a hungarista irányvezetés nem ismer kom­promisszumot, nem ismer húszszázalékos félmegoldásokat, mert érzi — sőt ma­holnap diktálja — a történelem súlyos lépteit, s ennek tudatában a magyarság minden vonalán tökéletes megoldást és százszázalékos cselekedetet vár. És nem tévedünk akkor, ha azt állítjuk, hogy a húszéves rendszer ismeretében ezeket a cselekedeteket már régen mitőlünk várja az új világ felé haladó magyarság. Ára 10 fillér

Next