Magyarság, 1943. október (24. évfolyam, 222-246. szám)

1943-10-01 / 222. szám

Misaioni tölti be ideiglenesen az olasz köztársaság államfői tisztét Ára 20 fillér A maagyarság berlini szerkesztősége Jelent! A nemzetközi politikát szerdán a részben Londonban, részben pedig már Kairóban szé­kelő emigráns kormányok tevékenykedése jel­lemzi. Tegnap érkezett a híre annak, hogy Péter emigráns szerb király vezérkarával együtt elhagyta Londont. Ma egy svéd lap jelenti Londonból, hogy az emigráns­­ kormányok hivatalos angol kö­rökhöz fordultak és az irányban érdeklődtek, hogy tekintettel a szovjetnek a keleti harc­téren történt előnyomulására, nem volna-e lehetséges, hogy a délkeleteurópai teret an­gol-amerikai csapatok szállnak meg? Hivatalos és mértékadó német külpolitikai körökben a kérdést úgy tekintik, mint az emigráns kormányok rettegését a szovjet kö­zeledésétől. Az a tény, hogy szinte könyörög­nek egy angol-amerikai megszállásért,­­ azt mutatja, hogy egy esetleges szovjet elő­nyomulás Délkelet-Európába korántsem nyugtatná meg őket! További értesüléseink szerint angol poli­tikai körök az emigráns kormányok puhato­­zására kijelentették, hogy egyetlen lépést sem hajlandók tenni Moszkvával történt meg­állapodásaik ellen,­­ ami a Wilhelmstrasse magyarázata szerint ismét azt jelenti, hogy az angolszászok semmiképp sem szabnák útját a szovjet esetleges délkelet európai ter­jeszkedésének. Érdekes tényként szögezik le a Wilh­elm­­strassén, hogy a moszkvai politikát elismerő angolszász körök az emigráns kormányok­nak, — kü­lönöe­n pedig a jugoszláv emi­gráns kormányaiak — azt a tanácsot adták, hogy lépjen érintkezésbe Tito „tábornokkal", — a partizán vezérrel, hátha ő a szovjettel való szoros kapcsolatai révén a jövőben a Balkán részére feltételeket tudna elérni? Egyébként érdekes jelentés érkezett a sem­leges államokból, amely szerint a kommu­nista londoni újság, a Daily Worker,­­ cik­ket közölt szeptember 27-én, amelyben egy newyorki lapnak a Saturday Evening Postá­nak arra a cikkére hivatkozik, amely na­pokban a québeci konferenciával foglalkozott. A Daily Worker szerint az amerikai újság­cikk alkalmas arra, hogy éket verjen a Szov­jetunió és a két nyugati demokrácia közzé. Az amerikai újság ugyanis azt írta, hogy a québeci konferencia végén Churchill hatá­rozott aggályoskodásának adott kifejezést a Szovjet terjeszkedésével szemben és ugyan­ezen a konferencián több washingtoni és londoni politikus azt a kérdést vetette fel, hogy váljon Európában a „náciuralom” meg­szűnése nem vezetne-e általános polgárhá­borúra és „terroruralomra­’? A továbbiakban azt írja szemrehányólag az angol lap, hogy a „jövőben az angolszász politika nem óhajt a szovjethez alkalmazkodni és Anglia nem fogja meg­kísérelni hogy a Kremlt „fülön­­fogja". A Daily Worker azzal fejezi be támadását az angol kormány ellen, hogy Churchill ve­szedelmesen közeledik Chamberlain mün­cheni politikájához és úgy látszik, titokban az angolszász államoknál a Szovjettel szem­ben az elkülönítési politikának is vannak h évei* Hunt Béla. • P_.o. ■ «pf*. KjV. ÉVFOLYAM 222. (6­5­4­0.) SZÁM BUDAPEST, 1943. OKTÓBER 1. PÉK­TF’t KIADÓTULAJDONOS MAGYARSÁG LAPKIADÓ RL jtj M , , jafk | t FELELŐS SZERKESZT# ELNÖK-VEZÉRIGAZGATÓ . hpSM iPk /fH F5 53 t T r­u » v­n­u­i , „ FŐSZERKESZTŐ ÉS FELELŐS KIADÓ, ljy jv\ J­ATTKAY R. KALMAN DR. VIRTSOLOGI RUPPRECHT OLIVÉR DR. ' ^ A MAGYAR NÉPPEL A MAGYAR NÉPÉRT: AZ UJ EURÓPA ÚTJÁN ÉLŐ A MAGYAR NEMZETISZOCIALISTA MOZGALOM NAPILAPJA tt keleti front legnagyobb részén aegállt a német lisszavam­iai Gomestől délkeletre a Tigrisek heves ellentámadásba mentek át — Londonban Badogliot nem tekintik szövetségesnek, hanem legyőzött ellenségnek ! KENYÉR HELYETT KÖVET DOBNAK Józan ember ma már nem vitatja azt, hogy a Badoglio-féle puccs tragikus hely­zetbe sodorta az olasz nemzetet. Ha az volt Badoglióék célja, hogy kimentsék a hábo­rúból az olasz népet és annak pusztításai­tól megkíméljék az évezredes műkincsek­ben gazdag félszigetet,­­ minden számí­tásukat halomra döntötte az a tény, hogy a dolgok kérlelhetetlensége folytán to­vábbra is hadszíntér maradt Olaszország területe, maga a nemzet pedig két fron­ton csoportosul és szabályos polgárháború dúl a félszigeten. A történelemben­ példa­­nélkül álló árulás hiábavaló volt: hiába vállalta a kulisszák mögötti tárgyalások során Badoglio azt, hogy az olasz fegyve­reket az eddigi német szövetségestárs ellen fordítja és segédkezet nyújt a Dél-Itáliá­­ban harcban álló német alakulatok beke­rítéséhez, — hiába vállalta a Duce szé­gyenteljes kiszolgáltatását, a flotta átját­szását angolszász kézre; — minderre­­ megszégyenítő fegyverszünet feltételre is csak egy választ kapott az ellenfél részé­ről: ,,feltétel nélküli megadást követe­lünk!­’ És amikor megtörtént ez a valóban feltétel nélküli kapituláció és utána azt várták Badoglio­ környezetében, hogy el­lenértékűi méltányosságot kapnak, — ak­kor kellett értesülnie az­­angolszász véde­lem alá menekült Badoglio-kormánynak arról, hogy belátásról, méltányosságról szó sem lehet, — kenyér helyett követ dobnák vissza. Akadt olyan angol és ame­rikai lap, amely már az első napokon til­takozott Viktor Emánuel király elismerése ellen, az angolszász felháborodás abban pedig teljes volt, hogy „fegyvertársnak” nem ismerhetik el Badoglio kormányát, de ezen túlmenőleg nyílt vagy burkolt for­mában arról beszélnek ma Londonban és Washing­ton­ban, hogy fel kell osztani az olasz gyarmatbirodalmat. — Hailé Sze­­lassziét máris trónjára ültették az angolok Abesszíniában, s az amerikai helyettes hadügyminiszter pedig éppen a minap je­lente­te ki, hogy a jövőben Szicília lesz az LSA földközitengeri támaszpontja, — pon­tosan úgy, amint Málta angol támaszpont. Ezek az árulás politikai következmé­nyei. És mik a következmények, amelye­ket az angolszászok által megszállt olasz felületek lakosságának viselnie kell — tehát Szicília és Dél-Olaszország háború­­sújtotta népének? Nos, egyre szaporodnak a jelentések arról, hogy ez a népesség máris a legsú­lyosabb helyzetbe került: a megszálló an­golszász haderő elrekvirálja az élelmisze­reket, — a vízszegény Szicíliában pedig már a vízhiány is mutatkozik! A kiábrán­dulás itt is teljes! — hiszen azt hirdették az angolszászok, hogy már fel is állítot­ták azokat a szervezeteket, amelyeknek feladata lesz az általuk megszállandó te­rületek élelmezési válságának levezetése. Sőt Roosevelt éppen a minap hozta a vi­lág tudomására azt, hogy egy óriási szö­vetségközi szervezetet állítanak fel azzal a megbízatással, hogy győzelmük után az összes megszállandó európai országok köz­­ellátását biztosítsák! Most meg kellett volna­­mutatni Szicí­liában és Dél-Olaszországban, hogy mire képesek ezek a ,,jótékony’’ angolszász szervezetek! Az angolszász sajtóban je­lentkeznek hangok, amelyek élesen bírál­ják a megszálló katonai hatóságok tény­kedését, — a rekvirálásokat —, és követe­lik a korábban tett ígéretek betartását, erre az egyik legnagyobb példányszámú angol lap, a Daily Express, s mindjárt el is árulja az angol kíméletlenséget, a kalács helyett az öklöt, és a humánum helyett a győző erőszakot. Az angol lap szó szerint ezeket írja: „Szó sem lehet arra, hogy az olaszokat élelmezzük, azokat az olaszo­kat, akik a legutóbbi időkig ellenségeink voltak! Semmi esetre sem volt az a célja a szövetségesek közelmúlti kanadai élel­mezési értekezletének, hogy megtalálja azokat az utakat és módokat, amelyekkel ellenségeinket élelmezhetnénk és felmen­tést adjon nekik a büntetés alól bűneikért, amikor azokat kapitulációra kényszerít­­jük!E, így az angol bulvárlap. Nem túlzás tehát, ha azt mondjuk, hogy amit ma Szicíliában és Dél-Olaszországban az an­golszászok által megszállott területeken látunk — egy kis kiábrándító és figyel­meztető jel lehet egész Európában min­denki szá­mára, aki buta hiszékenységé­ben még hitelt ad politikai reklámfogá­soknak. VALAMI, AMI LEHETETLEN! Utaltunk fentebb Roosevelt elnök egy minapi bejelentésére, mely szólt akként, hogy az angolszász szövetségesek egy kö­zös nagy szervezetet létesítenek, — koor­dinálva a már eddig létezett összes hason­­célú gazdasági intézményeket és szerveze­teket, — azon célból, hogy az angolszász­­­blokk győzelme után ez a hatalmas szerv gondoskodjon arról, hogy a megszállandó európai és nem európai területeknek élel­­miszerrel, s a legszükségesebb közszük­ségleti cikkekkel való ellátása eleve és azonnal biztosíttassék. Roosevelt elhatározását azzal, hogy ha nem létesítenének a szövetségesek egy ilyen óriási szervezetet és a háború vé­géig nem halmoznának fel óriási mennyi­ségű élelmiszert és iparcikkeket, — ame­lyeket majd csak útnak kell indítani a fegyverszünet diktálása után, — akkor kétségkívül az anarchia hulláma árasztaná el Európát és távolkeletet. Már­pedig ők nem anarchiát akarnak, de be akarják bizonyítani a világnak azt, hogy nem kell félni az angolszász szövetségesek győzel­métől! Mert azok a „náci éhezés” és „zsarnokság” letiprása után hozzák ezer tonnákban és óriási hajószállítmányokban a népek szabadságán túl a gyapjút, a posztót, a gyógyszereket, a csizmák és bakancsok millióit, és mindenekelőtt he­gyeit az amerikai konzervnek, az argen­tin fagyasztott húsnak és hasonló jóknak. Érdemes ezzel a humanista elhatározás­sal, egy kissé komolyabban foglalkozni! Először is ezt a kérdést kell felvetni: lesz-e a háború után egyáltalában abban a hely­zetben akár Amerika, akár Anglia,­ hogy akár az élelmiszert, akár pedig iparcikket „ajándékozzon” a legyőzöttek százmilliói­nak? Hiszen tudjuk például azt, hogy az USA földművelésügyi minisztere a tavasz­­szal az ellen tiltakozott, hogy mezőgazda­sági munkásokat bevonultassanak, •— sőt követelte legalább félmillió már besoro­zott amerikai mezőgazdasági munkás el­­bocsájtását a katonaságtól, — mert olyan katasztrofális munkáskéz hiány jelentke­zik máris a mezőgazdaságban, — hogy már a termelés mai nívójának fenntartása is veszélyben van. Az angol szénellátási mi­niszter pedig pár hét előtt jelentette ki, hogy a meglévő bányászmunkás létszám­mal Anglia szénszükségletét is alig bírja biztosítani, — még kevésbbé a fölösleges kitermelést. Azt is tudjuk, hogy a déla­merikai államok egyik memorandumot a másik után intézik az USA-hoz, s amiatt panaszkodtak,, hogy ők rendületlenül szál­lítanak az USA-nak mezőgazdasági termé­keket, — százmilliós értékben, — de kép­telenek onnan cserébe amerikai iparcikket kapni. Ez természetes is! Hiszen az USA egész ipara átállt a haditermelésre. Jobb hijján az amerikai pénzügyminiszter is azt a tanácsot adta a panaszkodó délame­rikaiaknak, hogy legjobb lesz, ha többszáz­milliós követelésüket az USA-val szemben a háború végéig kamatoztatni hagyják az amerikai pénzintézeteknél,­­ mert be kell látniuk, hogy a csak háborús termelő ame­rikai ipar az ő igényeiket majd csak a há­ború után fogja tudni kielégíteni. . .! Mármost, honnan és miből tudnák ösz­­szegyűjteni az angolszászok a béke időpont­jáig hegyeit és halmazait az élelmiszerek­nek és iparcikkeknek? Abból, ami nincs meg ma, — abból nem lesz órriási tarta­lék holnapra sem! Hogy monda a bölcs Szekeres?: — ahol nincs, ott ne keress! Ruttkay R. Kálmán. ­­Hirch a Képviselőhöz összehívásáról BÉCSI LAP A MAGYAR TEXTIL­IPAR FEJLŐDÉSÉRŐL Érdekes részletek Szeged történetéből

Next