Magyarság, 1941. november (22. évfolyam, 240-264. szám)
1941-11-01 / 240. szám
/ 2______ RAMOCSAHÁZI JÓ NAMENYI •férfi és női ZOLTÁN szöveteinek JÓSÁGÁT NÉV IGAZOLJA lesz, amelyik gyorsabban sajátítja el a modern harcmodor fortélyait. A harc nem pusztító fegyverekkel fog lefolyni, hanem az élet eredményeivel. Ki tud nagyobb szociális jólétet teremteni nemzeti életében, ki tud jobbat és többet termelni, kinek egészségesebbek, erősebbek a gyermekei. Ezt a versenyt állnunk kell mindenáron. Itt most nem kis belpolitikai harcokról van szó, nem az ilyen párt, vagy amolyan párt pillanatnyi pozíciójáról, képviselőinek jelenlegi számáról, hanem történelmi helyzetünk világos és félreérthetetlen becsületes felismeréséről és az ehhez szabott állásfoglalásról. A nemzetszervezet előkészítésének feladata is ilyen tennivaló. A naptári évforduló, mely elmúlt november szomorú emlékét idézi, jó alkalom egy kis lelkiismeretvizsgálásra. Tegyük meg az örök magyarság érdekében! Emlékezz, magyar munkás! Irta: Ruttkay R. Halmán ... Mindenszentek, halottak napja. Ilyenkor befelé figyel az emberi lélek; a sírkerteket járja és az emlékezés mécsesét gyújtogatja szeretetteinek és barátainak sírján. A Halál gondolatával foglalkozik, —ezzel a nagy misztériummal, amelynél csak egy nagyobb van: az élet csodája, az élet misztériuma. A Gondviselés úgy rendelkezett, hogy az idő feledést nyújtó balzsamát adta: ha elvesztettünk valakit, aki közelállt hozzánk, vér volt a vérünkből, vagy egy darabja az életünknek, ha a halál ütötte égő sebet lassan megenyhíti a hónapok és évek múlása: beheged a mélyenütött seb és fájdalmas, szép emlékké szépül az, aki eltávozott életünkből. Nem így a nemzet életében. Ennél az idő feledést nyújtó balzsama nem segít és hiába telnek-múlnak az évek, a mélyenütött seb tovább vérzik. A nemzet lelkén ütött sebek sohasem gyógyulnak és sohasincs megbocsájtás azok számára, akik egy nemzetet taszítottak a halál küszöbére. Emlékezz, magyar munkás! Ma 23 évre, 1918 október utolsó és november eleji napokra emlékezz! Az „őszirózsás forradalom” szégyenteljes napjaira! Ezekben a végzetes napokban parancsoltak ki téged az utcára azok, akik neked a megváltást hirdették, miközben az első kapavágást tették meg a trianoni sírgödörhöz. Ezekben a napokban, amikor a nemzet léte forgott kockán és amikor egyedül csak a fegyver tarthatta volna meg mindazt, amiért négy szörnyűséges éven át vérzett a te fajtád a világháborús frontokon és amiért félmillió jó magyar hullott el, — ezekben a sorsdöntő napokban a te vezetőid ütötték ki a védelmező fegyvert a honvédség kezéből, e gyalázatos jelszóval: Nem akarunk katonát látni! Nem akarunk katonát látni, és utána egy ország, egy vérző és küzdő, jobbsorsra érdemes nemzet látta a pusztulás poklát, a megcsonkítást, a szétdarabolás tragédiáját. Emlékezz magyar munkás! A kloákaforradalom szégyenteljes napjaira, amikor a legkeserűbb pohár sem maradt el: a bolseviki rémuralom pohara. Ami ezután következett, a megalázás és megcsonkítás, a háborúban kivérzett ország kifosztása, az idegen megszállás, a nemzetközi bojkott — ez mind csak természetes következménye volt a te őszirózsás „forradalmad” soha nem feledhető szégyenének. Emlékezz magyar munkás arra, hogy 1919 március 21-ének reggelére méteresöles, rikító plakátok jelentek meg a főváros utcáin, ezzel a szöveggel: „A magyar Tanácsköztársasággal szövetkezett Szovjet Tanácsköztársaság seregei már útban vannak a Kárpátok felé, — hogy felszabadítsanak!” Gondolj erre a szégyenteljes becsapásra, különösen most gondolj erre, amikor a fiad, a véd, vagy öcséd ezekben a napokban fegyverrel a kezében ott harcol valahol a Krím, vagy a Donec-medence táján, a fajtánk örökszép és mindig példát mutató hősiességével. Téged csaptak be akkor — és egy nemzet lett e becsapás tragikus áldozata. Másként nem is történhetett. Másra nem is voltak képesek azok, akiket te magad fölé emeltél és elismerted vezetőknek, „mtm- ésvezéreknek”. ,Kun Béla és Szamueli parancsára figyeltél akkor, elaltattad a lelkiismeretedet, a véred mélyből feltörő szavát és harminc pesti zsidógyerek kommandója alatt masíroztál a káoszba, anarchiába fulladt pesti körutakon. Azt hitted, hogy te vagy az a gránitoszlop, amelyre az új jövendőt fel lehet építeni, pedig csak az ugródeszka voltál a marxista téboly eszelősei, „entellektuelljei” számára, akik így a te segítségeddel varrták magukat a nemzet nyakába, hogy száz nap alatti uralmukkal elhordják azt, amit itt ezer év magyar könnyel és magyar vérrel kimunkált. A te sorsod és a nemzet sorsa egyaránt meg volt pecsételve akkor, amikor a marxista agyrém megszállottjai uralomra kerültek, amiként az orosz paraszt és az orosz munkás sorsa is veled egyidőben megpecsételődött akkor, amikor Moszkvában és Leningrádban ugyanennek a tébolynak megszállottjai a vörös prófétának, Leninnek vezetésével magukhoz ragadták a hatalmat. Ezek is egy világot, a munkások szocializmusának új világát ígérték! — De hogy mit váltottak valóra az ígéretből, erről a legtöbbet neked megint csak ae a frontról hazaérkezett véred, az öcséd, a véd, a fiad tudna mondani, aki ezekben a hetekben a két látó szemével látta est a marxista „munkásparadicsomot”. A tömegnyomornak, az embertelenségnek, a rabszolgaságnak olyan infernójáról számolhatnak be neked ezek, amelyről neked fogalmad sem lehet. Nincs az a szóba, vagy írásba öltött propaganda, amely pótolhatná ezt a tragikus frontélményt. Nézd, — egy német munkáskatona, Zeretka József, Donavitz szülötte, a keleti frontról ezt írta haza szülőfaluja nemzetiszocialista vezetőjének: „— Én magam sem tudom pontosan, hogy hova, merre és eddig nem tudtam hinni a Nagyságban. De most itt künn a fronton, mint katona mindent láttam és ma ezt a kérdést teszem fel: Tán célja volna, hogy életben maradjak azért, hogy bevegyetek engem a nagy német Munkáspártba. Ha el kell esnem, ma szívesen halok meg Németországért és ma mindenről meg vagyok győződve, mindent tisztán látok.” Ez a német gyalogos korábban meggyőződéses és radikális kommunista volt. Az övéhez hasonló levelek ezer és milliószámra érkeznek ma a vérző keleti frontról a mögöttes országrészbe. Rokon írja azokat rokonnak, leplezetlenül és híven a valósághoz. Egyszerű emberek ezek, akiket marxista próféták nem képeztek ki lélekölő „agitátorképző tanfolyamokon”, nem ismerik a történelmi materializmus bonyolult elméletét, nem kínozták halálra az agyukat azzal, hogy megértsék Marx talmudista okoskodása alapján az „értéktöbblet” elméletét, — de nem is elmélet, hanem a valóságot látták most az ukrán mezőkön, a krivojrogi és doneci iparvidéken, a harkovi gyárvárosban és Leningrád munkáskülvárosaiban. És amit láttak, azt összehasonlították önmagukban azzal, ami ma otthon van: a mérleg egyik serpenyőjébe tette józan és egyszerű ítéletük a saját munkástársadalmuk életnivóját , és a másik serpenyőbe a „proletárparadicsom” proletárjainak sorsát és életnivóját. Az ilyen lemérés után fogott tollat Zeretka József német munkáskatona is kínálta fel egyszerű munkás életének nagy tragédiája után az önként vállalt hősi halál áldozatát, mint egy kiengesztelést, ellenértékét, meaculpázást. Ezzel a meaculpázással, szánom-bánommal az októberi őszirózsás patkányforradalom váltságdíjával vagy te még ma is adós, huszonhárom év után, te „beszervezett" magyar munkás! Pedig a pesti kommunizmus szégyenteljes összeomlása után a történelem tálcán tette eléd a múltadból való eltérés, a kijózanodás soha vissza nem térő lehetőségét. Amikor a száznapos gerillaforradalom felszámolása megtörtént, — te levonultál a hallgatás, a lapulás mélységébe; nyelted a mellednek szegezett töméntelen, sajnos, igaz vádat; a lelked mélyén érezted is a bűntudatot; tudtad, hogy mi volt a szereped, hogy tettestárs, bűntárs voltál — a büntetőjog szigorú meghatározása szerint is. Csak éppen nem vontad le bűntársi, tettestársi szereplésednek végső következményeit. S amikor pár év múlva az idő a feledés jótékony fátyolét borította szörnyű szereplésedre, folytattad ott, ahol 1919-ben abbanhagytad, eleinte hangfogóval és nagyon-nagyon szerényen, később egyre hangosabban és egyre agreszívebben. Paktumot kötöttél a liberális kormányzattal és másféltucat képviselőt juttattál be a parlamentbe a marxismusra, Marxra esküvő „osztályharcos” képviselőt. Jártál tovább az agitátorképző tanfolyamokra, szívtad magadba annak a szocializmusnak „üdvözítő” igéit, amely egy talmudista zsidó agyvelejében öltött formát, hogy szédítse, ámítsa a világ munkásságát évtizedek óta. Újból csak megtanultad, hogy mi a történelmi materializmus, hogy kell levezetni az „értéktöbblet-elméletet”, milyen érvekkel kell bebizonyítani az „osztályharc” jogosságát, hogyan kell az igazi szocializmus csodálatos életeszményét egész egyszerűen és brutálisan szimpla bérkérdésre degradálni! Így ér most téged politizáló életed tragikus új fordulata, az, amikor a szemed láttára zúzzák pozdorjává az általad vallott marxista elméletre felépített nyomor-szocializmus zülött és bűnös, életképtelen és nyomorult kártyavárát, az új, építő szocializmus győzelmes seregei a keleti fronton! Ám te még ma is hallgatsz, a beszervezett magyar munkás! Mintha nem volna fény az agyadban és nem volna a szívedben mélyről feltörő, ösztönös nemzeti érzés, az, amelynek első szikráját édesanyád csókja csókolta beléd, még a bölcsődben, amely —innen valószínűség !zerint ott ringott egy kis falusi magyar házban, — régesrégen. Sőt tovább mentél, magyar munkás és ennek az évnek tavaszán nem minden önérzet Klsfarmer hdnoch Dr. Schneider S.: AZ ANGÓRANYÚL-TENYÉSZTÉS KÉZIKÖNYVE. Az angóranyúl-tenyésztés legrészletesebb és minden kérdésre kiterjedő útmutatója. III. bővített kiadás....................... 3.00 — : TÖRZSKÖNYV. Minden nyúltenyészet számára nélkülözhetetlen. 98 oldal, 24x34 cm. nagyságban , , , , ....................2,80 Szabadhegy E: AZ ANGÓRAGYAPJÚ FELDOLGOZÁSÁNAK ABC-JE. Az angóragyapjú értékesítésénél elsőrendű szerepet játszó feldolgozás minden fázisára felvilágosítást adó könyv.........................2,00 Dr. Fekete L.: A HÁZINYÚL KORSZERŰ TAKARMÁNYOZÁSA. a korszerű takarmányozás részletes ismertetése, tekintettel a fehérje- és vitaminszükségletre ....................................................................300 Nándor E.: EGÉSZ ÉVBEN ZÖLDTAKARMÁNY. Számos gyakorlatilag bevált, új takarmányféle leírása és termelésének ismertetése .....................................................300 Dr Lázár — dr. Schneider: BAROMFI ÉS NYÚLTENYÉSZTÉS ÉVKÖNYVE 1924. Megjelenik 1941. decemberében. — Az 1941-es kötet ára, míg a készlet tart . 1.00 -O. Kapható aMagyarság" Könyvosztályában: Budapest, II., Hunyadi J.út 2. Postán a könyv árának előzetes beküldése esetén bérmentve szállítjuk. Utánvét mellett a portó 70 fillér. Órák, ékszer, filajavitások PREGARTNER. Muzeum krt. 41. Tel. 382-444. ÉKSZERVÉTEI. t URGEUMffl Szombat, 1941. november 1. w 111811 //tchIM toaAi1 /rf*' im*- tostchr Ttuittrf: Vegyest' ec /?Sf/££SXt/P£fi Stomdard radio Kapható: Mapmitz keresztény szaküzletben VJIL, József körút 37—39 szám. RÉSZLETCSERE! KÉSZSÉGGEL BEMUTATJA: IV., ProníSZf* DOJÁS ISTVÁN rTe%Vs 1941-42 rá&aa&l nagy ruh ára IMN IS I»-w.ii fllmnWbl'^9 Telefon: 186-203 ^■j^^^nRrSZTÉNY ÍIANGSZERG « A*t ftST*1 Budapest, VIII., Rák.óczi-fit 71. szám Csere, részlet. T.: 13-16-81. nélkül ünnepelted a magyarországi szociáldemokrata párt megalakításának 50 éves, félévszázados jubileumát. Túl hangos már nem volt, — mert nem lehetett, — ez a te jubileumod, hiszen a háttérből a zenét ehhez a dicstelen évfordulóhoz az európai új és teremtő szocializmus győzelmes fegyvereinek csattogása és dörgése szolgáltatta! Mindegy, te mégis csak jubiláltál! És most ezzel a te jubileumoddal és azon túl, az őszirózsás kloáka-forradalom 23 éves évfordulójával kapcsolatban mégis ezt kérdezem tőled magyar munkás: Nem volna jó, ha ez a te ötven éves jubileumod a te utolsó szavad, utolsó hangod lett volna? Ötven év szép idő, — de elég is volt ez az ötven év! Folytatása és reménye nincs, mert nem lehet. Túl sokat élt ez a te marxista szakszervezeti politikád ahhoz, hogy még további életre számíthasson: kiélted önmagadat, az erőd elfogyott ésa hited összetörött. A szemed előtt omlik össze és hull a porba a te álomvilágod, — mindaz, amiben te hittél, — csak mert elhitették veled. Minek hát megvárni az ajtódon kopogtató könyörtelen végzetet? Minek megvárni azt, hogy mások, az illetékesek halálra ítéljék a te politikádat? Nem volna egyszerűbb, emberibb és nemesebb, ha te magad fojtanád meg agyadban és szívedben a vörös himérát, amely eddig fojtogatott és kiszívta agyadból a fel-felcsapó világosságot és a szívedből feltörő tiszta érzést? Ítéld halálra önmagad elhibázott múltját, marxizmusra szociáldemokratizált magyar munkás! Higgyél a jövőben! önként vállalt szép halál még méltó volna hozzád. És ha ezt nem teszed, csúf lesz elhibázott politikád halála is, amiként csúf és terméketlen volt az így politizáló élet is. Te mindig az erődre hivatkozol. Most az egyszer mutasd meg újból az erődet, — önmagaddal szemben!