Magyarság, 1943. május (24. évfolyam, 97-122. szám)
1943-05-01 / 97. szám
! , ■ i ' A er«..........V***/ ' ' 1 XX.V. ÉV PÓLYÁM ■‚?. ,6444.) i»« " ” « * f k, ' g, jj Jj 1943. MAI u s JsiOMBAT jig mTwZb |1 gPI (f^ maassaem^^ tLNOK vnnsQAiGAro VK \JM 0. KALMAN 0* EOSZERKESZTŐ lf FELELŐS KIADÓ, J1L WI \ ~7Y„ H.FELELŐS SZERKESZTŐ* VIRTSOLOGI RUPPRECHT OLIVÉR Dk MT lg=|:-'MATTYASOVSZKY KODNÁID MAGYAR NEMZETISZOCIALSTA 53.000 tonna ellenséges hajóteret süllyesztettek el a német tengeralattjárók A német tigris páncélosei begázolták az angolok legújabb áttörési kísérletét Tuniszban. Angol és amerikai katonák holttesteinek ezrei borítják a csatateret . Száz szovjet repülőgép pusztult el hét nap alatt, nyugaton 30 angolszász bombázót töttek le — Flosskva nem tűr beleszólást határainak megállapításába Roosevelt ultimátumot intézett a sztrájkoló amerikai bányászokhoz A MUNKÁT ÜNNEPÜK! Május elseje: ezt a napot nem olyan régen még nemcsak Európában, hanei i az egész világon az „osztályharc” alapjára helyezkedett munkásság ünnepelte meg; — ezt a napot kisajátította csak magának, ezen a napon vörös zászlók alatt tüntetett a nagyvárosok körutain és sokszor véres tüntetésekkel tett tanúbizonyságot ez az elszédített munkásság amellett, hogy kizárólag az osztályharc alapján akarja megoldani a maga kérdéseit. Ez a félrevezetett és a természetes gondolkozástól elszoktatott munkásság, amelybe beleverték az osztálygondolatot, már nem is tudott naturális fogalmakban gondolkozni, nem érezte át azt a megváltoztathatatlan tényt, hogy a munkásság ugyanolyan szerves része a nemzeti társadalomnak, mint a többi „osztályok”, — különállónak érezte magát és ezért harcot hirdetett, mégpedig osztályharcot a munkásságon kívülálló egész társadalom ellen: a proletár megrekedt a proletárnál és agyából és lelkéből eltűnt az egész nemzet képe! Ezzel a szívéből is kiöledött a nacionalizmus hite és ereje. Mi sem bizonyítja jobban azt az óriási távolságot, amely az osztályharcot valló munkásság fénykorát a mai időktől elválasztja, mint az, hogy ma úgyszólván Európa egyetlen városában ezen a mostani május elsején a lázító vörös zászlók alatt nem vonulnak fel a marxista hadoszlopok és nem kiabálják a proletárdiktatúra jelszavait! De abban a nemzetiszocialista német birodalomban, amely ezt a napot most újból visszasajátította az osztályharcos munkásságtól és azt az egyetemes nemzeti munka ünnepévé avatta, — ezen a napon ma a dolgozó egész nemzet ünnepli az építő munkát, — tekintet nélkül arra, hogy ezt a munkát szerszámmal a kezében végzi valaki, vagy operálókéssel, avagy írótollal, vagy pedig künn, az Isten szabad ege alatt kaszával, vagy az eke szarva mellett? És ez a helyes és az egyetlen célravezető út: a munka és a mindenfajta munkás egyaránt az élni akaró és csak munkából élni tudó egész nemzet közkincse és ezért egyetlen dolgozó réteg számára sem adatik meg az a jog, hogy a hatalom kizárólagos birtoklását követelje, s legkevésbbé az a jog, hogy ezt a hatalmat a véres barrikádokon akarja megszerezni. A rendszerető agy nem lázadhat fel a kezek és lábak munkája ellen és ezek sem üzenhetnek hadat az észnek és agynak, amely összefogja, egy cél felé irányítja a dolgozó nemzet kollektív erőfeszítését az életért, a kenyérért, a fejlődésért, egyszóval az egyetemes nemzet jövőjéért. És ugyanígy ünnepelt ezen a napon a fasiszta Olaszország munkássága és mindazon nemzetek öntudatos munkásrétegei, amelyek már kiábrándultak a marxista hipnózisból. A német birodalomban a Munkafront birodalmi vezetője, dr. Ley méltatta a nemzeti munka ünnepének, a nemzet testi és lelki eggyéforrottságának felemelő ünnepét és meghajtotta az elismerés zászlaját azelőtt a német munkásság előtt, amely ma megszabadultan a marxista mételytől, — kétszer-háromszor annyit dolgozik becsületből és belátásból, a nemzet felsőbbrendű érdekeinek tudatos védelmében, mint dolgozott akkor, amikor csak a saját vélt előnyeiért régebben az egyik öngyilkos sztrájkot a másik után rendezte azért, hogy néhány filléres órabérjavítást csikarjon ki. Ma nincs szükség ezekre a nemzetkárosító sztrájkokra, mert a tekintélyt állam, amely érvényt szerez annak az alapelvnek, hogy a közérdek, a nemzet érdeke megelőzi az egyén érdekeit, gondoskodik arról, hogy a munkás megkapja a méltó bérét és célt és értelmet találjon verítékek erőfeszítésében. Vége a végzetes marxista tévedésnek: nem az egész nemzetet kell proletarizálni, nem segít az, ha mindenkit leszállítunk a proletár színvonalára; a megoldás csak az lehet, hogy az, aki ma proletár, — felemeljük arra az életszínvonalra, amelyen már maga sem érzi a proletár életsors kibírhatatlanságát. Vége a „tömegek lázadásának”! Mert a tömegek jobb sorsának kimunkálását a legmagasabb erkölcsi alapelvek szerint kormányzó államhatalom vette a kezébe. Ez a tanulsága és ez az igazsága a nemzeti munkát ünneplő új május elsejének. MOSZKVA MEGSZÓLALT Napokig vártunk arra, hogy illetékes moszkvai hangot halljunk a nagy vihart támasztott lengyel-szovjet vitáról. Most jelentkezett ez a hang, a hivatalos moszkvai rádión keresztül: Losovszkij elvtárs, a moszkvai rádió politikai bemondója, — kapcsolatban ezzel a nemzetközi vitával, — a következő kijelentést tette: „Határainkat úgy állapítjuk meg, ahogy azt a mi érdekeink kívánják és nem úgy, ahogy az másoknak megfelelne!” — A „mások” alatt ebben az esetben Moszkva a lengyel emigrációt és ezen túlmentőleg általában a lengyel történelmi igényeket értette. Ez annyira világos, hogy akár ultimátumnak is veheti Sikorszky kormánya! Ezzel kapcsolatban meg kell állapítanunk, hogy az a három nap előtti Sikorszky-nyilatkozat, amelyet kétségkívül Churchill sugalmazott és amelynek az volt a célja, hogy engedékenységre, megbocsátásra bírja Moszkvát, teljesen csődöt mondott: a Szovjet most élvezi annak minden előnyét, hogy úgy két angolszász szövetségesével, mint a lengyel emigráns kormánnyal szemben szabad kezet tartott fenn eddig magának, megőrizte teljes szabadságát, nem vállalt kötelezettséget, s éppen ezért a lengyel vitát is a maga részéről most úgy zárja le, ahogy akarja. Mivel pedig a Szovjet európai térhódítási terveiben előkelő helyet foglal el nemcsak Finnországnak és a három kis balti államnak, de ezen túlmenőleg a keleti lengyel területeknek, továbbá a Besszarábiának és Bukovinának birtokbavétele, mint minimum! — ezért a moszkvai rádiók válaszát logikusnak kell mondanunk. Említettük, hogy ez az a „minimum”, amelyhez Moszkva ragaszkodik, s amely minimumot a hivatalos szovjet sajtó az elmúlt hónapokban már több ízben hangsúlyozott is. A maximumról azonban érthető okokból — tekintettel a hadiszerszállító angolszász szövetségesekre!— Iddig még nem, nyilatkozott Moszkva! Az azonban egy pillanatig sem lehet kétséges, hogy a Szovjet szinte felmérhetetlen háborús erőfeszítéseinek célja nem a minimum, — hanem a maximum,, amit mi Európában így fejezünk ki. Sztálin ma nem a Szovjetunióért harcol, de háborújának célja a szovjet rendszer szétárasztása óta egész világban, — egyszóval: világuralma, világhatalmi lázálmok fűtik a vörös Cárt! Ennek a démoni ideológiának szentelte egész életét, ennek a megszállottja és őrültség volna feltételezni azt, hogy öt megszállott mániákus holnapra tán kijózanodik, angol zsakettet húz és felcsap ötven százalékoskapitalistának. Van egy mellékhajtása is a nagy vitának: keserű gyümölcsök érlelődnek Eden angol külügyminiszter reggeliző asztala számára. A Wilhelmstrassen csütörtökön rámutattak arra, hogy ez az ultimátumjellegű moszkvai kijelentés végeredményben azt jelenti, hogy összeomlott Eden egész elképzelése a Szovjetunió európai szerepéről! Miint emlékszünk, a közelmúltban Eden Washingtonban járt, ahol több mint két hetet töltött. A Washingtonból akkor érkezett hírek szerint tárgyalásainak legfőbb programimőpontja éppen az volt, hogy Washingtont megnyugtassa a Szovjet európai igényeit és háború utáni szerepét illetőleg; kijátszotta magát, mint olyan közvetítőt, ále ezt a fontos kérdést már tisztáztaM Moszkvával, tisztázta pedig olyan értelmben, hogy a Szovjet az angolszász- folseviki front győzelme után meg fog elégedni Európa keletén kisebb-nagyobb stratégiai előnyök biztosításával, egyébként pedig nincsenek korlátlan hódítási tervei Európa többi részével szemben. Most azután lecsapott a felhőtlen égből a váratlan villám: Moszkva nem hajlandó még Churchill közvetítésével sem ötven százalékos alapon kiegyezni az emigrációs lengyel kormánnyal, ellenben minden jel arra vall, hogy a saját távolabbi célkitűzései érdekében olyan új moszkvai emigrációs lengyel kormány útjait egyengeti, amely eldobja a lengyel nacionalizmus színeit és elfogadja a sarló és kalapácsos vörös zászlót, — a Szovjet felségjelnyét, mintegy igazolva ezzel azt, hogy a Szovjet jövőbeli elképzelésébe semmiféle nacionalizmus belenem fér! Valljuk meg, — ez logikus álláspont is; a Szovjet-rendszer a világ proletáriátusának forradalosítását tűzte ki alapvető céljául és erre még akkor sem tágít, ha például a londoli Urak Clubja már holnap díszelnökké avija. A bolsevizmust a maga belső törvénye szerint kell megítélni és aki nem igy csekszik, az előbbutóbb kárvallotta lesz a bolsevizmussal való politikai barátkozásnak is. Pontosan úgy, ahogyan az angolszászik esetében is be fog ez következni: — c ik idő kérdése, — mikor? . , , ULTIMÁTUM! A háborús Amerika legfontosabb kérdése a munkáskérdés. Nemcsak abban a vonatkozásban, hogy ncs elég munkás, illetve, ha mindenkit munkára kényszerítenek, akkor nem lehe felállítani a tervezett kilencmilliós hadsereget, ha pedig nem állítják fel a kilncmilliós hadsereget, mert a gyárakban és mezőkön kell a munkás, — akkor nem lehet lenyelni a világot, — de elméreedett az amerikai munkáskérdés szocitl vonatkozásokban is. Emlékezetes, hogy Isosevelt három hét előtt keresztül erőszakolta a washingtoni törvényhozásban az árak, fizetések és munkabérek rögzítését. Erre azonnal megmozdult a törvényhozóban erősen képviselt, úgynevezett farer-blokk, s kierőszakolt a rögzítés ellére tíz százalékos áremelést a mezőgazdság javára. Más sem kellett azmerikai ipari munkásságnak, — a strájk fegyveréhez nyúlt és egyelőre 15.000 szénbányász sztrájkol, — de a Bágászszövetség, mely 1,2 millió bányászt tömörített, — bejelentette, hogy a heti 2 dolláros béremelés meg nem adása esetén péntekről szombatra virradó éjjel állásos sztrájkot kezdeményez. Roosevelt nem várta meg a kritikus határidőt, csüttökön ultimátumot intézett a bányamunkássághoz. Az ultimátum lényege: ha a lankásság le nem mond béremelési köveléséről, — a kormány élni fog törvény)idta jogával és hadiüzemekké minősíti bányákat. Hát nem boldog ely ilyen demokrácia, ahol ily épületes formában ultimátumokkal ostromolják egymiást az érdekelt felek? Ráttkay R. Kálmán fa Ára 16 fillér A keltellsi larcosság» sorsa ! és a tanaja Kérdése a Ház előtt tm _____ $ | A KOLOZSVÁRI ORVOS/ KAMARA UJ TAGJAI | Tartozik-e nyugdíjat fizetni a biztosító ' Hogyan befolyásolta a háború az angol mezőgazdaság termelést?