Magyarság, 1942. december (23. évfolyam, 272-295. szám)
1942-12-25 / 292. szám
Péntek, 1942. december 25. ................................................................MigMSJ&O A DICSŐSÉGES FRANCIA FORRADALOM Menjünk át az újabb időkre és nézzük meg közelebbről a francia forradalom borzalmait, amely a jakobinizmusban s az „átkozottak kiirtásáról” szóló törvény meghozatala idejében érte el a bolsevizmus teljes fokát, s melynek következtében a francia nép legjobb fiait, a szőkéket és a kékszeműeket rendszeresen lemészárolták. Csak az igazság kedvéért említem meg: a francia forradalom és rémuralom egyedül és kizárólag a szabadkőmívesek rendjének, ennek a kiterjedt zsidó szervezetnek forradalma volt. A szabadkőmívesség nemcsak hogy elismeri a magáénak ezt a „dicsőséges” forradalmat, hanem a földkerek 11 ItlIOtlTS »ittcsmMicr, Budapesf, IV.. Petőfi Sárador-sitcai q Heinrich Himmler, Reíchsfiihrer ^1: a boSsevismsMS&ói Hx örök bolsevizmus szerepe a perzsa, a francia és az orosz nép tragédiájában. Eszter, a zsidó kéjnő és Mordekaj vomtásba taszítanak egy népet Manapság mindenfelé sokat beszélnek a bolsevizmusról, de a legtöbb ember azon a véleményen van, hogy a bolsevizmus a modern idők jelensége. Sokan azt hiszik, hogy a bolsevizmus, az elállatiasodott embereknek zsidók által szervezett és vezetett harca csak a mi korunkban lett égető problémává. Szükséges, hogy ezzel szemben határozottan megállapítsuk: amióta ember él a földön, állandó a küzdelem az ember és az alacsonyabb rendű, az állatember között, s hogy ez a zsidók által a föld valamennyi népe ellen vezetett harc elválaszthatatlanul hozzátartozik a történelem minden egyes korszakához. Meggyőződésünk, hogy az az élet-halál küzdelem éppen úgy természeti törvény, mint az egészséges testnek küzdelme a pestisbacillus ellen. Valamely nemzsidó népnek kiirtására zsidó-bolsevista módszerekkel maga a Biblia szolgáltatja a legjobb példát. Olvassuk csak el látó szemmel a zsidóság történelmének ezt a szakaszát, amely elmondja, miként hálózták be a perzsa népet a minden faluban, városban s magában Susa fővárosában is megtelepedett zsidók, miként ébredt rá a perzsa nép arra az óriási veszélyre, melyet a zsidóság jelentett számára, miként erősödött meg Perzsiában a zsidókérdés megoldására irányuló akarat — melynek megtestesítője Hámán, a király minisztere —, miként válik el Xerxes király, akit a Biblia Ahasvérnak nevez, udvari zsidóinak intrikái következtében perzsa feleségétől, Vasthitól, s hogyan hálózzák be a zsidók — mint a történelem folyamán már annyiszor — egy Eszter nevű kéjnővel — a királyt. A Biblia elbeszéli, miként folyik a fajtudatos és népéért aggódó Hámán miniszter ellen a zsidók intrikája, amely azzal végződik, hogy lelkiismeretlen és vaksággal megvert uralkodó kiszolgáltatja hű miniszterét, Hámánt, Mordekáj zsidónak, aki rövid úton a bitóra juttatja. Olyan esemény az, amely a történelem folyamán nem egyszer ismétődött meg. Mordekájt aztán alkirállyá nevezik ki. Született bolsevistákra jellemző hidegvérrel, pokoli, kegyetlen számítással adja ki parancsait, melynek alapján a falvakban és a városokban a perzsák legjobbjait, a zsidóelleneseket és családjaikat egy írásban előre megállapított napon legyilkolják. A Biblia számadatot is közöl: nem kevesebb, mint 75.000 perzsát mészároltak le ez alkalommal a zsidók. A zsidók Adar hónap 14. és 15. napját évről-évre győzelmi ünnepként mind a mai napig megülik. [Purims: TRAGÉDIÁK SOROZATA Természetes, hogy a perzsa nép soha többé nem heverte ki ezt a csapást. Magas erkölcsi színvonalú tiszta Zarathustrahite és nyelve is feledésbe merült. Több, mint két évezred telt el addig, míg német tudósok fáradtságos kutató munkával német nyelvre tudták fordítani Zarathustra ó-perzsa nyelven írt csodálatos könyveit. Mert a bolsevizmus útja mindig ugyanaz: először a vezetőket távolítják el, ha kell véres eszközökkel s aztán teljes politikai, gazdasági, kulturális, szellemi és testi rabszolgaságba hajtják magát a népet. A nép roncsait számtalan vérkeveredéssel mérgezik meg, kivetkőztetik népi jellegzetességeiből és sajátságaiból, úgyhogy egy-két évszázad múltán talán már el is felejtik az emberek azt a népet. Hány ilyen tragédia játszódott le ezen a földön? — nem lehet megállapítani. Sok esetben csak sejteni lehet, hogy örök és engesztelhetetlen ellenségünk ügyesen kendőzött lénye vagy álcázott szervezeteinek valamelyike nyúlt bele véres kezével a dolgok folyása. Még minden páholyában a maga győzelmeként és diadalaként köntyveli el. Vagy nézzük az oroszországi forradalmat. Nem az én feladatom az annyiszor emlegetett dátumok újra-elismétlése, ehelyet szeretnék inkább a módszerekről szólani. Először is tervszerűen kihasználták Oroszország nyomorúságos népének szociális elégedetlenségét forradalmi propagandacélokra. Az Oroszország javát akaró vezető férfiakat — így elsősorban Sztolypin minisztert, — mielőtt reformjaikat keresztülvihették volna, zsidó, anarchista körök tették el láb alól. Minden rendelkezésre álló eszközzel azon voltak, hogy Oroszországot belevigyék egy Németország elleni háborúba. A világháború kifejlődéséhez vezető zsidó-bolsevista tevékenységet csak megemlítem. Oroszországban a következő felvonás a „sárga zászló rendszerének” a „vörös zászló rendszere” által történt leváltásának nevezi. A parlamentáris nyelven így lehet ezt a folyamatot meghatározni; a hatalmat a demokrata-polgári pártoktól a mérsékelt szocialista — nálunk: szociáldemokrata, Oroszországban menseviki párt veszi át. Élén a zsidó Kerenszki Kurbisz áll, egy ember, aki létét nemzsidók nagylelkűségének köszönheti; édesanyját ugyanis anarchista merényletekért való részvételben halálra ítélték s az utolsó cár atyja csak azért kegyelmezett neki, mert a szíve alatt hordta fiát, Kerenszkit. S éppen nagylelkűség folyamányakép világra jött Kerenszki buktatta meg a cárt s készítette a bolsevizmus útját. _ A VÖRÖS ÉS A FEKETE ZÁSZLÓ Oroszországban azonban még mindig erős az ellenállás. Hideg vérrel újabb offenzívára hajtják a hadsereget, az orosz nép ismét a vágóhídra megy. Ezzel lehetővé teszik a végső bomlást. Ismét változik a helyzet: a „vörös zászló uralmát” , hogy szabadkőmíves kifejezéssel éljek, felváltja a „fekete zászló uralma”, parlamentáris kifejezéssel: a hatalom a mérsékelt szocialisták kezéből a radikális szocialista párt, a bolsevikiek kezébe megy át. Senki sem áll az útjukba. Az állam hatalmi apparátusának igénybevételével mészárolják le a zsidók az ellenük állókat, míg a többieket félelemmel törik meg. Erre az esetre is alkalmazni lehetne Eszter könyvének szavát a Bibliából: „a zsidóktól való félelmében minden perzsa zsidóvá lett”. A „fekete zászló” uralma alatt a gyenge jellemű nemzsidók valamennyien átfutnak a zsidókhoz — engedelmes eszköznek a saját néptársaik ellen vívott harcban. Hogy az irtó módszerek a tökély mely magas fokára fejlődtek, azt a GPU taktikája mutatja meg legvilágosabban: saját embereikkel folytonosan felkeléseket szerveznek saját uralmuk ellen, hogy megtalálják azokat, akik egy esetleges valódi felkelésben közreműködnének, hogy az ellenállás utolsó csíráját is kiirtsák, amely a halálra kínzott szerencsétlen népben a bolsevizmus és a zsidók ellen — ha akár csak gondolatban is — felmerült. MINDENRE ELSZÁNT ELLENFÉL Ha áttanulmányozzák az orosz forradalmat, könnyen párhuzamot vonhatnak közte és az 1918. évi németországi forradalom között. Csak az a különbség, hogy az Úristen a zsidóság további uralmának Németországban gátat vetett míg Oroszországban nem, Németországnak a kellő időben adott egy Hitler Adolfot — míg Oroszországnak nem! Mindenre elszánt ellenféllel állunk szemben, amely mindenütt megállja a helyét: a szalonok parkettjén, miniszterek és uralkodók előszobáiban, merényletben, méregkeverésben, gyilkosságban, nemkívánatos népek kiéheztetésében, intrikálásban, rágalmazásban, behálózásban, vezető személyiségek egymás ellen izgatásban, utcai harcokban, a bürokrácia finom sakkhúzásaiban, a parasztnak a földtől való elválasztásában, csakúgy, mint a hit és vallás nemtelen célokra való felhasználásában, s hogy ebben a küzdelemben nincsen békekötésnek lehetősége, hanem csak győző és legyőzött — s hogy a legyőzetés ebben a harcban annyit jelent, mint a nép megsemmisülése. Ne feledjük, hogy ez az ellenfél a rombolás véres zászlajára nem lebecsülendő győzelmek hatalmas számát jegyezheti fel, megsemmisített és kiirtott népek nevét. AZ ÉLET ÉS A HALÁL SZIMBÓLUMA: a fagyöngy Ha télen a lombját vesztett erdőt vagy az elhagyott ligeteket járjuk, jól esik szemünknek, ha rátalál fenn, magasan a fák haloti ágai között egy-egy kiabálóan zöld foltocskára. Aki neon látta még, mosolygó kiváncsiskodással kérdi: mi lehet az? Különösen, ha madarat, léprigót lát ugrálni körülötte, amint vígan csipegeti e télben zöld növényfurcsaság gyöngysziam bogyóit. Aki hallott harangozni róla, rosszalló szájbigygyesztéssel jegyzi meg: „Fagyöngy, élősdi fajta, fák gyilkosa.” Nos, mindjárt most megmondjuk neki, hogy az utolsó hitéletével nincs igaza. De mondunk még mást is erről a nem közönséges tagjáról a növénytársadalomnak, amiknek hallatára bizonyára elgondolkozik az, aki csak annyit tud felőle, amennyit általában a lexikonok írnak róla. Mert a fagyönggyel, — vagy ahogyan másként nevezik, „madárlép”-pel — unosuntalan találkozunk a történelemben is, több mint kétezer év óta és vége-hossza nincs azoknak a mondáknak, babonáknak, varázslatosságalmak és gyógyhatásoknak, amelyekkel nem csak a népi hagyományok, hanem még a tudomány is tisztelte ezt a „haszontalan” növénykét. Alakja, életmódja, elterjedése, mind olyan körülmények, melyek méltán tarthatnak számot a természetszerető ember érdeklődésére. ... mint az élet jele Persephonenak a római mitológia alvilági istennőjének a fagyöngy volt a varázsveszszője, amelynek érintésével nyitotta meg a holtak birodalmának kapuját, hogy a földi életbe engedje vissza a még elhivatottakat. De fagyöngyággal lehetett őt megvesztegetni is. Például Aeneasnak azt ajánlotta Sibylla, amikor a költő apját akarta meglátogatni az alvilágban, hogy vigyen az avernusi ligetből aranyágat (fagyöngyöt, amelynek sárgászöld színű az ága) ajándékba Persephaneruik, mert csak így juthat be a halottak közé. (Íme a fagyöngy, mint őskori — baksis...) Az őegenmánok a téli napforduló alkalmával — a mi karácsonyunkkor —, amelyet ők Juel ünnepének neveztek, fagyöngygyel ékesítették lakhelyüket. Ebből fejlődött a fagyöngy a Karácsony növényévé az egyes nyugat-európai népeknél, mint például az angoloknál. Itt jegyezzük meg, hogy a szigetlakók karácsonyát az idén még a fagyöngy is szomorítja. Ilyenkor t. i. olyan nagy a kereslet fagyöngyben náluk, amelyet ők fenyő helyett használnak, hogy Franciaországból egész fagyöngy hajórakományok indultak át a Csatornán, decemberben. Most persze, még egyebek szállítására sincs elég hajóterük. Az angol missek karácsony estjén a felfüggesztett fagyöngycsokor alá állottak s a gentlemeneknek szabad, volt ott megcsókolni őket, ha a következő évben férjül jelentkeznek. ... mint a Halál fegyvere Amikor az álnok Loptr, az ősskandinávok vészthozó tűzistenő, Hel halál-istennőnek, Midgard kígyónak és Ferrirnek, aj farkasszörnyetegnek az apja Baldinek, a fény istenének meggyilkoltatását határozá el. fagyöngyből készít nyilat és ezt adja a vak Hodrinak, a háború istenének és a tél megszemélyesítőjének kezébe, hogy löjje le vele testvérét. A vész démona meglakott galád tétjéért, de Odin főisten az oly nagy szerencsétlenséget okozó növényt is megbüntette azzal, hogy kidobatta az égből. A fagyöngy földre hulltában egy fa ágai közt akadt fenn; azóta ott él, így regél róluk a sok eddai dal... Még a madarakra is részt hozó a fagyöngy, hiszen már a rómaiak is rigófogó lépet főztek bogyóiból, amely pedig éppen a rigónak kedvenc csemegéje. Ezért példázza a római Turdus ipse sibi malum pacat: „A rigó saját maga az oka szerencsétlenségének.” A fagyöngy, mint gyógyszer Ma már ez a sokjelentőségű növény ismeretlen a patikaszerek közt, de valamikor isteni eredetűnek tartották, amelyből rengeteg betegség, nyavalya ellen készítsek írt a felcserek. Az „égből hullott növényből” főztek csalhatatlan kotyvalékot görcs, nehézség, bódulat elmulasztására, míg Németországban a szerencsétlen epilepsziásokat boldogították vele. Maga Kneipp Sebestyén, a híres vízkúra-doktor is azt tartotta, hogy a fagyöngy föztjének jótékony hatása van a vérre s ezért még édesanyjának is ajánlotta, sőt villás ágait a Megváltó keresztjével hasonlították össze s mint ilyent, földöntúli erővel megáldott gyógyszernek tarthatták. Érdekes e növénynek az élete is. „Vájjon miért különcködik ez a növény és nem, mint a többi társa, a földön szerzi be táplálékát? — vetik fel a kérdést a növénytan művelői. — Vájjon mi volt az oka, ami e szokatlan életmódra, a fán való lakásra késztette? Talán valamikor, az ősidőkben egyik magja faág közé szorult — magyarázgatják a minden élő és holtnál jelenvaló rendeltetést — és ott kicsirázott. Ennek az egy magnak „lemenő ága” azután jónak találta fenn a magasban való könnyű, élősdi életet, öröklődés révén megtartotta az ősök szokásait és végül az egész fagyöngy-nemzetség a fán való megélhetéshez és a táplálék könnyező megszerzésére rendezkedett be. Idők folyamán ez az alkalmazkodás azután annyira, tökéletes lett, hogy az egyes fagyöngy-vajfajok csak meghatározott fajtájú növényeken találták meg a maguk sajátos étlapját, így magyarázzák a tudósok és nekünk, dillatánsoknak valamilyen nagyon hasonló példa jut eszünkbe olvasásánál a földön élőkkel kapcsolatban. A jegenyefenyőn élősködő fagyöngyök levelei szélesebbek és tejfehér bogyótermésük van, míg az erdei fenyőn élők között vannak sárgás színű termésűek is. A lombos fákon élőknek a bogyói üvegfehérek. Leginkább a lágyfájúakon érzi jól magát. Érdekes, hogy nem kíméli a szintén fákon élősködő ún. fakínt sem, sőt található fagyöngyön élősködő fagyöngy is. A keményfájú tölgyön ritkán fordul elő. Innen a régiek ama hiedelme, hogy a tölgyről szedett agyöngynek különösen csodás hatása van. • Nos ugyebár elég, érdekes a története ennek a télben zöldülő növénynek.