Magyarság, 1941. július (22. évfolyam, 137-163. szám)

1941-07-01 / 137. szám

8 — Józan Miklós lett az új unitárius püspök.­­A magyarországi unitárius egyház zsinati főta­nácsa Marosvásárhelyt tartotta püspök és fő­­gondnokválasztó ülését, amely történelmi ese­ménynek számít, mert 22 év után először ült össze püspökválasztásra a magyarországi és er­délyi unitárius egyházi zsinati főtanács. Az ülést dr. Elekes Domonkos főgondnok nyitotta meg. A püspökválaszt­ás titkos szavazással folyt le, melynek eredményeként Józan Miklóst abszo­lút többséggel választották meg püspökké. — Július 7-én nyílik meg az Állami gépjáró­­művezetőképző tanfolyam. Az állami gépjáró­művezetőképző (sofőr) tanfolyam a m. kir. Tech­nológiai és Anyagvizsgáló Intézetben (VIII­, József­ körút 6.) július 7-én este 5 órakor nyílik meg. — A CIGÁNYNAK nem szabad lovat TARTANI. Vitéz Borbély-Maczky Emil főispán, országmozgósítási kormánybiztos utasítást adott a kormánybiztosság területén lévő közigazgatási hatóságoknak, hogy a cigányok tulajdonában lévő lovakat állíttassák elő, hatósági állatorvossal, vizsgáltassák meg, a beteg lovakat gyógyíttas­­sák, a gyógyíthatatlanok kiirtásáról pedig intéz­kedjenek. A felgyógyult és egészséges lovakat nyilvános árverésen kell eladni. A befolyó össze­­get a volt tulajdonosoknak fizetik ki. Cigányok részére lóról levelet nem állíthatnak ki s így a cigányok lókereskedése és kocsikon való ván­dorlása is megszűnik. A rendelkezésnek nagy je­lentősége van részint közegészségügyi részint közbiztonsági szempontból. A lótartás ugyanis a múltban nagymértékben megkönnyítette a cigá­nyok vándorlását és így sok esetben sorozatos és gyakran ki nem deríthető bűncselekményeket követtek el Vándorlásuk következményeként olykor ragályos betegségek is elterjedtek egyes vidékeken. A rendeletet július 15-ig kell végre­hajtani. — Eljegyzés: Takács István MOKTÁR főtiszt­viselő és Hahn Paula lányát, Babszit, eljegyezte dr. Bogsch Árpád ügyvéd kormányfőtanácsos, lapunk jogtanácsosa és Taborsky Emilia fia, Árpád. Mire ügyeljünk a jobbrahajtásnál Akkor vigyázzunk legjobban, amikor már azt hisszük, hogy megszoktuk a jobbra hajtást Július 6-án hajnali 3 órakor Budapest és kör­nyékének kivételével az egész országban min­denütt­ országúton, tanyákon, falvakban és városokban, az új „jobbra hajts" szabály sze­rint kell majd közlekedni. A törvényhatóságok első tisztviselői már megkapták az utasításokat, hogy az új közlekedési renddel kapcsolatos tud­nivalókra mindenütt, minden eszközzel — hir­detmények, kidoboltatás stb. útján — hívják fel a figyelmet. Mire kell legfőképpen ügyelni? Ha jön egy jármű az utcán, jobb oldalon közeledik; ha két jármű találkozik, jobb felé térnek ki egymás­nak. A járművek a jobb oldalon állnak meg s ha valaki fel akar szállni a járműre bal ol­dal helyett a jobb oldali ajtón kell fellépni a lépcsőkön. Mindez szokatlan érzés lesz a gyalogjáróknak meg a jármű vezetőinek is. Természetes, hogy a szokatlan irány eleinte bizonyos fokú bizony­talanságot idéz majd elő az emberekben, hiszen minden indulás előtt arra kell gondolni, hogy helyes irányban haladunk-e? A forgalom egy ideig mindenesetre lassúbb lesz a megszokott­nál, éppen az óvatosság miatt. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy csak fo­kozott körültekintéssel, figyelemmel és óvatos­sággal lehet elkerülni a baleseteket! Időbe ke­rül, amíg megtanuljuk határozott kézzel kor­mányozni jobb oldalon is a láfogatú kocsikat, a kerékpárt, vagy autót. Külföldi példák iga­zolják, hogy az első napok, hetek kisebb-na­­gyobb nehézségei után a jobboldali közlekedés­ben nem állnak elő zökkenők. Különösen vigyázzunk az utca- és útkeresz­­tezéseknél, torkolatoknál és kanyarulatoknál, a befordulásoknál, irányváltoztatás esetén min­denféle járművel jobbra a külső kis ívben, bal­ra a belső nagy ívben kell kanyarodni! Nagyon óvatosan kell közlekedni a forgalmasabb uta­kon, a keskeny utcákban, vásárok,­ búcsúk, piacok színhelyén, hidakon, csúszós, sáros úton, sötétben, ködben és általában, ahol és amikor a vezető a látásban akadályozva van. Sohasem szabad a járművel az út közepén haladnunk. Körforgalmú tereken úgy kell áthaladni, hogy a tér közepe mindig balkéz felől essék. Teherautóknál a névjelző táblát a gépkocsi baloldalára kell áthelyezni. Lófogató vagy ké­zikocsik lámpáját a jármű baloldalán kell el­helyezni, hogy a szembejövő vagy előzni kívánó más járművek vezetői tájékozódhassanak a ra­kománynak az úttest bal oldala felé eső terje­delméről Tudnunk kell azt is, hogy az országhatáron felállított jelzőtáblákon és a budapest-környéki ú. n. átmeneti pontokon kívül sehol sem lesz külön figyelmeztetésekben kiírva hogy „jobbra hajts". A kezdeti időszakban megerősített csendőr- és rendőr­szolgálat támogatja majd a közönséget, de mindenki maga tartozik felelős­­sel az új hajtási irány betartásáért. Akkor vigyázzunk legjobban, amikor már azt hiszük, hogy megszoktuk a jobboldali közleke­dést. Ilyenkor elhamarkodott lépésekből, köny­­nyelműségből származnak a balesetek, amiért aztán senkit sem lehet felelőssé tenni. A kül­földi példák egyébként azt is megjósolják, hogy annál kevesebb a baleset, minél nagyobb az elővigyázatosság.­­ A Júniusi Bajtársak Szövetsége emlékün­nepélye a Ludovikán. Vasárnap délelőtt a Lu­­dovika Akadémia kertjében a Júniusi Bajtársak Szövetsége kegyeletes ünnepséggel adózott a vér­tanú­ halált halt ludovikás ellenforradalmárok emlékének. A kegyeletes emlékünnepély szent­misével kezdődött, utána a bajtársak kivonul­tak az Akadémia kertjében lévő ludovikás el­lenforradalmárok emlékművéhez. Itt Takách- Tolvay József gróf, a Júniusi Bajtársak Szövet­sége társelnöke lépett először az emlékmű elé, hogy elhelyezze a bajtársak koszorúját. — A mai napok komoly horderejét ismerve — mondotta Takách-Tolvay József gróf — amikor ismét dö­rögnek az ágyúk, kegyeletünket csupán a ko­szorúk letételével rójuk le. Csak lélekben mond­juk el a beszédet, amelyet el akartunk mon­dani, mert éppen a ludovikás ellenforradalmá­rok mutatták meg, hogy komoly időkben ko­moly cselekedetekre és nem beszédre van szük­ség. — Vízállásjelentés. A földművelésügyi minisz­térium vízrajzi osztálya­­jelenti: A Duna Hof­­kirchennél és Aschach—Budapest között árad, máshol apad, Pozsonyig alacsony, lejebb köze­pes vízállású. Mai vízállások: Schärding 404, Passau 577, Aschach 312, Struden 498, Stein 403, Bécs 386, holnap 398, Pozsony 245, Komárom 347, Budapest 292, holnap 300, Paks 193, Baja 302, Mohács 344, Gombos 444, Újvidék 414, a Dráva Szent Gotthárdnál minusz 26, a Dráva Barcsnál 72, Drávaszabolcsnál 166, a Tisza Tekeháza és Tokaj között árad, máshol apad. Szolnokig ala­csony, Csongrádtól lefelé közepes vízállású. Mai vízállások: Visk 22, Tekeháza 6, Tiszaújlak mi­­nusz 8, Vásárosnamény 60, Tokaj 123 Tiszafüred 154, Szolnok 208, Csongrád 218, Szeged 319, hol­nap 288­, Titel 414. A Szamos Désnél minusz 10, Szatmárnémetinél 8. A Sajó Bánrévénél 17. A Hernád Hidasnémetinél 49. A Berettyó Margit­­tánál 58, a Körösök Csúcsánál 30, Nagyváradnál minusz 88, Békésnél 70, Gyoménál 128. A Maros Marosvásárhelynél minusz 28, Makónál 132, a Balaton Siófoknál 86, a Velencei-tó Agárdnál 127. — Ma hirdetett ítéletet a Kúria Hubay Kálmán két ügyében. Hubay Kálmán volt országgyűlési képviselő még 1938 október 16-án vezércikket írt a Magyarságban „1938 a mienk!” címen. A büntető törvényszék ötös tanácsa annak idején Hubay Kálmánt az állam és társadalom törvé­nyes rendjének felforgatására irányuló izgatás, valamint nemzetrágalmazás vétsége miatt egy­hónapi fogházra és háromévi politikai jogvesz­­­tére ítélte el. Később az ötöstanács Hubay Kál­mánnak egy másik ügyével foglalkozott, mely­ben szintén államfelforgatásra irányuló izgatás volt ellene a vád. Hubay ugyanis egy évvel ez­előtt, azt megelőzőleg hogy ismeretes összefér­hetetlenségi ügyében a parlament tárgyalást tű­zött ki, röpiratot szerkesztett és — azt 40—50 példányban sokszorosítva postán szétküldötte. Az ötöstanács a röpiratban foglaltak miatt bűnös­nek mondotta ki Hubayt a terhére rótt izgatás és sajtórendészeti vétségben és ezért háromhó­­napi fogházra ítélte el. Mindkét ügy — a beje­lentett semmiségi panaszok folytán — a királyi Kúriát is foglalkoztatta. A Kúria az első ügy­ben Hubay büntetését háromhónapi fogházra súlyosbította, a másik ügyben hozott elsőfokú ítéletet pedig helybenhagyta. A királyi Kúriá­nak e két jogerős ítéletét ma délelőtt hirdette ki a büntetőtörvényszék ötös tanácsa. Eltemették a szovjet bombák kassai áldozatait Vaaszmnap délután temették el a cs­ütör­töki légitámadás nyolc áldozatát: Govron Jó­zsef cipésztanulót, Dzedsina Mária 12 éves tanulót, Lipták­ Ferencnét, Keményi Isván vonalmestert, Matzon Lajos postatisztet, See­mann Elek nyugalmazott főerdészt, Hillp Istvánnét, a postaigazgatóság kapusának fe­leségét és egy eddig ismeretlen nő holttestet. A temetési szertartás vasárnap is­ri a részvét mellett folyt le. A gyászsze-*- z-tást Cselényi István kanonok végezte nagy papi segédlettel. A Circumdederant eléneklése után, amely alatt, szívettépő jelenetek játszódtak le a ko­porsók körül, báró Scell Péter főispán a ma­gyar kormány és az egész magyar nemzet ne­vében helyezett koszorút a koporsókra, "Ezek az áldozatok — mondotta a többi között _­figyelmeztetnek bennünket arra, hogy a nem­zetköziség, amely nem ismer sem családot, sem Istent, sem hazát, eszközeit''­' ■■■ válo­gat, amikor e­l akarja pusztítani azokat, akik útjában állanak. A hátramaradottaknak szol­­gáljon vigasztalásul az a tudat, hogy minden hozzátartózóik életüket a hazáért áldozták. A főispán beszéde végén a frákai kormány nevében részvétét tolmácsolta a hozzátarto­zóknak. Dr. Pohl Sándor polgármester a vá­ros közönsége nevében koszorúzta meg a ko­porsókat. Gyászbeszédében hangoztatta, h­ogy ezek a magyar testvérek olyan támadásnak estek áldozatul, amelyet egy velünk hadban nem álló állam intézett ellenünk. Vitéz nemes Máthé Kálmán tábornok a m. kir. honvédség nevében helyezett koszorút az áldozatok ko­porsójára. Pásztor Béla postaigazgató az egész ma­­gyar postástársada­lom nevében koszorúzta meg a postás áldozatok koporsóit. A gyász­beszédek elhangzása után a tűzoltó zenekar gyászhimnuszának hangjai mellett megindult a gyászmenet a hősök temetőjébe. A sírok­nál Cselényi István kanonok intézett vigasz­taló beszédet az elhunytak hozzátartozóihoz. A gyászoló közönség imája után a Himnusz hangjai mellett földelték el a város és egy­­ben a nemzet hősi halottait. Dr. Madarász István megyéspüspök hétfőn a Dómban gyász­misét mutat be az áldozatok lelki üdvéért. Több áldozat holttestét a hozzátartó­k,íg a szülőhelyükre szállítattják és ott temetik el. Ilyen rombolásokat okoztak a vörös repülők Kassán Fotókópia-okmányfénykép, RÁD, Andrássy­ út 52 (Mussolini-térnél). Telefon: 116—640. T. I. Budapest. Jelentkezzen panaszával annál a tisztifőorvosnál, akinek a területében lakik. Elvileg úgy kell a beosztást megcsinálni, hogy a szolgálat polgári foglalkozásának gyakorlásá­ban túlságosan meg ne zavarja. Teljesen világos utasítás persze nincs, ilyen panasz naponta tízé­vel érkezik hozzánk. Ha a házfelügyelő mél­tánytalan, akár a rendőrségen is tiltakozhat el­lene, természetesen azzal, hogy a szolgálatot mindenkor szívesen ellátja, de úgy, hogy amiatt a munkájában se legyen akadályozva. Barabás Péter, Baja. Levelét érdeklődéssel ol­vastuk és arra kérjük, ha módjában van, küld­jön szerkesztőségünkbe egy ilyen iskolai értesí­tőt. Redd, 1941. Július % MOZGALMI HÍREKI Igazolványok felülbélyegzése A keszthelyi szervezet vezetője felhívja a szer­vezet tagjait, hogy július 15-ig a tagsági igazol­ványokat mutassák be a párthelyiségben felül­bélyegzés végett. Aki ezt elmulasztja, azt a párt kötelékéből elbocsájtják. Értesítés Értesítjük a testvéreket, hogy a bagi szerve­zet július hó 4-re tervezett kirándulása a be­következett események miatt bizonytalan időre elmarad. Felhívás Felhívom az összes szervezetvezetők figyel­mét arra, hogy propaganda vezetőik útján ha­vonta legalább egyszer ellenőriztessék a szerve­zetükbe tartozó párttagok vásárlási könyvét, hogy a testvérek csak keresztény cégnél vásá­roljanak. Országos Propaganda Vezető Hatvani járás A csányi szervezet f. hó 12-én avatta fel új párthelyiségét szép ünnepség keretében. Nyíregyháza A nyíregyházi városi szervezet könyvtára megnyílt a Selyem­ u. 14. sz. alatti pártira­dában. A Jud Süss Nyíregyházán A Jud Süss film Nyíregyházán az Apolló moz­góban július 2—8 között kerül előadásra. Jegyek elővételben kaphatók. ff^NYSLA/* n­eve— FORDULAT A MEGRÁGALMAZOTT WIESER KURT BÁRÓ PÖRÉBEN Hosszú ideje folyik a járásbíróságon az a nagy port felvert bűnügy, amelynek vádlottja Lovasa Géza mérnök, aki mintegy két esztendővel ez­előtt súlyos bűnvádi feljelentést tett Wieser Kurt báró, a Szentgotthárdi Kasza- és Kovácsművek r­­t. elnökvezérigazgatója ellen. Nyomban az első kihallgatás után kiderült, hogy a feljelentés adatai végesvégig valótlanok, így aztán az ügyészség hivatalból megindította hatóság előtti rágalmazás címén az eljárást Lo­vasa ellen. A mérnök kezdetben tagadta bűnös­ségét, terjedelmes bizonyítási indítványt tett. Többek közt azt is bizonyítani kívánta, hogy Wieser Kurt báró nem árja származású. Wieser Kurt báró ügyvédje, Fábián László dr. kijelentette, hogy ügyfele, minden tekintetben kiállja a kritikát, egyébként német állampolgár, árja származású, aminek bizonyítását nem el­lenzi. A bíróság több ízben kitűzött tárgyalást, de a tanúk soha nem jelentek meg. Hétfőn reggel volt ennek az ügynek egyik folytatólagos igen soka­dik számú tárgyalása, amikor is Palásthy bíró megállapította, hogy a vádlott a megígért bi­zonyítással adós maradt, amit a bíróság kiját­szásnak és rosszhiszemű taktikázásnak jellem­zett. Végül is a bíróság úgy döntött, hogy mellőzi az eddigi bizonyítási indítványokat, mindössze egy tanút hallgat le és annak vallomása alapján hozza meg ítéletét. — Házasság: Dr. vitéz Botond Béla ügyvéd leánya Éva és dr. Blieszner Pál m. kir. főor­vos július 5-én negyed 8 órakor a VI.. ker. terézvárosi plébánia templomban esküsznek egy­másnak örök hűséget. — magyarzsákodi és harasztosi Horváth János és Horváth Melinda a Bocskay­ úti református templomban házasságot kötöttek. Tanúk voltak várady és micskei Baranyi Tibor ny. főispán és Nedeczky Grieps Viktor gazdasági főtanácsos. frost jelent meg Rádiótechnika a gyakorlatban (Alapfogalmaktól a szuperig) Írta: Pinkai István A rádióval foglalkozó hivatásos és amatőr emberek számára nélkülözhetetlen szakkönyv 104 oldalon keresztül, számos szövegközti képpel kísérve, könnyen érthető formában vezeti be az olvasót a rádiótechnika rejtel­meibe. Ára 3.— pengő. Kapható a „Magyarság” Könyvosztályában! Budapest, II., Hunyadi J.­út 2. — Postán a könyv árának és 12 fillér portónak előzetes beküldése után (lehet 10 f-es bélyegekben is) szállítjuk. Utánvét mellett 75 fillérrel dr­á­gább.

Next