Magyarság, 1941. szeptember (22. évfolyam, 189-212. szám)

1941-09-02 / 189. szám

XXII. ÉVFOLYAM 189. (89 S 4.) SZÁM BUDAPEST, 1941. SZEPTEMBER 2. KEDD KIADÓTULAJDONOS MAGYARSÁG UPKIADO RISSIA Ipst, /«M 4H^ FELELŐS SZERKESZTŐ RNÖK-VEZÉRIGAZGATÓ AkIStA. §S\ \ RÁTTKAY R. KÁLMÁN DR. «SZERKESZTŐ ÉS FEZEIÓS KIADÓ \M\ \ jggJ» H. FEIEIÓS SZERKESZTŐ B. VIRTSOLOGI RUPPRECHT OLIVÉR DR. ^ V f '€/ MATTYASOVSZKY KORNÉL A MAGYAR NEMZETI SZOCIALISTA MOZGALOM NAPILAPJA A MAGYAR NÉPPEL A MAGYAR NÉPÉRT, AZ ÚJ EURÓPA ÚTJÁN A szovjet csapatoknak sehol sem sikerült egy talpalatnyi területet visszaragadni a szövetséges seregektől Szemmel lőlhatóan lankad a szovjet ellentámadások ereje : 300 kilométert haladtak előre honvédeink augusztus 18. óta A Krím-félsziget hadi célpontjait bombázták a németek Londonban fokozódott a német partraszállástól való rettegés Anglia és a Szovjet diktálják Teheránnak a békét Két év mérlege :„l „ . H _ TI 'VT' f 14» Éppen ma két éve, szeptember elsején, s a kora délelőtti órákban világesemény hírét röpítette szét a berlini adóállomás: a sebtében összehívott birodalmi gyűlés képviselői előtt Hitler vezér és kancellár bejelentette, hogy a német-lengyel határon a felvonult német csapatok harcban állanak a lengyelekkel. Ez az óra volt az, amelyben a versaillesi Európa az első puskalövésre a múlté lett és az új Európa megtette elz első, elhatározó lépést a felszabadulás felé. Minden, ami azóta történt két háborús évnek egymásra torlódó esemény tömkelege, kis és nagy szenzációk szünetlen váltakozása, — nemzetek összeomlása, országhatárok változása, — ez mind csak egy-egy részlete Európa felszabadító harcának. Rettentő, szünetlen erőfeszítésben rázza le a fojtogató láncot ez a háromszázötvenmilliós kontinens, valósággal a vajúdás kínzó fájdalmait éli át, hogy a kegyetlen szenvedések emberileg alig felmérhető áldozatából az újjászületés ajándékához juthasson. Könyvtárra valót írtak össze e két háborús esztendő alatt arról, hogy 1939 szeptember elsején miért dördült el az első lövés a danzigi korridornál? Hogy került sor arra, hogy más kiút nem volt, mint huszonegy évvel a világháború fegyvereinek elnémulása után újból a fegyverek döntésére apellálni? Ma már, a két háborús esztendő tapasztalatai után, nem kell kutatnunk az okokat; ma már minden részletében földerítve látjuk azt a szörnyű összeesküvést, amelyet Európa jobb sorsa ellen szőtt a túlzott és illetéktelen hatalmi vágy, harácsolási ösztön az egyik oldalon, a másik oldalon pedig a világ forradalmasításának őrült agyréme. Hiszen éppen ezekben a hetekben élte meg Európa a csodát, hogy az arany átkozott internacionáléja átnyúlt a feje fölött és kezet szorított a bolseviki kommunizmussal, a nemzeteket gazdasági jobbágyságban tartó arany, a nemzeti eszmét tagadó kommunista internacionáléval. Íme, megtalálták egymást azok, akiknek eleve elhatározott szándéka volt az európai fejlődés lefojtása. A csoda csak az, hogy nem hamarább találtak egymásra azok, akiknek haditervét és számítását már hosszú évek óta keresztezte két nagy európai nemzet belső megerősödése, forradalmi újjászületése és azok elhatározott és kemény szándéka, hogy új alapokra helyezik először a saját belső életük rendjét, hogy utána a természettől egynek teremtett Európa számára követeljenek a versaillesinél életképesebb, fejlődésképesebb, igazságosabb rendet. A világkapitalizmus letéteményese és főhaszonélvezője, Anglia csakúgy, mint a világ forradalmasítására törő bolsevizmus életrekelése első órájában halálra ítélték úgy a fasizmust, mint Hitler nemzeti szocializmusát. És ha nem törtek azonnal a kettő életére, ert csak azért tették, hogy időt nyerjenek és felkészüljenek Európa e két nagy, egymásba ölelkező ifjú szellemi forradalmának letörésére. Az arany internacionáléja nem tudta megbocsátani a predappói kovács fiának azt, hogy az már húsz évvel ezelőtt harsány hangon a világba kiáltotta a nagy tételt. A nemzet, az állam érdeke mindenekelőtt és aki ehhez nem alkalmazkodik, arra börtön vár. És nem tudták megbocsátani a világháború egyszerű őrvezetőjének, a kis német építési rajzolónak, hogy nem a drágán kölcsönzött nemzetközi arany, hanem a nemzeti munka igénybevételével állította talpra megalázott nemzetét, hogy a munkát tette életeszménnyé és nem a profitot védte és hogy összetörte saját országában a zsidó szülte kommunizmust, hogy nem vállalta szovjet mintára a „gyár- és fegyházállam” őrületét, de a szociális igazságosságot és a rendet tette az új német élet tengelyévé. Hát mi csodálni való van azon, ha azok, akiknek számítását keresztezte a Kultur- Európa lelkéből fakadt két nagy építő forradalmi eszme, most végül is közös fronton, közös vezérlet alatt harcolnak az önmagára talált és saját erőiből megújhodott Európa hadserege ellen, az óceánok végtelen vizein, Észak-Afrika forró homokpusztáin és a végtelenbe futó, örök szenvedést és misztériumot rejtegető orosz mezőségeken. Az egyik, az arany internacionáléja, ebben a harcban a maga pénzeszsákját védelmezi, a másik, vadházastársa a létéért harcol fogcsikorgatva, mert tudja, hogy ennek az új európai forradalomnak győzelme az ő álforradalmának, kloáka-forradalmának halálát jelenti. Az általános emberi fejlődés szemszögéből és nagy történelmi távlatból nézve, ez a magja, ez a gyökere, ez a tartalm,a Európa két éve tartó háborújának. A danzigi korridor szűk határától indult ki ez a gigászi mérkőzés és két év elég volt hozzá, hogy átterjedjen az egész világra. Érthető ez, hiszen világeszmék, világnézetek harcolnak a szétszórt és egymástól sokezer kilométer távolságra eső különböző harctereken: a kapitalista kizsákmányolás és az ázsiai barbárság emberileg alig lemérhető veszedelme ellen harcol ma Európa. Az egyik oldalon az aranytól jóllakottak védik nyugodt emésztésüket; a másik oldalon a kultúrát és civilizációt saját földjén teremteni nem tudó ázsiai barbarizmus támad éhesen és irigyen Európa új rendjére. Kievtől északra a Dnyeperen 27 szovjet monitort semmisítettek meg a németek Is tbb mint 60 égő ellenséges hajó a finn tengeröböl aknamezőin Vezéri főhadiszállás, szeptember 1. (NTI). A véderő főparancsnoksága közli: A német hadsereg kötelékei augusztus 26-a óta a Dnyeperen Kievtől északra 27 szovjet monitort és ágyúnaszádot semmisítettek meg. Észtország megtisztítása során elfoglaltuk a nyugati parton fekvő Hapsal kikötőhelyet. Az augusztus 28-án befejezett Tallin körüli harcokban 11.432 foglyot ejtettünk és 293 ágyút, 91 páncélosharckocsit, két páncélvonatot és sok más hadianyagot zsákmányoltunk. A Finn-tengeröbölben német hadseregrészek folytatók az aknalerakást. Aknazáraink területén több mint 60 égő ellenséges hajót figyeltek meg. A szovjet csapatoknak seholsem sikerült egy talpalatnyi termelő sem visszaragadni a szövetséges seregektől Szemmel láthatóan lankad a szovjet ellentámadások ereje A Magyar Távirati Iroda jelenti: sem sikerült azokkal egy talpalatnyi te-A Dnyeper-menti szovjet ellen támadórületet sem visszaragadniuk a szövetséges sek — miután a szovjet csapatoknak sehol hadseregektől — a legtöbb helyen erősen ARA 12 FILLER Ma már tisztán látjuk, a szovjet ármázdiával vívott kilenchetes szakadatlan harc után azt, hogy ez az utóbbi ellenség volt a veszedelmesebb! Megdöbbenve értesülünk az Európa ellen felvonultatott sokmilliós hadseregről, vörös repülőgépek és tankok tízezreiről, amelyek június közepén már támadásra készen álltak a Kultur-Európa keleti határain. És fölrémlik bennünk a kérdés: mi lett volna akkor, ha egy Istenáldott és Isten-küldötte nagy történelmi egyéniség idejében nem érezte volna meg, hogy honnan fenyeget a halálos veszedelem? És szorgalmas, munkás nemzete végső erejének latbavetésével néhány év alatt nem szervezte volna meg a vörös tájfun leküzdéséhez szükséges hatalmas haderejét. Mi lett volna az európai kultúra és az európai civilizáció sorsa akkor, ha ez a vörös tájfun mozgásba lendülhetett volna júniusban és a rombolás és pusztítás bestiális ösztönével fűtött hordáit rázúdíthatta volna a teljes emberi civilizáció és kultúra bölcsőjére — Európára? Nem Európa vérzett volna el egyedül, — de elvérzett volna az emberiség kultúrája! A Gondviselés-küldötte Vezér június 22-én nemcsak a saját országa megvédése céljából adta ki a parancsot a támadásra a keleti fronton, de a kultúrjavainak és kultúrértékeinek megvédésére dobta frontba azt a félelmetes csodát, amely német tudásból, szorgalomból és verítékből született meg néhány év alatt: a győzelmes német hadsereget. Soha egy pillanatig nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy az ázsiai horda-szocializmus milliós haderejének első lökését egyedül és önmagában ez a hadsereg állta, az első földresujtó csapást ez mérte a vörös óriás behemót testére és csak később kapcsolódott bele a gigászi küzdelembe a sorsközösség tudatára ébredt Európa többi nemzete. Igen, ma már ott harcolnak és ott véreznek a keleti front szakaszain az olasz, a magyar, a román, a szlovák, a spanyol, a belga, a dán és a svéd kötelékek is, mint eleven hirdetői és bizonyítói az európai újjászületés gondolatának, mint védelmezői az európai nagy életközösségnek, de számuk együttesen is csak tört részét adja a küzdelmet egyedül kezdett, egyedül vállalt győzelmes német hadseregnek. Nem túlzott az a német katonai szakíró, aki a közelmúlt napokban ennek a hadseregnek történelmi jelentőségét és történelemformáló hivatását ebben a mondatban fejezte ki: Ez a haderő ma Európa jelenének egyetlen hatalmas és páratlan realitása!” Igen, e páratlan és kimagasló „realitás” nélkül két évvel ezelőtt öngyilkosságot jelentett volna Európa számára a harc felvétele akár az átkozott arany, — akár a még átkozottabb vörös téboly internacionáléjával, — a kettővel egyszerre, egyidőben való harc felvétele pedig, amelyre most rákényszerült Európa, — a halálnál is biztosabb halált jelentette volna számára. Köszöntjük a harmadik évfordulót azzal a hittel és bizonyossággal, amely e két év szakadatlan győzelmei során acélosodott meg bennünk! Köszöntjük Európa nagy szabadságharcának küzdő seregeit, bárhol véreznek is azok és köszöntjük Európa győzelmének Gondviselés küldötte Vezérét, a Nagy-Német Birodalom kancellárját.