Magyarság, 1942. november (23. évfolyam, 248-271. szám)

1942-11-08 / 253. szám

TWfcnwp, 1942. november t. ntlCEHMIlo Két hetes körúton a háborús Németországban Bécs, az ódon császárváros, ahonnan igen sok csehet és morvát kitelepítettek Sültkrumpf-öröm az utcákon . Néhány szó a rendőrökről, akikre nincs szükség Németországban (I.) A német nemzetiszocialista párt nép­jóléti szervezetének meghívására tizenegy magyar újságíró kollégámmal együtt hosz­­szabb tanulmányutat tettem Németország­ban. Előre meghatározott program szerint október 19-én indultunk Budapestről és november 3-án érkeztünk haza. Közben bejártuk Ostmark északi részét, a morva protektorátust, Felső- és Alsó Sziléziát, Brandenburgot és a nagyobb városok kö­zül megfordultunk Bécsben Prerauban, Gleiwitzben, Kattowitzben, Breslauban, Lignitzben, Berlinben és Potsdamuban. Mondanom is felesleges, hogy zsúfolt programunk ellenére is teljes mozgási sza­badságot élveztünk és akinek kedve volt hozzá, bármikor külön útra térhetett és oda mehetett, ahova akart. Mindent meg­nézhettünk és mindenre kielégítő feleletet kaptunk. Még csak azt sem kérték tőlünk, hogy a látottakból, vagy a halottakból bármit is elhallgassuk. Mindezt azért tar­tom szükségesnek már most, elöljáróban elmondani, nehogy valaki azt gondolhassa, hogy csak azt láthattuk, amit vendéglá­tóink jónak láttak megmutatni. Szóval a vendéglátásnak azt a formáját élveztük, amely lehetővé tette, hogy hű képet alkot­hassunk magunknak a háborús Németor­szág mai helyzetéről, felkészültségéről, el­szántságáról és nem utolsó sorban lakos­ságának hangulatáról. Ezt a hű képet igyekszem visszaadni a Magyarság hasáb­jain. Útban Bécs felé Ragyogó délutáni verőfényben rohan ve­lünk a gyorsvonat. Egyr­ásoltán hagyjuk el Tatatóvárost, Komáromot, Győrt, Mo­sonmagyaróvárt és még nincs 4 óra, ami­kor befutunk Hegyeshalomba. A rend­kívül udvarias határvizsgálaton hamar túl­esünk és már robogunk is tovább Bécs felé. Az első ízelítőt Bruck an der Leitha állomásán kapjuk a háborús Németország­ból: piros parolinás, napégette arcú, erő­teljes szerb hadifoglyok dolgoznak a sínek mentén. Egyikük-másikuk felpillant hoz­zánk és elmosolyodik. Kényszerű helyze­tük nem nagyon bánthatja őket. Már sötétedik, amikor a bécsi arzenál elé kanyarodik velünk a vonat. Csak annyi időnk van, hogy egy pillantást vethetünk az óriási kiterjedésű épülettömb udvarai­ra. Valamennyi tele van zsákmányolt pán­célos kocsikkal, tankokkal, ágyúkkal és csak a jó Isten tudná megmondani, hogy még mi mindenféle hadiszer­számmal. Az Ost-Banhof bejárata előtt lelassít vonatunk. Egy kicsit kényelmesebben szemlélődhetünk. A sínpárok tele vannak pillanatnyilag veszteglő mozdonyokkal, személy- és teherkocsikkal. Valósággal múzeumi gyűjtemény ez a kocsipark. A „kávédarálótól” kezdve a legmodernebb áramvonalas járműig látni lehet itt min­denféle vasúti utazó- és szállító­készséget. És mindegyik üzemképes. Nem üres jel­szó az a felírás, amely az Ost-Banhof főbe­járatának homlokzatáról hirdeti, hogy „A kerekeknek forogniok kell a győzelemért!’’ kodásunk idején itt lesz a szállásunk. Míg az autóbusz jobbra-balra kanyarog velünk az egykori császárváros ódon ut­cáin, kíváncsian nézelődünk kifelé az ab­lakokon. Még nincs 6 óra, de az utcák máris meglehetősen néptelennek. Az első pillanatban arra gondolunk, hogy talán az elsötétítés miatt van ez, de ezt a feltevést mindjárt el is vetjük, mert elsötétítés nin­csen. A város valósággal nappali fényben ragyog. Az igazság az, hogy Bécs az Anschluss után meglehetősen sokat vesz­tett a lakosságából. Eltekintve attól, hogy mintegy 300.000 zsidót kitelepítettek, rengeteg cseh és morva is elköltözött a vá­rosból. A csehek és morvák hazatértek a protektorátusba, a zsidók pedig a kelet­lengyelországi gettóba. A szállodában hamar elhelyezkedünk és máris megyünk vacsorázni a „3 Husaren” vendéglőbe, ahova a bécsi magyar főkon­zullal az élen már várnak ránk a párt funkcionáriusai és a bécsi német újságíró kollégák. Elöljáróban vermuttal kínálnak bennünket, majd feltálalják a vacsorát. Előételnek orosz­ hússaláta-ízű tengeri csi­gát kapunk burgonyával, azután zelleres erőleves pirított zsemlyével, végül fácán­sültet gombával és egy szelet szőlősrétest krémmel. Az ital: rajnai fehér és francia vörösbor. Önkéntelenül is megállapítják magukban, hogy nincs ott semmi baj, ahol ilyen vacsorával tudnak szolgáini Az étkezés után megindul a beszélgetés. Mellettem balra Bartek­ kisasszony ül, jobbra az egyik budapesti félhivatalos na­pilap munkatársa és a bécsi magyar fő­konzul, szemben velem pedig az egyik bu­dapesti liberális napilap munkatársa és egy bécsi újságíró, aki­­ a saját kijelen­tése szerint még Polonyit és Justh Gyu­lát is ismerte. Eleinte közömbös dolgokról folyik a szó, de csakhamar óvhatatlanul rátérünk a politikára. Kiderül, hogy ven­déglátóink meglehetősen jól ismerik a ma­gyar politikai viszonyokat. Rendkívül me­leg hangon emlegetik Gömbös Gyulát, akit még haló porában is sokra becsülnek. Tudják róla, hogy ő volt az első európai felelős államférfi, aki meglátogatta Hit­lert. Bartek­ kisasszony a kormányzóhelyettes úr hősi halálának részletei felől érdeklődik, így a német nép minden szép érzésével osztozott a nemzeti gyászunkban e­zért, hanem a fotócikkekért. Általában Németországban három dologért állnak sorba az emberek: fotócikkekért, azonkí­vül színház- és mozijegyekért. Kivétele­sen megesik, hogy például rákért is felso­rakoznak. Ha nagyritkán betéved a város­ba egy-egy rákászásra ráérő ember, és rá­kot kínál eladásra, rögtön felsorakoznak mögötte és mindaddig kitartanak, míg a készletből tart. A sorbanállást senki sem irányítja. Mindenki természetesnek tartja, hogy az előtte álló ember mögé álljon a sorba. Senki nem tolakszik és nem türel­metlenkedik. Az ember azt hinné, hogy itt mindenki ráér. Ez azonban csak látszat, valójában fegyelmezettség. Mindenki fe­gyelmezi magát. A színházból nem rohan­nak ki a ruhatárba a harmadik felvonás vége előtt, hanem megvárják az előadás végét és még azután is sokáig tapsolnak a „kedvencjeiknek”. Szinte észrevétlenül szi­várognak ki a színházból, úgyhogy Német­országban valóban ideális dolog ruhatáros­nak lenni. Reggeli kilenc óra felé az Operaház kö­rül sétálgatunk. A hatalmas tér tele van sütkérező sebesült katonákkal és bur­gonyasütő asszonyokkal. Ez a legújabb bécsi specialitás. Burgonya annyi van, hogy jegy nélkül kapni. A burgonyát ket­­tévágják és úgy sütik meg. Három fél bur­­gonya ára 5 pfennig. És veszik, mint ft cukrot. Az előkelő társaságbeli dámák ke­­zében csakúgy ott látni a sültburgonyát mint az utcai sihederekében. A burgonyás ma Németország legfőbb élelmezési cikke. Persze nem kell mondani, hogy kenyér is van bőségesen. Az első benyomásaink te­hát kedvezőek. Németország a negyedik háborús esztendő küszöbén jobban el van látva, mint valaha . . . . Bognár József Életüket szebbé, gazdaságo­sabbá teszik, ha mindig Zörgő kelengyéhez ragaszkodnak, mert Zörgő kelengye fogalom! Elköltöznek a zsidók, a csehek és a morvák A pályaudvaron Ulrich úr, a német nem­zetiszocialista párt bécsi sajtófőnöke, Bar­tek­ kisasszony, a párt népjóléti szervezeté­nek birodalmi előadója és Tóth Bálint, a bécsi magyar főkonzulátus sajtóattaséja fogad bennünket. A kölcsönös bemutat­kozás után autóbuszon elindulunk az As­­toria-szálló felé. Háromnapos bécsi tartóz­ Dunántúli NAGY­VÁLLALAT KERES magas és alacsony feszültségű technikában teljesen képzett önállóan dolgozni tudó ELEKTIOMESTERT kapcsolótábla és elektromos berendezések keze­lésére. Ajánlatokat a teljes életleírás és fizetési igény megjelölésével „Trafo” jeligére Arató hirdetőiroda Erzsébet­ krt. 14. továbbít. Éjfél már jóval elmúlt, amikor a vacsora rendkívül érdekes, őszinte és tanulságos beszélgetés közben végetért. A vendéglőtől a szállodáig gyalog tettük meg az utat. Az utcai lámpák fénye alig tompított. Rendőrt sehol sem láttunk. Később ismételten konstatáltuk, hogy Németországban igen kevés a rendőr. Egész utunk alatt összesen sem láttunk többet tíznél. Mikor megkér­deztük, hogy mi ennek az oka, csodál­kozva kérdezték, hogy miért lenne több rendőr. Náluk abszolút rend van, szükség­telen tehát a nagyobb prevenció. Másnap reggel már 8 órakor talpon vol­tunk. A tejeskávéból, vajból, jamból és két fehér zsemlyéből álló reggeli után egy ki­csit szétnéztünk a városban. Az utcák ezút­tal népesebbek voltak, mint előző este. A Kärtner­strasse egy üzlete előtt sor­ban állnak az emberek. De nem élelmisze­ Kedden kezdődik a kötségvetés nyilvános vitája a Házban A ké­pviselőház szombat délelőtt egészen­ rövid formális ülést tartott. Harmadszori­ olvasásban elfogadták a felsőház szervezeti reformjáról szóló törvényjavaslatot, majd elnöki előterjesztésre elhatározták, hogy kedden kezdik meg a költségvetés plenáris tárgyalását. A keddi ülésen elsőnek a belügyi tárca költségvetése kerül szőnyegre. Előadói be­széd után a vezérszónokok sorát Baky László nyitja meg, aki a Magyar Megúju­­lás Nemzetiszocialista Pártszövetség részé­ről mond bírálatot a belügyminisztérium költségvetése fölött. Bolgár írók előadása A Magyar Külügyi Társaság Balkán Bizott­sága pénteken délután a parlamenti múzeum előadótermében Kállay Tibor ny. miniszter el­nökletével felolvasó ülést tartott. Az elnöki meg­nyitó után Ballabanov Alexander író, a szófiai egyetem tanára tartott előadást „A bolgár és magyar nemzeti lélek a bolgár nép és a magyar nép legnagyobb íróinak költészetében" cím­mel, amelyben Petőfi és Bulgária legnagyobb költője, Botev között von párhuzamot. Pop Vaszilev Stefán a bolgár közoktatásügyi minisztérium külföldi osztályának vezetője „Bolgár-magyar kultúránig kapcsolatok“ címmel tartott előadásában meleg szavakkal emelte ki azokat a szolgálatokat, amelyeket Fehér Géza egyetemi tanár, aki hosszabb idő óta él Szófiá­ban, a magyar-bolgár kapcsolatok terén ki­fejtett. A Balkán Bizottság este a Génért szállóban szakköző vacsorán látta vendégül a bolgár író­kat, amelyen magyar részről Ullein-Hepiczky Antal rendkívüli követ és meghatalmazott mi­niszter sajtófőnök, számos magyar író és a köz­élet sok kitűnősége is megjelent. Bolgár rész­ről Tosev Dimiter Bulgária budapesti követe a követség tagjaival is részt vett a vacsorán, amelynek során Kállay Tibor elnök üdvözölte a bolgár vendégeket, amire Ballabanov Alexander professzor válaszolt szívélyes szavakkal. A KULTUSZMINISZTER FOGADTA A BOLGÁR ÍRÓKAT A fővárosban tartózkodó bolgár írók pénte­ken délben látogatást tettek a vallás és köz­­oktatásügyi minisztériumban, ahol Szinyei­­fferse Jenő kultuszminiszter fogadta őket. Pénteken délután az országos Magyar Sajtó­­kamarában tettek látogatást a bolgár írók. A szombati nap folyamán Ghiczy Jenő a külügy­miniszter állandó helyettese fogadta a külföldi vendégeket, akik még aznap a Zeneművészeti Főiskolán irodalmi esten vettek részt. Este To­sev Dimitar bolgár követnél volt fogadás. A kisipari nyereti összeg­ felemelései Kör­en a főváros közgyűlésén A főváros törvényhatósági közgyűlésén a költségvetés tárgyalása során az ipari fejezetnél elhangzott felszólalásokr­a Fel­­kay Ferenc tanácsnok válaszoll. Sz­itán a gyógyfürdők és gyógyforrások, a községi élelmiszerüzem, a kenyérgyár és a temet­kezési intézet költségvetését tárgyalták le. A Beszkárt költségvetésének tárgyalá­sa során elismeréssel nyilatkoztak a Besz­­kárt teljesítményéről, mely, mondhatni, erején felül teljesíti kötelezettségét. Az elmúlt évben közel 20 százalékkal emelke­dett a Beszkárt utasforgalma. Ez évben a növekedés még nagyobb volt. A Kisipari Hitelintézet költségvetésével kapcsolatosan kérték, hogy a kisipari hitelek összegét 500 pengőről 1000 pengőre emeljék fel. MAGYAR HÁRFAMŰVÉSZNŐ A BÉCSI RÁDIÓBAN Gémes Irén magyar hárfaművésznő több számmal szerepelt a bécsi rádióban. A­ ma­gyar művésznő Bach, Debussy és Grandjany műveiből adott elő. A Sajtókamara elnökének teája a bolgár írók tiszteletére Vitéz Kolozsváry-Borosa Mihály, az Országos Magyar Sajtókamara elnöke pénteken délután a Magyar Sajtó házában a Budapesten tartóz­kodó bolgár írók tiszteletére teát adott. A teán megjelent Toseff Dimiter budapesti bolgár kö­vet, továbbá Törzs Tibor a képviselőház alle­­­nöke és a magyar közélet sok kitűnősége.

Next