Magyarság, 1941. június (22. évfolyam, 114-136. szám)

1941-06-01 / 114. szám

KMOOTULAJDONOS MAGYARSÁG UPKIADO 81 A MAGYAR 4A* X^/VVVFELELŐS SZERKESZTŐ föszeráado «Ipb NEMZETI SZOCIALISTA ...Á­T­T­K­A­Y­R- Kálmán dr. m. VI­RTSOLOGI RUPPRECHT OLIVÉR DR. MOZGALOM NAPILAPJA M­a­TTY aYo^vVzT­Y^K­O­R­N­É­L Budapest, 19411 * A XXIl é v f o l u a m Junius 1 Vasárnap I­IA IKONOK túrpei a Kisért, a* ui utfd*. 114. (5879.) sz­ám Bardossy miniszterelnök hétfőn Rómába utazik Rövidesen egyesülnek Krétában a német és olasz csapatok — Megismétlődött a dünkircheni pánik a délkrétai kikötőkben — ufjabb angol légitámadás Sfax kikötője ellen — Darlan tenger­nagy leleplezte Anglia hitszegéseit Háromnapos kongresszus Washingtonban a beavatkozás ellen A német nemzetiszocialista párt programja ( ami abból eddig megvalósult A magyar munkás kultúrigényei és hogyan él a német munkás Szemléltető térkép az összebombázott angol kikötőkről Tanulságos bácskai történetek A „megváltatlanok süket közönye" írta: naítgasovszky Hornéi Tizenegy évvel ezelőtt a különösebb feltűnés nélkül megszűnt Magyar Hír­lapban — amely a hazai szabadkőmű­vesség hivatalos orgánuma volt — a pünkösdi vezércikkben a következő so­rokat olvastuk: „Pünkösd a naivisták ünnepe. Azo­­ké, akiket nem szokás komolyan venni, akik jártatják a szájukat, mikor okos ember hallgat... Mi közönyünkkel büntetjük azokat, akik kockáztatnak, fölényesen elhárítjuk magunktól a hős, a mártír tehertételeket. Mi a szikrányi ravaszságot, mellyel valaki meg tudja úszni a bajokat, vagy amellyel valaki kollektív bajainak közepette saját szá­mára egy kis előnyhöz jut, többre be­csüljük, mint a franciák az orleansi szüzet... A tüzes nyelveket nem olt­hatja el más, mint a megváltatlanok süket közönye.” Frappánsabb önleleplezést nem is olvastunk még zsidó írótól, vagy köz­írótól. De a pünkösd jelentőségéről, szimbólumáról, valóságáról sem olvas­tunk sem azelőtt, sem azóta ilyen ci­nikus, sértő és ördögien tagadó­ szel­lemű sorokat. Korszerű volt ez az írás tizenegy évvel ezelőtt, az európai zsi­dóság hatalmának tetőfokán. Hitler damaingesei ugyan már készültek a hatalom átvételére, de még közel há­rom, irtózatos harcokkal tarkított, esz­tendőt kellett végigküzdeniök, amíg a hatalom birtokában megkezdték töb­bek közt a németországi zsidókérdés megoldását. Nem volt Európában egyetlen zsidó sem tizenegy évvel az­előtt, aki ne írta volna alá bátran és cinikusan azokat a megállapításokat, amelyeket a zsidó publicista, Zsolt Bé­la tett a zsidó hatalmi fölény biztos tudatában. A tagadásnak ez a sajátságosan fölé­nyes és megvető hangú stílusa azóta éppen úgy a múlté már, mint a múlté maga az életstílus, amelyből­ ez a lélek­­fonnyasztó, földhözragadóan anyag­elvű szemlélet fakadt. És ha tizenegy esztendővel ezelőtt valaki Zsoltnak és fajtájának azt kiáltotta volna oda, hogy: „A megváltatlanok süket közö­nye” nem fogja eloltani a tüzes nyel­veket és nem fogja eloltani ebből a tí­zből fogant igazságokat ,ami, — mert akad majd hősi kor és hősi lélek, amely vállalja a mártíromság „teher­tételeit” — tán még fölényesebb, meg­­vetőbb és tagadóbb választ kapott volna. Nem a közönynek lett igaza, hanem a tűznek. Nem a fölényeseknek és oko­soknak, hanem­ a gúnyolt naivisták­nak, akik mertek és tudtak hinni. Ezek a naivisták vállalták a tüzes nyel­vek valóságát és szimbólumát. És ami­ként a tizenkét apostolt sok millió kö­vette, kétezer esztendő időóceánjának roppant távolságából és miként hitükbe és munkájukba a tüzes nyelv harcos szellemét dicsfényezték bele, épp úgy lettek ezek a tüzes nyelvek az örök emberi igazságok, az eszményekért harcoló emberiség örök szimbólumai. Pünkösd tehát az igazság meghirde­tésének az ünnepe. A belső megvilágo­sodásé, amely kötelezi azokat, kik az igazságot felismerték, annak tudatában vannak, hogy azt hirdessék is. Az igaz­ságra döbbent embernek hősi megszál­lottsággal kell­­ a világba kiáltani az igazságokat. Éppen ezért úgy érezzük, hogy a pünkösd egy kicsit a sajtó ün­nepe is, különösképen a nemzetiszocia­lista sajtóé. S amiként nekünk nagy és szent missziónk az, hogy a modern hírközlés lehetőségével a felismert igazságot hirdessük, épp úgy köteles­sége ez mindenkinek, aki a nemzeti­szocializmus igazságait elismerte és elfogadta. Mert az igazság csak akkor válik igazsággá, életté és főleg tetté, ha a magunk életében átéljük és ezen az átélésen keresztül megvalósítani próbáljuk. Miként az­­apostolok új igét, új eszmét és új igazságot hirdet­tek, úgy hirdetjük meg mi is minden­nap, bátran és megalkuvás nélkül a fel­ismert igazságokat. Az igazság meghirdetése a technika ezer eszközével, a hírközlés mai fejlett­sége mellett mindenkinek kötelessége, aki önmagában már elfogadta a jobb, boldogabb és korszerűbb társadalom­alakítás és országépítés alapelveinek az igazságát. Csak ezen az úton és ezen a módon érhetünk el a nagy célhoz: a tettek szocializmusához, a korszerűbb, tehát fejlettebb, jobb, tökéletesebb társada-Hónapok óta az az érzésünk, hogy az Egyesült Államok elnöke valami oknál fogva kénytelen a nyílt kártyával való játszma helyett a bujkálást választani. Ezért az állandó bizonytalanság, az ellent­mondások elhallgatások és sejttetések, amelyek zavarják megnyilatkozásait. Vi­szont lehetetlen az, hogy az az ember, aki olyan tisztán látta 1933-ban, amikor az el­nöki hatalmat átvette,­­ nemcsak Amerika szörnyű belső bajait, politikai és társadalmi csődjének okait, — de jól látta a világ megbomlott gazdasági egyensúlyát is, — ugyanaz az ember ma ne lássa tisztán, hogy mi is ebben a nagy mérkőzésben volta­képpen a tét? Mit akar a tengely, és ezzel szemben mit akar az angolszász világkoalí­­ció? Bizonyára tisztán látja is a világtör­ténelem jelenlegi problematikáját, de nem beszélhet nyíltan, mert ha ezt tenné, vagy az angol testvért döbbentené rá egy szörnyű igazságra, vagy a saját nemzete beléhelye­­zett bizalmát veszítené el órákon belül. Íme ez a Roosevelt szörnyű dilemmája, hogy Amerika­­segítségét kierőltesse,­­ kénytelen állandóan arra hivatkozni, hogy Anglia veresége elkerülhetetlen e hathatós segítség nélkül. Viszont­ azt még­sem vall­hatja be, hogy Anglia annyira gyenge, hogy még e segítés ellenére is elvesztheti a játszmát! Mert ha ezt tenné, felülkerekedne a józan vélemény Amerikában és azt mon­daná, ha a vízbeesett már megfulladt, a­minek dobáljuk utána a mentőövet? Kény­telen azt mondani, hogy Anglia beteg, de azt mégsem vallhatja be, hogy a beteg menthetetlen, mert erre az amerikai józan­ság így válaszolna:­ ne feküdjünk egy ágyba a tifuszos beteggel! A nagy dilem­ma másik oldala: valamivel érzékeltetni kell a saját népe előtt, hogy Amerika meg fogja találni a számítását a háború után,­­ hozza meg tehát a nagy áldozatot: sej­teti tehát, hogy az angolszász koalíció győzelme után nem London fog vezetni, lomhoz és államhoz. A tettek szocializ­musával már átalakult és hatalmas eredményeket felmutató nemzetek az­ért tudtak a korszerű igazságok felis­merésénél továbbjutni és az igazságok alkalmazásával új társadalmat és mo­dern népi államot felépíteni, mert az apostolokéhoz hasonló hősi életszem­lélettel hirdették a maguk igazságait a hírközlés, a gondolatközlés minden rendelkezésre álló eszközével. Sokan vannak, kik a füledbe súgják, vagy a sarokba vonszolnak és ott bi­zalmasan elmondják, hogy ők már fel­ismerték a te igazságaidat, azok értel­mét és helyességét. Hasonlatosak ezek azokhoz az apostolokhoz, akik a tüzes nyelvek megvilágosítása előtt remény­telenül és kókadtan tanácskoztak arról, hogy vájjon mi lesz az általuk feli,­hanem az új amerikai imperalizmus jegyé­ben Washington! Ám ezt ilyen nyíltsággal mégsem teheti,­­ mert ez meg Londont észretérítené és annyira kijózanítaná, hogy az inkább vállalná a kényszerbékét, sem­mint a megalázást, amely éppen a tenge­rentúli testvérdemokrácia részéről vár reá. És a nagy dilemma legfogósabb része: Roosevelt szeretne egy megsegített olyan Angliát, amely még meg tud állni a lá­bán, — de egy annyira megsegítettet még­sem akar, amely fölényesen győzhet, mert ez esetben ő, aki igen nagy részt akar örö­kölni Anglia összeomlása után, — nem örö­kölne semmit. Valóban megoldhatatlan probléma: jó volna, ha az örökhagyó meg­halna, mert ez esetben örökölni lehet utána, de azért egészen mégse halljon meg, mert akkor oda az angolszász világuralom azon ragyogó illúziója, amelyeket olyan csábító színekkel fest az elnök az USA közvéle­ménye elé, amikor annak vérét és dollárját a háború serpenyőjébe készül dobni. Végül az ideológiai ellentmondás szörnyű képtelensége: reklámokokból Roosevelt kénytelen azt hirdetni, hogy az angolszász koalíció a demokrácia eszméjéért küzd, de azt mégsem mondhatja, hogy a ma létező angolszász demokrácia valóban a világ leg­tökéletesebb politikai és gazdasági életfor­mája, — mert ezt nem hiszi el neki sem az USA húsz millió proletárja, sem Anglia szocialista alapon megszervezett munkás­milliói. Mit súg tehát ilyenkor a salamoni bölcsesség? Ezt­ harcolunk a demokráciá­ért, — de senki se higgje, hogy a győze­­lem után ott folytatjuk, ahol abbahagytuk a háború kitörésekor: nem, „új alapokon” fogjuk megszervezni a társadalmat, rendet teremtünk a tőke és munka harcában és új Eldorádót varázsolunk a földre!... ÉS MINDEZ MÉGIS HIÁBA! Érthető, ha ennyi ellentmondás mellett a közvéle­mény megfogására kidobott hálóból megis­mert igazság, s a mesterükben megfo­­gamzott gondolatok sorsa. Nemcsak hinni kell tehát, hanem miként a kereszténység tanítja, bátran meg is kell vallani a hittel felismert gondolatok igazságát és szükségessé­gét Nem léphetik át nyugodt lelkiis­merettel az új világ, az új Európa, az új Magyarország­ kapuját, akik közö­nyösek és —­ miként a zsidó publicista írta — elhárítják maguktól a hős, a mártír tehertételeket. És miként a tü­zes nyelveket nem oltotta el „a meg­váltatlanok süket közönye”, nem olt­hatja el a mi igazságainkét sem. S mi­ként a tizenkét apostol a világ minden nyelvén meg tudta értetni magát, épp úgy meg tudja értetni magát a tettek szocializmusa is a világ minden né­pével. ARA: 20 FILLÉR

Next