Magyarság, 1943. október (24. évfolyam, 222-246. szám)
1943-10-01 / 222. szám
Misaioni tölti be ideiglenesen az olasz köztársaság államfői tisztét Ára 20 fillér A maagyarság berlini szerkesztősége Jelent! A nemzetközi politikát szerdán a részben Londonban, részben pedig már Kairóban székelő emigráns kormányok tevékenykedése jellemzi. Tegnap érkezett a híre annak, hogy Péter emigráns szerb király vezérkarával együtt elhagyta Londont. Ma egy svéd lap jelenti Londonból, hogy az emigráns kormányok hivatalos angol körökhöz fordultak és az irányban érdeklődtek, hogy tekintettel a szovjetnek a keleti harctéren történt előnyomulására, nem volna-e lehetséges, hogy a délkeleteurópai teret angol-amerikai csapatok szállnak meg? Hivatalos és mértékadó német külpolitikai körökben a kérdést úgy tekintik, mint az emigráns kormányok rettegését a szovjet közeledésétől. Az a tény, hogy szinte könyörögnek egy angol-amerikai megszállásért, azt mutatja, hogy egy esetleges szovjet előnyomulás Délkelet-Európába korántsem nyugtatná meg őket! További értesüléseink szerint angol politikai körök az emigráns kormányok puhatozására kijelentették, hogy egyetlen lépést sem hajlandók tenni Moszkvával történt megállapodásaik ellen, ami a Wilhelmstrasse magyarázata szerint ismét azt jelenti, hogy az angolszászok semmiképp sem szabnák útját a szovjet esetleges délkelet európai terjeszkedésének. Érdekes tényként szögezik le a Wilhelmstrassén, hogy a moszkvai politikát elismerő angolszász körök az emigráns kormányoknak, — különöen pedig a jugoszláv emigráns kormányaiak — azt a tanácsot adták, hogy lépjen érintkezésbe Tito „tábornokkal", — a partizán vezérrel, hátha ő a szovjettel való szoros kapcsolatai révén a jövőben a Balkán részére feltételeket tudna elérni? Egyébként érdekes jelentés érkezett a semleges államokból, amely szerint a kommunista londoni újság, a Daily Worker, cikket közölt szeptember 27-én, amelyben egy newyorki lapnak a Saturday Evening Postának arra a cikkére hivatkozik, amely napokban a québeci konferenciával foglalkozott. A Daily Worker szerint az amerikai újságcikk alkalmas arra, hogy éket verjen a Szovjetunió és a két nyugati demokrácia közzé. Az amerikai újság ugyanis azt írta, hogy a québeci konferencia végén Churchill határozott aggályoskodásának adott kifejezést a Szovjet terjeszkedésével szemben és ugyanezen a konferencián több washingtoni és londoni politikus azt a kérdést vetette fel, hogy váljon Európában a „náciuralom” megszűnése nem vezetne-e általános polgárháborúra és „terroruralomra’? A továbbiakban azt írja szemrehányólag az angol lap, hogy a „jövőben az angolszász politika nem óhajt a szovjethez alkalmazkodni és Anglia nem fogja megkísérelni hogy a Kremlt „fülönfogja". A Daily Worker azzal fejezi be támadását az angol kormány ellen, hogy Churchill veszedelmesen közeledik Chamberlain müncheni politikájához és úgy látszik, titokban az angolszász államoknál a Szovjettel szemben az elkülönítési politikának is vannak h évei* Hunt Béla. • P_.o. ■ «pf*. KjV. ÉVFOLYAM 222. (6540.) SZÁM BUDAPEST, 1943. OKTÓBER 1. PÉKTF’t KIADÓTULAJDONOS MAGYARSÁG LAPKIADÓ RL jtj M , , jafk | t FELELŐS SZERKESZT# ELNÖK-VEZÉRIGAZGATÓ . hpSM iPk /fH F5 53 t T ru » vnui , „ FŐSZERKESZTŐ ÉS FELELŐS KIADÓ, ljy jv\ JATTKAY R. KALMAN DR. VIRTSOLOGI RUPPRECHT OLIVÉR DR. ' ^ A MAGYAR NÉPPEL A MAGYAR NÉPÉRT: AZ UJ EURÓPA ÚTJÁN ÉLŐ A MAGYAR NEMZETISZOCIALISTA MOZGALOM NAPILAPJA tt keleti front legnagyobb részén aegállt a német lisszavamiai Gomestől délkeletre a Tigrisek heves ellentámadásba mentek át — Londonban Badogliot nem tekintik szövetségesnek, hanem legyőzött ellenségnek ! KENYÉR HELYETT KÖVET DOBNAK Józan ember ma már nem vitatja azt, hogy a Badoglio-féle puccs tragikus helyzetbe sodorta az olasz nemzetet. Ha az volt Badoglióék célja, hogy kimentsék a háborúból az olasz népet és annak pusztításaitól megkíméljék az évezredes műkincsekben gazdag félszigetet, minden számításukat halomra döntötte az a tény, hogy a dolgok kérlelhetetlensége folytán továbbra is hadszíntér maradt Olaszország területe, maga a nemzet pedig két fronton csoportosul és szabályos polgárháború dúl a félszigeten. A történelemben példanélkül álló árulás hiábavaló volt: hiába vállalta a kulisszák mögötti tárgyalások során Badoglio azt, hogy az olasz fegyvereket az eddigi német szövetségestárs ellen fordítja és segédkezet nyújt a Dél-Itáliában harcban álló német alakulatok bekerítéséhez, — hiába vállalta a Duce szégyenteljes kiszolgáltatását, a flotta átjátszását angolszász kézre; — minderre megszégyenítő fegyverszünet feltételre is csak egy választ kapott az ellenfél részéről: ,,feltétel nélküli megadást követelünk!’ És amikor megtörtént ez a valóban feltétel nélküli kapituláció és utána azt várták Badoglio környezetében, hogy ellenértékűi méltányosságot kapnak, — akkor kellett értesülnie azangolszász védelem alá menekült Badoglio-kormánynak arról, hogy belátásról, méltányosságról szó sem lehet, — kenyér helyett követ dobnák vissza. Akadt olyan angol és amerikai lap, amely már az első napokon tiltakozott Viktor Emánuel király elismerése ellen, az angolszász felháborodás abban pedig teljes volt, hogy „fegyvertársnak” nem ismerhetik el Badoglio kormányát, de ezen túlmenőleg nyílt vagy burkolt formában arról beszélnek ma Londonban és Washingtonban, hogy fel kell osztani az olasz gyarmatbirodalmat. — Hailé Szelassziét máris trónjára ültették az angolok Abesszíniában, s az amerikai helyettes hadügyminiszter pedig éppen a minap jelentete ki, hogy a jövőben Szicília lesz az LSA földközitengeri támaszpontja, — pontosan úgy, amint Málta angol támaszpont. Ezek az árulás politikai következményei. És mik a következmények, amelyeket az angolszászok által megszállt olasz felületek lakosságának viselnie kell — tehát Szicília és Dél-Olaszország háborúsújtotta népének? Nos, egyre szaporodnak a jelentések arról, hogy ez a népesség máris a legsúlyosabb helyzetbe került: a megszálló angolszász haderő elrekvirálja az élelmiszereket, — a vízszegény Szicíliában pedig már a vízhiány is mutatkozik! A kiábrándulás itt is teljes! — hiszen azt hirdették az angolszászok, hogy már fel is állították azokat a szervezeteket, amelyeknek feladata lesz az általuk megszállandó területek élelmezési válságának levezetése. Sőt Roosevelt éppen a minap hozta a világ tudomására azt, hogy egy óriási szövetségközi szervezetet állítanak fel azzal a megbízatással, hogy győzelmük után az összes megszállandó európai országok közellátását biztosítsák! Most meg kellett volnamutatni Szicíliában és Dél-Olaszországban, hogy mire képesek ezek a ,,jótékony’’ angolszász szervezetek! Az angolszász sajtóban jelentkeznek hangok, amelyek élesen bírálják a megszálló katonai hatóságok ténykedését, — a rekvirálásokat —, és követelik a korábban tett ígéretek betartását, erre az egyik legnagyobb példányszámú angol lap, a Daily Express, s mindjárt el is árulja az angol kíméletlenséget, a kalács helyett az öklöt, és a humánum helyett a győző erőszakot. Az angol lap szó szerint ezeket írja: „Szó sem lehet arra, hogy az olaszokat élelmezzük, azokat az olaszokat, akik a legutóbbi időkig ellenségeink voltak! Semmi esetre sem volt az a célja a szövetségesek közelmúlti kanadai élelmezési értekezletének, hogy megtalálja azokat az utakat és módokat, amelyekkel ellenségeinket élelmezhetnénk és felmentést adjon nekik a büntetés alól bűneikért, amikor azokat kapitulációra kényszerítjük!E, így az angol bulvárlap. Nem túlzás tehát, ha azt mondjuk, hogy amit ma Szicíliában és Dél-Olaszországban az angolszászok által megszállott területeken látunk — egy kis kiábrándító és figyelmeztető jel lehet egész Európában mindenki számára, aki buta hiszékenységében még hitelt ad politikai reklámfogásoknak. VALAMI, AMI LEHETETLEN! Utaltunk fentebb Roosevelt elnök egy minapi bejelentésére, mely szólt akként, hogy az angolszász szövetségesek egy közös nagy szervezetet létesítenek, — koordinálva a már eddig létezett összes hasoncélú gazdasági intézményeket és szervezeteket, — azon célból, hogy az angolszászblokk győzelme után ez a hatalmas szerv gondoskodjon arról, hogy a megszállandó európai és nem európai területeknek élelmiszerrel, s a legszükségesebb közszükségleti cikkekkel való ellátása eleve és azonnal biztosíttassék. Roosevelt elhatározását azzal, hogy ha nem létesítenének a szövetségesek egy ilyen óriási szervezetet és a háború végéig nem halmoznának fel óriási mennyiségű élelmiszert és iparcikkeket, — amelyeket majd csak útnak kell indítani a fegyverszünet diktálása után, — akkor kétségkívül az anarchia hulláma árasztaná el Európát és távolkeletet. Márpedig ők nem anarchiát akarnak, de be akarják bizonyítani a világnak azt, hogy nem kell félni az angolszász szövetségesek győzelmétől! Mert azok a „náci éhezés” és „zsarnokság” letiprása után hozzák ezer tonnákban és óriási hajószállítmányokban a népek szabadságán túl a gyapjút, a posztót, a gyógyszereket, a csizmák és bakancsok millióit, és mindenekelőtt hegyeit az amerikai konzervnek, az argentin fagyasztott húsnak és hasonló jóknak. Érdemes ezzel a humanista elhatározással, egy kissé komolyabban foglalkozni! Először is ezt a kérdést kell felvetni: lesz-e a háború után egyáltalában abban a helyzetben akár Amerika, akár Anglia, hogy akár az élelmiszert, akár pedig iparcikket „ajándékozzon” a legyőzöttek százmillióinak? Hiszen tudjuk például azt, hogy az USA földművelésügyi minisztere a tavaszszal az ellen tiltakozott, hogy mezőgazdasági munkásokat bevonultassanak, •— sőt követelte legalább félmillió már besorozott amerikai mezőgazdasági munkás elbocsájtását a katonaságtól, — mert olyan katasztrofális munkáskéz hiány jelentkezik máris a mezőgazdaságban, — hogy már a termelés mai nívójának fenntartása is veszélyben van. Az angol szénellátási miniszter pedig pár hét előtt jelentette ki, hogy a meglévő bányászmunkás létszámmal Anglia szénszükségletét is alig bírja biztosítani, — még kevésbbé a fölösleges kitermelést. Azt is tudjuk, hogy a délamerikai államok egyik memorandumot a másik után intézik az USA-hoz, s amiatt panaszkodtak,, hogy ők rendületlenül szállítanak az USA-nak mezőgazdasági termékeket, — százmilliós értékben, — de képtelenek onnan cserébe amerikai iparcikket kapni. Ez természetes is! Hiszen az USA egész ipara átállt a haditermelésre. Jobb hijján az amerikai pénzügyminiszter is azt a tanácsot adta a panaszkodó délamerikaiaknak, hogy legjobb lesz, ha többszázmilliós követelésüket az USA-val szemben a háború végéig kamatoztatni hagyják az amerikai pénzintézeteknél, mert be kell látniuk, hogy a csak háborús termelő amerikai ipar az ő igényeiket majd csak a háború után fogja tudni kielégíteni. . .! Mármost, honnan és miből tudnák öszszegyűjteni az angolszászok a béke időpontjáig hegyeit és halmazait az élelmiszereknek és iparcikkeknek? Abból, ami nincs meg ma, — abból nem lesz órriási tartalék holnapra sem! Hogy monda a bölcs Szekeres?: — ahol nincs, ott ne keress! Ruttkay R. Kálmán. Hirch a Képviselőhöz összehívásáról BÉCSI LAP A MAGYAR TEXTILIPAR FEJLŐDÉSÉRŐL Érdekes részletek Szeged történetéből