Magyarság, 1942. október (23. évfolyam, 222-247. szám)

1942-10-01 / 222. szám

4 pg&fylAllS­ci­fi Csütörtök, 1942. október 1. Erdélyi tábornok élet-halál harca a bolsevisták ellen 1918-ban A magyar származású tábornok hadjárata Kubán­földön Újabb bizonyítékok a zsidók véres szovjetszerepéről A dicsőséges nemi hadsereg Rosztovtól délre Kubánföldön s azóta már Majkopot is elfoglalva, sőt azon túlhaladva mélyen benn jár a Kaukázusban. Ez a terület, ahol most a német hadsere­g előnyomul, ősi kozák tele­pülés s az 1917—18-as ellenforradalmi har­cokban véres és kegyetlen ütközetek szín­helye volt. Moszkvában , Oroszország észa­ki részeiben már teljes erejével tombolt a vörös termot, amikor csupán a Don Katona­ság területén és Kubánföldön volt még vi­szonylagos rend és nyugalom. A vörös zsi­dó agitátorok azonban itt is megkezdték aknamunkájukat s pénzzel, pálinkával megszédítve a kozákság egy részét, sikerült elbuktatni később Erdélyi és Kornilov tá­bornokok fehér ellenforradalmát. A két pu­­ritánlelkű hős tábornokok, akik közül Er­­délyi magyar származású volt, Oroszország északi részeiből a Don vidékére­­és Kubán­­földre menekült orosz tisztek, német és ma­gyar hadifoglyok közül igen sok katonához jutottak. A Don hadsereg székhelye ebben az időben Novocserkaszk, a Kubán hadsere­gé pedig Jekaterincdár a mai Krasnodar volt, ezeken a helyeken szervezték meg a hadjáratot s ide özönlöttek az önkéntes je­lentkezők is. , Bronstein, Apfelbaum, Céderbaum, Joffe, Goldstein és más zsidók mindenütt A Don és Kubán hadsereg jól már törté­nelmi távlatú harcainak részletei, — ame­lyeknek az ad érdekességet, hogy magyar származású tábornok hadjárata volt ez a vörösök ellen, időszerűségét pedig a német had­sereg mostani itt lezajló harcai adják, — egy-két orosz emigráns elbeszélései és az egykorú feljegyzések nyomán elevenednek meg. Különösen érdekes Baranoff Iván volt orosz cári vezérkari ezredes nyilatko­zata, aki évekkel ezelőtt Belgrádból Páriá­ba átutazóban Budapesten kifejtette néze­­­­teit a zsidók oroszországi kommunista sze­repéről. A volt orosz vezérkari ezredes nyi­latkozata, akkor a kül- és belpolitikai hely­zet különféle adottságai következtében nem láthatott napvilágot, annál érdekesebb most, mert élénken rávilágít a zsidók vala­mennyi cselekedetére, amelyet Oroszország­ban és az egész világon elkövettek. Akkor az ezredes a következőket mondta: — A forradalom első éveiben és később is bárhova fordultunk, szovjet hivatalok­ban, kezdve a népbiztosoktól lefelé, min­denütt csak zsidókat láthattunk. Az alanta­sabb helyeiben azonban már, ahol dolgozni is kellett, átengedték a félrevezetett oro­szoknak és mindazoknak a söpredék nép­nek, aik hajlandók voltak nekik gyaláza­tos uralmukban engedelmeskedni. Min­­denüt mindenben uralkodtak, parancsoltak és rendelkeztek a zsidók, pökhendien és fen­­héjázva,­ a piszkos aláváló hóhérmunkát pe­dig elvégezték parancsaik szerint az orosz parasztok és munkások. Az egész hatalmas orosz birodalom ezektől a szuszó-mászó, nyílt harcban gyáva, de máskor kegyetlen és bosszúálló, szemtelen és mások javaira sóváran áhítozó zsidóktól nyögött s kevere­­redett éveken át tartó testvérháborúba. A szovjet paradicsom zsidócsillaggal díszített vezetői Lenin, Bronptein, Apfelbaum, Ce­derbaum, Nahankesov, Liborov, Danov, To­­bolszonov és társaik mohó kapzsisággal habzsolták a rablótt holmikat és teremtet­tek az orosz nép és hullahegyein maguknak fényes jólétben dúskáló hatalmat. A zsidók oroszországi gyalázatos szerep­lése kitörölhetetlenül lelkünkbe vésődött, — mondotta az ezredes — és nem felejtjük el soha, hogy ezeknek köszönheti az egész orosz nép, a sokszázezernyi emigráns é­s a világ valamennyi népe minden szenvedését, — fejezte be nyilatkozatát Batanoff ezre­des. A jekaterinodári hóhér Hasonló értelemben nyilatkozott Rodio­nov, volt cári ezredes is, aki részt vett az el­lenforradalmi harcokban és tapasztalatairól könyvet is írt.Rodionov megemlékezik egy Goldstein Sztul nevű rosztovi származású zsidó népbiztosról ak­i a világ jobbérzésű közvélemény előtt a jekaterinodári hóhér neve alatt ismeretes. Nevéhez fűződik Je­­katerinodárban, Jelizsavetinszkájában és más kubánföldi városokban bestiális ke­gyetlenséggel végrehajtott gyakosságok sorozata, amelyeket magukkal tehetetlen sebesülteken követtek el. Goldstein Szrul volt az, aki Jekalerino­­dárban nagy örömmel üdvözölte a vörösö­ket a fehér bandákon aratott győzelmük al­kalmából és itt adott parancsot a bárhol ta­lálható sebesültek agyonverésére. Ágyból ráncigálták ki a súlyosan sebesült ellenfor­radalmi katonákat, akiket az utcára kici­pelve előbb egy vödör jéghideg vízzel esz­méletre térítettek, majd baltával agyon­vertek. Ezeket a minden emberi érzéstől távolálló kivégzési jeleneteket, amelyektől gyakran már a vörösök is borzalommal for­dultak el, Goldstein Szrul zsidó népbiztos, lopott autójából vezényelte és nézte végig. Az ellenforradalom egyik vezetője annak bukása után a ,,Vozrozsdenyije“ című emigráns orosz lapban így írt a zsidókról: „csak ez az elátkozott faj vetemedhetett a gazságok légiójára, amely az orosz nép és a világ valamennyi népe ellen irányul. A nemzetközi zsidó társaságok kieszelték és évek alapos munkájával előkészítették ör­dögi tervüket, amelynek célja előbb Orosz­ország, majd az egész világ uralmuk alá hajtása. Győzelmük első állomása Oroszor­szág és utána következnek a többi nemze­tek. Éppen ezért, nekünk a zsidókkal le kell számolnunk, míg nem késő, mert mi vagy­ok, de más megoldás nincsen, — fejezi be cikkét az író. ■ ,j,­­ hogy a derék lelkészt a Gr­U titkos szolgá­latába állítsa s a saját hívei között kémked­jék a GPU javára. Amikor már azonban a GPU végleg megbizonyosodott e szándé­ka hiábavalósága felől, ellenforradalmi te­vékenység címén letartóztatták, majd halál­­ra ítélték. A halálos ítéletet később kény­szermunkára változtatták s innen a lelkész csodával határos módon Finnországba szö­kött. Ez a lelkész elmondta Finnországba ér­kezése alkalmával, hogy Moszkvában, Le­­ningrádban és más kisebb helyiségekben is, ahol ügyében megfordult, mindenütt zsi­dókkal találkozott s ezek hozták meg fe­lette a halálos ítéletet is. A helyzet Szov­­jetoroszországban azóta is változatlan, a különbség csupán annyi, hogy az akkori zsidók helyét ma már mások foglalták el, de hatalmukat mindenképpen megerősí­tették. Most is saját bőrük, hatalmuk és munkátlan jólétük megmentéséért hajtják halálba az orosz nép millióit, míg egyszer az elvakított, meggyalázott orosz nép fel nem ébred, mind tette 1918-ban Idehaza nálunk sokan vannak még ma is keresztények, akik hajlandók a zsidók­nak bizonyos felmentést adni tetteik alól, s vannak, akik sajnálatukat és egyetérté­süket adják az „üldözött” faj tagjainak. Ezeknek azt üzenem, higgyenek az itt idé­zett személyeknek, akik abban az időben látták meg a zsidók gazságait, amikor Eu­rópában még nem létezett nemzetiszocia­lizmus s így nem vádolhatok a koreszme ellenállhatatlan hatásával. Üzenem to­vábbá, hogy beszéljenek olyanokkal, akik visszatértek a szovjet frontról, vagy ha maguk is eljutnak oda, nyitott szemmel járjanak s akkor megváltoztatják huma­nista felfogásukat a zsidósággal szemben. Saját életlehetőségeink követelik meg ezt, mert valóban nincs másképpen: vagy ők, vagy mi. Harmadik megoldás nincsen, a vörösök támadást intéztek Jekaterinodor ellen s ide óriási erőket vonultattak fel. Erdélyi tábornok a hatalmas nyomásnak nem tudott ellenállani s az elvérzés he­lyett a viss­zvonulást választotta, mivel szemei előtt Popov tábornok Don­ seregé­vel és Kornilov tábornok önkéntes hadse­regével való egyesülés lebegett, akik ugyancsak ezen a vidéken működtek, hogy azután együttesen vegyék fel a harcot a vörösök ellen Március 14-én tehát Erdélyi tábornok kivonult Jekaterinodorból és a Kaukázus hegyei felé vette útját. Március 27-én a három hadsereg Sendzsi nevű cserkesz faluban, Kaluzsszká­ja mellett egyesült . Április első napjaiban azután, megkezdő­dött a vörösök által megszállót és rendkí­vüli módon megerősített rekr­­em­vadár visz­­szaszerzésére irányuló támadás. Erdélyi tá­bornok ugyanis előbb e fontos város, bir­tokaiba akart jutni, hogy készleteit innen kárert-Tstvp fölvenve az érintkezést a bol­sevistáikat Taganrog és Rosztov felől üldöző német csapatokkal. A vörösök azonban, akik birtokában voltak a mérhetetlen mennyisé­gű hadianyagnak, közlekedésnek és így egy­­re-másra szállíthatták erősítéseiket, súlyos veszteségeket okoztak, az utolsó két napon, már teljesen tüzérség nélkül harcoló fehér hadseregnek. Az öt napig tartó utcai har­cok­ után, amelyek során a fél várost Erdé­lyi tábornok csapatai már elfoglalták, kén ér­teknek voltak április 13-án a városból ki­vonulni és mintegy húsz kilométerre a Gnacsbau nevű német telepen ütöttek tá­bort. Később a vörösök a német telepet, amiért a fehér hadseregnek élelmet és szállást adott, eltörölték a föld színéről. Erdélyi tábornok Kubán hadjáratának legdélibb pontja Majkon környéke volt, in­nen vonult aztán állandó harcok közben is­mét északnak a Don felé, amelyet azonban már nem tudott elérni. A mag­yar származású tábornok Kubán­­hadseregében igen sok német és magyar hadifogoly is küzdött a vörösök ellen, míg végül is a túlnyomó erő szét nem szórta őket Most, amikor a német seregek huszon­négy évvel később ezen a vidéken járnak, fel kell elevenítenünk az 1918-ban itt lezaj­lott harcokat, amelyekből a magyarok, egy magyar származású tábornok vezetése alatt»­l­a,kinek szívéből azonban sohasem halt ki a magyar föld iránti hűség és a lelkében élő tisztultabb­­ magyar szellem, a feltörő magyar vér szavára ;— fegyvert fogtak a nemzetközi zsidó bolseviz­mus ellen. Milyen csodálatos megérzése ez a magyar sorsnak, hogy ottrekedt fiaink és tőlünk egy régen elszakadt másik magyar leszármazott már­akkor, 1918-ban tudták, hogy harcolniok kell a zsidó bolsevizmus ellen. A plutokraiák és a szovjet legtöbb támasza. Zsidó politikai biztos. A kozákok soha nem tűrték meg a zsidót A zsidóságnak 1918-ban az az alig titkolt célja, hogy kiirtsa az orosz értelmiséget és helyükbe a maga fajtájabelieket ültesse, teljes mértékkel sikerrel járt és így egészé­ben birtokába vehette az orosz földet. Egyetlen terület, ahol ebben az időben a zsidók nem tudták lábukat megvetni, az a kozákföd volt, a Donvidék, az a terület, a­­melyen most német és részben magyar csa­patok küzdenek. Ez a nép ősidőktől fogva nem ok nélkül undorodott a zsidóktól, aki­ket nem tűrt meg a cári rezsim alatt még falvaikban sem. Azóta természetesen a zsi­dók a félrevezetett orosz parasztok és mun­kások segítségével már régen kiirtották az antiszemita kozákokat, csupán azokat kí­mélték meg, akik behódoltak nekik. Jellemző a zsidók akkori és mostani sze­repére, hogy a harcosok között sem a múlt­ban, sem a jelenlegi háborúban egyetlen zsidó sem volt található. Ahol a halált osz­togatták, ott ők csak mint irányító politi­kai biztosokként szerepeltek. Magukat és if­júságukat nem kockáztatták a harc meze­jén. Zsidók és zsidók voltak mindenütt minden időben, ahol a hatalmat lehetett megszerezni és gyakorolni, a gyilkosságo­kat és tömegmészárlásokat pedig az oro­szok és más nem zsidók hajtották végre. Súlyos és meggyőző adatokat tárt fel még a zsidók ellen Kuortli Adam nevű finn evangélikus lelkész is, akit hivatásánál fog­va egyáltalában nem lehet antiszemitának nevezni. Kuortti Ádám a Finnországtól 1910-ban elrabolt Inkeri földön lelkészke­­dett, ahol gyülekezetei a határövbe estett és egy éven át, amíg feladatát sok nehéz­séggel és akadállyal elláthatta, állandó fe­nyegetésnek és terrornak volt kitéve. Ez idő alatt a GPU­ többször megkísérelte. Erdélyi tábornok ellenforradalma A magyar származású tábornok a zsi­dók szemében szálka volt és egyébként is már a cári időkben is megbízhatatlannak minősítették s mindig hátországi területen állomásozott. Ez a minősítés csupán nem­zetiségi szempontból volt érvényes, egyéb­ként igen nagy megbecsülésben állott. Szü­lei Magyarországból jutottak ki Oroszor­szágba az 1848-as háború leverése után, ahol apja, az ügyes magyar iparos hama­rosan megbecsülésre és vagyonra tett szert. Fiát iskoláztatta, később katonai pályára adta. A forradalom kitörésekor el­lenforradalmi érzelmei miatt a bolsevis­ták Kornilov tábornokkal együtt a bihovi börtönbe zárták, majd halálra ítélték, azonban egy volt magyar hadifogoly bör­tönőr segítségével sikerült megszöknie. Ekkor Kubán-földre menekült, ahol a Ku­bán-kormány, a kozákok Kubán-had­­seregének parancsnokságát ruházták reá. Hatalmas termetű, daliás megjelenésű és rendkívül megnyerő modorú igen művelt férfi volt, akit magyar származása emelt ebbe a fontos tisztségbe. Erdélyi tábornok főhadiszállása 1918 telén Jekaterinodár — jelenlegi nevén Krasznodar — volt, itt állomásozott fehér Kubán-hadseregével. Az év februárjában A katonai személyek lakásbérletére vonatkozó szabályokat kiterjesztik a csend­ség tagjaira is A Magyar Távirati Iroda jelenti: A Budapesti Közlöny szeptember 30-i száma közli a m. kir. minisztériumnak 5600/ 1942. M. E. számú rendeletét, amely a hiva­tásos tisztek és más katonai személyek la­kásbérletére vonatkozó különleges szabályo­kat — egységes szövegbe foglalás mellett — kiterjeszti a m. kir. csendőrség tagjaira is s egyszersmind újonnan állapítja meg azoknak a városoknak (községeknek) a jegyzékét, amelyeknek területére az említett rendelke­zések kiterjednek. A rendelet a hadbavonult albérlők kedvezményét üzlet- és üzlethelyisé­gekre is kiterjeszti, végül azokban a váro­sokban (községekben), amelyeknek területére a lakásügyi miniszteri biztos hatásköre nem terjed ki, a polgármester (főszolgabíró) hatás­körébe utalja a hadbavonultak által bérelt üzlet (üzem) helyiségek átadásá­ra vagy ki­ürítésére irányuló végrehajtást is. mmmmmammm* nuiw jwiíhuuiji Varjas Gyuláné szül. Géró Katalin fele­sége, Klára férj. ifj. Kovács Ferencné leánya, ifj. Kovács Ferenc ve­je, Margit férj. Farkas Sándorné testvére úgy a maguk, valamint sógorai, sógornői, uno­kaöccse­, unokahúgai, az egész rokon­ság, továbbá nagyszámú jóbarátai nevében is mélységes fájdalomtól megtört szív­vel tudatják, hogy a szeretett jó férj, édesapa, após, testvér, sógor, nagybácsi és rokon­i VARJAS GYULA építőmester folyó hó 28-án 58 éves korában, boldog házasságának 29-ik évében, hosszú szen­vedés után visszaadta lelkét Teremtőjének. Drága, halottunkat október hó 1-én dél­után fél 5 órakor fogjuk a X. ker. új köz­temető halottasházában a református egy­ház szertartása szerint megáldatni és ugyanazon temetőben örök nyugalomra he­lyeztetni. Budapest, 1942 szeptember hó 28-án. Áldás és béke poraira! Lakás: Vili., Thék Endre­ u. 42.

Next