Magyarság, 1943. szeptember (24. évfolyam, 197-221. szám)
1943-09-24 / 216. szám
XXIV. ÉVFOLYAM 216. (6 5 3 4.) SZÁM KIADÓTULAJDONOS MAGYARSÁG LAPKIADÓ RT. flNÖK-VEZÉRIGATGATÓ FŐSZERKESZTŐ ÉS FELELŐS KIADÓ / fBKBM A MAGYAR NÉPPEL A MAGYAR NÉPÉRT: AZ UJ EURÓPA ÚTJÁN ••STLiy' flFBSiml BUDAPEST, 1943. SZEPTEMBER 24. PÉNTEK mr.és szerkeszt# UKAY R. KÁLMÁN-DR. A MAGYAR NEMZETISZOCIALISTA MOZGALOM NAPILAPJA VIRTSOLOGI RUPPRECHT OLIVÉR DR. ! A JAPÁN DIPLOMÁCIA AZ ÉLEN ! Bennünket, akik világnézeti lap vagyunk, *s sokkal jobban érdekel az, amit a szövetséges japán külügyminiszter, Tógo mondott szerdán, semmint az a kétórás alsóházi beszámoló, amelyben Churchill vázolta hosszasan és kimerítően a háború eddigi menetét, hallgatott viszont feltűnően a jövőről. Szokása szerint azt a figurát játszotta meg, hogy a legkényesebb kérdésekről nem nyilatkozott, de el nem mulasztott felsorolni egyetlen olyan eredményt vagy részletsikert sem, amely szíverősítőként hathatott. Most, amikor e világmérkőzés valóban csúcspontjához közeledik, óriási jelentősége van a japán miniszterelnök bejelentéseinek. Nem egyszerű kormányfői megnyilatkozás volt ez a beszéd, hanem messze túl azon, valósággal szózatot intézett a japán néphez miniszterelnöke és közölte a kormány elhatározását arra vonatkozólag, hogy a döntés küszöbén milyen eszközökkel kívánja a Felkelő Nap Birodalma a nemzet háborús erőfeszítéseit megsokszorozni? Miként takarékoskodnak az emberanyaggal, milyen útonmódon fokozzák fel a hadiipari termelést — olyan arányokban, hogy az ,/x világot bámulatba fogja ejteni”. Mindez Japán belső erőfeszítéseire vonatkozik. Közölt azonban egy harmadik elhatározát is Togo miniszterelnök e szavakkal: folyamatba teszünk gyors és aktív diplomáciai intézkedéseket!” Ez a japán elhatározás tehát már túlmegy a belpolitika hatrrain és sejttetni enged olyan folyamatot, amely a Német Birodalommal és annak szövetségeseivel együttesen viselt további háborús menetet érinti. Az természetes, hogy a diplomáciai elha*'•''•’•ott leneseket és akciókat az érdekelt felek éppúgy titokban tartják, — különösen a háború alatt ! — mint a vezérkarok a kitervelt katonai akciókat. Mégis a meglepetés erejével hat Togo miniszterelnöknek ez a bejelentése! Az ember közelebbi támpontokat keres arra vonatkozóan, hogy a bejelentett japán „diplomáciai lépések” mely irányban következhetnek be? Semmi más szilárd támaszpontunk nincs, csak a következő: ezt a világmérkőzést Japán a háromhatalmi szerződés alapján Németország oldalán vívja, — kettejük közös ellensége,— az angolszászok ellen. Japán azonban nem áll háborúban az angolszászok háborús szövetségesével, — a Szovjettel! Három évvel ezelőtt megnemtámadási és barátsági szerződést kötött Moszkva és Tokió. Ebben a vonatkozásban hasonló a japán helyzet Finnországéhoz, amely hadban áll a németekkel a közös ellenség, a Szovjet ellen, s Anglia is hadat üzent Finnországnak, — ellenben nincs háború Finnország és az USA között, — a diplomáciai kapcsolatok mind a mai napig mindkettőjük között fennállanak. Finnországot nem zavarta az, hogy az USA szövetségestársával, — Angliával hadban áll, ■— valamiként Japánt nem zavarta az, hogy csak a két angolszász hatalommal került szembe és Németország másik ellenségével, a Szovjettel szemben az érdektelen semleges szerepet vállalta. • Ha tehát emellett az adott helyzet mellett Togo miniszterelnök kormányzati programként most azt jelentette be, hogy Japán „folyamatba tesz gyors és aktív diplomáciai intézkedéseket” — e mögött lehetetlen más diplomáciai irányvonalat keresni, csak olyant, amely a maga erőfeszítéseit a Berlin—Tokió—Moszkva háromszögben kívánja érvényesíteni. Ennél a gondolatsornál tovább e pillanatban nem mehetünk. Egyszerűen az adott tények és Togo miniszterelnök bejelentése alapján tudomásul kell vennünk, hogy Tokió a háború meggyorsítása és részére győzelmes befejezése érdekében diplomáciai lépéseket, intézkedéseket határozott el. Talán nem tévedünk, ha azt mondjuk, hogy erről a felelős helyről elhangzott japán miniszterelnöki bejelentésről rövid időn belül további részleteket fogunk hallani. KÉTFÉLE MÉRTÉK...? Az angolszász—szovjet viszony tisztázatlansága és bizonytalansága igen élénk sajtóvitát váltott ki ezekben a napokban Törökországban. Az egyik török lapban, Jalcsin ismert török közíró, — aki eddigi írásaiban inkább az angol vonalat képviselte — nem minden aggodalom nélkül veti fel a kérdést: ha az angolszászok szabad teret engednek a Balkánon és Európa keletén a Szovjetnek — mire számíthat Törökország? — tudva azt, hogy a cárok imperializmusától mind a mai napig Moszkva nem mondott le arról a szándékáról, hogy a Fekete-tengerből vagy egyenesen a Balkánon (Bulgária), vagy pedig a török kéziben lévő Boszporuson és Dardanellákon keresztül kiutat szerez magának a Földközi-tengerre. Jalcsin megállapítja cikkében, hogy a Szovjet európaellenes térköveteléseit minimum az alábbiakban lehet összegezni: 1. A balti államok. 2. Kelet-Lengyelország és Besszarábia. Eltekintve attól, hogy a török publicista téved, amikor csak ennyiben jelöli meg aSzovjet mai igényeit, — hiszen közismert az, hogy például Finnországgal szemben az 1940. évi határokat is nyíltan követeli Moszkva, — mégis Jalcsin gúnyolódva teszi fel a kérdést ebben a formában: „Milyen elvek alapján követel a Szovjet olyan területeket, amely az 1939. éviiitárain túlmenne? Hiszen nemzetiszocialista elv alapján ezt nem teheti, — mivelhogy a nemzetiszocializmust a Szovjet elutasítja. De nem követelheti e területeket — gúnyolódik tovább Jalcsin — a kommunista alapelv alapján sem, hiszen Moszkva állítólag feloszlatta a Komminternt!” A török közíró aggodalmait és ironizálását csak jellemzésként idéztük. Érdekes azonban az, hogy már Törökországban is megvitatás tárgyát képezi Moszkva — mint rejtélyes és ismereten tényező. Egy adattal több az agolszász—szovjet feszülő ellentétekhez! Mint emlékszünk, Moszkva ez év tavaszán hivatalosan nyilatkozott igényeiről — kijelentve, hogy a minimum, amit követel a háború, — az 1940. évi határai. Igen, — de ezek az 1940. évi szovjet határok lekanyarítottak egy részt Finnországból, bekebelezték Kelet-Lengyelországot, Dél-Bukovinát és Besszarábiát! Azért fontos ezt leszögeznünk, mert viszont úgy Churchill, mint Roosevelt elnök az ezévi januári casablancai értekezlet után azzal a kemény bejelentéssel lepték meg a világot, hogy kikényszerítik a tengelyhatalmak feltétel nélküli kapitulációját s a jövőt illetőleg az Európában 1938 óta máig bekövetkezett területi változásokat el nem ismerik! Eszerint tehát az angolszászok nem ismernék el Ausztria bekapcsolódását, a Szudéta-vidék visszatérését a Német Birodalomba, — utóbbit pedig a müncheni egyezményben Anglia is aláírta! — még kevésbbé ismerik el Danzig visszakapcsolását, bizonyára legkevésbé a lengyel területi változást, — s mindazt, ami azóta még bekövetkezett. Megint csak a kettősség és az áthidalhatatlan ellentét az angolszász és a Szovjet álláspontok között, ha az angolszászok az 1938 óta bekövetkezett európai határváltozásralból semmit el nem ismernek, hogy ezt logikusan nemcsak a Német Birodalommal és szövetségeseivel szemben kellene érvényesíteniük, hanem ez időszerinti szövetséges társukkal, — a Szovjetunióval szemben is! Ki fogja ezt a gordiusi csomót kettévágni? Olyan kérdés ez, amelyre e pillanatban se London, se Washington, se Moszkva nem tud válaszolni, — bizonyára nem is akarna válaszolni. Egyelőre spekulálnak, egymás hátrányára! CHURCHILL KORÁBBAN ÉS CHURCHILL MOST... • Mindig derül a lelkünk, ha az angol miniszterelnök egynémely súlyos történelmi ellentmondására rámutathatunk. Hadd lássem’a'Wnág,hogy mennyi az őszinteség'"« politikai demokráciák nagyságaiban, és mennyi bennük a következetlenség? Az igazság tudniillik csak egyféle lehet mindenkoron és a következetlen ember politikájában emiatt éppen az igazság sikkad el. Kétórás parlamenti beszámolójában Churchill ismét hitet tett az angolszászok végső háborús célkitűzése mellett, — ebben a formában. Ki kell irtani a fasizmust és a „porosz militarizmust“, mint olyanokat, amelyek egyrészt a zsarnokságot testesítik meg, másrészt a béke állandó veszélyeztetői. Már most, ami Churchill kirohanását a fasizmus ellen, mint új társadalmi rend ellen illeti, — szerényen visszalapozzuk a történelmet és megállapodunk 1927 január 20- ánál. Ezekben a napokban ugyanis Churchill látogatóban volt a „fasiszta zsarnokság tálcájában: mindent megtekintett, szívélyes megbeszéléseket folytatott Mussolinivel, a fasizmus megteremtőjével. Az idézett napon hosszú interjút adott a vezető fasiszta lapnak, a Giornale 4‘Italia-nak. Nos, most ebből az interjúból idézzük az alábbi sorokat: •Ha az Isten engem is olasznak teremtett volna, bizonyos vagyok abban, hogy a fasizmus megszületésétől kezdve a mai napig teljes szívemmel és lelkemmel a Duce oldalán harcoltam volna a leninzmus bestiális célkitűzései ellen! ... Külpolitikai tekintetben a Duce mozgalma szolgálatot végzett az egész világnak. Itália megmutatta, hogy valóban létezik egy út, amelyen járva a rombolás erőit leküzdhetjük. A fasizmus termelte ki a Szovjet méreg ellenmérgét!“ Várjon 1927 óta életelveiben és alapjaiban a fasizmus változott meg, avagy Churchil változtatta meg nézőpontját és ítéletét ? . .. Roosevelt a minap rádióbeszédében. — Churchill pedig alsóházi beszámolójában bélyegezte meg a nagy mumust, a„porosz rmlitariznust,”, mint az európai megbékélés századok óta legfőbb akadályát. Hogy Nagy Frigyes „porosz militarizmusa“ a maga idején az európai rend és egyensúly megteremtéséhez mennyivel járult hozzá, — erről vitatkozzanak a történészek. A magunk részéről azonban megint csak visszanyúlunk a történelembe és megállapítjuk, hogy volt olyan időszak Anglia életében, amikor ezt a most kiírtandónak bélyegzett „porosz militarizmust“ pompásan a saját céljai n , / • • Véres incidensek a török-szovjet határon Ankara és Moszkva között fokozódott a bizalmatlanság Tosso japán miniszterelnök: Gyors és cselekvő diplomác intézkedéseket tesz a japán kormány Eden: Még ma is vannak ellentétek London és Moszkva között A New York Times is Washington és Moszkva viszonyának rosszabbodásáról ír . Az angol külügyminiszter szerint a szövetségesek olyan súlyos időszak előtt állanak, amilyent még nem éltek át Ara 20 fillér