Magyarság, 1940. január (21. évfolyam, 1-24. szám)

1940-01-03 / 1. szám

------ -- -— ' ! Azért kellett két csoportban felvonulnunk, mert féltek, hogy együttes erővel le­fegyve­rezzük őreinket és kitörünk a fegyházból Mindjárt hozzá is láttunk az ünnepi set előkészületeihez, összeállítottunk egy ének­kart, gondoskodtunk az ajándékozásra szánt egyszerű élelmiszerek■ (kenyér, cukor, kol­bász, margarin) beszerzéséről, kijelöltük az ünnepi szónokot, egy, a közéletben sokat sze­repelt fiatal bajtársunk személyében és fel­kértük egyik református teológus testvérün­ket, hogy írjon és tanuljon meg egy szép karácsonyi imát . ,, A karácsony lázas előkészületei egy csa­pásra megváltoztatták a tábor hangulatát. Órák alatt elfeledtük az előző napok nagy reményesedéseit és keserű csalódását. A PROTESZ bíró- és állítvezető­­t­épző faiskolyalmán­aal 132 résztvevője van .A MOTESz kilencnapos bíró- és művezetőképző tanfolyama 132 résztvevő­vel élénk érdeklődés mellett folyik a Testnevelési Főiskolán. A tanfolyamon, amelynek előadói a Főiskola és a Szövet­ség kiváló szakemberei, az ország minden részéből egybesereglett egyesületi vezetők leventeok­tatók és testnevelési tanárok nemcsak elméletet hallgatnak, hanem maguk is részt vesznek a­ gyakorlatokon- Mindenki személyesen végig csinál egy­­egy gyakorlatot, amelyet a férfiaknál Krizmanich országos művezető előadása alapján Pelle István olimpiai bajnok és Péter Miklós országos bajnok, a hölgyek­nél Buday Anna és Bartalics Ilonka ve­zetésével a legkiválóbb magyar tornász­nők mutatnak be. Kétségtelen, hogy a tanfolyam nagy sikere hamarosan érezteti majd hatását a tornasport fellendülésében, amelyre, mint a finn testvérnemzet hősi ellenállása is mutatja, a nemzet életében nagy szükség van. Az újpesti virilis névjegyzékben már a jobboldal kapott többséget Az 1939. évi IV. tc. alapján zsidó egyé­nek virilis jogon nem foglalhatnak helyet a városok képviselőtestületeiben. Újpesten két évtizeden keresztül a virilisek 80—90 százaléka a zsidóság soraiból került ki. Az újpesti városi adóhivatalban befejez­ték a legtöbb adót fizetők névjegyzékének összeállítási munkálatait. A legújabb ki­mutatás szerint a 60 tagból álló virilis vá­rosi képviselőtestületnek több, mint a fele szélső­jobboldali érzelmű s így a jövő év­ben ilyen körülmények között már a jobb­oldal fogja a képviselőtestületben a veze­tést átvenni, mivel az 1940. évi virilis név­jegyzékben egyetlen keresztény baloldali tag sem szerepel. Teleki Pál g­róf és Mussolini táviratpállu­sa Az újév alkalmából Teleki Pál gróf mi­niszterelnök a következő táviratot intézte a Dacéhoz: „Az újév alkalmából a magyar nép legőszintébb jókívánságait küldöm Excellenciádnak és csatolom ehhez mind a magam, mind a magyar kormány legmele­gebb jókívánságait.” Mussolini a követke­ző távirattal válaszolt az üdvözlésre: „Kö­szönöm üdvözlő táviratát, amelyet az újév kezdetén hozzám intézni szíves volt. A jó­kívánságokat szívből viszonzom. Fogadja mind ön, mind kormánya a magyar nem­zet iránt­­ baráti érzelmeim megismételt kifejezéseit.” W­A­IjXfx Terka XLT. ^ (56) Kinizsyt nem ragadta el a dicséret. Inkább maga az asszonyi hang. Ezt szívesen hallgatta. Biccentett a fejével és azt felelte: Lehet. De inkább­ az használt, hogy v­égigorditot­­tam, mint egy oroszlán a seregem előtt. *- Idehallgassatok! Ha a török legyőz­teteket, mind meghalunk. Ha mi győzzük le, nem hal­unk­ meg mind­annyian! — Erre minden katonám azt hitte, azok kö­zött lesz, akik nem halnak meg. Ebben volt valami parasztfurfang, amit Beatrix nyomban felismert. Lelkesülten szorította meg a vezér kezét. A — Nagyszerű ember maga Kinizsy! —­ majd hozzá­tette: — hallottam, hogy vőlegény! — Hogyne! morogta Kinizsy a hosszú bajusza alatt. — Van egy háromesztendős menyasszonyom. Még tizenegy esztendeig kell reám várakoznom." , — Addigra még kétszer is megházasodik — kaca­gott Beatrix. —• Nem lehet — felelte Kinizsy. ■*** A vezérem leánya a menyasszonyom. Magyar Benigna. Este nagy vacsora volt a budai várban, utána tánc, ami egyfolytában három napig tartott. Kinizsy­­ három nap alatt egyszer sem hunyta le a szemét. Ott ült az asztalnál és három napig szótlanul evett-ivott és táncolt. Mint egy zord, fiatal pogányisten, csak magá­nyosan szeretett táncolni. Valami ősi, vad ázsiai fegy­­v­er táncot, amit rajta kívül senki más nem tudott. De Beatrix már az első éjszaka eltanulta a nézésével és a második éjszaka, amikor Kinizsy kiállott a zenészek elé, Beatrix észrevétlenül melléje lépett,,és mindenki, d­e főként a meglepett Kinizsy bámulatára, velejárta a kü­lönös, ismeretlen táncot. Volt ebben valami a palotás­ból, a régi pogány halottastáncból, a fegyvertáncból, a molnárok táncából és a kopogós táncból, amelyhez Kinizsy szögespatkós csizmája verte a taktust Beatrix fürge lába úgy járta ezt a komor, vad ázsiai táncot, mintha ezen nőtt volna fel minden őse. A király, ha lehetséges, újra beleszeretett és Kinizsyt úgy elbájolta, hogy örömében akkorákat kurjantott, majd meghasadtak a márványfalak. XLIL 1480 tavasza és nyara, állandó háborús izgalmakat hozott. Tavasszal Mátyás Zágrábból átlépte a német határt és mert a császár a békeszerződés fizetési kö­telezettségének nem óhajtott eleget tenni, Mátyás el­foglalta a császár két várát. Beatrix a nyarat Pozsonyban töltötte a csá­szár ide küldte hozzá a bajor fejedelmet, közbenjárá­sát kérve. György fejedelem, a békeszerződés megron­­tójának nevezte Mátyást, amit Beatrix udvariasan, de határozottan visszautasított. — Ha a császár betartotta volna fizetési kötelezett­ségét — felelte — a királynak eszébe se jutott volna megtámadni a császár várait, így azonban — és mo­solyogva nézett a fejedelemre — omni jure *­ úgy szerzett magának kárpótlást, ahogy lehetett és így fog szerezni a jövőben is. E szavak után nyomban a fejedelem családja iránt kezdett érdeklődni, ezzel figyelmeztetve a követet, hogy a politikai diskurálgatást nem akarja folytatni. Ellenben a vadászatról kezdett beszélni és a sólymai­ról. Megígérte, hogy Fridrik császárnak küldeni fog egy szekér görögdinnyét és ugyanekkor, néhány töké­letesen betanított, ritka példányú sólymot. Amikor a fejedelem otthon beszámolt a császárnak küldetése felől , és ez kíváncsian megkérdezte, milyen volt a ravasz nápolyi király leánya? — így felelt: — A királyné szép asszony. Nagyon eszes és olyan mint a kántor, aki a feleleteket az egyházkönyvből l­a cantatoriumból olvassa ki. — Értem «*»■ d­örmögött­ bosszú orra alatt a vén Fridrik. —­ E szerint a cantatorium, maga Mátyás. Tovább kérdezősködött: A királyné népszerűségé­nek hite érdekelte és Nápolyból hozott asszony­ erénye? — Az erénye rendben van — felelte a bajor György. — E tekintetben az ellenségei is némák. Ellenben a nép­szerűsége máris gyenge. Mindenütt taliánba botlani. És rossz néven veszik az udvar nagy fényűzését is. Azonkívül ott a nagy rébus! A királynénak nincs gyereke. — Ne is legyen — sziszegte foga között a csá­szár. — Az átkozott Mátyásnak vesszen ki még a magva is! És lehunyt szemmel, magábarogyva ült karosszéké­ben. Szája mozgott és gót szavakkal egy skandináv át­kot mondott magában. Még a dédapját tanította erre egy öreg varázsló az Érchegységben és azóta apáról fiúra szállott a családban, mint egy szörnyű örökség, egy elmondhatatlan titok, amit mindenkor csak egy ember tudhatott. A gyűlölettől megkövesü­lt császár m­­in­den alkal­mat megragadott, hogy ártalmára legyen Mátyásnak. Ha pedig Mátyás csapatai revánssal feleltek, jajgatá­sával és vádjaival szaladt a pápához és Velencéhez. Mátyás minden erejével a törökök szakadatlan be­törései ellen védekezett. Most is Boszniában és Szerbiá­ban harcolt, amikor a törökök váratlanul megtámadták a nápolyi királyságot. Júliusban óriási hajóraj érke­zett és a törökök Otrantó tengerparti várost kezdték ostromolni. A védelem nélkül állott város elesett és lakosait lem­észárolták. Beatrix izgatott aggodalmak között, szakadatlanul küldözgette Nápolyba a hírhozókat és várta onnét őket, így tudta meg, hogy­­ apja beolvasztotta a templomi kincseket, hogy pénzt veressen a katonák zsoldjára és hogy épp olyan igyekezettel kereste a segítséget a ba­rátai, mint az ellenségei között. Mátyás Beatrix könyörgésére többször küldött csa­patokat Otrantó alá. Magyar Balázs volt a kétezer fő­nyi csapat vezére. A következő év szeptemberén, az egyesült keresztény hadak végre visszafoglalták a vá­rost, mire az olaszok megszabadultak a török rémtől. A calabriai herceg, a léha Alfonso trónörökös, nagy diadallal vonult be Nápolyba és úgy ünnepeltette ma­gát, mint Otrantó felszabadítója. Beatrix tudta, hogy nem így van, de szerette volna Mátyással elhitetni. Csakhogy Mátyásnak is meg voltak a kellő információi. (Folytatjuk.) L . 4 BUDAPEST, 1940. JANUAR S. 1938-&&*t/ J££avátv,.. Irta Rajkgy László 1938-ban, karácsony táján már a har­madik hónapot töltöttük rabságban, az illavai fegyház magánzárkáiban. Zavaros na­pok voltak azok. A magyar csapatok már be­­vonultak a hazatért felvidéki városokba, de Magyarország és a maradék, Cseh-Szlovákia között nem állt még helyre a normális kap­csolat.­­Szlovákiában sem, tudta senki, hogy mi lesz. A szlovákok a csehekkel marakodtak és igyekeztek kitessékelni őket a Kárpátok közül . . . Mi pedig, három és félszázan, fog­ságba esett felvidéki magyar felkelők, mind­­erről alig tudtunk valamit. Teljes tájékozat­lanságban, bizonytalanságban, kétségek és re­mények között teltek-múltak lassacskán a szomorú napok­. Barátságtalan, hideg, szűk kis magánzárkákba kettesével begyömöszölve tépelődtünk naphosszat azon, hogy várjon hazakerülhetünk-e még karácsonyra . . . Egy hét sem volt már hátra a Szentestéig amikor a szlovák cenzor pecsétjével és alá­írásával ellátott levelet hozott a posta egyik fogoly magyar felkelőnek. Az apja írta, ko­moly állású, befolyásos úr. „Bizonyára jól értesült, bíztattuk egymást. A levél ugya­nis jó hírt hozott: karácsony ünnepére egé­szen biztosan hazakerülünk! A magánzárkák hatalmas, háromemeletes épületét rövid pár óra alatt bejárta a hír. Megszólaltak a bör­tön titkos telefonjai, a hideg fülöcsövek és adták tovább a jó hírt celláról, cellára. A következő napokban újabb levelek jöt­tek, újabb jó hírekkel. S a három és félszáz elgyötört, reményvesztett magyar fiúban lo­bogó lángot vetett a hit és az öröm. Két és fél hónapi teljes bizonytalanság után, úgy éreztük, felszabadultunk az élet és halál kö­zötti bizonytalanság nyomasztó érzése alól. A jó hírt hozó levél a fegyházélet titokzatos útjain végigvándorolt a hatalmas börtön száz­ötven celláján. Közben azonban telt az idő, egyre közelebb kerültünk a Szentestéhez . . . Mi, néhányan, akik a fogság nehéz napjai­ban a lehetőségekhez képest igyekeztünk az őrségtől és a fegyh­ázigazgatóságtól enged­ményeket kicsikarni és bajtársainkban a lel­ket tartani, aggódva láttuk, hogy egyre töb­bet beszélnek a fiúk a boldog karácsonyról és egyre kevesebbet hiszi­ek benne... Elha­tároztuk tehát, hogy végére járunk a dolog­nak, megkérdezzük a hír igazsága felől ma­gát a fegyház igazgatóját. A Hlinka-gárda parancsnoka előtt Az illavai fegyház igazgatója, amikor 19­38 október 28-án a munkácsi várbörtönből oda­kerültünk, egy római katolikus szlovák pap volt, aki bizony keményen alkalmazta velünk szemben a fegyházrend előírásain túl is a szigorú utasításokat. Ezekben a karácsony e­lőtti napokban azonban már nem ő volt a f­egyházigazgató. A ,,republika” zavaros végnapjaiban ugya­nis az önállóságra berendezkedő szlovákok internálótáborrá alakították át a fegyhá­­zat és egy fiatal Hlinka-gárdista kapitányt állítottak az élére. Ennek a kapitánynak magyar asszony vett a felesége.., Szigorú volt velünk, fogoly ma­gyarokkal szemben, de jóval emberségesebb, mint az elődje. Megengedte, hogy hazulról pénzküldeményeket kérjünk és pénzünkön élelmiszereket vásárolhassunk, bizonyos moz­gási szabadságot engedett — a rácsokon be­lül — azoknak, akik a fogolytábor ügyeinek adminisztrációját intézték és kihallgatáson fogadta időnként a közülünk választott fo­golyparancsnokot, Kitűnően beszélt magya­rul. Egy ilyen kihallgatás alkalmát használta fel fogolyparancsnokunk arra, hogy feltegye a kérdést az igazgatónak: Van-e valami lip­arról, hogy hazakerüljünk az ünnepekre ! Egyelőre semmit sem tudok, ■—• hang­zott a felelet. — Éppen most jártam Pozsony­ban, hogy pénzt vegyek fel az inak további élelmezésére. Ott még te,n­n­t sem tudnak ar­ról, hogy mit határozgn­ i'r.'Jk felél­ti magyar és a szlovák kormány. Jó híreinknek, szép reh.f. . .... ... ezt a le­sújtó cáfolatát nem lehetett '; . . .. volna szabad eltitkolni a fiúk elöli. A cm­este előtt három nappal siralomház . . .ott az egész fegyház. Azon a reggelen arc­cal tápászkodott fel mindenki a priccsről. Egymáshoz sem tudtunk szólni, ültünk egész nap poros takaróinkon és sóhajtoztunk. A fogolyélet apró, primitív szórakozásai,­­ a kenyérbélből készített sakk, dobozfedélre raj­zolt kártyá­k sem kellettek többé. Délben a sétánál senkinek sem volt kedve a másikkal beszélni. Megrendezzük a karácsonyi ünnepet Tennünk kellett valamit. Engedélyt kértünk őreinktől néhányan arra, hogy az egyik föld­szinti cellában nyolcan-tízen összeüljünk meg­beszélni a tennivalókat. Szomorú volt az a kis cellába összezsúfolt kupatetomács. A leve­gő egy-kettőre tele lett az olcsó cseh óti far el tűk torkot és szemet maró füstjével és még mindig nem tudtuk, hogyan oldjuk meg a karácsony egyre fenyegetőbb problémáját. Abban mindnyájan egyetértettünk, hogy az egész fogolytábor végzetszerűen rohan a tel­jes letargia és elkeseredés lelki szakadéka felé. Végül is elhatároztuk, hogy küldöttsé­get meneszt­ünk a fogház igazgatójához és engedélyt kérünk egy egyszerű­ kis karácsony­esti ünnepély rendezésére. Mindjárt meg is beszéltük a műsort és összeállítottuk, hogy mennyi pénz áll rendelkezésünkre némi élel­miszer-félének a beszerzésére. A tábor parancsnoka maga mellé vette mindjárt két­ munkatársát és elindult velük az igazgatóhoz. Kétóra múlva visszatértek: meg volt az engedély. Az igazgató megengedte, hogy a magán­­zárka épület fedett, bérház-udvarszerű középcsarnokába egyszerű karácsonyfát állítsunk és a Szentestén, két csoportban egymás után összegyülekezzünk, a kará­csonyfa körül énekelni, meghallgatni egy­­egy ünnepi beszédet és imádkozni. Ma egy éve hazafelé A Szentestén programszerűen zajlott le minden. Soványan, megtépetten, rongyosan álltuk, körül a néhány gyertyával és cukor­kával feldíszített karácsonyfát a fegyház rá­csai között. Hazánkra, otthonunkba, csalá­dunkra, kedveseinkre gondoltunk. Soha olyan szép karácsonyt nem éltem, még át, mint Ulaván. Szónokunk élete legszebb beszédét, lelkészünk élete leg-­ szebb imáját mondotta el. Azután felcsendült ajkunkon a ,Mennyből az angyalt és elénekeltük végül a felvidéki fel­kelők dalát: Ti esti szél, ti álmos fellegek, Észak felé, Kassára menjetek. Ott túl a bércen, ott lakik anyám, Remegve sírva gondol én reám,. Mondjátok el, a felkelő vadász Itt is talál puha meleg tanyát, Hogy nem fázunk ég nem éhezünk, Nyugodt az éj, vidám a reggelünk. Adj új reményt, ha szívét elhagyd. Mondd, hogy hazamegyünk már ne sokáé De el ne mondd, hogy a jaj nem tudom, Hajtom-e még ölébe homlokom. De el ne mondd, hogy fázunk, éhezünk, Hogy harc az éj és harc a reggelünk. Ti esti szél, ti álmos fellegek. Észak felé, Kassára menjetek . . . Énekeltünk és a szemünkben ott csillogott egy könnycsepp. De sírtak szuronyos őreink is, derék szál szlovák legények, akik még tudtak valamit magyarul, amit a régi szép időkben, gyerekkorukban megtanultak. Az igazgató elérzékenyülten, lehajtott fejjel, ös­­­szeszorított ajakkal hallgatta végig ünne­pünket, azután felállt, megköszönte fegyel­­­ezettségünket és kemény kézszom­ással bú­csúzott táborparancsnokunktól. i ■ ■■—j­­.... . . De-December 31-én, amikor boldogan, száznapi harc, bujdosás, életveszély és nehéz fogság Után csakugyan elindultunk a magyar Érsek­újvár, a magyar Komárom felé, mindnyájan téptünk még egy gályát az illavai karácsony­fa ágairól. Ott zöldéll a szlovák földön nőtt karácsonyfa levele a kaulyunk mellett, ami­kor Szil r.jvtib éjszakáján síró örömt .e, újra magyar zsű-r. i.ptunk, a csonka ci­szaghoz visszacsais. F-hid­ak területén. És ma egy éve, 1939. első napjaiban, már boldogan jártunk a szabad magyar földön __ szabadon!...

Next