Magyarság, 1939. április (20. évfolyam, 23-27. szám)
1939-04-05 / 23. szám
| MSÍ PS) IS A L /“-v , JPXJ / \ ] ' V * 'V 5. \ ELŐFIZETÉSI ÁRAK: ak KIADÓTULAJDONOS: MAGYARSÁG LAPKIADÓ RT. SZERKESZTŐSÉG: EGY HÓRA 4 PENGŐ, A LEGNAGYOBB KEDVEZ „ TP. ELNÖK VEZÉRIGAZGATÓ, FŐSZERKESZTŐ ÉS FELELŐS KIADÓI | r w Y1'’ ANDRÁSSY-ÚT 60. TELEFON: 118-703 ÉS 116-704. MÉNNYEL 2.50 PENGŐ, EGYES SZÁMÁRA HÉT IFJ. VIRTSOLOGI HUPPRECHT OLIVÉR DR. “SEJJEI” SZERKESZTŐSÉG: VL. AUDI UTCA 8. KÖZNAP 10 FILLÉR, VASÁRNAP 20 FILLÉR, MI ------TELEFON: 115-461 ÉS 115-462. LEVELEM: BUDAPOSTATAKARÉKPÉNZTÁRI CSEKKSZÁMLA: 28990 JK FELELŐS SZERKESZ L PEST 2. POSTAFIÓK,155. SZÁM. KIADÓHIVATAL: MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MINDENNAP . HUBÁT KALMANU- HUNYADI JÁNOS ÚT 2. TELEFON: 156-010. nagypéntek nélkül nincs feltema^^ I C E S Z ■ ^ I IRTA: HUBAY KALMAN Hányszor hallottuk ezt a rövidke szócskát az elmúlt két hónap során, míg ismét szellemi internálótáborban raboskodott a magyar nemzeti szocialista betű! Kész! Mondták boldogan, mondták pöffeszkedve, mondták gúnyosan és mondták kárörömmel. És legyintettek hozzá, azzal a félreérthetetlen kézmozdulattal, amelyben benne van egy hatezeréves beidegződés s amelyet tőlük, az idegen fajttától immár a romlott magyarok is eltanultak. Kész!... A Magyarság? Ugyan kérlek! — gőgösködött az alkotmányvédő fölény — az nem probléma többé. Két hónapos betiltást egy gazdag vállalat se bírna ki, nemhogy azok a koldus nyilasok! Elvégre megmondhatjuk, hogy a guruló márkák vádját mérsékelt sikerrel ugyan, de mégis elhintettük a lelkekben, egymás között azonban bevallhatjuk, hogy nem volt azoknak az átkos nyilasoknak egy rézpetákkal se több pénzük soha, mint amit az előfizetőiktől, meg az olvasóiktól kaptak. Most aztán a két hónapos betiltás végképp betette nekik az ajtót. A Magyarság: kész. Egyebekről is tudtak. Tudták, hogy a Magyarságnak abból az idejéből, mielőtt tulajdonosa önzetlenül átengedte a lapot a nyilaskeresztes eszmék szolgálata számára, a lapvállalatot bizonyos liberális-legitimista köröknél négyszázezer pengős adósság terhelte. És ez a négyszázezer pengős adósság volt további reménykedésük. Tudták, hogy azt a tagadhatatlanul hatalmas összeget, amelyet a liberális-legitimista Magyarságnak tíz esztendő alatt kellett volna visszafizetnie, a hitelezők a nemzetiszocialista Magyarságnak nyomban felmondották. És mert bölcsen tudták, hogy a lapvállalat ezt az összeget egy összegben nem fogja tudni előteremteni, ezért is boldogan dörzsölgették a kezeiket, mondván: Kész! A Magyarság, mint ellenfél, elhullott a küzdők sorából. Ami pedig a nyilastábort illeti, az meg pláne kész! Csak látni kellett a Szent István-várossá keresztényesült Lipótváros „törzsököseit“, milyen boldogan ruccantak át a VI. kerületbe, az Andrássy-út 60 elé, személyes meggyőződést akarván szerezni arról, hogy valóban, igazán, kétséget kizáróan feloszlatták a Hungarista Mozgalmat. A Teréz- és Lipótvárosok lakói soha akkora boldogságot nem éreztek, mint amikor saját szemeikkel látták a nehéz teherautókat az Andrássy-út 60 előtt és látószemeikkel érzékelhették, mint rakják fel és szállítják elfelé az irodák íróasztalait, szekrényeit, iratait és írógépeit. Kész! Magyarországon megszűnt a nyilasveszedelem... ★ S valljuk meg, Testvér, keserves volt számunkra ez a két néma hónap. A vádak, a rágalmak, a dühök és gyűlöletek soha úgy fel nem sisteregtek körülöttünk, mint az elmúlt két hónap alatt. A mi gyűlöletünkben nem volt világnézeti ellentét ellenfeleink között. Az úgynevezett jobboldal éppen olyan kiadósan piszkolt bennünket, mint a szélsőbalt jelentő zsidóság és ennek a zsidó fajvédelmi arcvonalnak politikai szövetségesei. Ellenünk aztán igazán kialakult egy fekete front s mi itt álltunk, tehetetlenül, némaságra kárhoztatva. Az összetartásnak, ennek a fürge, harcos, szókimondó hetilapnak nem is a szerkesztő, nem is a kiadó, hanem a nyomda által elkövetett egyszerű sebórendészeti kihágása miatt bekövetkett végleges fiesiása után nem volt meg az a lehetőségünk sem, hogy legalább hetenkint egyszer — egyetlen egyszer! — válaszolhassunk a naponkint tucatszám ránk öntött rágalomra és hangot adjunk annak a nemzetépítő vágynak, hitnek és akaratnak, amelyet belőlünk sem üldöztetéssel, sem ráglommal, sem meg nem értéssel, sem rendőri felügyelettel, sem internálással soha többé kiélni nem lehet, de a nemzet, a nagy magyar birodalmi gondolat érdekében nem is szabad. Tessék kinek-kinek tudomásul venni: bennünket, nyilasokat, egytől-egyig a nemzet, a történelmi magyar szellem forró és áldozatos szerelme fut. Ha ez olyan bűn, amelyért internálás a jutalom, akkor alázatosan fogadjuk bűnünk keserves következményeit, mint ahogy alázatosan és a magyar jövendőbe vetett hittel hordozzák a maguk keresztjét azok az arisztokraták, földbirtokosok, műszaki főtanácsosok, nyugalmazott vezérkari századosok, ügyvédek, szkv. huszárszázadosok, magántisztviselők, orvosok, munkások, földmívesek, akik Nagykanizsán, Kistarcsán, a toloncházban, vagy a rendőri felügyelet állapotának megalázottságában tűrik azt a kemény sorsot, amely küzdelmeik során osztályrészükül jutott. Keserves, kemény, megalázó volt ez a két néma hónap. Testvérek, de most, a felszabadulás első, mámoros perceiben mi mondjuk büszkén, hittel, bizalommal. Kész! * Kész a Magyarság első száma a két hónapos betiltás után. Egyetlen pillanatig se akarjuk tagadni: rengeteg energia, rengeteg munka, rengeteg fejtörés, rengeteg lemondás kellett ahoz, hogy eljussunk idáig. Ne kerteljünk és ne szégyenkezzünk: a büszke, makulátlan szegénységnek nincsen oka a szégyenkezésre. Bevalljuk őszintén: négy hónap alatt három álló hónapot betiltva lenni: olyan érvágás volt ez a Magyarság lapkiadóvállalat számára, hogy a második betiltás első óráiban, bizony mi is kissé tanácstalanul néztünk az elkövetkezendő idők elé. Annál is inkább, mert bírói ítélettel sem az első betiltás után, sem a második betiltás alatt nem tudatták velünk, hogy mi a bűnünk. Megírtuk első betiltásunk lejártával is, hogy azok miatt a cikkek és közlemények miatt, amelyekre, mint okokra, az első betiltási végzés hivatkozott, ellenünk soha, semmiféle bírói eljárást nem indítottak, ilyen eljárás megindítását meg sem kísérelték, tehát fel kell tételeznünk, hogy azokban a cikkekben még a szigorú vádhatóság sem fedezte fel semmi néven nevezendő bűncselekménynek tényálladéki elemeit. S ami vonatkozott az első betiltás indokául szolgáló cikkekre, az vonatkozik a második betiltás indokát adó cikkekre is: az elmúlt két hónap alatt semminemű értesítést sem kaptunk arról, hogy ellenünk a cikkek miatt akármiféle eljárást indítottak volna, feltételezhető tehát, hogy e cikkek sem ütköztek a bele a Btk. egyetlen paragrafusába sem. Ez azonban legfeljebb morális erőt adhatott számunkra, de semmi esetre sem csökkentette azokat a gondokat, amelyeket az előttünk álló két hónap anyagi kilátástalansága felett kellett éreznünk. Itt voltak szerkesztőségi tagjaink, akik feleséggel, gyerekkel állottak itt s azzal a tudattal, hogy meggyőződésük, nemzeti szocialista felfogásuk nem engedheti meg számukra, hogy tollukat, meggyőződésüket eladják akár az áljobboldal, akár a zsidó arcvonal liberális kenyeréért. Itt voltak a kiadóhivatali kistisztviselők százai, itt voltak nyomdai munkástestvéreink, akiket a betiltás jórésze alatt szintén fizetnünk kellett, itt voltak az altisztek, kifutók, kihordók, rikkancsok, száz és száz magyar élet és magyar család. És közben jöttek innen is, onnan is vidékről a jelentések: egyes postahivatalok — jogtalanul és törvénytelenül — megtagadták a betiltott Magyarság számára a pénzküldemények felvételét. Mennyi áldozatkészség kellett az olvasók részéről s mennyi lemondás a munkájukat vesztett kisemberek, a Magyarság magyar dolgozóinak, alkalmazottainak részéről, hogy most mégis itt ülhetünk újra íróasztalunk mellett és kézbe véve a lap első számát, boldogan végigsimogassuk szemeinkkel, mondván: Kész! Mégis csak: Kész! És hiábavaló volt az a reménykedés is, amely a Magyarság liberális-legitimista idejéből származó négyszázezer pengős adósság miatt várta a nyilaskeresztes mozgalom napilapjának pusztulását. Nekünk nincsenek titkaink, tehát nyíltan beszélhetünk erről a témáról is. Nem szégyenljük: a pénzt nem fizettük ki. A hitelező — igen okosan — belátta, hogy amennyiben a régi tartozást rajtunk egyösszegben követeli, úgy az összeg számára teljesen elvész. Tárgyalásaink során tehát a hitelezővel olyan megállapodást létesítettünk, amely — bár igen jelentős összegű részletekben — lehetővé teszi számunkra a havi törlesztést s mi bízva abban, hogy híveink, követőink, testvéreink szeretete a múltban is meghatóban tapasztalt mértékben fordult felénk, az összegek havi részletben való fizetését vállaltuk. Nem kell mondanunk, hogy súlyos újabb terhet jelent ez számunkra akkor, midőn például a zsidó cégek hirdetéseit éppen az első betiltás idején leparancsoltuk hasábjainkról s a jövőben sem leszünk hajlandók vezércikkeinkben az igazi, magyar életszemléletre nevelni testvéreinket, hirdetési hasábjainkon pedig zsidó üzletekbe küldeni őket ,amint azt egyes, n. n.. oldali lapok minden lelkiismeretimdalás nélkül ma is megteszik. Nyilaskeresztesek vagyunk, tehát őszinték és egyenesek. Nem köntörfalazunk, nem vagyunk farizeusok. És ebben van a mi lebírhatatlan erőnk. ★ Mint ahogy korai volt a liberális és zsidó halotti tér a nyilasmozgalom felett is. A nyilaskeresztes gondolatot ma már nem lehet kiirtani a megváltást váró magyarok lelkéből. Az utcákon hatalmas plakátok szólnak a magyarok felé: Testvér, vár a Nyilaskeresztes Párt! A párt országépítő programja: kész. Egy oldallal odébb szó szerint olvashatják testvéreink. Kész a párt. Kész a nemzetépítő munkára, kész a nemes harcra, kész arra, hogy a mai nagy válságok idején utat mutasson az úttalan rengetegben. A Magyarság módot talál majd reá, hogy az egyes programpontokat naponkint részletesen kifejtse s ezek a cikkeink szolgáljanak csattanós válaszul azoknak a rágalmazóknak, akik felelőtlenül hirdették, hogy csupán jelszavakkal dolgozunk. És még egyet. Első betiltatásunk és második betiltatásunk is azt az érzést keltette bennünk, hogy főképpen a bírálat volt az, amely ellenünk a krutális intézkedéseket kiváltotta. És most érezzük, hogy mit jelent a magyar jövő és a magyar nemzetépítés szempontjából a Magyarság létezése, olvasóink ne csodálkozzanak rajta, ha cikkeinket a bírálatnak oly veszélyesként bizonyult síkjáról inkább a pozitív programadás síkjára helyezzük át. A nyilaskeresztes gondolat betűjének biztonsága — még csak viszonylagos biztonsága is — a magyar nemzetépítés szempontjából ma mindennél fontosabb. A magvetést a Magyarság a tavalyi júniustól kezdve már úgyis elvégezte. Az elkövetkezendő időszakokban immár az építés, a jövőre való felkészülés pozitív korszaka köszönt ránk. A fölényeseknek, a gúnyolódóknak, a korán örvendezőknek pedig azt üzenjük: erre az építő munkára a Magyarság, a párt, a nyilaskeresztes gondolat és a magyar dolgozó tömeg egyaránt kész... Ára 10 fillér