Magyarság, 1943. január (24. évfolyam, 1-25. szám)
1943-01-23 / 18. szám
MEGNYUGTATÁS.. . Három olyan háborús vonatkozású hírről, illetve katonai magyarázatról kell megemlékeznünk, amelyek nemcsak pillanatnyi helyzetképet adnak, a front és a téli hadjárat mostani állásáról, de ezen felül megnyugtatóan is hatnak a közvéleményre. Ez a megnyugtatás pedig ezekben a napokban, amikor honvédségünk kemény harcban áll és sok ezer szem fordul aggódással a keleti front felé, a legjobb időben érkezett. Csütörtökön este Kállay Miklós miniszterelnök adott ismertetést a honvédség harcairól a pártértekezleten kijelentette, hogy a beérkezett jelentések szerint „lényeges magyar erő bekerítve nincs“, csapataink túlnyomó rész ki tudott térni a számbeli fölénnyel támadó ellenség elöl, a veszteségek ugyan a múlthoz képest nagyobbak, de viszont meg sem közelítik azokat a számokat, amelyeket az ellenséges híradások közölnek, s amelyeket a szenvedélyes rémhírterjesztők itthon felkapnak, még inkább felnagyítanak. Az csak természetes, hogy a miniszterelnök ezekkel a passzionátus rémhírterjesztőkkel szemben a legerélyesebb eljárást jelentette be. Szorosan kapcsolódik Kállay Miklós megállapításaihoz a berlini Nemzetközi Tájékoztató Iroda pénteki összefoglaló helyzetképe az egész keleti frontról. Ez a hírszolgálati központ, amely a katonai ismertetését az illetékes német katonai köröktől kapja, — összefoglalója egyik részében arról a voronyezsi trónszakaszról ad helyzetképet, amelyen honvédségiünk alakulatai is harcban állnak. Idevonatkozó megállapítása ez: A voronyezsi arcvonalnak déli szárnyán a német csapatok több bolsevista támadás visszaverése után gyors ellentámadásba mentek át, területnyereséget értek el, megjavították saját állásaikat, — úgy hogy ezen a frontszakaszon a támadó szovjetnek védekezésre kellett áttérnie. A szovjet hadvezetőség maga is így méri le a voronyezsi frontszakasz déli szárnyának helyzetét, — amit igazol az, hogy viszont a frontszakasz északi szárnyán a felderítők jelentése szerint erőket összpontosít, újabb támadásra készül éppen ezért, hogy e frontszakasz déli szárnyán megrekedt támadását valamivel és valamiképpen ellensúlyozza. Ezen berlini magyarázatnak tehát a bennünket érdeklő lényege ez: azon az arcvonalszakaszon, amelyen honvédségünk súlyos harcait vívja, megszilárdulni látszik a helyzet; a tengelycsapatok ellentámadása újabb helyzetet teremtett, mégpedig olyant, amely nekünk kedvez és nem az ellenségnek! A harmadik megnyugtató katonai magyarázatot a félhivatalos Német Távirati Iroda katonai munkatársának csütörtöki összefoglalója adja. Ez már nem egyik, vagy másik frontszakaszról rajzol helyzetképet, hanem az egész óriási keleti front pillanatnyi helyzetét rögzíti le. Jeszi pedig ezt abból az alkalomból, hogy ez a második szovjet téli hadjárat túljutott a két hónap határm mesgyéjén. Mindenekelőtt megállapítja a berlini katonai magyarázó, hogy a kitűzött célt, — az európai védelem megsemmisítését, — még azzal sem érte el a Szovjet, hogy most olyan erőket dobott a harcba, amelyeket még soha, egy állam hadigépezete támadás céljából nem mozgósított. Ha pedig feltételezzük azt, hogy a szovjet hadvezetősége ennél kevesebbel is hajlandó lett volna beérni, mégpedig azzal, hogy az ellátása és hadiipara szempontjából döntő fontosságú területeket ezzel az offenzívával visszaszerezze, — úgy meg kell állapítani, — fejtegeti a Német Távirati Iroda katonai munkatársa, — hogy ezt a célt ezzel az offenzívával épp úgy nem érte el a moszkvai hadvezetőség, mint ahogy nem érte el az európai védelem megsemmisítését. Melyek ezek a szovjet szempontból szinte létfontosságú olyan területek, amelyek ma német kézben vannak? Mindenekelőtt Oroszország gabonatárháza, Ukrajna! Továbbá a szovjet szén- és vasiparának tartópillére, a Donce, illetve a Don-medence. Igazán a legilletékesebb tényező, — maga Sztálin állapította meg, egy azóta német kézbe került és a múlt év július 28-án kelt 227. számú titkos hadparancsában azt, hogy mit veszített eddig a Szovjetunió? Szó szerint idézzük megállapításait: „Elveszítettünk edig 70 milliónyi népességet a németek által megszállt területeken, ma 220 millió mázsával kevesebb kenyérgabonát aratunk a területveszteség miatt, vasban pedig veszteségünk meghaladja az évi tízmillió tonnát. Ma már nem állíthatjuk azt ,hogy akár embetartalék, akár gabonatartalék dolgában jobban állanánk mint a németek. Ezért a további visszavonulás egyértelmű volna a megsemmisülésünkkel.” ). Ezt állapította meg jó félévvel ezelőtt Sztálin. Ez pedig rávilágít a vörös haderő mostani minden képzeletet felülmúló erőfeszítésének tulajdonképpeni céljára: viszszaszerezni minden áron az embertartalékot, de méginkább a vasat, a szenet és a gabonát biztosító elveszett területeket, — pontosan azokat, amelyeknek hiányát napról-napra jobban érzi a szovjet hadvezetősége. Ami tartaléka emberben, élelmiszerben és hadianyagban volt, — azt Irgjst mind azért áldozza fel, hogy élelmezésének és hadiiparának létalapját visszaszerezze. Ha eléri célját, — megítélése szerint a siker reményében tudja folytatni háborúját; ha nem sikerül a célt elérnie, — megérzése szerint lényegében elveszítette háborúját. Ezért tett fel mindent egy kártyára: egy olyan offenzívára, amelynek során — mint a német katonai hírmagyarázó mondja, — olyan erőket mozgósított, „amelyek felülmúlták mindazt, amit egy állam hadigépezete támadás céljára valaha is mozgósított” ... A küzdelem az óriási fronton még példátlan arányokban és példátlan elkeseredéssel tombol. Az életért küzdő fenevad még harap és karmaival eleven húsba vág, ereje végső megfeszítésével itt-ott még ugrásra készül, de az alapvető célt, hogy egyetlen harapással szétroncsolja a védekező Európa torkát, már elérni nem tudja. Ha ehhez nem volt elég neki az első két hónap, akkor a télből még rendelkezésre álló legfeljebb másfél hónap bizonyára kevés lesz. . . - A JÖVŐ ÉPÍTÉSE... A nemzetközi közvélemény és a világsajtó már lemérte a jelentőségét a németolasz-japán acélszövetség életében most bekövetkezett fordulatnak, amikor is a szilárd politikai keretet a gazdasági, mégpedig a háború utánra is átnyúló gazdasági együttműködés formájában továbbmenőleg kibővítették, azt betonalapokra helyezték. , , ■ •"V Elsőrangú politikai jelentősége van ennek a gazdasági, szerződésnek, amely az alapszerződés értelmében 1950-ig a legszorosabb gazdasági együttműködést, teremti meg a 3 szerződött nagyhatalom között. Még háborúban áll az acélszövetség, de már az építő békére készül, már összhangba hozza gazdasági célkitűzéseit és a háborút követő újjáépítés termelési és pénzügyi menetrendjét állapítja meg. Az angolszász közvéleményre hideg zuhanyként hatott,— mint ezt londoni és washingtoni lapszemelvényekből megállapíthatjuk — ez a szoros gazdasági együttműködést teremtő szerződés-bővítés. Mindenre számítottak, csak éppen erre nem! Rikító színekkel dolgozó háborús propagandájuk,— ellenkezőleg — állandóan azt igyekezett elhitetni a közvéleményükkel, hogy a háromhatalmi szerződés csak politikai és átmeneti eszköz Berlin,Róma és Tokió kezében, csak a háború szüksége parancsolta számukra azt, hogy egymással szerződjenek , és ezért nem is lesz tartós a szövetkezésük. Szinte nagyítóval keresték az acélszerződés épületén a milliméternyi repedéseket és mindenáron igyekeztek természetes és hatalmi ellentéteket kimutani a szerződő felek között. Különösen az utóbbi időben beszélt sokat az angolszász sajtó arról, hogy az amarikaiaknak Afrikában történt partraszállása után Olaszország hite megrendült ebben a szövetkezésben és vidáman jósolgatták, hogy az első kiugró fél ebből a szövetségből, a fasiszta Itália lesz. Amikor ezzel a propagandával nem sokra mentek, előrántották Japánt és azt igyekeztek bebizonyítani mindenáron, hogy ennek a távolkeleti és vadidegen nemzetnek célkitűzései igazán nem lehetnek harmóniában az európai teljpfly célkitűzéseivel. Rengeteg, nyomdafestéket és rádióhullámot pazaroltak annak bebizonyítására, hogy Japánnak is csak addig kell a „hármasszerződés”, amíg annak közvetlen hasznát látja. Most azután megkapták a csattanós választ: az acélszerződés szilárd, mint maga ez a nemes fém, de egyúttal rugalmas is, hajlékony, mint a nemes acél hajlékonysága, tágítható és új formába önthető. Nézzük egy pillanatra, hogy számokban miként lehet kifejezni ennek az 1950-ig tartó politikai és gazdasági szövetkezésnekerejét? A mai helyzetet kell néznünk, amikor i mind a három szerződő fél háborús győzelmei és térhódításai következtében most erőben, népességben, területben és nyersanyagban meggazdagodva kötöttek gazdasági együttműködésre szerződést, össze kell hasonlítanunk a háború kitörésekor rendelkezésünkre állott erőviszonyokat a mostaniakkal — mégpedig világméretekben. A számok ezt mutatják: a háború kitörése előtt a lakott földnek 3 százaléka állott rendelkezésükre, ma a szovjetoroszországi, déleurópai, afrikai, stb. továbbá Japán távolkeleti térhódításai után a lakott földnek kereken 13 százalékát uralják. A háború kitöréseikor a világ vasércállományának 6 százalékát bírták, ma 46 százalékát, a világ olajállományának 1 százalékát, ma 7 százalékát, a világ széntartalékának 27 százalékát, ma 53 százalékát, a világ ón-, készletének 7 százalékát, ma 22 százalékát, a bauxit 0 százaléka helyett ma kereken 40 százaléka áll rendelkezésükre! És mindezt rövid három háborús év alatt! Akiket a háború kitörésekor „szegényjánosoknak” gúnyolt az ellenfél, azok ma e számok tanulsága szerint az erősek és gazdagok jegyében szerződtek a béke nagy építőmunkájára Ruttkay R. Kálmán. Ára 16 fillér