Magyarság, 1941. augusztus (22. évfolyam, 164-188. szám)
1941-08-01 / 164. szám
ffetek, M41. ancrosztus 1. ■mn.GunMstík földinfórt jelenti tudásátóát Amikor Henderson „nagyon szívén viselte a Schlesingerné sorsát“ Halifax az istentelenek győzelméért imádkozik Amerika rekorddeficitje, Sztálin tízparancsolata Az Angriff késő esti kiadása meglepő leleplezést közöl Sir Newil Henderson volt belgrádi angol követ és a zsidó Schlésinger család meghitt kapcsolatairól. A nem mindennapi leleplezés többek között közli az angol követnek Schlesingernéhez írott sajátkezű levelét. Ebben a levélben Henderson az angol követség levélpapírosán a zsidó asszonyt a legmesszebbmenő támogatásáról biztosítja. Abban az időben ugyanis, amikor az angol követ ezt a levelet írta, Schlesinger Adolf vizsgálati fogságban ült, mint a Nashiri botrány vádlottja. Különböző bizonyítékokból kiderült, hogy Henderson igen gyakori vendég volt a Schlesinger család Eszék melletti családi kastélyában. A német lap fényképmásolatban közli Henderson levelét, amelyben többek között szórólszóra ez áll. „Kedves férje érdekében mindent megteszek, amit csak lehet. Higyye el kedves Schlesingerné asszony, hogy férjének sorsát nagyon is a szívemen viselem”. A csütörtöki esti berlini sajtó azt a feltűnést keltő cikket közli, amelyben az angol-amerikai propaganda a levitézlett Halifax lordot mutatja be, amint az egyik newyorki templomban a bolsevizmus győzelméért imádkozik. A szenzációs képpel kapcsolatban a berlini sajtó megjegyzi: Anglia álszent nagykövete Isten segítségét kéri az istentelenek harcához. Berlini gazdasági körökben az Északamerikai Egyesült Államok államháztartásának rekorddeficitjére hívják föl a figyelmet. Ebben az államháztartási évben Amerika deficitje az eddig előirányzott kiadások szerint már 11 milliárd, 1 millió dollárra emelkedett, így például a deficit 1939—40-ben nem volt több mint 3,6 milliárd dollár. Ezzel Roosevelt elnökké választása óta a kiadási többlet 38 milliárd 5 milliárd dollárra emelkedik, ami az Egyesült Államok gazdasági történelmében eddig példa nélkül áll. A Nya Dagligt Allehanda című svéd újság szenzációs leleplezést közöl arról, hogy a dániai kommunista párt iratai között megtalálták Sztálin titkos tízparancsolatát is, amelyet a vörös cár személyesen fogalmazott és juttatott el a kommintern ügynökeihez. Sztálin világnézetének és emberiességének jellemző példája az egyik pont, amely így szól: — Válaszd ki áldozatodat. Megsemmisítésére a legkisebb részletekig írd elő tervedet, azután pedig hajtsd végre kíméletlen bosszúdat. Ha így cselekszel, nyugodt álmod lesz, mert nincs magasztosabb érzés, mint a bosszú. Bágyoni Váró Andor ------------------------ 1 .«Mr. ------------------- Anglia megtiltotta a japán hajóknak, hogy brit szénállomásokat keressenek fel Newyork, július 31. (Német Távirati Iroda.) Anglia elhatározta, hogy japán hajóknak megtiltja, hogy bármely brit szénállomást felkeressenek — jelenti egy amerikai hírszolgálati iroda. Éppígy tilos árukat szállítaniuk a brit birodalom egyik kikötőjéből a legközlebbi kikötőbe. (MTI.) Eden az angol-japán viszonyról London, július 31. (NST) Eden külügyminiszter szerdán az alsóházban nyilatkozott az angol-japán viszonyról. A már ismert rendelkezések hivatalos ismertetése után Eden kijelentette az alsóház tetszése közepette, az angol kormány bízik abban, hogy a Japán sorsáért felelős férfiak még egyszer meggondolják politikájuk következményeit, mielőtt késő lenne. MA V IS I» vBflytsajtása Mi » K v fogalom VT', DEÁK FERENC UTCA 16. SZÁM Telefon: 187—487 *• 881—586. Kínai-brit katonai egyezmény megkötése várható? Tokió, július 31. MTI) Mint a Domei-iroda megbízható helyiről értesül, rövidesen várható a kínai-brit katonai egyezmény megkötése. Az egyezmény a következő megállapodásokról fog szólni: 1. Szingapúr lesz a gyűjtőhelye a hadianyagnak, amellyel Burmán át Csunkingot ellátják. 1. Anglia Indiában, Szingapúrban és Burmában repülőgépgyárakat és támaszpontokat létesít Csunking számára. 3. A kínai kereskedők és cégek egész Dél-Indiában támogatják a katonai egyezményt. 4. Ha Anglia hadat üzen Japánnak, a Csunkingi hadsereg Popham tábornok főparancsnoksága alá kerül. A Domeniroda szerint további megbízható jelentések arról szólnak, hogy előkészületeket tesznek Burma és a Kínába vezető összes utak együttes védelmére s erre a célra erősebb kínai kötelékek már Burmában állomásoznak. Az Északamerikai Egyesült Államok részéről Clagget tábornok megszemlélte a kínai légi haderőt és megszervezte az amerikai segítséget. Ennek keretében az Egyesült Államok részére Csunking repülőtereket bocsát rendelkezésre Japán ellen. (MTI) Egy japán lap írja: Tekintsék a hollandok figyelmeztetésnek az indokínai eseményeket Tokió, július 31. (NST). A Kokumin Shimbun című tekintélyes lap szerint Holland-Indiának intő jelként kellene tekintenie azt a tényt, hogy most erős japán csapatok jelentek meg Indokínában. A japán lap szó szerint a következőket írja: — Tekintsék a hollandusok figyelmeztetésnek az Indokínai eseményeket. Csak hasznukra vélhetik, ha az ottani események arra késztetik őket, hogy újból fontolóra vegyék magatartásukat. Japán rádiótámadás Thaiföld ellen Sanghaj, július 31. (NST) Saigonból érkező jelentés szerint a szerdán hajnalban odaérkezett első japán csapatszállító hajókat a nap folyamán 13 további japán hadihajó és szállítógőzös követte. A tokiói rádió szerdán délben azt a hírt sugározta, hogy a jelenleg Dél- Indokínában lévő japáni csapatok létszáma 11O.OOO fő. A tokiói rádió egyúttal erős támadást intézett Thaiföld ellen és azzal vádolta Bangkokot, hogy Angliával és az Egyesült Államokkal egyetértésben japánellenes lépéseket készít elő. Nagy japán csapatmozdulatok ( Tiencintől északra London, július 31. INST). A Daily Mail jelenti Sanghajból, hogy Tiencintől északra nagy japán csapatmozdulatokat figyeltek meg. 50.000 kínai munkást rendeltek ki a szibériai határra. A munkássereg a japán katonai hatóságok utasítására védőműveket épít. Három kínai hadosztályt bekerítettek a japánok Tokió, július 31. A Domei-iroda jelenti Kiangsi tartományból. Japán harcerők három irányban folytatott hadműveleteikkel szerda reggel az Észak-Kiangsi tartományban lévő Wuningtól 20 kilométernyire északra bekerítették a 13,15 és 16. kínai hadosztályok csapatait. Ugyanebben az időben a japán hadsereg repülőgépei bombákkal és géppuskatűzzel megtámadták a bekerített kínai haderőket és azoknak súlyos veszteségeket okoztak. (MTI) Újzéland felmondta a japán-újzélandi kereskedelmi szerződés legnagyobb kedvezményéről szóló záradékát Zürich, július 1. (Bud. Tud.) A Neue Zürcher Zeitung tokiói tudósítója jelenti, hogy a japán külügyminisztérium távirati értesítést kapott, hogy az újzélandi kormány felmondta a Japánnal kötött kereskedelmi egyezmény legnagyobb kedvezményről szóló záradékát. Y SZABÓ 9 Anglia meg akarja kaparintani a francia gyarmatokat Vichy, július 31. (NST) Szerdán este újabb félhivatalos francia közleményt bocsátottak ki. A közlemény szerint Dzsibuti keletafrikai gyarmattal úgy bánnak az angolok, hogy nyilvánvaló: London a francia gyarmatbirodalom olyan pontjaira is rá akarja tenni kezét, amelyek felől semmiféle hadászati veszedelem sem fenyegeti a brit birodalmat. Világos, hogy Anglia meg akarja kaparintani mindazokat a francia gyarmatokat, amelyekhez csak hozzáférhet, állapítja meg végül a francia közlemény. London, július 31. (NST) A Reuter-iroda jelenti, hogy Dzsibuti francia hatóságai válaszoltak arra az angol felszólításra, hogy adják át a gyarmatot a brit haderőnek. A francia válaszjegyzék tartalmát még nem tették közzé, de a Reuter-iroda szerint úgy tudják, hogy Dzsibuti két hónapra elegendő élelmiszertartalékkal rendelkezik és a francia kormánynak az a szándéka, hogy a lehetőségek végső határáig fenntartsa Dzsibuti fölött a maga ellenőrzését. Újabb német jegyzék Argentínához a német futárcsomagok lefoglalása miatt Buenos Aires, július 31. (Német Távirati Iroda) A német nagykövetség szerdán a német futárcsomagok lefoglalásával kapcsolatban újabb jegyzéket intézett az argentin külügyminisztériumhoz. A jegyzék négy követelést tartalmaz. Először vizsgálatot és felvilágosítást kér az argentin kormánytól azoknak a záradékoknak, plombáknak és függelékeknek holmaradásáról, amelyekről a csomagok fel voltak ismerhetők, mint diplomata-poggyász. Ezenívül kéri a jegyzék, hogy a képviselőház bizottsága állapítsa meg és közölje, váljon a visszaadott postazsákok tartalmából hiányzik-e valami vagy sem. A jegyzék követeli továbbá az állítólag megtalált, nyilván hamisított és becsempészett okmány bemutatását, amennyiben ilyen egyáltalában van. Végül követelik mindazoknak megbüntetését, akik részt vettek a futárküldemény lefoglalásában. (MTI) Lemondott az egyiptomi kormány Stockholm, július 31. (MTI) Mint a Reuter iroda kairói külön jelentésében közli, az egyiptomi kormány lemondott. Az angol jelentés szerint valószínű, hogy ismét Bahry pasát bízzák meg a kormány újjáalakításával. Az új kormány a fügsgettón Szaad-párt bevonásával szélesebb alapokon fog nyugodni. (MTI) Isztanbul, július 31. (MTI) Mint Kairóból jelentik, az egyiptomi kormány azt kérte az angol katonai hatóságoktól, hogy távolítsanak el Kairóból valamennyi katonai berendezést és hivatalt. A parlamentben és a sajtóban rámutattak arra, hogy az angolok a polgári lakosságra való tekintet nélkül helyezték el valamennyi egyiptomi városban katonai berendezéseiket (MTI) 3 Berli ■SAsai Határozó• német-francia együttműködés előfeltétele a vicinH kormány gyökeres átalakítása ■ 1 min vélemény: Basel, július 31. (Bud. Tud.) A Basler Nachrichten berlini levelezője jelenti, hogy a birodalmi fővárosban a vichy kormány közeli újjáalakítását várják. A svájci tudósító jelentése szerint Berlin igen nagy figyelemmel kíséri a francia belpolitikai helyzet fejlődését és rámutat arra, hogy a francia politika tartózkodó magatartásának meg kellene szűnnie és határozott együttműködésnek kellene bekövetkeznie Franciaország és Németország között, aminek előfeltétele azonban a vichyi kormány alapos átalakítása. Ennek az átalakításnak olyannak kellene lennie, hogy mindazok a körök, amelyek a Németországgal való együttműködés mellett vannak, helyet foglaljanak a kormányban. Berlini hivatalos körök azon az állásponton vannak, hogy nem is a kormány átalakítása, hanem az új kormány létesítése szükséges, de ebből az állásfoglalásból nem derül ki várjon ez a vélemény főképen Lávai személyére vonatkozik-e, hangsúlyozzák azonban, hogy csupán teljesen új kormány számíthatna Németország feltétlen bizalmára. A svájci lap vichyi levelezője jelenti, hogy a Paris Soir közlése szerint a vichyi kormány átalakítása közvetlenül küszöbön áll és hogy előreláthatóan még e hét folyamán a kormány kebelén belül igen fontos tanácskozásokra kerül sor.