Magyarság, 1940. május (21. évfolyam, 98-121. szám)
1940-05-01 / 98. szám
4 Hiába hoz bármily szociális javaslatot a kormány, ha egyben nem gondoskodik a termelés fokozásáról. A szónok végül tervgazdálkodási tanács felállítását ajánlotta. S. Bálint György kérte, hogy munkafelügyelők csak gyakorlott gazdaszakemberek lehessenek. Bírálta a javalatot egyes, nem szerencsés intézkedéseit. Cselédtörvényünket elavultnak, rossznak, egyoldalúnak mondta. Ezt a javaslatot is visszaküldték a Háznak Teleki Mihály gróf földmívelésügyi miniszter válaszában közölte, hogy a javaslatot voltaképen a szociálisan gondolkodó munkaadók érdekében hozták, de ez egyben az antiszociális munkaadók ellen irányul. Szociális, nemzeti és közgazdasági indokai vannak a javaslatnak. Az ipart, főleg a mezőgazdasági iprt, decentralizálni kell. A bizottságoknak teljesen pártatlanul kell dönteniük; hozzájuk nem szabad, hogy felérjen a demagógia, vagy a napi politika. Tisztában kell lenni azzal, hogy az agrárbérek sose lehetnek egy szinten az ipari bérekkel. A munkabérek mértéke mindig a mezőgazdasági termelés jövedelmezősége. A miniszteri beszéd után a felsőház általánosságban, majd részleteiben is elfogadat a javaslatot. A 7., 16. és 18-ik szakaszokat a felsőházi bizottsági módosításokkal fogadták el ,aminek következtében a javaslatot visszaküldték a képviselőháznak. UH) indokolja a kormány a sajtónovellát A képviselők közt kedden osztották szét a sajtójog módosításáról és kiegészítéséről szóló javaslatot. Az 57 szakaszból álló törvényjavaslathoz 52 oldal terjedelmű indokolást fűztek. Az igazsáügyminiszter az indokolásban utal arra, hogy az 1914. évi sajtótörvény megalkotása óta eltelt negyedszázad megérlelte a sajtójog módosításának a szükségességét. Szükségessé teszik a módosítást a sajtótörvénynek már a háború alatt kiütköző hibái és hiányosságai. A törvény intézkedései nem tudták megakadályozni a hazafiatl sajtónak a nemzeti összetartást gyengítő, a belső rendet bomlasztó működését. A sajtónak a nagy átalakulási folyamatban, az új eszmeáramlatok megindításában, vagy elnyomásában, továbbfejlesztésében, vagy elsorvasztásában, közismert a nagyjelentőségű szerepe. Elvitathatatlan tény, hogy a sajtó ma is legjelentősebb tényezője a közvélemény kialakulásának annak ellenére, hogy a hírszolgálatnak és a gondolatközlésnek a technika haladásával újabb eszközök is állanak rendelkezésére. El kell ismerni — folytatja az indokolás —, hogy a közélet, sőt — amennyiben közérdek kívánja — a magánélet viszonyainak is komoly célú, jóhiszemű ellenőrzése és bírálata a sajtónak nemcsak joga, hanem kötelessége. Ámde nem minden állásfoglalás, amely a kormányzat és a törvényhozás irányzatával szembefordul, megengedett ellenőrzés és kritika. Azokat a támadásokat, amelyeket a forradalmak után az ország újraépítésén fáradozó kormányzat ellen a sajtónak a bolsevizmussal, illetőleg a forradalmi radikális Hamsai rokonszenvező része szervezett meg, nem lehet a sajtó megengedett, jóhiszemű ellenőrző, bíráló munkája körébe illeszteni. Ez a munka rombolás volt. Ez a szívós harc, amelyet a sajtónak egy nemzetközi jellegű, igen erős része a kormányzatnak a határozottabb nemzeti irányú politikája ellen folytatott, ugyancsak kívül esett a megengedhető ellenőrzés és bírálat határán, mert a nemzetnek azt az elvitathatatlan jogát vonta kétségbe, hogy egyéniségét erőteljesen kifejthesse. Ugyanezt kell megállapítani — mondja a továbbiakban az indokolás — a nem keresztény sajtónak arról a magatartásáról is, amellyel a kormányzatnak a zsidóság túlzott érvényesülését visszaszorító irányzatával szemben a tárgyilagos bírálat útjáról letért. Nem illik bele a sajtó részére fenntartott bíráló munkakörébe a honvédelmi érdekeket sértő antimilitarista és tespedő pacifizmus. Megállapítja azután az indokolás, hogy amint az életnek semmiféle megnyilvánulása, úgy a sajtó sem irányulhat a közérdek ellen. A sajtószabadság véget ért ott, ahol a sajtó közérdekellenes működése kezdődik. Rendszerébe beilleszti a javaslat nemcsak a sajtórendészetnek még szükséges módosítására kiegészítésére vonatkozó szabályait, hanem ezenfelül az anyagi jogi sajtójognak és a sajtóeljárásnak a szabályait is. Az indokolás ezután teljes részletességgel indokolja a már ismertetett törvényjavaslat egyes szakaszait. Az új holland követ bemutatkozása a Kormányzónál A Magyar Távirati Iroda jelenti: A mai napon délután 1 órakor a Kormányzó Úr Főméltósága ünnepélyes bemutató kihallgatáson fogadta báró Godert Willem de Vos van Steenwijk németalföldi rendkívüli követ és meghatalmazott minisztert, aki ez alkalommal megbízólevelét nyújtotta át. Az üdvözlő- és válaszbeszéd elhangzása után a Kormányzó Úr ö Főméltósági beszélgetést folytatott a követtel, majd fogadta az annak kíséretében lévő O. W. C. Bentinek van Schoonheetem báró, volt ideiglenes ügyvivő tisztelgését. A bemutató kihallgatás szertartásánál közreműködtek dr. Ambrózy Gyula államtitkár, a kabinetiroda főnöshelyettese és dr. Vojnik János rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter. A Ház moiszmija Skneere Ma Húsznapos kizárását A szelsőjobboldal Híráista az Iida javaslatról A képviselőház keddi ülésének elején Tóth András szólalt fel és megkövette a Házat az egyik utóbbi ülésen tett magatartása miatt, amelyért az elnök a mentelmi bizottság elé utasította. Derültséget keltett, hogy mindjárt ezután pedig, mint a mentelmi bizottság előadója beterjesztette a mentelmi bizottság azt a javaslatát, amellyel Szemere Bélának húsz napra való kizárását javasolta a Háznak. A Ház magáévá tette a bizottság jelentését és ezzel Szemerét húsz napra kizárta. Az elnök bejelentette, hogy Hupka Péter képviselői minőségéről lemondott. A Ház ezután folytatta az egyenesadó javaslat vitáját. Gesztely Nagy László (MÉP) felszólalásában utalt arra, hogy a közterhek leginkább a falut sújtják, a falu viszont az egyenesadókból csak keveset kap vissza. Kérte a pénzügyminisztert, hogy az adóelengedés alapjául szolgáló elemi károk közé vegye fel a szélvihart, a szárazságot és a nyúlkárt is. A javaslatot elfogadja. Maróthy Károly (ker. nemzetiszocialista) beszédében utal arra, bőven vannak még antiszociális adónemek, amelyek nem a teherbíró képesség arányában sújtják a lakosságot. A kormány az agglegényadóval akarta bearanyozni pénzügyi politikájának kopott címerét. Ezután arra mutatott rá, hogy a lassú fejlődés is visszafelé haladást jelent manapság. Adóztatási rendszerünk túl komplikált. Negyvenkilencféle adó és egyéb közszolgáltatás szerepel. Az erre vonatkozó jogszabályok 70 törvényben és legalább 150 utasításban és rendeletben vannak elszórva. Ezután részletesen bírálta a javaslatot, amelyet nem fogad el. Müller Antal (MÉP): Régi magyar közmondás az, hogy az ember életében minden fogy, egyedül csak az adó nő. Ha a békeidőben adójavaslatot terjesztettek be, ez mindig azt célozta, hogy az állam nagyobb hozadékot kapjon, magától értetődik, hogy a mai rendkívüli időkben ez fokozottabb mértékben áll. Részletesen foglalkozik a javaslattal és kéri, hogy az adókedvezményben részesülő iparosok korhatárát 65-ről 60 évre szállítsák le. Tóth János (Nyilaskeresztes Front): A magyar falu, a magyar parasztság szempontjából szól a javaslathoz. A falu népe nem ilyen formában várta a javaslatot. Ez a javaslat a magyar parasztságon egyáltalán nem könnyít. Az aszálykárbecslést és az ezzel kapcsolatos adóelengedést csak akkor tartaná helyesnek, ha a kisemberek és a kisgazdák közül is kérik a kárbecslést. Az eddigi tapasztalat azt mutatja, hogy ezek az adóelengedések eddig inkább csak a nagybirtokosok előnyét szolgálták. Kifogásolja a lófogatok után járó adót. Vannak nagybirtokok, ahol 600 hold földre csak egy pár lófogat jut, mert a többi munkát traktor végzi. Ez a birtok mentesül a lófogatokra kivetett adótól. Igazságtalannak tartja a répa utáni forgalmi adót. Minden más terménynél a vevő fizeti a forgalmi adót, csak ennél fizet a termelő. A fogyasztók és a termelők nevében egyaránt kifogásolja a húsfogyasztási adót. Szól ezután az adóhátralékok ügyéről és utal arra, hogy vámnak egyes nagybirtokok, amelyek tíz évi adóval is hátralékban vannak. Intézkedést kér arra, hogy a nagybirtokok adóhátralékaikat földben zójják le, s ezeket juttassák kisembereknek. Adóegyszerűsítést kér. A falun nevetségesnek tartják, hogy 25 százalékos agglegényadót vetettek ki, hiszen látják, hogy a legtöbb agglegénynél nagyon csekély ez az adó. Azt mondják, hogy dohányzásra többet költenek, mint amennyit ez az adó kitesz. Az agglegényadót többszörösére is felemelné a sokgyermekes családok érdekében. A javaslatot nem fogadja el. Nagy László (MÉP): Az ellenzék részéről többen átfogó, szerves adóreformot kívántak, de nem mondták meg, hogy ez milyen legyen, így nem érti meg ezt a kívánságot. A javaslatot elfogadja. Kábák Lajos (szoc. dem.) Az előtte szólóval polemizál, majd arról beszél, hogy a társulati adónak 36 millió pengős túl alacsony összege, valamint a vagyonadónak 29 millió pengős összege joggal vetheti fel azt a kérdést, hogy ha ennyire lehet kímélni ezeket a társadalmi rétegeket, akkor miért nem lehet kímélni az alkalmazotti rétegeket. A javaslatot nem fogadja el. Az elnök ezután a vitát félbeszakította. Javaslatára a Ház kimondotta, hogy a legközelebbi ülését szerdán délelőtt tartja, amikor is folytatja az adójavaslat vitáját, majd megadja a Házban a megfelelő elégtételt, vagy a bíróság előtt fog szavaiért felelni. Ezután felolvasták az interpellációs könyvet és elhatározta a Ház, hogy az interpellációk nagy számára való tekintettel, azok meghallgatására egy órakor térnek át. Ezzel az ülés egynegyed háromkor véget ért. Zoltán ellten Szemeret Meskó Zoltán (nemzetiszocialista) személyes kérdésben szólalt fel ezután. Amikor Szemere Béla mentelmi ügyét tárgyalta a Ház, Zimmer Ferenc közbeszólt, hogy várjon azonosítja-e magát Szemere felfogásával. Szemere tulajdonképpen két kérdést érintett. Beszédének első részében a kormánypárt egyik lapjában megjelent cikket kritizálta, másik részében pedig a legsúlyosabb vádakkal és sértésekkel illetett magyar törvényhozókat. Kijelenti, hogy az elhangzott, sértéseket nemcsak hogy nem teszi magáévá, hanem pártja és a maga nevében a leghatározottabban elítéli. Természetesen nem azonosítja magát vele. Felkiáltások a Ház minden oldalán: Ki kell zárni a pártból.. Meskó Zoltán: Szemere Imrédyt megkövette, a Ház megsértéséért pedig megtorlásban részesült. A többi sértettel szemben 2.701.049 pengő az árvízkárosultak felsegélyezt káre telis© gyűléseit eddigi eredménye Bonczos Miklós, az árvízvédelem kormánybiztosa legutóbbi jelentésében mondja, hogy a bejelentett kárigények letárgyalása az illetékes hatóságokkal folyik. Olyan segélykeretet állapítanak, meg, amelyen belül a helyreállítás munkáját végre kell hajtani. A felépítés munkájának megindítására előlegeket utalt ki a kormánybiztosság. A munkát megfelelően ellenőrzik és arra törekednek, hogy a házak újjáépítése lehetőleg olcsón, de a mellett megfelelő kivitelben történjék meg. Az árvíz- és belvízkárosult lakosság felsegélyezésére folyó gyűjtés április 30-ig 2.741.049 pengőt eredményezett. Anosem is hondani iűzet Méltóságteljes ankéteken fehér asztal mellett társas és egyéb vacsorákon mindig nagy sikere volt annak a szónoknak, aki a magyar anyák nevében emelte fel szavát, illetve váltig hangoztatta a magyar anyavédelmet. Sajnos az utóbbi hónapokban majdnem minden héten olyan dolgok jutottak tudomásunkra, amelyek igen megingatták hitünket a magyar anyavédelemre vonatkozóan. Pár hónappal ezelőtt, vajúdó magyar munkásanya az egyik magánszínház előcsarnokában szülte meg gyermekét, s az orvost rendőr helyettesítette. Még el sem ült a felháborodás moraja, máris újabb esetről számoltak be a lapok, megírván, hogy egy szegénysorait asszony, miután kiutasították a Rókus kórházból, közvetlenül a Rókus kórház előtt adott életet az eljövendő magyar generáció egyik tagjának Az illetékesek napirendre tértek az eset felett, s bizonnyára nem veszik tudomásul azt sem, hogy egy szenterzsébeti munkásanya hiába instanciázta végig az összes kórházakat, kérésének nem lett foganatja, s a mentőautó hiába vitte egyik kórházból a másikba. A szerencsétlen asszony végül is a bonctani intézet Szvetenai utcai komor pincéjében fejezte be földi fáradalmait. Ezek a tények azt bizonyítják, hogy ezen a téren is valami baj van. Baj van nemcsak kórházainkkal, Otival, Mabival, hanem baj van a magyar anyával is, aki a várva várt pillanatot hol egy színházi előcsarnokban, hol az utcán, hol pedig — mint ezt a legutóbbi eset bizonyítja, — a bonctani intézet döbbenetes csendjében éri meg. Mennyi, de menynyi prédikáció, intelem és tanács hangzott el a magyar anyáról! Milyen sok drága kiállítású könyv hirdeti az anyacég szentségét és hány röpirat és egyéb írásmű hívja fel a magyar anyák figyelmét a nemzetpusztító egyke szörnyűségeire. Közben pedig a modern higiénia nagyobb dicsőségére hétről-hétre olyan esetek fordulnak elő, amelyeknek egy rendezett országban még csak véletlenül sem volna szabad előfordulniuk. Egyelőre nem is találunk szavakat az ilyen dolgoknak az elítélésére, csak megkérdezzük, hogy váljon ki a felelős ezekért a dolgokért és kinek a lelkiismeretét terhelik azok a gyermekek, akik kórházi ágy helyett az utca porában vagy a színházak előcsarnokaiban pillantják meg a napvilágot. Ha kevés a kórház, akkor tessék újakat építeni, s ha kevés ágy áll a magyar anyák rendelkezésére, akkor a városi urak ne vitatkozzanak hónapokon keresztül tabáni luxusszállók felett ,hanem akár rendkívüli vagy akár nem rendkívüli közgyűlésen szavazzák meg azt az összeget, ami szükséges ahhoz, hogy az eljövendő új magyar generációt magábarejtő magyar anyáknak ne legyen gond és rettegés a szülés és ne keljen bizonytalan kétségbeesett lélekkel vándorolniuk a fővárosi kórházak között. Ez nemcsak a magyar nemzetiszocializmus, hanem az egész magyar társadalom követelménye, amelyet, ha nem teljesítenek, akkor végképp ne csodálkozzunk, hogy halálozási statisztikánk megdöbbentő közelségbe jutott a születési rovatban helyet foglaló számokkal. BUJDAPEST, 1949. ÁPRILIS IS. ■7?-57 ki . Írta: Slaven Vrol Leültem egy padra, kivettem zsebemből a levelet és olvasni kzdtem. Több oldal terjedelmű volt és érdekes — St. Martin d’Elverast írta alá. Ördögbe is, a hadnagy Kate Pickforddal levelezget s közben halálos ellenfeleket játszanak? Lássuk, mi áll benne, — motyogtam a poros pálmák alatt és hátradőlve a padon, olvasni kezdtem. Kedves Kate, Ön nagyon meglepődik, mikor ezeket a sorokat olvassa s különösen akkor lesz nagy a meglepődése, ha tudomásul veszi, hogy ezt a levelet egy fiatal hadnagy intézi ugyanahhoz, akivel kadét korában, egy nyugtalan forró éjszakán, mikor a sivatag felénk lehelt hódító, szerelemtől mérgezett, nehéz varázslatát, a homoktenger szélén sétálgatva, hosszan elbeszélgetett az élet furcsaságairól s megtanította a kadétot arra, hogy a világban nemcsak munka és gyötrelem, szigor és önmegtartóztatás létezik, hanem kellemesebb dolgok is vannak benne, például egy szerelmes csók vagy meleg ölelés; szép szavak, amelyek részegítenek, meggondolatlanná tesznek, s hazugságok, amik fölött szemet hánynak, ha szívből jönnek, égen és földön egyaránt. Kate: a szerelmes ember mindig hazudik többékevésbbé. Mihelyt teljesen őszinte, már nem is lehet szerelmes. Mit is szólnának maguk leányok, ha szerelmesük éppen akkor, amikor a szív megduzzad a legszebb érzés hatására: a szív anatómiai összeállításáról beszélne? Kate! Közöttünk semmi olyan nem történt, ami megérthetetlen volna. Én egyszerűen megrészegedtem a maga szépségétől, táncától, mozgásától, egyéniségétől. A kölykök sohasem tudják, miért forog körülöttük a Földgolyó, de tudják, értük és miattuk forog. Tudják, Isten csupán azért teremtette a csillagokat, hogy a fiataloknak éjszakánként legyen min elmerengeni. Kate, én annak idején a csillagok szájával küldtem el magához sóhajtásaimat végtelennek tetsző éjszakákon, amikor őrségen álltam a sivatagban. És nézze, maga azt válaszolta nekem akkor, vagy a feleségem lesz, vagy meghl. Azt hazudta nekem, hogy a szerelmes leányok csendben és örökre elalszanak, ha elhagyják őket. Úgy halnak meg, mint az azták, ha csalódtak. Nem is tudom, miként történhetett, hogy ez a szerelem, amely a maga életében ugyan nem lehetett az első, de az enyémben valami új és nagy meglátásnak kezdeményezője volt észrevétlenül feloldódhatott az időben?! Egyszer valahonnan Bosra-ból, a hoggari útvonal legbensőbb oázisáról kaptam magától néhány sort, amelyekben nagylelkűen megbocsájtotta nekem, hogy nyitott szemmel merészelek járkálni a sivatagban, észreveszem a szép nőket és előhaladásom érdekében némely dolgokat figyelmen kívül hagyok. Emlékezzen csak, én erre a levélre kétszáz kilométert tettem meg, csakhogy magát láthassam. De akkor maga már nem európai ruhát viselt, hanem Tuareg Litham-ot, kék füzérkendőt és már nem a régi Kate volt, hanem Zizi Ben Sassi, egy rejtélyes, gagnus tuarég nemesember felesége. Felesége? Már ahogy a házasságokat a sivatagban, arab szokás szerint kötik. Kis felvonulás, néhány díszpuskázás és kész. Ha egyszer a libamot a fejére borította a menyasszony, már neje is a férfinek. Kötelességévé válik, hogy éjszakánként Abrams éneklő szikláiról álmodozzék, ha teheti, elzarándokol a Dsama Sankore-mecsetbe, szonghai leány vesz maga mellé szolgálónak s attól megtanulja a tuarég háztartás titkait. Én akkor csak egyet nem értettem. Azt, tudniillik, miért járt a mecsetbe, amikor magát keresztény iskolában nevelték és nem tudok arról, hogy vallását hivatalosan is letette volna. Fekete rém állt akkor közénk, Kate, — az érdek fantomja — és én bámulva vettem tudomásul, hogy a mai leányok immár nem olyan levendullaillatúak, nem annyira óvatosak, könnyebben sodorhatok kalandokba és általában mintha kissé könynyelműek lennének. Csalódottan és bizonyos ébredező undorral az élet iránt, távoztam akkor a maga közeléből. Harmadízben Tin-Zaoutan-ban találkoztunk, Zizi Ben Sassi. Az ilyen katonaember, mint én is, a sivatagban gyakran találkozik csodás színekkel, valószínűtlen árnyakkal, csalóka ködképekkel és meghatározhatatlan korú asszonyokkal, — hiszen ezek a jelenségek egymás rokonai, — és még egyet: a magamfajta katona vagy igen nagyot téved, vagy ez- 'I talán nem téved. S én azt hiszem, n ' étek, amikor megállapítom, hogy 5 lett amerikai nők, mint maga élnek. (Folytatjuk.) (42)