Magyarság, 1942. december (23. évfolyam, 272-295. szám)

1942-12-25 / 292. szám

Péntek, 1942. december 25. ................................................................MigMSJ&O A DICSŐSÉGES FRANCIA FORRADALOM Menjünk át az újabb időkre és nézzük meg közelebbről a francia forradalom bor­zalmait, amely a jakobinizmusban s az „átkozottak kiirtásáról” szóló törvény meg­hozatala idejében érte el a bolsevizmus teljes fokát, s melynek következtében a­ francia nép legjobb fiait, a szőkéket és a kékszeműeket rendszeresen lemészárolták. Csak az igazság kedvéért említem meg: a francia forradalom és rémuralom egyedül és kizárólag a szabadkőmívesek rendjének, ennek a kiterjedt zsidó szervezetnek for­radalma volt. A szabadkőmívesség nem­csak hogy elismeri a magáénak ezt a „di­csőséges” forradalmat, hanem a földkerek­ 11 ItlIOtlTS »ittcsmMicr, Budapesf, IV.. Petőfi Sárador-sitcai q Heinrich Himmler, Reíchsfiihrer ^1: a boSsevismsMS&ói Hx örök bolsevizmus szerepe a perzsa, a francia és az orosz nép tragédiájában. Eszter, a zsidó kéjnő és Mordekaj vomtásba taszítanak egy népet Manapság mindenfelé sokat beszélnek a bolsevizmusról, de a legtöbb ember azon a véleményen van, hogy a bolsevizmus a modern idők jelensége. Sokan azt hiszik, hogy a bolsevizmus, az elállatiasodott em­bereknek zsidók által szervezett és veze­tett harca csak a mi korunkban lett ége­tő problémává. Szükséges, hogy ezzel szemben határozottan megállapítsuk: ami­óta ember él a földön, állandó a küzdelem az ember és az alacsonyabb rendű, az ál­­latember között, s hogy ez a zsidók által a föld valamennyi népe ellen vezetett harc elválaszthatatlanul hozzátartozik a törté­nelem minden egyes korszakához. Meg­győződésünk, hogy az az élet-halál küzde­lem éppen úgy természeti törvény, mint az egészséges testnek küzdelme a pestis­­bacillus ellen. Valamely nemzsidó népnek kiirtására zsidó-bolsevista módszerekkel maga a Bib­lia szolgáltatja a legjobb példát. Olvassuk csak el látó szemmel a zsidóság történel­mének ezt a szakaszát, amely elmondja, miként hálózták be a perzsa népet a min­den faluban, városban s magában Susa fő­városában is megtelepedett zsidók, miként ébredt rá a perzsa nép arra az óriási ve­szélyre, melyet a zsidóság jelentett szá­mára, miként erősödött meg Perzsiában a zsidókérdés megoldására irányuló akarat — melynek megtestesítője Hámán, a ki­rály minisztere —, miként válik el Xerxes király, akit a Biblia Ahasvérnak nevez, udvari zsidóinak intrikái következtében perzsa feleségétől, Vasthitól, s hogyan há­lózzák be a zsidók — mint a történelem folyamán már annyiszor — egy Eszter ne­vű kéjnővel — a királyt. A Biblia elbeszé­li, miként folyik a fajtudatos és népéért aggódó Hámán miniszter ellen a zsidók in­trikája, amely azzal végződik, hogy lelki­ismeretlen és vaksággal megvert uralkodó kiszolgáltatja hű miniszterét, Hámánt, Mordekáj­ zsidónak, aki rövid úton a bitó­ra juttatja. Olyan esemény az, amely a­ történelem folyamán nem egyszer ismét­­­ődött meg. Mordekájt aztán alkirállyá ne­vezik ki. Született bolsevistákra jellemző hidegvérrel, pokoli, kegyetlen számítással adja ki parancsait, melynek alapján a fal­vakban és a városokban a perzsák legjobb­jait, a zsidóelleneseket és családjaikat egy írásban előre megállapított napon legyil­kolják. A Biblia számadatot is közöl: nem kevesebb, mint 75.000 perzsát mészároltak le ez alkalommal a zsidók. A zsidók Adar hónap 14. és 15. napját évről-évre győzel­mi ünnepként mind a mai napig megülik. [Purims: TRAGÉDIÁK SOROZATA Természetes, hogy a perzsa nép soha többé nem heverte ki ezt a csapást. Ma­gas erkölcsi színvonalú tiszta Zarathustra­­hite és nyelve is feledésbe merült. Több, mint két évezred telt el addig, míg német tudósok fáradtságos kutató munkával né­met nyelvre tudták fordítani Zarathustra ó-perzsa nyelven írt csodálatos könyveit. Mert a bolsevizmus útja mindig ugyanaz: először a vezetőket távolítják el, ha kell véres eszközökkel s aztán teljes politikai, gazdasági, kulturális, szellemi és testi rab­szolgaságba hajtják magát a népet. A nép roncsait számtalan vérkeveredéssel mér­gezik meg, kivetkőztetik népi jellegzetes­ségeiből és sajátságaiból, úgyhogy egy-két évszázad múltán talán már el is felejtik az emberek azt a népet. Hány ilyen tragédia játszódott le ezen a földön? — nem lehet megállapítani. Sok esetben csak sejteni lehet, hogy örök és engesztelhetetlen ellenségünk ügyesen ken­dőzött lénye vagy álcázott szervezeteinek valamelyike nyúlt bele véres kezével a dolgok folyása. Még minden páholyában a maga győzelme­ként és diadalaként köntyveli el. Vagy nézzük az oroszországi forradal­mat. Nem az én feladatom az annyiszor emlegetett dátumok újra-elismétlése, ehe­­lyet szeretnék inkább a módszerekről szó­lani. Először is tervszerűen kihasználták Oroszország nyomorúságos népének szoci­ális elégedetlenségét forradalmi propa­gandacélokra. Az Oroszország javát akaró vezető férfiakat — így elsősorban Sztoly­­pin minisztert, — mielőtt reformjaikat ke­­resztülvihették volna, zsidó, anarchista körök tették el láb alól. Minden rendel­kezésre álló eszközzel azon voltak, hogy Oroszországot belevigyék egy Németország elleni háborúba. A világháború kifejlődé­séhez vezető zsidó-bolsevista tevékenysé­get csak megemlítem. Oroszországban a következő felvonás a „sárga zászló rendszerének” a „vörös zász­ló rendszere” által történt leváltásának nevezi. A parlamentáris nyelven így lehet ezt a folyamatot meghatározni; a hatal­­­mat a demokrata-polgári pártoktól a mér­sékelt szocialista — nálunk: szociáldemok­rata, Oroszországban menseviki­­ párt veszi át. Élén a zsidó Kerenszki Kurbisz áll, egy ember, aki létét nemzsidók nagy­lelkűségének köszönheti; édesanyját ugyanis anarchista merényletekért való részvételben halálra ítélték s az utolsó cár atyja csak azért kegyelmezett neki, mert a szíve alatt hordta fiát, Kerenszkit. S éppen nagylelkűség folyamányakép világ­ra jött Kerenszki buktatta meg a cárt s készítette a bolsevizmus útját. _ A VÖRÖS ÉS A FEKETE ZÁSZLÓ Oroszországban azonban még mindig­ erős az ellenállás. Hideg vérrel újabb of­­fenzívára hajtják a hadsereget, az orosz nép ismét a vágóhídra megy. Ezzel lehető­vé teszik a végső bomlást. Ismét változik a helyzet: a „vörös zászló uralmát” , hogy szabadkőmíves­ kifejezéssel éljek, fel­váltja a „fekete zászló uralma”, parlamen­táris kifejezéssel: a hatalom a mérsékelt szocialisták kezéből a radikális szocialista párt, a bolsevikiek kezébe megy át. Sen­ki sem áll az útjukba. Az állam hatalmi apparátusának igénybevételével mészárol­ják le a zsidók az ellenük állókat, míg a többieket félelemmel törik meg. Erre az esetre is alkalmazni lehetne Eszter köny­vének szavát a Bibliából: „a zsidóktól való félelmében minden perzsa zsidóvá lett”. A „fekete zászló” uralma alatt a gyenge jel­lemű nemzsidók valamennyien átfutnak a zsidókhoz — engedelmes eszköznek a saját néptársaik ellen vívott harcban. Hogy az irtó­ módszerek a tökély mely magas fokára fejlődtek, azt a GPU takti­kája mutatja meg legvilágosabban: saját embereikkel folytonosan felkeléseket szer­veznek saját uralmuk ellen, hogy megta­lálják azokat, akik egy esetleges valódi felkelésben közreműködnének, hogy az el­lenállás utolsó csíráját is kiirtsák, amely a halálra kínzott szerencsétlen népben a bolsevizmus és a zsidók ellen — ha akár csak gondolatban is — felmerült. MINDENRE ELSZÁNT ELLENFÉL Ha áttanulmányozzák az orosz forradal­mat, könnyen párhuzamot vonhatnak köz­te és az 1918. évi németországi forra­dalom között. Csak az a különbség, hogy az Úristen a zsidóság további uralmának Németországban gátat vetett míg Oroszor­szágban nem, Németországnak a kellő időben adott egy Hitler Adolfot — míg Oroszországnak nem! Mindenre elszánt ellenféllel állunk szemben, amely mindenütt megállja a he­lyét: a szalonok parkettjén, miniszterek és uralkodók előszobáiban, merényletben, méregkeverésben, gyilkosságban, nemkívá­natos népek kiéheztetésében, intrikálásban, rágalmazásban, behálózásban, vezető sze­mélyiségek egymás ellen izgatásban, utcai harcokban, a bürokrácia finom sakkhúzá­saiban, a parasztnak a földtől való elvá­lasztásában, csakúgy, mint a hit és vallás nemtelen célokra való felhasználásában, s hogy ebben a küzdelemben nincsen bé­kekötésnek lehetősége, hanem csak győző és legyőzött — s hogy a legyőzetés ebben a harcban annyit jelent, mint a nép meg­semmisülése. Ne feledjük, hogy ez az el­lenfél a rombolás véres zászlajára nem lebecsülendő győzelmek hatalmas számát jegyezheti fel, megsemmisített és kiirtott népek nevét. AZ ÉLET ÉS A HALÁL SZIMBÓLUMA: a fagyöngy Ha télen a lombját vesztett erdőt vagy az elhagyott ligeteket járjuk, jól esik sze­münknek, ha rátalál fenn, magasan a fák haloti ágai között egy-egy kiabálóan zöld foltocskára. Aki neon látta még, mosolygó kiváncsiskodással kérdi: mi lehet az? Külö­nösen, ha madarat, léprigót lát ugrálni kö­rülötte, amint vígan csipegeti e télben zöld növényfurcsaság gyöngysziam bogyóit. Aki hallott harangozni róla, rosszalló szájbigy­­gyesztéssel jegyzi meg: „Fagyöngy, élősdi fajta, fák gyilkosa.” Nos, mindjárt most megmondjuk neki, hogy az utolsó hitéleté­vel nincs igaza. De mondunk még mást is erről a nem közönséges tagjáról a növény­­társadalomnak, amiknek hallatára bizonyá­ra elgondolkozik az, aki csak annyit tud fe­lőle, amennyit általában a lexikonok írnak róla. Mert a fagyönggyel, — vagy ahogyan másként nevezik, „madárlép”-pel — unos­­untalan találkozunk a történelemben is, több mint kétezer év óta és vége-hossza nincs azoknak a mondáknak, babonáknak, varázslat­osság­alma­k és gyógyhatásoknak, amelyekkel nem csak a népi hagyományok, hanem még a tudomány is tisztelte ezt a „haszontalan” növénykét. Alakja, életmód­ja, elterjedése, mind olyan körülmények, melyek méltán tarthatnak számot a termé­szetszerető ember érdeklődésére. ... mint az élet jele Persephonenak a római mitológia alvilági istennőjének a fagyöngy volt a varázsvesz­­szője, amelynek érintésével nyitotta meg a holtak birodalmának kapuját, hogy a földi életbe engedje vissza a még elhivatottakat. De fagyöngyággal lehetett őt megveszte­getni is. Például Aeneasnak azt ajánlotta Sibylla, amikor a költő apját akarta meglá­togatni az alvilágban, hogy vigyen az aver­­nusi ligetből aranyágat (fagyöngyöt, ame­ly­nek sárgászöld színű az ága) ajándékba Perse­phaneruik, mert csak így juthat be a halottak közé. (Íme a fagyöngy, mint ős­kori — baksis...) Az őegenmánok a téli napforduló alkal­mával — a mi karácsonyunkkor —, ame­lyet ők Juel ünnepének neveztek, fagyöngy­gyel ékesítették lakhelyüket. Ebből fejlődött a fagyöngy a Karácsony növényévé az egyes nyugat-európai népeknél, mint például az angoloknál. Itt jegyezzük meg, hogy a szigetlakók karácsonyát az idén még a fagyöngy is szo­­morítja. Ilyenkor t. i. olyan nagy a kereslet fagyöngyben náluk, amelyet ők fenyő he­lyett használnak, hogy Franciaországból egész fagyöngy hajórakományok indultak át a Csatornán, decemberben. Most persze, még egyebek szállítására sincs elég hajóte­rük. Az angol missek karácsony estjén a felfüggesztett fagyöngycsokor alá állottak s a­ gentlemeneknek szabad, volt ott megcsó­kolni őket, ha­­ a következő évben férjül jelentkeznek. ... mint a Halál fegyvere Amikor az álnok Loptr, az ősskandinávok vészthozó tűzistenő, Hel halál-istennőnek, Midgard kígyónak és Ferrirnek, aj farkas­szörnyetegnek az apja Baldinek, a fény is­tenének me­ggyilkoltatását határozá el. fa­gyöngyből készít nyilat és ezt adja a vak Hodrinak, a háború istenének és a tél meg­személyesítőjének kezébe, hogy löjje le vele testvérét. A vész démona meglakott galád tétjéért, de Odin főisten az oly nagy szeren­csétlenséget okozó növényt is megbüntette azzal, hogy kidobatta az égből. A fagyöngy földre hulltában egy fa ágai közt akadt fenn; azóta ott él, így regél róluk a sok eddai dal... Még a madarakra is részt hozó a fa­gyöngy, hiszen már a rómaiak is rigófogó lépet főztek bogyóiból, amely pedig éppen a rigónak kedvenc csemegéje. Ezért példáz­za a római­ Turdus ipse sibi malum pacat: „A rigó saját maga az oka szerencsétlensé­gének.” A fagyöngy, mint gyógyszer Ma már ez a sokjelentőségű növény isme­retlen a patikaszerek közt, de valamikor isteni eredetűnek tartották, amelyből ren­geteg betegség, nyavalya ellen készítsek írt a felcserek. Az „égből hullott növényből” főztek csalhatatlan kotyvalékot görcs, nehézség, bódulat elmulasztására, míg Németország­ban a szerencsétlen epilepsziásokat boldo­gították vele. Maga Kneipp Sebestyén, a híres vízkúra-doktor is azt tartotta, hogy a fagyöngy föztjének jótékony hatása van a vérre s ezért még édesanyjának is aján­lotta, sőt villás ágait a Megváltó keresztjé­vel hasonlították össze s mint ilyent, föl­döntúli erővel megáldott gyógyszernek tart­hatták. Érdekes e növénynek az élete is. „Vájjon miért különcködik ez a növény és nem, mint a többi társa, a földön szerzi be táplálékát? — vetik fel a kérdést a növénytan művelői. — Vájjon mi volt az oka, ami e szokatlan életmódra, a fán való lakásra késztette? Talán valamikor, az ősidőkben egyik magja faág közé szorult — magyarázgatják a minden élő és holtnál jelenvaló rendeltetést — és ott kicsirázott. Ennek az egy magnak „lemenő ága” azután jónak találta fenn a magasban való könnyű, élősdi életet, örök­lődés révén megtartotta az ősök szokásait és végül az egész fagyöngy-nemzetség a fán való megélhetéshez és a táplálék könnyező megszerzésére rendezkedett be. Idők folya­mán ez az alkalmazkodás azután annyira, tökéletes lett, hogy az egyes fagyöngy-vaj­­fajok csak meghatározott fajtájú növénye­ken találták meg a maguk sajátos étlapját, így magyarázzák a tudósok és nekünk, dil­­latánsoknak valamilyen nagyon hasonló példa jut eszünkbe olvasásánál a földön élőkkel kapcsolatban. A jegenyefenyőn élősködő fagyöngyök le­velei szélesebbek és tejfehér bogyótermésük van, míg az erdei fenyőn élők között van­nak sárgás színű termésűek is. A lombos fákon élőknek a bogyói üvegfehérek. Leg­inkább a lágyfájúakon érzi jól magát. Ér­dekes, hogy nem kíméli a szintén fákon élősködő ún. fakínt sem, sőt található fa­gyöngyön élősködő fagyöngy is. A kemény­­fájú tölgyön ritkán fordul elő. Innen a ré­giek ama hiedelme, hogy a­ tölgyről szedett agyöngynek különösen csodás hatása van. • Nos ugyebár elég, érdekes a története ennek a télben zöldülő növénynek.

Next