Magyarság, 1943. augusztus (24. évfolyam, 172-195. szám)

1943-08-01 / 172. szám

Vasárnap, 1943. augusztus 1. A Messagero a politikai foglyok és internáltak szabadonbocsátásáról [ h­ahK­­»í­rólpip« i­ipzkpnp«plf Dla«Zniczácban A római elővárosokban csak engedéllyel lehet utazni villamoson A pápa fogadta Grandit és Federzonit Róma, július 31. (MTI) Mint Vatikán városból jelentik, a Szentatya csütörtökön magán­kihallgtáson fogadta Fe­derzonit, az olasz Tudományos Akadémia elnökét és a mai nap folyamán Grandit, a fel­oszlatott­­ fasiszta testületek kamarájának volt elnökét. Ciano lemondott vatikáni követi tisztéről Róma, július 31. (Stefani) Gróf Galeazzo vatikáni nagykövet benyújtotta lemondását. A király a lemondást elfogadta. (MTI.) Nem szűnt meg a teherforgalom Olaszország és Németország között Élénk mozgalom a Vatikánban Róma, július 31. (Bud., Tud.) — A Vatikáni­­ város kancelláriájában, a Szentszéknél akk­reditált követek és a Vatikán legmagasabb köreiben rendkvüli sürgős forgás észlelhető . Nem kerülhető el az a benyomás, hogy a S­ ­zent Péter bazilika árnyékában élénk te­­vékenység folyik, amely a helyzet fejlemé­­nényeivel függ össze, mégha nem is vesz­­szük figyelembe a különböző ellenőrizi­ etet­em híreszteléseket. Nincsenek béketárgyalások A szövetségesek a­ megegyezéses béke ellen Patterson angol hadiflemm­in­szter. Az új olasz kormány nem lépett formális érintkezésbe a szövetségesekkel békekötés céljából Stockholm, július 31. (TP): Patterson had­­kikötés céljából. „Ha az olaszok nem kinál­­ü­gyminiszter a sajtó képviselőinek kijelen- t .ják fel a feltétlen megadást, minden rendel­tette, hogy az új olasz kormány nem lépett­­ kezesünkre álló eszközzel folytatjuk ellenük formális érintkezésbe a szövetségesekkel De­ a háborút”, — mondotta a külügyminiszter. Eden nyilatkozata a feltételnélküli megadásról A smefch­olmi Tidningen írja: A német hadvezetőség sztoikus nyugalommal filtyeli az eseményeket Róma, július 31. (Magyar Távirati Iroda) A Messagero „Visszatérések“ címén meg­állapítja, hogy a kormány rendelkezései értelmében már sok politikai fogoly visz­­szatért a börtönökből. Ugyancsak többen visszatértek családjukhoz a politikai inter­náltak közül is. A visszatért internáltak Róma, július 31. (Stefani.) — Legköze­lebb királyi rendelet jelenik meg, amely jóváhagyja a Badoglio-kormánynak a fas­­c­ók és testületek kamarájának eltörlésére vonatkoz­ó rendelkezését. A katonai ható­Róma, júiius 31. (MTI) Mint a Stefani-iroda jelenti, a hadügyi, a tengerészeti és repülőügyi miniszterek rendelete értelmében behívták valamennyi volt fasiszta Róma, július 31. — A Nemzetközi Sajtó Tudósító jelenti: A Róma külvárosaiba ve­zető villamosvonalakon ezután csak külön engedéllyel lehet utazni. A­" intézkedés első­sorban az Albano és Frascati elővárosokba valamint a pápa nyári székhelyére Castel Gendolfoba vezető vonalakra vonatkozik. Az Ostia felé vezető villamos-gyorsvasúton is korlátozták a forgalmat. Amedeo Tosti az új olasz sajtófőnök Róma, július 31. (Stefani) — A nép neve­Bern, július 31. (Bud. Tud.) Az elmúlt napokban az a hír terjedt el, hogy Németország és Olaszország között megszűnt a vonatközlekedés, különösen a Mülthausen-Basel vasúti vonalon. Illetékes svájci helyen kije­lentették, hogy a német-olasz forgalomban az elmúlt napokban semmiféle fennakadás nem volt. Az Exchange Telegraph diplomáciai szerkesz­tője illetékes helyen tájékozódott azokról a kósza hírekről, amelyek szerint brit amerikai diplomaták máris megkezdték e békemegbeszé­léseket Badoglio miniszterelnökkel a Vatikán London, julius 31. (Búd. Tud.) Politikai körökben hangozatják, hogy szö­vetségesek nem hajlandók olyan megegyezéses békére, amely az egyesült nemzeteket megfosz­tanák a teljes győzelem tudatától. Az angolszá­szok a legalacsonyabbtól a legmagasabb kö­Chiasso, julius 31 (Bud. Tud.) Milánóban tegnap nyugalom uralkodott. Az utcákon katonai járőrök teljesítettek őrszolgá­latot. A munka még nem indult meg minden üzemben teljes mértékben. A villamosforgalom a katonság elelnőrzése alatt rendesen bonyolódik le Egyes üzletek még zárva vannak, azonban ezek főként fényűzési cikkeket árusító üzletek. A Milánóban lévő külföldi sajtóképviselőknek péntek dél óta ismét megengedik, hogy híreket a hatósági előírások keretébe­n távbeszélőn ság rendeletére a Monteestorio-palotát, ahol a kamara székelt, már hétfőn bezárták és szigorúan megtiltották, hogy a mandátu­muktól megfosztott tanácsosok oda belép­jenek. (MTI.) tartományi párttitkárt és helyettes párt­titkárt, valamint a gyári megbízottakat és az úgyne­vezett quadristákat.­­­ lésügyi miniszter Amedeo Tosti Amedeo ta­nárt az olasz sajtószolgálat főigazgatójává nevezle ki. Tosti eddig az olasz rádió adó­­szolgálatának felügyelője volt. (MTI) Korlátozták az olasz lapok terjedelmét Róma, július 31. (Stefani) Az olasz napilapok terjedelmét korlátozták. A lapok a mai naptól kezdve ezentúl éte­n­ként négyszer két oldalon, kétszer pedig négy oldalon jelennek meg. (MTI) Városban. Ezek a hírek, amelyek a semleges sajtóban is napvilágot láttak, hamisak. Churchillnak az akóházban kedden mondott beszéde óta, a­m­ely kifejtette a külpolitikai hely­zetet, semmiféle békelépés nem történt, — mondották illetékes­ körökben az Exchange szerkesztőjének.­rökig megegyeznek abban, hogy csupán népi kormányokkal köthető bármiféle megállapodás. Az Angliában tapasztalható hűvös légkört két­ségen kívül Badoglio tábornagy felhívása is be­folyásolja, amely szerint a háború tovább fo­lyik,­­ továbbítsanak. London, július 31. (Bud. Tud.) Eden az első­­házban bejelentette: Minden oka megvan annak feltevésére, hogy az alsóházat, tekin­tet­tel a határozott helyzetre, amelyet jelenleg közelebbről nem magyarázhat meg, a nyári szünetről sürgősen összehívják. Ugyanebből az okokból nem tanácsos. — hangsúlyozza Eden — még a nyári szünetre való elnapolás előtt a háborús helyzetről vitába bocsátkozni. Az egyesült nemzetek ragaszkodnak a feltétel nélküli kapitulációhoz Vichy, július 31. (NST) Piere Laval francia miniszterelnöknek jól­értesült helyről származó hír szerint kormánya kibővítésére gondol. Különböző személyiségek bevonásával még jobban fokozni akarja kor­mánya nemzeti jellegét. Lisszabon, július 31. Az angol hírszolgálat algíri jelentése szerint De Gaulle pénteken este bejelen­tette, hogy külön kormányt alakít. A kormány Gaston Palewskiből, Hettier de Boislambert-ből, Geoffrey Decoursel­­ből, Jacques Soustelle-ből áll. Palewski Paul Reynaud egyik munka­társa volt, egészen 1940-ig, amikor, Fran­ciaország fegyverletétele után, De Gaulle mozgalmához csatlakozott. De Boislam­­bert-et 1940-ben Dakarban letartóztatták, de n­éhány hónappal ezelőtt sikerült Lon­donba menekülnie. Decoursel az athéni francia nagykövetség tikára volt és első tisztként csalakozott a „harcoló franciák“­­hoz Soustelle a londoni francia nemzeti bizottság tájékoztatásügyi biztosa volt De Gaulle külön kormányt alakított Stockholm, július 31. A Nemzetközi Sajtó Tudósító jelenti: Bratt ezredes, a Stockholm Tidnir­gen ismert katonai munkatársa az olaszországi fejleményekkel és azok várható hatásával foglalkozva, kiemeli a német had­­vezetőség és véderő sztoikus nyugalmat, me­lyekkel a fenyegető veszélyekkel szem­benéz. A japán szamuráj eszméjéhez hasonló biza­lommal őrzi meg a német haderő a legsú­­lyosabb pillanatokban is cselekvési szabadsá­gát­­ és nyugalmát, írja a svéd katonai szak­értő. „Csak meg kell figyelni, hogy milyen el­szántsággal folytatják az elhárító harcaikat a német csapatok nem csupán keleten, hanem ami még sokkal figyelemreméltóbb, a szicí­liai hídfőállásban is. Sietős és elhamarkodott intézkedéseket a német katonai hatalom ré­széről nem lehetett tapasztalni és valószínű­nek látszik, hogy a német hadvezetőség már hosszabb ideje számolt a most bekövet­kezett helyzettel, de úgy folytatja a harcot,­­-:­eemmi nem történt. Volfia: Ismeretlen repülőgépek repültek el bolgár terület fölött Szófia, július 31. (MTI) Csütörtökről péntekre virradó éjszaka 11 órától fél egyig ismeretlen repülőgépek űrrepülése miatt Szófiában központilag eloltották a villanyt. Hivatalosan közöl­ték, hogy ezután legfeljebb három repü­lőgép átrepülése esetén nem jeleznek lé­giriadót, nehogy ezzel a lakosságot nyug­talanítsák és több órán keresztül a pin­cékben való tartózkodásra késztessék. Német tengeralattjáró lelőtt egy amerikai léghajót Washington, július 31. — A Nemzetközi Sajtó Tudósító jelenti: Az amerikai haditen­gerészeti minisztérium közlése szerint egy terngeralattjáró a Atlanti -óceánon lelőtte a Eden a lengyel elnöknél London, július 31. (Bud. Tud.) Raczkiewicz lengyel államelnök csütörtökön ebéden láta vendégül Eden külügyminisztert. Az ebéden Rower a lengyel kormány külügy­minisztere is résztvet. Nagy katonai díszszemle Lisszabonban Lisszabon, julius 31. (Stefani) Vasárnap, augusztus elsején, Lisszabonban nagyszabású katonai díszszemlét rendeznek. A város főútvonalán több mint tízezer katona, vonul fel. A szemlén bemutatják az újabban be­szerzett korszerű katonai felszerelést és fegyve­reket. A szemlén jelen lesznek az államfő, a kormány tagjai, továbbá a­ katonai és polgári hatóságok vezetői. A szemle alkalmából a Car­mona tábornok, államfőnek a portugál hadse­reg diszkardot ajánl fel. (MTI) Elbocsátották­­a külkereskedelmi hivatal vezetőjét és új cenzúrafőnököt neveztek ki Bulgáriában Szófia, július 31. (NST) Luben Zenov külkereskedelmi hivatali igaz­gatót Filer miniszterelnök, mint hivatalosan közlik, pénteken felmentette. Szludenov, a bol­gár sajtócenzúra lemondott vezetője helyébe dr Altimirov került, aki régebben a cenzúrabizott­ság elnöke volt K-V," jelzésű amerikai figyelő­ léghajót. A tengeralattjáró egyszercsak feljött a tenger felszínére, ágyútűz alá vette a figyelő­ légha­jót és több­­ találattal kényszerítette, hogy szálljon le a­engerre, ahol azután elsüllyesz­tette. A „K-74’’ legénységet egy kivételével sikerült megmenteni. SZICÍLIAI CITROM­OLAJJAL ILLATOSÍTOTT NÖVÉNYI SAVAKBÓL 'jf....■ Csók 1943-as töltést fogadjon •1­1 Királyi rendelet a fasiszta kamara feloszlatásáról Bernt julius 31. (IP) Amsterdam, július 31. (NTI) Cordell Hull pénteken a sajtóértekez­leten kijelentette, hogy az egyesült nem­zetek továbbra is ragaszkodnak a feltétel nélküli kapitulációhoz — jelenti a brit hírszolgálati iroda. (MTI) között sok egyetemi hallgató is van. Ezek azok közé az olasz fiatalok közé tartoztak, akik hűen őrizték az ország hagyományait. A lap exitán megállapítja, hogy az inter­náltak megszabadítása nem kegyelmi ak­tus, hanem az igazság helyreállítása. IDEÁLIS VEDOTT VÉG­E&&**« a termtsztUs sún/k­Udst * A P h A T Ó . t A ( 5 l l R Í S Zjé K m é l m opnem Róma, július 31. — Az olasz hivatalos lap, a Gaszetta Ufficiale, pénteki számában ren­deletet közöl, amely kimondja az olasz vas­utak, a posta-, lázik­ó- és telefonszolgálat, valamint a rádió egész személyzetének, moz­­giósítását. A mozgósított szemé­yzet katonai bíráskodás alá tartozik. A rendeletet a had­ügyminiszter, valamint a pénzügy- és közle­kedésügyi miniszter írta alá. A vasutasok és postások­ mozgósítása a pénteki nappal már életbe is lépett.­­ , Katonai szolgálatra hívták be a fasiszta vezetőket Berlin, július 31. ,Angolszász és legújabban Szovjet rész­ről figyelmeztetéseket intéztek a semleges államokhoz, hogy azok ne fogadjanak be esetleges menekülteket a tengely­államok­ból. Ez az álláspont a berlini politikai kö­rökben azért kelt figyelmet, mert abban feltűnő beavatkozást látnak egy, a nem­zetközi jogban gyökerező hagyományba és vele együtt a semleges államok szuvere­nitásába. Hangoztatják, hogy az angol­szászoknak és a Szovjetnek ez a lépése Berlinben nem kelt meglepetést. (MTI) Laval ki akarja bővíteni kormányát A szövetséges kormányok intik a semleges államokat a politikai menekültek befogadásától 3

Next