Magyarság, 1939. július (20. évfolyam, 28-43. szám)
1939-07-13 / 28. szám
2 nek — a szavazásokban megnyilvánuló — learatását és betakarítását, amelynek vetési munkálataiból talán mi is kivettük részünket. Nem tehettünk egyebet, mint izgatottan várni-lesni az egyes eredményeket, egyik-másiknak örülni, egyik-másikon keseregni azzal az érzéssel, hogyha részt vehettünk volna tevőlegesen ebben a nagyfontosságú munkában, talán sikerült volna a magyar nép nemzeti szocialista többségének jobban megfelelő eredményt elérni, a képviselők számát illetően is. Bizony nem ártott volna a jól bevált pajzs, az ennek hiányában újra burjánzásnak induló rágalmak ellen, melyeknek nem egy nemzeti szocialista szavazat és nem egy nyilas mandátum esett áldozatául. Csak id. Szálasi Ferenc emlékszik Id. Szálasi Ferenc kivételével senki sem emlékezett meg egyéves jubileumunkról s igy ez valóban némán suhant el felettünk a választásoknak mintegy előestéjén, május 21-én, az nagyobb bűnös, mint aki nyíltan kiáll rágalmával. (Egy hang a szélsőbaloldalon: Visszahull a fejére! — Zaj. ... Viszont a magyar nép egyszerűen nem hitte el ezeket a vádakat és »így döntött, ahogy ezek az emberek megérdemlik ... (Élénk taps a szélsőbaloldalon.)“ Ez tehát a nemzeti szocialista képviselők véleménye a rágalmazókról. Mi sem természetesebb, hogy ezzel mi is azonosítjuk magunkat. Nem védekezünk tehát, hanem néma jubileumunkhoz illően a magunk ügyében is némák maradunk. Nem nézünk sem jobbra, sem balra — hátra is csak annyiban, hogy az elmaradottakat, sebesülteket, a bajtársakat el ne felejtsük és soha el ne hagyjuk felejteni! Egyébként csak előre! Aki tudja mit tett, mit jelentett eddig a Magyarság, annak módjában lesz ezután is megállapítani, hogy a jövőben folytatott útja méltó lesz-e nemzeti szocialista múltjához vagy sem és ehhez szabhatja ítéletét rólunk — és másokról! De ha a bicegések (felelőtlen pletykálkodások) tovább ülik orgiáikat és ezek magának a nemzeti szocializmusnak a testét fogják veszélyeztetni, akkor sem jogunkkal élve, hanem nemzeti szocialista kötelességünket teljesítve, ragadjuk torkon az illetőket. És majd akkor azután megírjuk a nemzeti szocialista Magyarság őszinte történetét egy szó hozzáadása nélkül, de egy szó elvétele nélkül is! Rágalmak zuhognak a néma Magyarságra Hacsak ... hacsak nem számítjuk a rágalmaknak azt a tömkelegét, melyet a harmadik betiltás alatt hol nyíltan, hol burkoltan terjesztettek, rólunk nem is ellenségeink, akiktől ezt fel sem vennénk, amit meg sem említenénk, hisz tudatosan vetettük magunkat pajzsként testvéreink és az ellenük szórt rágalmak közé és a pajzs elvégre arra való, hogy az ellenség csapásait felfogja és állja. Nem, nem ezekről a rágalmakról beszélünk, hanem a testvéri és baráti körökben gyártott és terjesztett burkolt rágalmakról. A Magyarság nem védekezik A Magyarság lemond a védekezés mindenkit megillető elemi jogáról, mert egyrészt szégyenpkr öntené el arcunkat arra a gondolatra, hogy annak a Magyarság-Tunk, amely mindekét, egész önmagát feláldozva, sietett a legnagyobb bajok idején a nemzeti szocializmus megmentésére és az a Magyarság, amely mindenki szeme láttára azt az utat járta, amelyet járta önmagáról a védekezés formájában beszéljen. Másrészt nem válaszolhatnánk az ellenünk költött rágalmakra anélkül, hogy sebeket ne oszszunk s ezt saját ügyünkben nem akarjuk elkövetni. Mindössze az alábbi országgyűlési jegyzőkönyvi kivonat közlésére szorítkozunk: .„Hubay Kálmán: Ez a magasabb erkölcsi ”(Zaj.) Aki burkoltan rágalmaz. Magyar búza Ima: Turchányi István Négy nap óta tapostuk a végtelennek látszó volhyniai síkság hószőnyegét: dermedt tagokkal, ziháló tüdővel egyre északnak fúrtuk bele magunkat a szomorú orosz földbe. Nem tudtuk már, merre járunk és mikor lesz vége a rettenetes útnak, csak azt éreztük, hogy minden lépésünk közelebb visz ahhoz a keskeny vonalhoz, amely már kívül áll az életen, de még nem a halál birodalma: a fronthoz. Kelet felől messziről szünet nélkül dörögtek az ágyuk, mély horkanásuk úgy kisért bennünket, mint megdühödt kutyák rekedt ugatása. És mi mentünk, vánszorogtunk és magunkban hordtuk a bizonytalanság félelmét. Sehogy sem jött ki ének a torkunkon, de még beszélni sem volt kedvünk. Idegennek, furcsának találtunk minden szót ebben az idegen környezetben s ha valaki kérdezett valamit, különösen sérthetetlenül csengett a szava. Csak esténként hangosodtunk meg egy kissé. A nyomorúságos, töretlen, ablaktalan viskók királyi paloták kényelmét és örömeit jelentették és a lyukas, repedezett falak között sokan még tréfálkozni is tudtak. Fojtó füst szállott fel a pipákból, mindenki csendesen elvéleményezte a világ sorát és a maga sorsát, azután jöttek a panaszok, az emlékek, a hazagondolás, az elfojthatatlan sóhajok, a visszatarthatatlan könnyek... Ilyenkor mindig Szabó Jóskát ügyeltem titkon. Alig húszéves fiú volt, de mindig úgy járt közöttünk, mintha nagy fájdalmak roppanhatták volna össze a lelkét. Kerek, sima arcát befordította a sarokba s úgy bámult maga elé hosszan, szomorúan. — Itt talán még búza sincsen !— mondta egyszer csendesen. A többiek, kivált az öregebbek évődtek vele: — No csak várd meg a nyarat! Olyan magas itt a búza, mint odahaza a kukorica. Szabó Jóska azonban összeszoritotta a száját és hallgatott. Aztán elérkeztünk az árokba és megtanultuk az unatkozást is, a borzadást is. Végigverekedtünk néhány éjszakát s soknak elmondottuk: nyugodt békességben, bajtárs ... Végre elolvadt a hó, felszáradt a sár is és langyos szellő simogatott, aranynapsugár melegített. Akkorra már valamennyien olyanok voltunk, mintha bemeszelték volna az arcunkat A nedves földalatti fedezékek fehérre sápasztottak mindenkit. A sovány, beesett arcokból nagy, fekete, üres csillogású szemek meredtek tétován, bágyadtan az égre, amelyen már ezüst felhőcskék úsztak és a kék magasságból édes pacsirtaszó permetezett alá... Dús fű zöldei köröskörül, halványlila ibolyák illatoztak, sárga pitypang aranylatt és fénylő hátú bogarak dongtak a virágok felett. Jóideje csend volt. Alaposan kiélveztük a semmittevés gyönyörűségeit. A kék ég, a meleg napsugár életkedvet öntött belénk, ismét hinni tudtunk az életben és megmosolyogtuk a halált. Csak Szabó Jóska járt mindig sötét, fájdalmas arccal közöttünk. Fejét lehorgasztotta és hallgatott. Legszívesebben a töréseken bámult kifelé, a zöldelő világba, mintha lesett volna valakire. Egyszer csak megszólított: — Hadnagy úr, hát itt sohasem lesz búza? Olyan reménytelenül szomorú, fáradt volt a hangja, hogy elszorult a szívem. — Búza? — kérdeztem csodálkozva. — Minek kell neked a búza? Hosszasan hallgatott, nedvesülő szemekkel, azután kibökte: — Az élethez kell a búza. És nehéz, tántorgó lépésekkel megindult a lőrések felé. És én megértettem az ő reménytelen szomorúságát, végtelen szenvedését, emberfeletti fájdalmát s a könnyeket, amelyekkel a magyar róna felejthetetlen kalásztengerét siratta örökkön. A búzaföldeket, amelyek odahaza oly fenséges nyugalommal és szépségben nyúlnak el, az aranykalászokat, amelyek csodálatos muzsikával ringanak a szolid szellőben és amelyektől oly mérhetetlenül messze került el. .. . Akkor este megtámadtak bennünket az oroszok. Csúnya éjszaka volt, de reggelre mindent elvégeztünk. Jóskát azonban elvitték az árokból. Valahol a mellén járt át a golyó. Csak sokára azután hallottam felőle odahaza. Az egyik katona, aki mellette feküdt a kórházban, mesélte, hogy Szabó Jóskáról még Galíciában azt hitték, örökre elaludt, mert lehunyt szemekkel, mozdulatlanul feküdt s akárki szólott is hozzá, még csak nem is sóhajtott. De amint a kórházvonat lesiklott az uzsoki lejtőn, felnyitotta a szemét. — Itthon vagyunk... ez már Magyarország —*• mondogatták a szavakban is gyönyörködve a többiek a kocsiban és erre pajtásunk nyugtalankodni kezdett. Viaszkos arcát mozdítani próbálta, az ujjait görcsösen begörbítette, a tüdeje ijesztő sípolással nyelte a levegőt. Rettentő erőfeszítéssel félrefordította a fejét és hirtelen kitágult szeme tébolyos nyugtalansággal tekintett ki az ablakon keresztül elsuhanó tájra. Azután — Isten tudja hogyan volt ereje hozzá — felemelte a karját és kimutatóit a mosolygó vidékre. A szemében boldog tűz csillant fel és végtelenül szelíd, megnyugvást hirdető hangon ezeket suttogta: — Magyar... búza ... és meghalt. Odakinn arany napsugár zuhogott alá a sárguló búzaföldekre. Az azúr égen pacsirta nótázott a pompázó életről... ianganmsM& 1939 Július 13, csütörtök" Hubay által körvonalazott irányban faagató a Magyarság A Magyarság eddigi és jövőbeni tevékenységéről Hubay Kálmán az április 5-iki számunkban megjelent ..Készi vezércikkében a következőket írta: „Első betiltásunk és második betiltásunk is azt az érzést keltette bennünk, hogy főképpen a bírálat volt az, amely ellenünk a krutális intézkedéseket kivallotta. És most érezzük, hogy mit jelent a magyar jövő és a magyar nemzetépítés szempontjából a Magyarság létezése, olvasóink ne csodálkozzanak rajta, ha cikkeinket a bírálatnak oly veszélyesként bizonyult síkjáról inkább a nobitiv programadás síkjára helyezzük át. A nyilaskeresztes gondolat betűjének biztonsága a magyar nemzetépítés szempontjából ma mindennél fontosabb. A magvetést a Magyarság a tavalyi júniustól kezdve már úgyis elvégezte. Az elkövetkezendő időszakokban immár az építés, a jövőre való felkészülés pozitív korszaka köszönt ránk. A "Bölényeseknek, a gúnyolódóknak, a korán örvendezőknek pedig azt üzenjük: erre az építő munkára a Magyarság, a párt, a nyilaskeresztes gondolat és a magyar dolgozó tömegezaránta kész..." Most is ez az álláspontunk. A Magyarság a faerrszetű szocialista pártok egyesüléséért Jövőbeni tevékenységünkre parancsolóan hat testvéreinknek a választási időszakban a nemzeti szocialista pártok egyesülését kívánó, elemi erejű és egyöntetű megnyilatkozása. Éppen ezért ezt a célt szolgálni egyik legnagyobb feladatunknak tartjuk. Azonosak a különböző nemzeti szocialista pártok legfőbb céljaikban: a zsidókérdés gyors és alapos megoldására való törekvésben, a liberális gazdasági rendszernek a népközösség érdekében történő radikális és gyors átépítésének követelésében, a nemzeti szocialista munkaállam mihamarabbi és minél tökéletesebb megvalósításért folytatott munkában és még sok-sok részletkérdésben is. Munkálkodni kell tehát minden tényezőnek, hogy a kisebb részletkérdések tekintetében is létrejöjjön a közös alap és hogy a személyi kérdések az igazság és a cél szempontjából megfelelő elintézést nyerjenek, hogy közös erővel könnyebben és hamarább elérhessük — az egész magyar nép érdekében — a mindnyájunk által oly hőn óhajtott végső győzelmet. Megalapítjuk a Magyarság szerkesztéstastássát, idegytee meghívtuk a nemzeti szocialista pártok vezetőit Az egyesülés nagy célját szolgálandó, továbbá, hogy a magyar nemzeti szocialista pártok a maguk befolyását a Magyarság szerkesztésére megfelelően gyakorolhassák és végül, hogy ne okozhassunk sérelmet egyetlen testvérpártnak még akaratlanul sem, ezennel meghívjuk — a Magyarság igazgatósága által e célok elérésére létesíteni szándékolt —a Magyarság szerkesztőtanácsába tagokként igazságos és méltányos arányban a parlamenti képviselettel rendelkező valamennyi nemzeti szocialista párt vezetőtagjai közül azokat, akiknek személyében meg fogunk állapodni. De fenntartunk egynéhány helyet azon kimagasló nemzeti "szocialista' szerepet betöltöttek részére is, akik a fenti pártok egyikéhez sem tartoznak. A Magyarság a magyar EtemzeSS szosisitiizmusé Ezek szerint tehát a nemzeti szocialista pártok szellemi befolyása a Magyarság szerkesztésére az igazságosság és méltányosságnak megfelelően biztosítva van. Most pedig jöjjenek az anyagiak. Én, mint a Magyarság Lapkiadó rt. részvényeinek tulajdonosa, mindaddig, míg az vagyok, ezen részvényeim hozamáról lemondok, amennyiben a Magyarság nyers hasznának a felét — szociális szempontból példát adandó — a Magyarság alkalmazottai között remuneráció formájában osztom fel, másik felét pedig — hiányt pótlandó — azoknak a támogatására fordítom, akik nemzeti szocialista magatartásuk miatt kárt szenvedtek. Egyébként ehhez hasonlóan jártam el már régen, még a Hungarista párt létezésének idején, csak nem hoztam nyilvánosságra, nem akarván ezzel dicséreteket vagy köszöneteket halászni. Mondhatom, ritkán sikerült valamely szándékom ilyen tökéletesen. De most, amikor nyomtatott hetükben jelennek meg olyan sejtetések, mintha a Magyarság körül tőkeérdekek dúlnának a nemzeti szocializmus kárára és amikor akciók lendülnek éppen olyan időpontban, amikor a nemzeti szocializmus érdekében folytatott harcokban kapott sebeiből a Magyarság még csak nem is lábadozik — amelyek alkalmasak lehetnek a nemzeti szocializmusért kárt szenvedetteknek juttatandó összeg kisebbítésére —, akkor talán nem fog önreklámnak minősülni fenti nyilvánosan lett bejelentésem. Lapok jöhetnek, mehetnek. De soha ,senki sem veheti el a Magyarság-tól 1918 május 21 -ét — ha még oly némán is jubiláltuk meg — és azt, ami magvető munkásságunkat mai napig kísérte. Hisszük és reméljük, hogy jövőbeni utunk ehhez méltó és töretlen lehet. Most tehát újra kezünkbe ragadjuk és mindenre való tekintet nélkül — legelő! visszük a magyar nemzeti szocializmus reánk bizott mocsok talán lobogóját, azzal a hittel és tudattal, hogy lelkiismeretünk szerint és az ország millióinak tartozó felelősséggel, nem adjuk ezt ki kezünkből, hanem nemzeti szocialista kötelességünknek megfelelően, végső erőnkig védelmezni fogjuk. Győzünk! Budapest Uc4Út 53. ÍhímMmI IGAj 1 . I TESTVÉRT/1