Magyarság, 1939. augusztus (20. évfolyam, 44-69. szám)

1939-08-01 / 44. szám

KIADÓTULAJDONOS­ MAGYARSÁG LAPKIADÓ RT. NYILAS KERESZTES PART , fr . „ fr. NYILAS KERESZTES FRONT E. M. N. SZ. PÁRT (PÁLFFY) ifj. virtsologi rupprecht Olivér dr. 3L N. SZ. F. M. P. 1932 (MESKÓ) HIVATALOS LAPJA­­ JL felelős szerkesztő, főmunkatársi HIVATALOS LAPJA MAGYAR IMRE FIALA FERENC Baaafuas?tVs\W| NAGYPÉNTEK NÉLKÜL NINCS FELTÁMADÁS! | * lL°ál országépítés ÍRTA: KÓRÓDY TIBOR DR., a Nyilaskeresztes Párt országgyűlési képviselője A nemzetek sorsát és az egész törté­nelmet a politikai, társadalmi, gazda­sági és filozófiai eszmeáramlatok terje­dése és erői irányítják. Aki hisz az em­beri élet örök törvényében, a jobb, a tökéletesebb felé haladás természetal­kotta parancsában, az tudja, hogy az egymásra következő korszakok folyton a tökéletes dű­lés irányába taszítják az emberi élet történelmét. Meg kellett szűnni az ortodox feudalizmus uralmá­nak, hogy átadja helyét egy viszonylag kétségtelenül tökéletesebb társadalmi és gazdasági rendszernek, a liberális feu­­dál-kapitalizmusnak. Ez a korszak ta­gadhatatlanul a világtörténelemnek ta­lán legnagyobb fejlődését jelentő másfél évszázadát hozta. A történelmi szükség­szerűség és az örök töökéletes bülés em­­berekfeletti erejű parancsszava diktált — és korszakok, korlátlan hatalmúnak hitt uralkodó családok, évszázadokon keresztül beidegzett és csalhatatlannak tartott életformák tűntek el, hogy átad­ják helyüket új rendszereknek és élet­formáknak, melyek a társadalom gaz­dasági és szellemi erőit nagyobb mér­tékben használják ki. Ezek szélesebb rétegek számára biztosítanak több jo­got és nagyobb darab kenyeret, mert a több jog, a nagyobb kenyér, az ember­hez méltó magasabb nívójű élet összes lehetőségei bent feküdtek a régebbi rendszerben, mely ezeket az adottságo­kat nem tudta felhasználni. Ezért is kellett eltűnnie! Miként a gőzkazánok energiakihasz­nálásának fejlődése , úgy váltották egymást a különböző gazdasági és tár­sadalmi rendszerek, melyek mindan­­­nyira egy-egy lépéssel, de megkönnyí­tették az emberi életet a földön. Az újonnan uralomra került rétegek igyekeztek az új rendszert, az új álla­mot, melyet a maguk képére és maxi­mális hasznosodására rendeztek be, mi­nél jobban kijegecesíteni, minél jobban megszilárdítani. A rendszerek tehát időnként stabilizálódtak. Az élet azon­ban ment tovább! A népek természetes szaporodása, a kultúra és a civilizáció fejlődése folytán táguló igények olyan minőségi és mennyiségbeli új szükség­leteket támasztanak, melyeket a régi rendszer idővel már nem tud kielégí­teni. Ebben a pillanatban pedig bekövet­kezik az új történelmi szükségszerűség, egy újabb, egy még jobb, a meglevő energiákat és nyersanyagokat még tö­kéletesebben kihasználó életforma be­hozatalának a szükséglete. Az a pazar­lás, amely a kisebb százalékos ener­giakihasználási kazán mellett folyik, már akadályául szolgál annak, hogy az éhes szájak és a szomjas agyak kielégül­­jenek. Ha pedig egy új rendszer, egy új életforma bekövetkezése iránt törté­nelmi szükségszerűség nyilvánul meg, akkor a régi rend át kell, hogy adja a helyét az újnak, a tökéletesebbnek, mert befejezte történelmi hivatását! Az emberi agy úgy van meg­konstruálva, hogy a szükséges eredmé­nyeket mindig akkor és csak azért pro­dukálja, mert arra szükség van. A gáz álarcot csak akkor és azért találták fel, mert a háború alatt a mérgesgázok az emberek tüdőinek ezreit roncsolták szét. De akkor közel párhónapos időn belül négy különböző országban, négy egy­mástól független kísérlet eredménye­képpen megszületett a teljesen azonos elveken felépült védekező eszköz: a gáz­álarc. A liberál-kapitalizmus uralmának utolsó évtizedében a tökéletesebb élet­rendszer, a nemzeti munkaállam meg­alkotása iránti szükségszerűség félre­érthetetlenül jelentkezik. Meg kell tehát születnie az új eszméknek. Nem Hitler, nem Mussolini, nem Franco tábornok és nem más ezeknek az eszméknek az igazi szülői, hanem az emberi fejlődés természetfölötti parancsszava — a tör­ténelmi szükségszerűség. A régi rendszer és a mérföldes csiz­mákkal közeledő új életforma harca teszi mozgalmassá a korszakfordulók politikai életét. Ez a harc az emberi fel­világosodás legsúlyosabb és leghatáso­sabb fegyvereivel, a betűvel folyik. Könyvbarikádok mögül védi magát a régi rend és betűvel támadnak az új élet hírnökei is! Ebben a harcban döntő jelentőségű volt talán az elmúlt hét története. Két hatalmas ütközetet nyert meg a nemzeti szocialista munkaállam szellemi had­serege. Az egyik csak egy negatív eredmény volt: betiltották a Szürke Könyvet, a másik pedig már egy nagy pozitív ér­ték: megjelent Vágó Pál dr. jelentőség­ben egyelőre alig felmérhető munkája Munkanélküliség, hitel, országépítés cí­men. A higgadt technikus, az objektív, tudós professzor, minden tárgyilagos önmegtartóztatása mellett annyi fana­tikus hitet, minden sorból kiérző alkotó fajszeretetet és világhírű festőművész atyjától örökölt teremtő fantáziát vitt bele ebbe a munkájába, hogy ennek a mű­nek a megjelenésével, hitünk szerint, a küzdelem lényegében már el is dőlt A küzdelem, mely — hisz természetes ez, mert korszakfordulások előestéjén így szokott lenni —­ külsőleg még a leg­hevesebb harc képét mutatja. A régi életformák ezernyi kis és nagy előnyéhez ragaszkodók még dühödt el­szántsággal védik hadállásaikat — de sorsuk már eldőlt. A harc legalább is ideológiai értelemben már meg van nyerve. Büszkén híreszteljük szét a ma­gyar glóbuszon a tépelődő és itt vagy ott tépelődő, még kétségek közt gyötrődő százezrek számára: megkerestük és meg­találtuk az emberi együttélés új feltéte­leit! Az új munka már első sorával, első oldalával odamarkol, ahol a válság kul­minál. Jól látja meg, hogy minden ba­junk külforrása a munkanélküliség. Éles szemmel ismeri fel a helyzetet, hogy ott, ahol munkanélküliség van, ahol nyomor van és kielégítetlen igé­nyek vannak, ott nem szabadna elvég­zésre váró és el nem végzett feladatoknak lenniük. Ott nem szabadna fölösleges, piacot nyomó és eladhatatlannak kije­lentett árufölöslegeknek lenniük. Túl­termelésről sem lehet beszélni egy or­szágban addig, amíg az eladatlan kész­letek tényével szemben az ellátatlanok­nak e készleteket magasan meghaladó igényeit lehet eleven érvként szembe­­helyezni! Addig pedig, míg a munkanélküliség betegsége tizedeli a termelés erőit, nem­zeti munkakifejtés maximumáról be­­szélni nem lehet. „A nemzetépítő mun­kának, Európa szerte gyorsuló ütemé­ben, minden elveszett munkaóra a ma­gyar jövő pótolhatatlan vesztesége“ — írja Vágó Pál —, „de az elveszett mun­kaórák tömegjelensége, a munkanélküli­ség a legnagyobb szerencsétlenség, mely nemzetünket politikai függetlensé­gének, vagy területének elvesztésén kí­vül érheti“. Mesteri kézzel vezet a szerző a munkaállam épületének külön­böző emeleteire. „A munkaállam min­den munkaképes gyermekét születésénél fogva megilleti a munka joga, de e jog egyértelmű a munkaszolgálat kötelezett­ségével.“ Egyszerű mondat, talán jelentéktelen­nek látszik az első olvasásra. De ebben a látszólag egyszerű mondatban benne van a nemzeti szocialista munkaállam alkotmányának egész lényege. Szemünk előtt játszódik le az egész folyamat, mi­ként fog megszűnni a munkanélküliség, az öncéllá soha jogosan nem válható tő­két miként állítjuk be a nemzet szolgá­latába. A nemzeti szocialista pénzelmé­let, az értékálló pénz problémájával együtt oly egyszerűnek és mégis oly meggyőzőnek látszik Vágó Pál megvilá­gításában. A jegybankok igazi célja és az állami hitelmonopólium segítségével megtermékenyül és megduzzad az egész termelés, melyből a nemzetnek a mai elképzeléseket messze meghaladó és a legmagasabb kultúrszükségleteket is ki­elégítő jóléte keletkezik. A bürokrácia és a kamatuzsora letö­résén, a kartelldiktatúra megszüntetésén keresztül jut el az új alkotmány gazda­sági és politikai kulminációjáig, az ér­dekképviseleti államig. A földkérdés né­hány oldal csupán, de ebben is benne van minden, ami lényeg, ami fáj és ami sikong a magyar éjszakában. Alkotó tevékenység és tudományos alaposság minden sora ennek a műnek, de mégis egy megsemmisítő vádbeszéd ez a rendszer élvezői ellen, mert bebizo­­nyítja, hogy lehetne szebb, jobb, boldo­gabb is az élet ezen a véráztatta földön, ha mindannyian jobban akarnánk ezt. Az eljövendő boldogabb korszak minden lehetősége, minden adottsága benne él, benne feszül ebben a szomorú Mában, csak szem kell hozzá, mely meglátja azt — melegebb szív, amely meg akarja — és energia, mely meg tudja teremteni. Letagadhatatlanul és félremagyaráz­­hatatlanul itt vannak az Új Utak, csak el kell indulni rajtuk. Ne féljünk és ne tétovázzunk, nincs szó sötétbeugrásról, hanem egy tisztánlátott, logikusan és tu­dományosan bebizonyított, nem egy részletében pedig az ésetben is sikerrel kipróbált rendszernek a megalkotá­sáról !... Tétovaságunk következtében mindig ötven évvel elkésve követtük a történel­met. Ezeket a késéseket azután vérrel és verítékkel fizettük meg. Ez a szel­lem az örök magyar elkésők szelleme, a második vádlottja ennek a nagy pernek, melyben a vádbeszédet Vágó Pál írta meg. Tűzharc a magyar és a román határőrök között a Tisza partjén Magyarország becsületes őszinteséggel ragaszkodik a tengelyhatalmakhoz Csáky István gróf külügyminiszter a magyar nemzet egyenes útjáról, erélyes külpolitikájáról és felkészü­léséről Sopronból jelentik. A soproni nyári egye­temet vasárnap nyitották meg a városháza közgyűlési termében nagy érdeklődés mel­lett, számos előkelőség jelenlétében. Wälder Gyula rektor megnyitó beszéde után Csáky István gróf külügyminiszter mondott beszé­det. A külügyminiszter többi közt ezeket mondotta: — Mielőtt az exakt tudományos előadá­sok megkezdődnének, mintegy antidózisként rövid politikai elmefuttatásba szeretnék belekezdeni. A politika rendkívül bonyolult szerkezeti tanulmánya az emberi közül­etek együttélésének, mert a tudomány és a mű­vészet mesgyéjén mozog. A spekulatív rész, mely tulajdonképpen az emberi lélek meg­nyilvánulásait tükrözi vissza, iktatja bele azokat a tényezőket, amelyek által sokban hasonló lesz a művészethez. Mindenekelőtt ehhez fantázia, formaérzék és a művészek által is annyiszor emlegetett szent tűz szük­séges. Az igazi politika nagy analitikai kész­séget és szintetikai érzéket kíván meg, to­vábbá tapasztalatot és bizonyos előképzett­séget, különben — zseniktől eltekintve — kevesen tudnak helyes politikai diagnózist felállítani. — Még komplikáltabbá válik ez a folya­mat azáltal, hogy a politikának a művészet­hez való hasonlóságából kifolyólag az igazi politikusnak legnagyobb ereje az intuíc­ió. Ebben hasonlít a nagy feltalálókra vagy a nagy orvosokra. Talán az a körülmény, hogy az intuíció a legfőbb alakító eleme a nagyvonalú politikának, magyarázza meg, hogy annyi történelmet csináló államférfiut és politikust, valamint feltalálót találunk éppen az autodidakták soraiban.­­ Az igazi államférfiura a legnagyobb veszély, hogy kizárólag politikussá válik, vagyis, hogy a szakértelem és a logika rab­jává lesz. Kompromisszumokat keres tapasz­­ta­ati alapon, amikor teremtenie kellene, vagy okvetlen kreálni akar, amikor tovább­fejlesztésről, vagy az élet és helyzet egymás­hoz idomításáról van szó. Említettem már, hogy politika alatt tudományos értelemben az emberi közületek létrehozásának, fenn­tartásának és fejlesztésének a tudományát értjük.­­ A legnagyobb közületek, vagyis az államok egymás mellett élését a földrajzi helyzet, a történelmi múlt és a gazdasági egymásrautaltság szabja meg. Hozzájárul ehhez, mint külön tényező, a jövőbe vetett remény és a múltban elszenvedett igazság­talanság érzete.­­ Ennek képe egy nemzet társadalma előtt nem annyira logikus elgondolások, vagy számítások folyományaként jelentke­ ára 10 fillér

Next