Magyarság, 1942. november (23. évfolyam, 248-271. szám)
1942-11-03 / 248. szám
KXIII. ÉVFOLYAM »48. (6 30 O.) SZÁM BUDAPEST, 1942. NOVEMBER 3. KEDD gÉk JÉ pjf&iil mt£s kbs®í3*w HNÖK-Vtz&QAJBAid NBlPr Wh nl \?33 /ffSn fiATTKAY a KALMAfiSá KOSZERKESZTŐ IS FELELŐS KIADÓi 11 tW \ 70 J H.fH£LÓSSZ£BK£gTDl VWTSOIOGI RUPPRECHT OLIVÉR DU V tfATTYASOVSZKY KODN& Nagyi hadisikerek érlelődnek a Kaukázusban, Elisen Aiogir Az angolok lázasan erődítenek a török határ mentén , fölényesen verik vissza az afrikai front északi részén indított angol támadásokat Tizennégy szovjet repülőgépet lőtt le a magyar légvédelem Háromnegyedmillió tonnát süllyesztettek el a németek októberben ÁRA 12 FILLÉR A HADERŐVEL VALÓ GAZDÁLKODÁS AZ ANGOL-SZÁSZ STRATÉGIÁBAN Isfa, vitéz Zách Emil Egyiptomiján végig folyik a Nílus. Áradáskor olyan hatalmas víztömegek zúdulnak le rajta, hogy azok valamikor sok km. szélességben elöntötték a környező lapályt Ma Asszuánnál óriási duzzasztómű tartalékolja a vizet, hogy egész éven át jusson belőle a Kairónál sok ágra szakadó deltavidék öntözésre. Bonyolult csatornarendszer, gátak és zsilipek százai szabályozzák a víz további útját, mely így csak számtalan vékony éven át jut a tengerbe. Az el-alameini csata már egy hec tombol. Rommel és Bastico itt aknamezőkből, drótakadályokból, harcicsapdákból és harci kocsikból, könnyű és nehéz fegyverekből, no meg elsősorban a sivatagi harcban próbált német és olasz katonákkal építettek gátat. Ennek a gátnak feszül neki Montgomery angol tábornok vezetése alatt egy ugyancsak korszerű fegyverekből és bizonyára bátor katonákból álló áradat, hogy azt átszakítsa. Az áradat, hogy képekben beszéljünk, a világ legnagyobb emberfolyamából, az angol világbirodalom kiapadhatlannak mondott, mindent elsöpréssel fenyegető emberfolyamából jött, megduzzasztva még az amerikai vizekkel is. Olyan hatalmas ez a folyam, mint áradáskor a Nílus. AZ' ELI-ALAMEINI ARCVONALRA azonban, mégpedig hivalkodó angol jelentések szerint, csak három angol páncélos hadosztály, négy dominiumi hadosztály, egy hadosztálynyi erejű segédnép, végül a 44 angol, 50 és 51, skót gyaloghadosztályok jutottak. Önkéntelenül felvetődött bennem a kérdés, ha van ötvenegyedik szigetországi hadosztály, hát ugyan hol vann az El-Alameinnél harcoló hármon felül még hiányzó legalább negyvennyolc? S akkor ráirányult a szemem a Nílusra és a Nílus deltájára s megértettem, hogy az angol világbirodalom hatalmas emberfolyamából az el-alameini arcvonalra is csak annyi juthatott, amennyit az a bonyolult duzzasztómű, csatorna- és öntözési rendszer megengedhet, amelyet köznapi nyelven az angol világbirodalom katonapolitikai és hadászati helyzetének és a világbirodalom szerkezetének és rendszerének nevezhetünk. Egyiptomban mindig sokfelé kell a vz, a brit világbirodalomban ma sokfelé kell a katona. Hadászati helyzetéből kifolyólag az Európától csak lőtávolságra fekvő angol szigetország kénytelen katonai erejének tekintélyes részét otthon tárolni. És ez a mag, talán zöme az egésznek mozdulatlanul és tétlenül várakozik, mert fél, szörnyen fél attól, hogy Európa átkel a Csatornán. Ami azután feleslegként mutatkozik otthon az elfolyik a sok mellékágon, a sok-sok csatornán elfolyik Madagaszkár felé, mert veszélyben van az Afrika körüli hajózás. Kell Abesszíniában. Kell Indiában a szabadságra vágyó hindu nép fékentartására. ömlik Irak felé, hogy biztos legyen az olaj, Irán felé, hogy hadianyagot lehessen szállítani a Szovjetuniónak. Kell Szíriában és Palesztinában, hogy ne lázongjon az arab világ, kell Újguineán, Ausztráliában és Újzélandon a japán ellen, Máltán, Ciprusz szigetén és Gibraltárban, hogy végleg el ne tikkadjanak ott a hajdani Földközi-tengeri uralom romjait őrző angol katonák. Lehet, sőt valószínű, hogy Alexander tábornok, a közelkeleti angol hadak főparancsnoka, a Montgomerynek még további erőket tud és fog rendelkezésre bocsátani, de kétségtelen, hogy ez az erő a világbirodalom külső arányaihoz képest akkor is viszonylag csekély marad. Az Empire geosztratégiai helyzetének túlméretezettségéből folyó gyengesége elméletileg mindg fennállott, de gyakorlatilag csak ebben a második világháborúban ütközött ki, amikor belső szerkezeti hibáinak erős érvényesülése mellett, mindenünnen támadás éri vagy veszélyezteti, s amikor ezen támadások éppen azért érhetik mindenünnen, mert nem védik már Európában a Rajna és mindenütt másfelé az azóta elveszett feltétlen és korlátlan tengeri világuralom. Ennek, a birodalom geosztratégiai helyzetéből és belső szerkezetéből folyó gyengeségnek legjobb fokmérője az, hogy El-Alameinnél, ott tehát, hol az angolszász hírek szerint, ki akarják forgatni sarkaiból az eddig diadalmas Európát, egyelőre csak tizenegy hadosztály harcol és ebből is egy a segédnépeké. AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK ELNÖKE úgy látszik, sokat forgatta a történelem azon lapjait, amelyek szövetségese, — az angol világbirodalom, — megteremtésének módszereiről és eljárásáról tanítanak. — Miközben szerte a világon pénzeli a háborút, gazdasági, politikai és katonai hatalmát kiterjeszti mindenfelé szövetségesei és hellyel-közzel európai kis államok rovására is. Könnyű hódításokra mindig hajlamosak voltak az államok fejei. Miért lett volna Roosevelt kivétel? Hódított tehát, ahol csak tehette. Végig Amerika mind a két partján, amíg Chile és Argentínáig nem jutott. Átnyúlt Európa és Afrika felé is. Megvetette lábát Közelkeleten és vakmerő kézzel nyúlt az angol világbirodalom délcsendes óceáni domíniumai és gyarmatai (Ausztrália, Újzéland, Újguinea stb.) felé is. Mindenfelé természetesen szintén kellett katona. Szárazföldi hadsereg, repülőerők, szállító és hadihajók egyaránt. Kellett anyag a támaszpontok felépítésére és felszerelésére. Anyag a seregrészek táplálására. Eleinte kevés katona, szállító eszköz és anyag. Később, mind több és több. Mind több és több, mert a tengelyhatalmak búvárnaszádháborúja elérte mindenütt a támpontokat, s veszélyeztette a köztük és az Egyesült Államok közti közlekedést és szállítást. Tíz és tízezer km hoszszúságban kell ma már az Egyesült Államoknak a partvédelmet megszervezni és fenntartani, s mindenütt, a világtengereken és a parti vizeken, szállítmányait őrizni és kísérni. Sok-sok apró csatorna ez, amelyen nagyon sok amerikai katonai erő szétfolyik a világ minden tájéka felé. És ez az oka, sok más mellett is, hogy az Egyesült Államok a Salamon-szigetek körül vívott két csatában, s most a délcsendesóceáni csatában is annyira alulmaradtak. A sok mellékes cél hajszolása, a győzelem kivívása előtti hódítás gondolatának időszerűtlen és idő előtti végrehajtása boszszulják meg magukat az Egyesült Államokon is. Roosevelt utánozni akarta a Pittek Angliáját, de nem tanulta meg, hogy ehhez akkor is előbb a tengeri világuralmat kellett kivárni. AZ ANGOL VILÁGBIRODALOMNAK ÉS AZ EGYESÜLT ÁLLAMOKNAK azonban kisebbik bajuk az, hogy eddig túl sokat markoltak, s így erejüket kénytelenek voltak szétforgácsolni. Végzetük ellenben az, hogy — bármennyire szeretnék is, — ebben a világháborúban nem tudnak többé megszabadulni ettől az önokozta bajtól. Mert képzeljük csak el, hogy mi történne holnapután Indiában, ha onnan holnap az angolok kivonulnának, hogy erősebbek legyenek Afrikában? Mi történne, ha holnap az elűzött Riza Paklewi visszaülne az iráni trónra, ha Irak, Szíria és Palesztina arabjai és kurdjai felszabadulásának? Azt képzelhetnék talán, hogy ezek az eddig elnyomott népek hálából szövetséget kötnének Angliával és rendre hadat üzennének Japánnak és Európának? Vagy, ha az ír Ulster népe megszabadulna Roosevelt néger hordáitól, örömében ötvenedik államként beolvadna az Egyesültek köztársaságába, s nem követné szíve vágyát s nem egyesülne a semleges ír szabadállammal? S ha Roosevelt katonái kivonulnának a délamerikai államokból, vájjon az ő zsoldjában álló kormányok hány hétig tudnák még magukat uralmon tartani? Churchill és Roosevelt igen jól sejtik, hogy mi lenne a válasz ezekre a kérdésekre. Tudják, hogy abban a pillanatban, amelyben feladják állásaikat, az eddig fékentartott, kitartott és kiuzsorázott egész világ nemcsak elhagyná őket, de jórészt ellenük is fordulna. Az a világ pedig, amely valamilyen vak bűvöletben ma a föld térképén csak a hatalmas angol-amerikai színes foltokat látja, de nem kutatja, hogy mi a lényege annak, amit ezek a foltok, ez a külső mázolás eltakarnak, ez a világ is ráébredne, vagy szíve szerint rádöbbenne arra, hogy milyen kicsiny viszonylag a valóságban az az angolszász erőmag, amely köré ma még látszólag milliárdnyi embertömeg és egész földrészek csoportosulnak. Churchill és Roosevelt ma már kénytelenek kitartani a világtér nagyon drága látszata mellett. Kénytelenek tehát erejüket tovább is szétforgácsolni. El-Alameinnél ezért harcol csak tíz vagy később talán kétszer tíz angol birodalmi hadosztály és a Salamon-szigeteken csak 12.000 amerikai tengerész katona. AZ ERŐK SZÉTFORGÁCSOLÁSÁT mindig kárhoztatta a haditudomány és mindig megtorolta az élet. Teljesen elkerülni a valóságban azonban nem lehet, így a vele ellentétes tökéletes erőösszpontosítást gyakorlatilag egyetlen hadvezér sem tudta megvalósítani. De a hadvezér hadművészetének egyik fokmérője az, hogy mennyire képes az elméletileg eszményit a gyakorlatban megközelíteni. . Természetesen érdekes volna, ha már most ellenségeink erőszétforgácsolásával szemben taglalhatnám pl. Európa erőgazdálkodásának részleteit is. Ezt természetesen nem tehetem, de néhány egészen közismert jelenséggel nyugodtan foglalkozhatom. Mindnyájan tudjuk, hogy a német hadvezetésnek sikerült a két vagy több arcvonali háború ellenére is, ellenségeit Európában egymásután egyenként leküzdeni, így volt ez Lengyelországban, Norvégiában, Flandriában, Franciaországban és a Balkánon is. Ma pedig Európa, erejének zömével, a nagyban és egészben egyedülharcoló Szovjetuniót veri. Mindez arra mutat, hogy a mi oldalunkon az erővel való gazdálkodás helyes, az eszményit megközelítő. De ugyanezt mutatja az az eljárás is, amit a tengely 1940-ben Franciaországgal szemben tanúsított és ma is tanúsít. 1940. júniusában semmiféle földi erő nem akadályozhatta volna meg a tengely haderejét abban, hogy az egész európai Franciaországot megszállja, mégis mérsékelte önmagát, mert tudta, hogy minden feleslegesen megszállt négyzetkilométer terület terhet, erőszétforgácsolást jelent. Ma a hadban álló Európának eszébe sem jut, amerikai vagy angol mintára arra kényszerítse a még semleges európai államokat, hogy harcot üzenjenek az angolszász hatalmaknak vagy legalább is megszakítsák velük a diplomáciai érintkezést, mert tudják, hogy ez tehervállalást is jelent, s új terhet csak ott szabad vállalni, ahol az a Hét szabotálót kivégeztek Szenttamáson Bőse nyilatkozott a Magyarság külön tudósítójának az indiaiak szabadságharcáról Magyar karrierek a leváltott zsidók helyén Mit jelent Dakar a franciáknak és az angoloknak?