Magyarság, 1943. május (24. évfolyam, 97-122. szám)

1943-05-01 / 97. szám

msmsm Szombat, 1943. május 1. Nem vezettek eredményre a lengyel­szovjet viszály megoldása érdekében folytatott angol-amerikai-szovjet tárgyalások Határainkat úgy állapítjuk meg, ahogy érdekeink kívánják, nem úgy, ahogy más államok szeretnék — mondja a moszkvai rádió Az angolszász fővárosokban változat­lanul folyik a munka, hogy a lengyel emigránskormány és a Szovjetunió kö­zötti diplomáciai viszonyt ismét helyre­állítsák. A tárgyalások súlypontja azon­ban jelenleg Moszkvában van. Anglia és az Egyesült Államok moszkvai diplomá­ciai képviselői egyöntetűen azt jelentik, hogy a szovjetorosz fővárosban folyó tár­gyalások nem kecsegtetnek sok sikerrel. Sikorski legutóbbi nyilatkozata nem tette meg azt a hatást, amelyet tőle vártak. A News Cron­cre diplomáciai munka­társa nyíltan rámutat, hogy nem szabad túl könnyen venni a a konfliktust. A la­p size szer­int a következőket írja: „A szov­­jet sajtó hangja kétségtelenül megmu­tatja milyen állást foglalnak el ebben az ügyben az illetékes szovjet tényezők és a helyzet kétségtelenül rendkívül súlyos.” A lap ezután több moszkvai sajtóhangot idéz, amelyek rámutatnak az emigráns lengyel kormány szovjetellenes magatar­tására. Az orosz lapok megállapítják, hogy ezzel a kormánnyal nem tudnak megállapodni. A Pravda egyetlen számában két cik­ket közöl a lengyel emigránsok ellen és­pedig az egyik 3 hasábos cikk, amelynek címfelirata a következő: „Lengyel fordu­lat Hitler szolgálatában.” Az egyik cikk­ben többek között a­, következők olvas­hatók: „Az imperialista lengyel körök már hosszú idő óta nem szégyelnek a sajtó­ban, a rádióban és a lengyel miniszterek beszédei után igényt támasztani Szovjet- Ukrajnára, Szovjet-Fehéroroszországra és Szovjet-Litvániára. 1943 február 25-én a lengyel kormány hivatalos nyilatkozatot tett közzé, amelyből kiderül, hogy nem hajlandó elismerni az ukrán és a fehér­orosz nép történelmi jogait.” Ez a megjegyzés újból megvilágítja a konfliktus hatalmi politikai hátterét, amely, mint itt is újból kiderül, a lengyel­szovjet konfliktuson túlmenően nem más, mint a Kreml tiltakozása a háború utáni határok kérdésében még mindig nem elég előzékeny brit magatartás ellen. •A­Londoni svéd laptudósítók értesülése szerint Sir Archibald Clark-Kerr brit nagykövet Kujbisevben átnyújtotta az an­­gol kormány "közvetítő javaslatát Molotov szovjet külügyi népbiztosnak. Javaslatá­val a brit kormány a Szovjetunió és a lon­doni emigráns kormány­ között támadt konfliktust akarja elsírítani. Londonban bővebb tájékoztatást nem adtak az angol közvetítő javaslatról. A svéd laptudósítók sejtetik, hogy a javaslatban határkérdé­sekről van szó. Washingtonban a szövetségesek diplomáciai vereségének tekintik a szakítást A Szovjetunió és a lengyel emigráns kormány között kitört viszályt Washing­tonban általában a szövetségesek diplomá­ciai vereségének tekintik. A helyzet ko­molyságát az az álhatatos hallgatás jel­lemzi, amely a washingtoni külügymi­nisztériumban uralkodik. Ilyen kényes ügyben bármiféle döntés elsősorban Roo­­seveltet illeti meg s ezért a külügyminisz­térium egyelőre tartózkodik minden meg­nyilatkozástól. Egyébként az amerika fővárosban nem hajlandók arra, hogy a szovjet kormány­nak szemrehányást tegyenek. Ideérkezett hírek szerint Eden hozzáj­árult a Szovjet­uniónak a volt lengyel köztársaság keleti részére emelt területi igényeihez és kísér­letet tett arra, hogy az amerikai diplomá­­máciát is megnyerje ilyen irányban. Eden ugyanis — jegyzik meg Washingtonban­­— ezzel véli a Szovjjet jutalmazni a harc további folytatásáért. Másrészt Washing­tonban hire jár, hogy Churchillnek és Rooseveltnek állítólag sikerült közösen áthidalni a szövetségesek arcvonalában tá­madt szakadást olykép, hogy Szikorszki kormányát veszni hagyják és ezzel szem­ben elismernék a „lengyel hazafiak bi­zottságát”, amelyet Moszkvában alakítot­tak. Washingtonban egyébként a szovjet kormány eljárását annak jeléül tekintik, hogy a Szovjetunió, mint eddig, továbbra is erős, sőt majdnem áthidalhatatlan bi­zalmatlansággal viseltetik minden más ál­lammal szemben. Eden elképzelése Moszkva európai szerepéről összeomlott A lengyel-szovjetorosz válság lefolyásából Berlinben arra következtetnek, hogy Eden angol külügyminiszter elkép­zelése a Szovjetunió világpolitikai és külö­nösen európai szerepéről, amely mellett Washingtonban síkraszállt, most összeomlott. Ennek következtében Berlinben is azt hi­szik, hogy a lengyel emigráns-kormány nyi­latkozatát az angol kormány sugalmazta, hogy az utolsó pillanatban megkísérelje a súlyos viszály elsimítását. Hogy ez a kísérlet mennyiben járt sikerrel, a Wilhelmstrasse nézete szerint nem lehet előre megmondani. A lengyel válasz különböző pontjai figyel­met keltettek berlini érdekelt körökben. Annyiban egyetértenek a lengyel emigráns korrmánnyal, hogy értelmetlenség német— lengyel összeesküvésről beszélni. A lengyel nyilatkozatnak az a megállapítása, hogy a lengyel emigráns­­korigény nem tart igényt szovjetorosz területre, a berlini nézet szerint továbbra is nyitva hagyja a határokra vonat­kozó biztosítékok kérdését, mivel szovjet részről eddig nem tettek olyan kijelentést, hogy ők milyen lengyel területekre tartanak igényt. Általában Berlinben az a benyomás uralkodik a lengyel válasz alapján, hogy a londoni emigráns kormány már csak arra törekszik, hogy megmentse a még megment­hető emberéleteket Berlini nézet szerint az Anglia által sugalmazott lengyel kibékülési kísérletek sikere azonban kérdéses, mivel Moszkvában már olyan törekvések mutat­koznak, hogy második lengyel emigránskor­mányt létesítsenek szovjet területen. Wanda Wasilewska cikke az Izvesztijában ennek csalhatatlan jele. Berlinben egyébként meg­elégedéssel állapítják meg, hogy számos sem­leges megnyilatkozás is igen mély okokra vezeti vissza a lengyel-szovjet viszályt „Határainkat úgy állapítjuk meg, ahogy érdekeink megkívánják“ — mondja a moszkvai rádió A diplomáciai kapcsolatok megszakítása a Szovjetunió és a lengyel emigráns kormány között szinte villámfényben világította meg a nemzetközi politikai helyzetet — írja a Die Tat című svájci lap. Aki egyszer meghall­gatta a moszkvai rádió adását amikor Moszkva nem kifejezetten a külföld számára, hanem az orosz népnek adott műsort, már régóta észrevehette, hogy Oroszország egé­szen sajátságos „szövetséges társai“ az angol­szászoknak, folytatja a svájci lap. Nagybri­­tannia és az Egyesült Államok számára bi­zonyára rendkívül kínos lake, ha a világ megtudná, hogy Szovjetosszország nem any­­nyira szövetségesük, mint inkább egy olyan ellenfél, akivel egy darabon közös úton ha­ladnak. A háború kezdete óta az orosz rádió minden alkalmat megragadott, hogy hallga­tóit biztosítsa: „Határainkat majd úgy álla­pítjuk meg, ahogy érdekeink megkívánják, nem pedig úgy, ahogy más államok szeret­nék.” A lengyel-orosz ellentét nem egyedül­álló, — írja a Die Tat. Ezután is fennmarad az a mély történelmi gyökerekből táplálkozó ellentét, mely az angoloktól választja el az oroszokat. Ha kell, Sztálin végtelen türelem­mel tud várni és aféle „kisebb eset” által, mint a katyni lengyel katonatisztek ügye, nem hagyja magát nyugalmából kizökken­teni. Azokat az elvi ellentéteket, amelyek a háborús célok tekintetében Moszkvát szövet­ségeseitől elválasztják, nem lehet semmissé tenni — fejezi be fejtegetéseit a Die Tat című svájci lap. Roosevelt ultimátumot intézett a sztrájkoló bányászokhoz Az általános északamerikai szénbányász sztrájk szombatra virradóra kezdődik el, de már ma 150 bánya beszüntette a munká­ját. Lewis, a szénbányászok szindikátusá­nak vezetője elhárította a felszólítást, hogy utazzék Washingtonta és tegyen jelentést a hadfelszerelési ügyek­ nemzeti bizottságá­nak- Kijelentette, hogy a dolog mai állása mellett minden tárgyalás csupán időveszte­ség volna. Roosevelt elnök a brit hírszolgálat sze­rint felszólította a sztrájkoló bányamunká­sokat, hogy azonnal álljanak ismét munká­ba és igényeiket jelentsék be a hadba­ve­­tési hivatalnál végleges állásfoglalás céljá­ból. Ha a munka a bányákban szombat dél­előtt tíz óráig nem indul újra meg, akkor — mondja az elnök — minden hatalommal, amely mint elnököt és a hadsereg és hadi­­tengerészet főparancsnokát megilleti, latba vet, hogy kiküszöböljön minden további be­avatkozást a háború eredményes folytatá­sába. Göbbels cikke a háború eddigi eredményeiről Göbbels dr. birodalmi miniszter a Das Reich legújabb számában „Hol állunk?” cím­mel cikket írt, amelyben az eddigi ha­diesemények alapján felállítja a tengeri'" hatalmak és ellenfeleik mérlegét. A mi­niszter rámutat arra, hogy a tengelyhatal­mak hadvezetésének nagy katonai ered­ményeit a háború első egyharmadának si­kerei alapozták meg. Ezek a sikerek mesz­­sze felülmúlták azokat a várakozásokat, amelyeket a tengelyhatalmak a háború kezdetén reméltek. Éppen fordított a helyzet a tengelyhatalmak ellenfeleinél. Anglia ezt a háborút,­­ mint világraszóló birodalom, teljesen biztos helyzetben kezdte meg. Szó sem lehet többé arról, hogy Angliának ma már ugyanez volna a helyzete. Ha Nagy­mannya jelenleg a hadszíntér külső vonala minésebb-nagyobb katonai eredményeket i is ér el, ezeknek jellege minden esetben csak relatív. Ab­szolút szempontból nézve, Anglia csak ve­szített. Ha az angolok relatív eredményei alapján végső győzelemről beszélnek, mennyivel több okunk van nekünk er­ről beszélni. Európa legnagyobb része szi­lárdan kezünkben van. Európa fenyege­tett határain felépített óriási erődművek tel­jes hadműveleti szabadságot adnak nekünk keleten és ezzel minden lehető­séget nyitva hagynak számunkra a táma­dásra. A brit légiháborút kétszeresen, sőt há­romszorosan is ellensúlyozza a mi tenger­alattjáró háborúnk. Egyébként erre már részben ma is megfelelő választ adunk, de a végleges válasz ideje is el fog jön­ni. Hadvezetésünk külső vonalaiban itt­­ott megtámadhatók vagyunk, aminek oka a központtól való nagy távolság. Maga a központ azonban veszélyen kívül áll. Ezután Göbbels dr. az ellenségnek azok­kal a próbálkozásaival foglalkozik, hogy az általános hadihelyzet felfújt beállítá­sával befolyásolja a tengelynépeket Ezek­hez tartoznak még az ellenséges oldalról ismételten terjesztett híresztelések, hogy a tengelyhatalmak a semleges külföldön egy és más irányban béketapogatózások­­­ba kezdtek, amelyeket természetesen — hangoztatják büszkén az ellenséges olda­lon — megvetéssel visszautasítottak. Itt nyilvánvalóan a vágy a gondolat apja. Abban a mesében, hogy az idő csak az el­lenfélnek dolgozik, már az ellenséges tá­borban sem hisznek. Egy nép lelki és fi­zikai erejének kimerülése a háború hosz­­szú tartama által egyaránt vonatkozik ba­rátra és ellenségre, de az ellenségre még­is azért nagyobb mértékben, mint ránk, mert kezünkben tartjuk háborús poten­ciájának életbevágóan fontos elemeit. Ezután a miniszter így folytatja: 1943 tavaszának közepén a német nép szövet­ségeseivel el van szánva arra, hogy nagy nemzeti próbáját minden erkölcsi és anya­gi erő latbavetésével és minden körülmé­nyek között győzelmesen kiállja és sem­mikép se engedje bizonytalanná tenni vagy megzavarni természetes erőinek kifejtését. Ha ma azt kérdik tőlünk, hol állunk, csak azt felelhetjük: ott állunk, ahol három évvel ezelőtt mi magunk sem reméltük. A német birodalmi munkavezető május elsejei szózata Május elsejét, a német nép nemzeti ünnep­napját az előző évekhez hasonlóan ebben az évben is azzal ünnepük meg, hogy több mint száz haditermelési üzemet „háborús mintaüzem’* elnevezéssel tüntetnek ki. Ebből az alkalomból dr. Robert Ley, német birodalmi munkavezető, szózatot intézett a német és a Németországban dolgozó külföldi munkásokhoz. Május elsejével egy olyan munkaév fejeződik be, hangzik dr. Ley szózata, amelyben munkások és munkás­nők ismét egészen rendkívüli munkateljesítmé­nyeket mutattak fel. A gyárakban­ és műhelyek­ben nemcsak mennyiségileg fúlért csak fegyvert és más hadieszközt rendkívili tömegekben, de a régi fegyvermintákat tökéletesítették, részben pedig egészen új mintákat gyártottak ki. Fel­hívása további részében dr. Ley megemlékezik azokról a nemzetekről, amelyek Németországgal együtt dolgoznak és harcolnak azért, hogy Euró­pát megszabadítsák az angolszász és bolsevista gyámkodástól. Dr. Ley május elsejét a német nép számára brit jelentőségén túlmenően, a kö­zös európai munka szimbólumaként jelöli meg Az európai nemzetek együttműködésének nem maradhat el a jutalma, a végső győzelem, fejezi i­i be kiáltványát dr. Robert Ley, német birodalmi­­ munkavezető. Esik a dollár árfolyama Délamerikában Amerika egyetlen biztos valutájának az argentínai pezét tartják Madrid, április 30. Mint Santiago de Chiléből jelentik, agy északamerikai dollár árfolyama Chilében is erősen esett. Délamerikai pénzügyi körök az északamerikai dollár árfolyamának csökke­nését a chileieknek azzal a növekvő igyeke­zetével magyarázzák, hogy dollárértékbe be­fektetett pénzüket pezóra változtassák át, mert Amerika egyetlen biztos valutájának az argentínait ártják. (MTI). Az angolok terrortámadásaik során több repülőgépet vesztettek, mint amennyit gyártani tudnak A Time című hetilap hosszabb cikkben foglalkozik az angolszászok légiveszteségei­vel az európai hadszíntéren. Felveti a lap a kérdést, vájjon arányban állnak­-e a veszte­ségek a németeknek okozott károkkal. A lap emlékeztet ezután a pilseni és mannheimi bombázásra, amelyeknél több mint 50 repü­lőgépet vesztettek és ugyanígy rendkívül nagy veszteségeket szenvedtek az angolszá­szok a Bréma ellen intézett nappali táma­dásnál is. A Time végül megállapítja, hogy a német légelhárító tüzérség és a vadáss r-­­pülőgépek munkája feltétlenül alkalmas ko­moly­ aggodalmak keltésére a RAF-nál. Hasonló aggodalmakat hangoztatnak más angolszász lapok is. Ezekkel kapcsolatban illetékes német részről tájékoztatáskép köz­ük: E­gyes angol lapok aggodalommal állapít­­meg, hogy azok a rendkívül nagy vesz­teségek, amelyeket az angol légierő a ten­gelyországok elleni terrortámadásaiban szen­ved, tovább nem viselhető el, minthogy az elvesztett repülőgépek százalékos arányszáma most már meghaladja az angolok termelő­­képességét. Berlini katonai körökben úgy hi­szik, hogy kiemelhetik ezt az aggodalmas megállapítást. Berlinben ezzel kapcsolatban utalnak arra a tényre, hogy az angolok éj­szakai berepüléseikben a bevetett repülőgé­pnek tíz százalékát biztosan elvesztik. Főkép­pen négymotoros bombázógépekről van szó, amelyeket­ nem lehet sorozatban gyártani, úgyhogy az aggodalom teljesen érthető. Ber­linben egyébként úgy vélik, nem téves az a feltevés, hogy az angol lapoknak ezeket az érdekes megállapításait nem utolsó sorban a várható német megtorló támadásoktól való állandóan fokozódó félelem diktálta. Német la­dijelent­és: 53.000 tonna ellenséges haj­ótér süllyedt el Berlin, április 10. A Führer főhadiszállásáról jelentik a Német Távirati Irodának. A Véderő főparancsnoksága közli:­­ A Szovjet pénteken nagy erőkkel újból, támadásra indult a kubáni hídfő keleti hatrő­­vonala ellen. A támadást heves tüzérségi előkészítés vezette be és nagy páncélos- és repülőerők támogattak. Az ellenség azon­­ban egy helyen sem tudott tért nyerni. A légierő hatásosan támogatta csapataink súlyos elhárító harcait, végül is a szovjet támadásokat véres veszteségeket okozva visszavertük. Sok bolsevista páncélost ki­lőttünk. Német vadászrepülők a déli arc­­vonalszakasz fölötti légi harcokban 67 bol­sevista repülőgépet lőttek le. A nyugat-tunéziai arcvonalon több ellen­séges helyi jellegű támadást vertünk visz­­sza. A légierő a Földközi-tengeri tér fölött 12 ellenséges repülőgépet pusztított el. A­­tengely vesztesége 5 repülőgép. A német parti biztosító haderők április 29-én és 30-án a reggeli órákban a holland partok előtt elsüllyesztettek 2 brit gyors­­hajót, egyet súlyosan megrongáltak és egy negyediket felgyújtottak. Tengeralattjáróink az Atlanti-óceán északi részén és a Földközi-tengeren erő­sen biztosított hajókaravánokból összesen 53.000 tonna űrtartalmú 10 hajót süllyesz­tettek el, öt hajót — közöttük egy Man­chester Castle mintájú 20.000 tonnásat — megtorpedóztak. Egy tengeralattjáró le­lőtt egy ellenséges nehéz bombázót. (MTI)

Next