Magyarság, 1939. október (20. évfolyam, 95-119. szám)

1939-10-05 / 98. szám

8 Emlékezzünk! Október 5. 1916. E napon a hatalmas ellenséges túlerő a Zlota-Lipa menti Szibalinnál immár állásunk második vonaláig jutott, amikor Deák Lajos, volt eperjesi 32. közös vadászzászlóaljbeli tar­talékos zászlós, szakaszával megrohamozta az ellenség sűrű sorait. Támadásának lelkesítő lendülete magával ragadta négy gyalogezred visszaszorított töredékeit is és véres kézitusá­ban Deák zászlóssal az élen, nemcsak a fő­állásunkat, hanem előretolt állásunkat is visz­­szaragadták az ellenségtől. Deák Lajos zászlós szakaszával és az idegen szétszórt csapat­részekkel, melyeknek összes tisztjei elestek, a visszafoglalt állást megszállta és az ellenség további támadásait visszautasította. Deák zász­lós, aki már az előző napokon lefolyt harcok­ban is a férfias vitézség kimagasló példáját nyújtotta, az arany vitézségi érmet kapta ju­talmul. A Ferenc nap. Szent Ferenc napján dél­előtt zsúfolásig megtelt a ferencrendiek temploma és Budapest keresztény, magyar közönség áhítattal vett részt a ferencnapi egyházi ünnepségeken. A prédikáló ferenc­­rendi atya idézte a rend alapítójának életét és szavait. Elmondotta, hogy azok a boldo­gok igazán, akik eldobják maguktól a jólé­tet, az ezüstöt, az aranyat s szent, magasz­tos céljaik elérésére inkább választják a szegénységet, a nélkülözést, a kivetettséget. De hiába szegény valaki. Ha a lelke emel­kedett, gazdag és erős, győzedelmeskedik az élet ezernyi baján és akadályán­­ eléri életének szent céljait. A hívek serege buz­gón hallgatta a szószékről hangzó igéket és lélekben Szent Ferenc elé szállott, tőle kérve példamutatást az élet nehéz küz­delmeire. ■ — Kinevezések a diplomáciai karban. A Magyar Távirati Iroda jelenti: A kormányzó a külügyminiszter előterjesztésére Szent-Istvány Béla dr. külügyminisztériumi miniszteri taná­csosnak a rendkívüli követi és meghatalmazott miniszteri címet adományozta , őt a hágai magyar követség vezetésével és Németalföldön való képviselettel követi minőségben megbízta. C­sejtei Kristóffy József dr. külügyminisztériumi miniszteri tanácsosnak a renkivüli követi és meghatalmazott miniszteri címet adományozta s őt a moszkvai magyar követség vezetésével, valamint a Szovjetoroszországban való képvi­selettel követi minőségben megbízta. — Györffy István halála. Szigeti Győrffy István egyetemi nyilvános rendes tanár, a kiváló etnográfus és szociológus kedden délben szivszélhüdés következtében hirtelen meghalt. 1884 február 11-én született Karcagon és mint Bátky Zsigmond dr. tanítványa került 1906-ban a Fővárosi Néprajzi Múzeumba. 1934-ben meg­hívták a budapesti tudományegyetem néprajzi tanszékére nyilvános rendes tanárnak. A Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja volt. Főbb munkái: Magyar népi hímzések, a Cifra szűr, a Szilaj pásztorok, Az alföldi kertes városok, ezenkívül nagyjelentőségű szociológiai munkái. Halála osztatlan részvétet kelt országszerte. Egyik büszkesége volt a magyar szellemi élet­nek. Temetése október 6-án, pénteken délután fél 4 órakor lesz a Kerepesi-út melletti temető halottasházából a székesfőváros által adomá­nyozott díszsírhelyre. — Szegváry Mihály felolvasása a rádióban. A rádió csütörtöki műsorán Budapest I. hullám­hosszon, délután 5 óra 15 perces kezdettel Szegváry Mihály Pusztuló szélmalmok című táj­rajzának felolvasása szerepel. Szegváry Mihály a Magyarság eleventollú riportere, hangulatos színekkel ecseteli a múltba vesző Alföld jellegze­tességét, a porladozó szélmalmot. Előadására fel­hívjuk olvasóink figyelmét. — Az új japán követ bemutatkozó kihallga­táson a kormányzónál. Magyarország kormány­zója szerdán délután 1 órakor ünnepélyes be­mutató kihallgatáson fogadta Kojiro­­nouo japán rendkívüli követ és meghatalmazott minisztert, aki ez alkalommal megbízólevelét, valamint előd­jének visszahívó levelét nyújtotta át. Az üdvözlő és válaszbeszéd elhangzása után ő főméltósága beszélgetést folytatott az új japán követtel, majd a követ kíséretében megjelent Tokinosuke Takeuchi követségi titkár és Masao Takosaki őrnagy tisztelgését fogadta. A fogadtatás szertar­tásánál közreműködött Uray István dr. titkos tanácsos, a kabinetiroda főnöke és Wörnle János dr. rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter. — Pápai kitüntetések. A pápa az eucharisz­tikus világkongresszus előkészítése körüli érde­meik jutalmazására Serédi Jusztinián bibornok hercegprímás előterjesztésére az alábbi kitünteté­seket adományozta: a Nagy Szent Gergely-rend nagykeresztjét Esterházy Móric gróf v. miniszter­­elnöknek, a Szent Szilveszter-rend nagykereszt­jét, Kar­a­fiás­z Jenő főpolgármesternek, bárczi­­házi Bárczy István államtitkárnak, Kállay Tibor ny. pénzügyminiszternek, verseghi Nagy Elek ny. rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter­nek, Szendy Károly polgármesternek; a Pius­­rend középkeresztjét a csillaggal: Láncz Kornél államtitkárnak, a Máv elnökigazgatójának és Zsembery Istvánnak, a MABI elnökének; a Szent Szilveszter-rend középkeresztjét a csillag­gal: Jakab­fy Károly postatakarékpénztári vezér­­igazgatónak és Schuler Dezső ny. alpolgármester­nek, a Pius-rend középkeresztjét kisbarnaki Farkas Ferenc vezérkari ezredesnek; a Nagy Szent Gergely-rend középkeresztjét: Kuzmich Gábor postavezérigazgatónak, Bódy László alpol­gármesternek, Kovácsházy Vilmos, Salamon Géza és Király Kálmán tanácsnokoknak és Pet­­rovácz Gyula országgyűlési képviselőnek, a Szent Szilveszter-rend középkeresztjét: Kövess Béla ügyvédnek, Vigh Bertalan tanügyi főtanácsosnak és Fekete Mártonnak, az Actio Catholica orszá­gos elnöksége titkárának, a Pius-rend lovag­keresztjét, Orbán József táblabírónak és Uher Károly közalapítványi igazgatónak, Kauser János miniszteri osztálytanácsosnak, Somogyváry Gyula országgyűlési képviselőnek, Czienner Jenő vezér­kari őrnagynak és Pajtás Ernő koronaőr-őrnagy­nak, a Nagy Szent Gergely-rend lovagkeresztjét: Keledy Tibor tanácsnoknak, Lázár Imre gróf főjegyzőnek, Elekes István igazgatónak, Jámbor Dezsőnek, az Actio Catholica országos elnöksége segédtitkárának, Tóth Károly pénzügyi főtaná­csosnak és Ságh Károly MABI aligazgatónak, a Szent Szilveszter-rend lovagkeresztjét, Bérezik Sándor Beszkárt vezértitkárnak, Székelyhidy Ferencnek, az Operaház örökös tagjának és Velesy Elek számvevőségi tanácsosnak. A kitün­tetéseket valamennyi kitüntetettnek a bíboros hercegprímás szerdán délelőtt személyesen nyúj­totta át a budai prímási palotában. King Hall és a népszövetség Propagandára szervezné át A népszövetséget (ha hagyja) King Hall és eme intézménynek mi lenne „levelező“ tagja? — Házasság. Megyeri Etelka és Thirring László jegyesek. (Minden külön értesítés helyett.) — Nagy szerencse. A most befejezett 42. osztálysorsjátékon sok nagy nyereményen felül a nagy jutalmat, 400.000 pengőt, valamint a leg­nagyobb főnyereményt, 300.000 pengőt, ismét Török A. és Társa Bankház Rt. (Budapest, IV., Szervita-tér 3.)­ szerencsés vevői nyerték. Kísé­relje meg szerencséjét és vásároljon osztálysors­jegyet Töröknél. Elérhető legnagyobb nyeremény hétszázezer pengő. Nyereményhúzás október 14-én és 17-én. Rendelés postautalványon vagy levelezőlapon. Hivatalos sorsjegyárak: egész 28.—, fél 14.—, negyed 7.—, nyolcad 3.50 pengő. — A Kisfaludy Társaság évadnyitó felolvasó­ülése. Szerdán délután tartotta az őszi évadban első felolvasó­ülését a Tudományos Akadémián a Kisfaludy Társaság. Voinovich Géza elnök megnyitójában megemlékezett a társaság nem­rég elhunyt tagjáról, Hevesi Sándorról. Méltatta Hevesi Sándor működésének minden irányát. Az elnök megemlékezése után Harsányi Zsolt Szegény János című történeti regényéből olva­sott fel részleteket, majd Sik Sándor szavalt költeményeiből. Befejezésül Mohácsi Jenő Egy meg nem tartott Bánk bán-előadás címen olva­sott fel. (Hunniai) mCIMSIfi 1939 október 6, eastlBrtff. őszi nyaraló Lement a nap. A hegy vállára már kék fátylakat térít az est. Fényes, hideg sínen fut a vonat. Még másfél óra ide Pest. A völgyben, a zöld szőlőhegy alatt kis villa áll, lámpás lugas Világit. Nyártól már semmit se vár, ő békés, őszi nyugdíjas. Kerítése, falai erősek. Jöhet a szél, kertcsörgetős A kéményen őrt áll a rádió, Csillagot horgász a tető. Kapuján lakat van. Jól zár a kulcs. A szobában a kályha vár, A lámpába is hoznak olajat, Mielőtt a boltos bezár. A gazdája nem jött-ment valaki: Id. Kovács Gábor és neje. A nyár elmúlt, de jó termést hozott S a lázak elszálltak vele. A hús estében a rőt lámpafény Többé már nem nyáresti láz. A lugas szájhoz tartott két tenyér. • Cigarettára gyújt a ház. Szegváry Mihály — A műegyetem megnyitó közgyűlése. A József nádor műszaki és gazdaságtudományi egyetem 1939—40. tanévének megnyitó ünnepi közgyűlése október 8-án délben fél 12 órakor lesz a műegyetem dísztermében. Az ünnepi közgyűlésen Wälder Gyula prorektor beszámol az elmúlt tanévről, majd Zimmermann Ágoston ezidei rector magnificus tartja meg rektori székfoglalóját. Délelőtt 10 órakor a Nagy­boldogasszony plébániatemplomban Veni Sanctet tartanak. — Önellátás a divatban. Zsindely­né Tüdős Klára iparművésznő az Iparművészeti Társulat­ban szerdán délután a társulat művészi ízléssel feldíszített nagytermében tanulságos előadást tartott önellátás a divatban címmel. Előadásában nemcsak nagyjelentőségű művészi problémákat érintett, hanem mélyreható nemzeti és szociális kérdésekkel is foglalkozott, az öltözködés prob­lémájával­­kapcsolatban. Az előadást mintegy 80 ruhamodell bemutatása követte. Az előadáson megjelent vitéz nagybányai Horthy Miklósné, a kormányzó felesége is, akit a társulat elnöksége nevében Szablya János, Ligeti Miklós és Se­nyer Béla korm­ányfőtanácsos fogadtak. — Nemcsak a falu és a parasztság kérdéséről van szó — fejtegette előadásában Zsindelyné Tüdős Klára —, hanem a városi és polgári elemekről is. A kézimunka idegmegnyugtatóbb minden drómnál. A párisi divat szolgai utánzása ma nem időszerű a számunkra. A mi ruhaproblémánknak két része van: a magyar ruha és a magyaros divat. Az a ruha, mely a magyar nemzeti jellegét divatokon túl fennen hirdeti, viselőjét magyarnak igazolja minden okmánynál jobban.­­ Az előadó végül köszönetet mondott az Országos Magyar Ipar­művészeti Társulat elnökségének, hogy oly nobi­lis módon rendezte meg a nagyjelentőségű divat­bemutatót. — Assisi Szent Ferenc ünnepe. Assisi Szent Ferenc szerdai ünnepét a hagyományos kegyelet­tel és fénnyel ünnepelték meg a világ valamenyi ferences templomában. Budapesten a ferencesek belvárosi templomában az ünnepélyes szentmisét P. Badalik Bertalan szentdomonkosrendi tarto­mányfőnök celebrálta, míg a szentbeszédet P. Szalay János plébános mondotta. A budai feren­ces plébániatemplomban az ünnepélyes főpapi szentmisét P. Vadóczy Zadravecz István püspök pontifikálta. Kegyelettel ülték meg Szent Ferenc ünnepét a pasaréti ferences lelkészség templomá­ban, valamint a budai kapucinusok plébánia­­templomában és a hidegkuti úti ferences lelkész­ségen. Egér a cipőben Az egyik boxoló-iskolában a minap tartották meg az „évadnyitányt“. A beiratkozott új növen­dékeket vette a boxmester szemügyre s meg­tartotta velük az első leckét. A növendékek „urigyerekek", legtöbbje olyan, aki ma angolul tanul, emiatt kell a boxolás is. Az angolhoz ez épp úgy hozzátartozik, mint nyúlgerinchez a szósz. A felvételnél nem igen válogatnak, a fon­tos az, hogy a borsos tandíjat meg tudja a box­­tanonc fizetni. Valószínűleg ennek tulajdonít­ható az a kis incidens is, ami az évadnyitást megzavarta. Az incidens előidézője egy árva kis egér volt, amely a nyár folyamán, mikor a box­­terem üresen állt, belopódzott valahogy a te­rembe, feltételezvén, hogy itt nyugalom és bol­dogság vár téli életére. Nagy lehetett azonban a meglepetése, mikor az évadnyitók betódultak a terembe s némi ismerkedés után elkezdtek boxolni. A kis egér rémületében mit tehetett egyebet, belebújt egy cipőbe a sok közül, melyek a fal mellett állottak. A növendékeken ugyanis tréningruha volt, vadonatúj, elegáns. A kis egér innen, a cipő sötétségéből figyelte a szokatlan zűrzavart, nem mert moccanni sem. A boxórának azután vége lett, lekerültek a tréningruhák s a növendékek öltözködni kezdtek. Húzták a cipő­ket s egyszerre egetverő kiáltás harsogott végig a termen s a következő pillanatban az egyik növendék halálsápadtan végigvágódott a földön, elájult. Az ő cipőjében volt az egér s mikor érezte, hogy búvóhelyére egy idegen jószág­­— ebben az esetben egy ormótlan nagy boxláb — tolakodik be, végső kétségbeesésében belehara­pott a tolakodóba, a legelöl járó nagy lábujjba. Az ifjú ettől annyira megijedt, hogy elájult. Előbb még ő volt a leghangosabb, hogy önmagá­ban látja a jövő nagy boxvilágbajnokát s egy egértől elájult. Igaz, hogy­­ Schwarznak hívták... Mézesmadzag Új törvény készül a feltalálók védelmére. Úgy látszik, derék feltalálóink saját ügyükben nem tudják feltalálni­­ magukat. ★ Londonban a szokottnál is nagyobb köd volt a minap. Talán ez okozta, hogy egynémely ottani politikus nem látott tovább az orránál. — A tizenhárom aradi vértanú emlékezete. Az Aradi Szövetség a Délvidéki Otthonnal kar­öltve október 6-án, pénteken hazafias ünnepélyt rendez. Délelőtt 11 órakor a vértanúk lelki­üdvéért gyászistentisztelet lesz a ferencrendiek belvárosi templomában, majd délután 9 órakor emlékünnepély a Tudományos Akadémia ülés­termében. Az elnöki megnyitót Urbán Gáspár báró főispán tartja, a Budai Dalárda a Magyar Hiszekegyet énekli, Ring Béla, Arad-Csanád és Torontál vármegyék alispánja emlékbeszédet mond, Gobbi Hilda, a Nemzeti Színház tagja hazafias költeményt szaval, Eckhardt Tibor titkos tanácsos beszédet mond, Szelényi Imre minorita atya imádkozik, majd a Himnusszal ér véget az ünnepély. Furcsa pör­ kör lett egy borjúpörköltből. Melytől a vendég gyomra égett. Kiváncsi vagyok, ki fizeti Ezek után a­­ pörköltséget. (Hunnias) . Szünet lesz az OTI-ban október hatodikán. Az Országos Társadalombiztosító Intézet értesíti az érdekelteket, hogy hivatalaiban október 6-án hivatali szünet lesz. Az ezen a napon esedékes segélyeket az intézet a központban 5-én délelőtt 8 órától 12 óráig, a visegrádi utcai kifizető­­helyen 5-én délelőtt 8 órától 10 óráig; a pacsirta­­mező utcai kifizetőhelyen 5-én délelőtt fél 11 órától délután 1 óráig; a kispesti, pestszenterzsé­­beti, csepeli és újpesti kifizetőhelyeken 6-án délelőtt 8 órától­ 11 óráig fizeti ki. Az orvosi rendelőintézetekben az intézet október 6-án a szokásos rendelőidőkben ügyeletes orvosi szol­gálatot tart.­­ Pilótaőrnagyi egyenruhában szélhám­os­­kodott egy pincér. Hetek óta köröz a rendőr­ség egy furfangos szélhámost, aki pilótaőrnagyi rangjelzést mutató repülőtiszti egyenruhában követett el bűntényeket. Az álkatonatiszt garam­­szegi Géczy Lajos néven mutatkozott be utol­­jára egy budapesti autókereskedőnél és egy autót vett azzal, hogy a pénzt pár nap múlva beküldi. Ezzel az autóval elutazott a fővárosból és vidéken csalt ki jóindulatú úricsaládoktól kisebb-nagyobb összegeket. A rendőrség széles­körű nyomozást indított az álpilótatiszt kézre­­kerítésére, akiről időközben megállapították, hogy tulajdonképpeni neve Géczi Kozák Lajos és hogy büntetett előéletű pincér. A rendőrség munkáját szerdán végre siker­­koronázta és Tulok József detektívfelügyelő csoportjával kézrekerítette a tiszti egyenruhát bitorló pincért. A lakásán tartott házkutatás alkalmával meg­találták és bűnjelként lefoglalták a jogtalanul viselt repülőőrnagyi egyenruhát is. Géczi Kozák Lajost szerdán délben le is tartóztatták. ­ A Duce a római világkiállítás területén* Rómából jelentik: Mussolini miniszterelnök szerdán délelőtt kihajtatott a Birodalmi­­útra, amely az 1912. évi világkiállítás terü­letén vezet majd át a tengerpart felé., Mussolini kíséretében volt Starace párt­titkár, a testületügyi államtitkár és a világ­kiállítás főkormánybiztosa. Mussolini mi­niszterelnök bejárta azt az egész területet, ahol Róma legújabb városnegyede emelke­dik majd. Több épület alapkövét helyezte el a Duce és szívélyesen elbeszélgetett a munkásokkal, akik lelkesen ünnepelték. — Felkay Ferenc tanácsnok ünneplése. Meleg ünneplésben részesítették Felkay Ferenc tanács­nokot névnapja alkalmából. Elsőnek Kállay Albert főjegyző köszöntötte meleg szavakkal az ügyosztály személyzete nevében, majd az ügy­osztályhoz tartozó intézmények és üzemek, vezetői üdvözölték. Mind a törvényhatósági bizottsági tagok, mind az ipartestületek vezetői közül számosan fejezték ki jókívánságaikat. Az ipari és kereskedelmi érdekeltség üdvözlésére adott válaszában a tanácsnok hangsúlyozta, hogy a jelenlegi nehéz időkben munkássága oda irányul, hogy a budapesti iparosok és kereskedők minden közérdekű törekvését tőle telhetőleg elősegítse. — Pest vármegye újonnan kinevezett t. másod­jegyző­je. Nagybarcsai Barcsay Ákos fő­ispán Molnár Dénes aljegyzőt a vármegye t. másodjegyzőjévé nevezte ki. — Megvonták több külföldi sajtótermék postai szállítás jogát. A kereskedelem- és köz­lekedésügyi miniszter a Párisban megjelenő Voix Européenne című folyóirattól, a Pozsony­ban megjelenő Slovak Press című kőnyomatos újságtól és a Pozsonyban megjelenő Slovensko­ Liga címü sajtóterméktől, továbbá a Lengyel­­országban megjelenő Dilo cimü ukrán laptól, a Nagykárolyban megjelenő Sathmarer Schwa­benpost cimü időszaki sajtóterméktől és a­­.Selmecbányán megjelenő Stiavnican cimű folyó­irattól a postai szállítás jogát megvonta.­­ A főváros jövő évi költségvetését tárgyalja a pénzügyi szakbizottság. A pénzügyi szak­­bizottság október 10-én, kedden délben 12 órakor a központi városháza I. emeleti polgár­mesteri tanácstermében ülést tart, amelynek napirendjén egyetlen tárgy szerepel: a székes­főváros 19­. évi költségvetése.­­ Szeptemberben is emelkedett a főváros adóbevétele. Kleisz Alajos adóhivatali igazgató most tette közzé a főváros szeptemberi adózásá­ról szóló jelentését, amely szerint szeptemberben a fővárost illető adókból összesen 6.867.136 pengő folyt be, amely 70.708 pengővel több, mint a főváros múlt esztendei szeptemberi adó­bevétele. 134.000 pengővel emelkedett az alkal­mazottak kereseti adója, 289.000 pengővel a városi ingatlan vagyonátruházási illetékek, 75.000 pengővel az általános forgalmi adó és 177.000 pengővel a községi fogyasztási adó. Csak az általános kereseti adó esett vissza 65.000 pengő­vel. A kimutatás­­ szerint szeptember végéig ösz­­szesen 67,732.492 pengő folyt be a fővároshoz, ami 7,966.992 pengővel több, mint amely összeg a múlt esztendő hasonló időszakában adó fejé­ben a fővároshoz befolyt.­­ Csütörtökön helyreáll a rendes autóbusz forgalom. A Beszkárt értesíti az utazóközönsé­get, hogy az autóbuszforgalomban szeptember 21-én életbeléptetett átmeneti korlátozások meg­szűnnek. Ehhez képest a 18-as, 23-as, 30-as, 28-as és 29-es vonalakon, valamint a lóverseny­­téri járatokon a korlátozás előtti autóbusz­­közlekedés október 5-én, csütörtökön ismét helyreáll. Mosoly... Az utcaseprő igy oktatja növendékfiát, aki hirtelen felnövekedvén, kenyérkeresőnek számit: — Fiam, olyan kávéház előtt, ahová színé­szek járnak, ne gyüjts csutkát, mert a szinusz uraknak nincsen bajuszuk s azok mind tövig szívják a szivart. * Két különös foglalkozású ember találkozik vasárnap a ligetben. — Hallod-e, Sanyi — szól az egyik —, nem illik zsebredugott kézzel sétálni. — így szoktam a vasárnapot ünnepelni válaszol önérzetesen a másik —, egész héten úgyis másnak a zsebében vannak a kezeim. SZAMÓCAPALÁMTÁK Kérje szenzációs újdonságokat és termelési utasításo­kat is tartalmazó árjegyzékünket. Szamócakertészet, Ábrahámhegy, Zalamegye. — Kérelem! Az osztálysorsjáték főárusitói kérik azon­t. üzletfeleiket, kik sorsjegyeiket személyesen szokták átvenni, szíveskedjenek ha­ladéktalanul intézkedni, mert a kereslet miatt a fenntartott sorsjegyek nem rezerválhatók tovább, legfeljebb október 8-ig, tehát hétfőtől kezdve a régi résztvevők nem számíthatnak arra, hogy eddigi sorsjegyszámaikat még megkapják, mert azt új igénylőknek kell kiszolgáltatni. — Hirtelen haláleset. Mohos Imre 41 éves pincér, aki a Paulay Ede­ utca 35. szám alatti szállodában teljesített szolgálatot, hirtelen meg­halt. Barátai találtak rá szobájában. Holttestét a bonctani intézetbe szállították, halálának okát a boncolás fogja megállapítani. — Emléktábla-avatás a gödöllői premontrei gimnáziumban. A gödöllői premontrei gimná­zium hősi halottjának, Szarka Istvánnak emlék­tábláját október 8-án délelőtt 10 órakor avat­ják fel az intézet előcsarnokában. A felavatásra a jászópremontrei iskolák barátai szövetségé­nek tagjait és azok családját tisztelettel meg­hívja a rendezőség. — Halálozás. Özvegy Nagy Mihályné született Nagy Róza 82 éves korában elhunyt. Szerdán délelőtt 11 órakor temették el a Kerepesi-út melletti temető halottasházából. Az engesztelő szentmiseáldozatot csütörtökön reggel 9 órakor mutatják be a Bakáts­ téri plébániatemplomban.

Next