Magyarság, 1939. április (20. évfolyam, 23-27. szám)

1939-04-05 / 23. szám

| M­SÍ P­S) IS A L /“-v , JPXJ / \ ] ' V * 'V 5. \ ELŐFIZETÉSI ÁRAK: ak KIADÓTULAJDONOS: MAGYARSÁG LAPKIADÓ RT. SZERKESZTŐSÉG: EGY HÓRA 4 PENGŐ, A LEGNAGYOBB KEDVEZ­ „ TP. ELNÖK VEZÉRIGAZGATÓ, FŐSZERKESZTŐ ÉS FELELŐS KIADÓI | r w Y1'’ ANDRÁSSY-ÚT 60. TELEFON: 118-703 ÉS 116-704. MÉNNYEL 2.50 PENGŐ, EGYES SZÁM­ÁRA HÉT­ IFJ. VIRTSOLOGI HUPPRECHT OLIVÉR DR. “S­EJJEI” SZERKESZTŐSÉG: VL. AUDI­ UTCA 8. KÖZNAP 10 FILLÉR, VASÁRNAP 20 FILLÉR,­­­ MI ------TELEFON: 115-461 ÉS 115-462. LEVELEM: BUDA­POSTATAKARÉKPÉNZTÁRI CSEKKSZÁMLA: 28990 JK­ FELELŐS SZERKES­Z L PEST 2. POSTAFIÓK,155. SZÁM. KIADÓHIV­ATAL: MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MINDENNAP . HUBÁT KALMA­N­U-­ HUNYADI JÁNOS­ ÚT 2. TELEFON: 156-010. nagypéntek nélkül nincs feltema^^ I C E S Z ■ ^ I IRTA: HUBAY KALMAN Hányszor hallottuk ezt a rövidke szócskát az elmúlt két hónap során, míg ismét szellemi internálótáborban rabos­kodott a magyar nemzeti szocialista betű! Kész! Mondták boldogan, mondták pöffesz­­kedve, mondták gúnyosan és mondták kárörömmel. És legyintettek hozzá, az­zal a félreérthetetlen kézmozdulattal, amelyben benne van egy hatezeréves beidegződés s amelyet tőlük, az idegen fajttától immár a romlott magyarok is eltanultak. Kész!... A Magyarság? Ugyan kérlek! — gő­­gösködött az alkotmányvédő fölény — az nem probléma többé. Két hónapos betiltást egy gazdag vállalat se bírna ki, nemhogy azok a koldus nyilasok! El­végre megmondhatjuk, hogy a guruló márkák vádját mérsékelt sikerrel ugyan, de mégis elhintettük a lelkekben, egymás között azonban bevallhatjuk, hogy nem volt azoknak az átkos nyila­soknak egy rézpetákkal se több pénzük soha, mint amit az előfizetőiktől, meg az olvasóiktól kaptak­. Most aztán a két hónapos betiltás végképp betette nekik az ajtót. A Magyarság: kész. Egyebekről is tudtak. Tudták, hogy a Magyarságnak abból az idejéből, mi­előtt tulajdonosa önzetlenül átengedte a lapot a nyilaskeresztes eszmék szolgá­lata számára, a lapvállalatot bizonyos liberális-legitimista köröknél négyszáz­­ezer pengős adósság terhelte. És ez a négyszázezer pengős adósság volt további reménykedésük. Tudták, hogy azt a ta­gadhatatlanul hatalmas összeget, ame­lyet a liberális-legitimista Magyarság­nak tíz esztendő alatt kellett volna visszafizetnie, a hitelezők a nemzeti­szocialista Magyarságnak nyomban fel­mondották. És mert bölcsen tudták, hogy a lapvállalat ezt az összeget egy összegben nem fogja tudni előteremteni, ezért is boldogan dörzsölgették a kezei­ket, mondván: Kész! A Magyarság, mint ellenfél, elhullott a küzdők sorá­ból. Ami pedig a nyilastábort illeti, az meg pláne kész! Csak látni kellett a Szent István-várossá keresztényesült Lipótváros „törzsököseit“, milyen bol­dogan ruccantak át a VI. kerületbe, az Andrássy-út 60 elé, személyes meggyő­ződést akarván szerezni arról, hogy valóban, igazán, kétséget kizáróan fel­oszlatták a Hungarista Mozgalmat. A Teréz- és Lipótvárosok lakói soha ak­kora boldogságot nem éreztek, mint amikor saját szemeikkel látták a nehéz teherautókat az Andrássy-út 60 előtt és látószemeikkel érzékelhették, mint rak­ják fel és szállítják elfelé az irodák író­asztalait, szekrényeit, iratait és író­gépeit. Kész! Magyarországon megszűnt a nyilasveszedelem... ★ S valljuk meg, Testvér, keserves volt számunkra ez a két néma hónap. A vá­dak, a rágalmak, a dühök és gyűlöletek soha úgy fel nem sisteregtek körülöt­tünk, mint az elmúlt két hónap alatt. A mi gyűlöletünkben nem volt világnézeti ellentét ellenfeleink között. Az úgyneve­zett jobboldal éppen olyan kiadósan piszkolt bennünket, mint a szélsőbalt je­lentő zsidóság és ennek a zsidó faj­védelmi arcvonalnak politikai szövet­ségesei. Ellenünk aztán igazán kiala­kult egy fekete front s mi itt áll­tunk, tehetetlenül, némaságra kárhoz­tatva. Az összetartásnak, ennek a fürge, harcos, szókimondó hetilapnak nem is a szerkesztő, nem is a kiadó, hanem a nyomda által elkövetett egyszerű se­bó­­rendészeti kihágása miatt bekövetk­e­tt végleges fiesi­ása után nem volt meg az a lehetőségünk sem, hogy legalább hetenkint egyszer — egyetlen egyszer! — válaszolhassunk a naponkint tucat­szám ránk öntött rágalomra és hangot adjunk annak a nemzetépítő vágynak, hitnek és akaratnak, amelyet belőlünk sem üldöztetéssel, sem ráglommal, sem meg nem értéssel, sem rendőri felügye­lettel, sem internálással soha többé ki­élni nem lehet,­­ de a nemzet, a nagy magyar birodalmi gondolat érdekében nem is szabad. Tessék kinek-kinek tudo­másul venni: bennünket, nyilasokat, egytől-egyig a nemzet, a történelmi ma­gyar szellem forró és áldozatos sze­relme fut. Ha ez olyan bűn, amelyért internálás a jutalom, akkor alázatosan fogadjuk bűnünk keserves következ­ményeit, mint ahogy alázatosan és a magyar jövendőbe vetett hittel hordoz­zák a maguk keresztjét azok az arisz­tokraták, földbirtokosok, műszaki fő­tanácsosok, nyugalmazott vezérkari szá­zadosok, ügyvédek, szkv. huszárszáza­dosok, magántisztviselők, orvosok, mun­kások, földmívesek, akik Nagykanizsán, Kistarcsán, a toloncházban, vagy a rend­őri felügyelet állapotának megalázott­­ságában tűrik azt a kemény sorsot, amely küzdelmeik során osztályrészükül jutott. Keserves, kemény, megalázó volt ez a két néma hónap. Testvérek, de most, a felszabadulás első, mámoros perceiben mi mondjuk büszkén, hittel, bizalom­mal. Kész! * Kész a Magyarság első száma a két hónapos betiltás után. Egyetlen pillana­tig se akarjuk tagadni: rengeteg ener­gia, rengeteg munka, rengeteg fejtörés, rengeteg lemondás kellett ahoz, hogy el­jussunk idáig. Ne kerteljünk és ne szé­gyenkezzünk: a büszke, makulátlan szegénységnek nincsen oka a szégyenke­zésre. Bevalljuk őszintén: négy hónap alatt három álló hónapot betiltva lenni: olyan érvágás volt ez a Magyarság lap­kiadóvállalat számára, hogy a második betiltás első óráiban, bizony mi is kissé tanácstalanul néztünk az elkövetkezendő idők elé. Annál is inkább, mert bírói ítélettel sem az első betiltás után, sem a máso­dik betiltás alatt nem tudatták velünk, hogy mi a bűnünk. Megírtuk első be­tiltásunk lejártával is, hogy azok miatt a cikkek és közlemények miatt, ame­lyekre, mint okokra, az első betiltási végzés hivatkozott, ellenünk soha, semmiféle bírói eljárást nem indítottak, ilyen eljárás megindítását meg sem kísé­relték, tehát fel kell tételeznünk, hogy azokban a cikkekben még a szigorú vád­hatóság sem fedezte fel semmi néven nevezendő bűncselekménynek tényálla­­déki elemeit. S ami vonatkozott az első betiltás indokául szolgáló cikkekre, az vonatkozik a második betiltás indokát adó cikkekre is: az elmúlt két hónap alatt semminemű értesítést sem kaptunk ar­ról, hogy ellenünk a cikkek miatt akár­miféle eljárást indítottak volna, feltéte­lezhető tehát, hogy e cikkek sem ütköz­tek a bele a Btk. egyetlen paragrafusába sem. Ez azonban legfeljebb morális erőt adhatott számunkra, de semmi esetre sem csökkentette azokat a gondokat, amelyeket az előttünk álló két hónap anyagi kilátástalansága felett kellett éreznünk. Itt voltak szerkesztőségi tagjaink, akik feleséggel, gyerekkel állottak itt s azzal a tudattal, hogy meggyőződésük, nemzeti szocialista felfogásuk nem en­gedheti meg számukra, hogy tollukat, meggyőződésüket eladják akár az ál­jobboldal, akár a zsidó arcvonal liberális kenyeréért. Itt voltak a kiadóhivatali kistisztviselők százai, itt voltak nyom­dai munkástestvéreink, akiket a betiltás jórésze alatt szintén fizetnünk kellett, itt voltak az altisztek, kifutók, kihordók, rikkancsok, száz és száz magyar élet és magyar család. És közben jöttek innen is, onnan is vidékről a jelentések: egyes postahivatalok — jogtalanul és törvény­telenül — megtagadták a betiltott Ma­gyarság számára a pénzküldemények felvételét. Mennyi áldozatkészség kellett az olvasók részéről s mennyi lemondás a munkájukat vesztett kisemberek, a Magyarság magyar dolgozóinak, alkal­mazottainak részéről, hogy most mégis itt ülhetünk újra íróasztalunk mellett és kézbe véve a lap első számát, boldogan végigsimogassuk szemeinkkel, mond­ván: Kész! Mégis csak: Kész!­­ És hiábavaló volt az a reménykedés is, amely a Magyarság liberális-legiti­mista idejéből származó négyszázezer pengős adósság miatt várta a nyilas­­keresztes mozgalom napilapjának pusz­tulását. Nekünk nincsenek titkaink, tehát nyíl­tan beszélhetünk erről a témáról is. Nem szégyenljük: a pénzt nem fizettük ki. A hitelező — igen okosan — belátta, hogy amennyiben a régi tartozást rajtunk egyösszegben követeli, úgy az összeg számára teljesen elvész. Tárgyalásaink során tehát a hitelezővel olyan megálla­podást létesítettünk, amely — bár igen jelentős összegű részletekben — lehetővé teszi számunkra a havi törlesztést s mi bízva abban, hogy híveink, követőink, testvéreink szeretete a múltban is meg­hatóban tapasztalt mértékben fordult felénk, az összegek havi részletben való fizetését vállaltuk. Nem kell monda­nunk, hogy súlyos újabb terhet jelent ez számunkra akkor, midőn például a zsidó cégek hirdetéseit éppen az első be­tiltás idején leparancsoltuk hasábjaink­ról s a jövőben sem leszünk hajlandók­ vezércikkeinkben az igazi, magyar élet­­szemléletre nevelni testvéreinket, hirde­tési hasábjainkon pedig zsidó üzletekbe­ küldeni őket­ ,amint azt egyes, n. n.. old­ali lapok minden lelkiismeret­im­dalás nélkül ma is megteszik. Nyilaskeresztesek vagyunk, tehát őszinték és egyenesek. Nem köntörfala­­zunk, nem vagyunk farizeusok. És eb­ben van a mi lebírhatatlan erőnk. ★ Mint ahogy korai volt a liberális és zsidó halotti tér a nyilasmozgalom fe­lett is. A nyilaskeresztes gondolatot ma már nem lehet kiirtani a megváltást váró magyarok lelkéből. Az utcákon hatalmas plakátok szól­nak a magyarok felé: Testvér, vár a Nyilaskeresztes Párt! A párt országépítő programja: kész. Egy oldallal odébb szó szerint olvashatják testvéreink. Kész a párt. Kész a nemzetépítő munkára, kész a nemes harcra, kész arra, hogy a mai nagy válságok idején utat mutasson az úttalan rengetegben. A Magyarság módot talál majd reá, hogy az egyes programpontokat naponkint részletesen kifejtse s ezek a cikkeink szolgáljanak csattanós válaszul azoknak a rágalma­zóknak, akik felelőtlenül hirdették, hogy csupán jelszavakkal dolgozunk. És még egyet. Első betiltatásunk és második betiltatásunk is azt az érzést keltette bennünk, hogy főképpen a bírá­lat volt az, amely ellenünk a krutális intézkedéseket kiváltotta. És most érez­zük, hogy mit jelent a magyar jövő és a magyar nemzetépítés szempontjából a Magyarság létezése, olvasóink ne csodál­kozzanak rajta, ha cikkeinket a bírálat­nak oly veszélyesként bizonyult síkjáról inkább a pozitív programadás síkjára helyezzük át. A nyilaskeresztes gondolat betűjének biztonsága — még csak vi­szonylagos biztonsága is — a magyar nemzetépítés szempontjából ma minden­nél fontosabb. A magvetést a Magyarság a tavalyi júniustól kezdve már úgyis el­végezte. Az elkövetkezendő időszakok­ban immár az építés, a jövőre való fel­készülés pozitív korszaka köszönt ránk. A fölényeseknek, a gúnyolódóknak, a korán örvendezőknek pedig azt üzen­jük: erre az építő munkára a Magyar­ság, a párt, a nyilaskeresztes gondolat és a magyar dolgozó tömeg egyaránt­ kész... Ára 10 fillér

Next