Magyarság, 1943. november (24. évfolyam, 247-270. szám)

1943-11-23 / 264. szám

ReM, IMS. no TBRiW . „A IW diglMi aligha halnak szerzidfiseket” Neville Chamberlain szerint a politikai szerződéseknek sohasincs komoly alapjuk — Amerikai vélemény — A Szovjet előszedte legügyesebb diplomatáit s ezeket küldi szerte a világba­ ­ Dr. H. W­. Thost, aki 1930—35 közti idő­ben a Völkischer Beobachter londoni szer­kesztője volt, most szólalt meg először 1938 óta, hogy közölje azokat a diplomáciai ese­ményeket ,amelyek a háborút közvetlenül megelőzték s azt bizonyítják, hogy a poli­tikai szerződések nem mindig szerencsés alkotások, de nem is lehetnek a jövő biz­tosítékai sem. Thost mindjárt meg is ma­gyarázza, mennyire értelmetlen volt 1937- ben sir Neville Henderson, az új berlini angol nagykövet beszéde, amit a Führer előtt mondott , ebben az alábbiak foglal­tattak: „Nemcsak formalitás, ha kijelen­tem, hogy abban a biztos tudatban kezdem meg e vagy és barátságos német nép kö­rébem, hogy minden tőlem telhetőt meg­teszek, hogy a német-angol barátság érde­kében dolgozhassak..” Hangsúlyozta a követ a fajazonossságot is, az az ember, aki két évvel utóbb ulti­mátumot nyújtott át Berlinben a danzigi ügy miatt, viszont a fajazonosságról való véleményét akkor­­ hangsúlyozta, mikor a londoni kormány hadügyminisztere a faj­zsidó Here Belisha volt. Ma ez a Belisha már nincs sehol s általában a brit kor­mányból a zsidókat ki­tessékelték. Sir Ne­ville Henderson is halott, akárcsak akkori miniszterelnöke, Neville Chamberlain. Pe­dig ez az úr la igazolhatná, mennyire ha­szontalan művelet volt a béke brit bizto­sításáról szóló sokszoros megnyilatkozás. Hiszen a „nagy” Nevűle írta alá a maga részéről 1938 szeptember 30-án München­ben azt a jegyzéket, amelynek első szaka­sza így hangzik­ — „Mi, Hitler Adolf és Nevills Chamberlain az aláírt szerződés­ben népeink ama vágyát szimbolizáljuk, hogy soha többé egymással háborút nem viselnek...” Mikor Chamberlain Mün­chenből jövet Londonba érkezett, béketün­tetést rendeztek a britek, de ugyanekkor a Carlton Club előkelői, jobbára zsidó po­litikusai már a háború mellett foglaltak állást. „Munich appeaser”-nek csúfolták Chamberlaint. Mialatt ez a politikus Ber­lint Anglia határozott békevágyáról bizto­sította, magánjegyzeteiben így írt: — „A politikai szerződéseknek rendszerint sem­mi komoly alapjuk nincs és úgy hiszem, a jövő diplomatái tartózkodnak majd ilyen szerződések megkötésétől.” Ezzel elismer­te, hogy a fennálló szerződések ellenére igenis háborús politikába bocsájtkozott. Ma már az angoloknál is világos, hogy amikor Berlin az Európában szétszórt bir­tokait és erőit igyekezett összeszedni, ezzel Angliát semmiképpen nem veszélyeztette és a lengyel kérdés egyáltalán nem Lon­don ügye volt. . . H­e­r­rika veszedelmes ellenfele, hanem Japán az, amellyel rendet kell teremteni a világ­piaci helyzetben”, Sztálin kénytelen előráncigálni a­ ­nagyokat. A­­Washington Post, amely lap komoly politikai véleményéről közismert, ezeket írja egyik legutóbbi számában a szovjet diplomáciáról: „Számos északafrikai vezető kommun­istát Moszkvába hívtak, hogy gyorskur­zusokon diplomatáknak képezzék ki őket. Viszont előráncigálták Bogomolov­­ot,­­aki a szovjet földközitengeri aspirá­ciós terveinek legnagyobb ismerője és propagálója. Wysinszky, ez a hatvan esz­tendős, lengyel származású jogász szin­tén a „nagyok” közül való. 1928-ban még a moszkvai egyetem rektora volt, később pedig a Népbiztosok Iskolájának igazgatója lett. Később a szovjet első államügyészeként mint a kegyetlenség és terror apostola szerzett hírnevet. Ez a két férfi, akiről nem lehet letagadni, hogy jó diplomata, most már az ameri­kai érdekekre is veszélyessé kezd lenni." Így ír ama lap, amelyet a minap súlyo­san megtámadtak mert „annyira a szívén viseli az amerikai érdekeket”, hogy meg­cáfolta, mintha az USA-nak a vezérkar számítása szerint a háború eddig 112 mil­­liárdjába, a szövetségesek támogatása cí­mén további 11 milliárdjába került volna. Visszatérve a szovjetügyekre, megjegy­zi végül a lap, hogy előbb-utóbb érdekösz­­szeütközésnek kell bekövetkezni Amerika és Moszkva között, hiszen evidens, hogy a Földközi-tengeri térségben ma már az Egyesült Államoknak is keresnivalója van és ezt a Szovjet lehetetlenné akarja ten­ni Az üggyel foglalkozva megjegyzi Thost, hogy szinte lehetetlen összeszámolni, mennyi szerződés, megegyezés, megbeszé­lés, konferencia, diplomáciai találkozás egyengette az utat a szövetséges államok összedolgozása érdekében. Megállapítja, hogy ezek az iratok és szócsaták annyit sem érnek, mint két férfi egymásnak adott egyszerű szava és a jövőben minden ál­lam kormánya le fog szokni arról, hogy másoknak „kötelező”, de minél előbb meg­szegett ígéreteket tegyen. Amerikában is javul a helyzet? „Ha két férfi megverekszik, s a vereke­dés túl sokéig tart, rendszerint rájönnek, hogy a verekedés oka nem is annyira sú­lyos volt, hogy ne lehetett volna békessé­­ges tárgyalásokkal elintézni” — írja a Washington Post 1943 október 23-i számá­ban. Minél tovább tart a háború, annál erőteljesebben kristályosodik ki a háború felelősségének kérdése — teszi hozzá a ve­zércikkíró — és felmerül a kérdés, mi történt a háborút megelőző időben, s ki az oka annak, hogy az egész világ fegyverhez nyúlt. Az Egyesült Államok szenátusa mindig élesen kikelt minden háborús ötlet ellen. Mégis, az USA belekeveredett a há­borúba és ezért valakit, vagy valakiket máris felelőssé kell tenni Thost elolvasásra ajánlja ezzel kapcso­latban az utolsó washingtoni német, nagy­követnek, dr. Hans Dieckhiff-nak a köny­vét, amelynek címe: „Zur Vorgeschichte des Roosevelt-Krieges” és amely tavaly jelent meg a Junker és Dünnhaupt­ kiadó­­vállalatnál; ebben a könyvben, párhuza­mosan André de Laboulaye washingtoni francia nagykövet véleményével világosan bennefoglaltatik, hogy Amerikában is csak néhány személy vitte keresztül a­ beavat­kozást s ezeket az amerikai nép személy­­szerint nagyon is nyilvántartja. Ma már ezekkel szemben nem egyszer nyilvánosan is fellépnek s ez az oka annak, hogy a megnevezett személyek most már kényte­lenek „végigugrálni” a háborút, mert ha visszavonulnának, a nép dühe elérné sze­mélyeiket. De a tengerentúl oly értelem­ben is világosodik az éjszaka, hogy kez­dik már belátni, nem Németország Ame­ Mill okos válasz! Azt kérdeztem a Magyarság múlt va­sárnapi számában Millók Sándortól, a „Népszava” felelős szerkesztőjétől: mondja meg, vörösök-e­­ és elvbarátai vagy nem vörösök? A kérdés, ugy-e bár elég világos arra, hogy egyenes és világos választ le­hessen­ rá várni és adni: igenis vörösök vagyunk, vagy nem vagyunk vörösök. Mil­ók Sándorban azonban nincs meg a bátorság ahhoz, hogy akár igent, akár ne­met mondjon, tehát a kertel. A „Népszava” csütörtöki számában más­félhasábos mérges nyilatkozatot tett köz­zé, amelyben négy napi töprengés után Válasz egy ,vigh” kérdésre cím alatt azt válaszolja, hogy csodálkozik. „Rettene­tesen csodálkozik hogy valaki ép elmével föltételezi róla, hogy ő a szocializmus meg­tagadására gondolna. „És még azon is­ csodálkozik, hogy ezt a „vigh“ urat, mármint engem — feleletre méltatta”. Csodálkozását azzal indokolja meg, hogy ő a fővárosi közgyűlésen tájékoztatni akarta csupán a tájékozatlan bizottsági ta­gokat a félreértett alapfogalmak felől és evégből azt igyekezett kimutatni, hogy 1. nem önálló egzisztenciák vannak többség­ben,­­ 2. az önálló egzisztenciák társa­dalmi rendje tehát nálunk sem létezik, 1 3. a mai termelési rendszer magántulaj­don elvén felépülő tőkés, azaz kapitalista társadalmi rendszer. (Vagyis Miliók sze­rint termelés és társadalom egy­ ezen nem csodálkozik.) Ebben a társadalmi rend­ben szükséges a tőke, mert tőke nélkül alacsony az életszínvonal, ezért nem lehet örülni a tőkehiánynak. Ennek a bizonyí­tásnak keretében hivatkozott az erfurti­ program ominózus pontjára Hajnóczi Bé­la meggyőzése okából, de amely program­pontról elmebaj nélkül azt állítani, mint ha az a szocializmus megtagadása volna, nem lehet Ezért csodálkozik. Hát,­­ hogy Hajnóczy Béla miként fo­gadta, vagy fogadja Miliők elvtárs „tájé­koztatását”, az reám nem tartozik. Azt azonban kénytelen vagyok megállapítani, hogy Hajnóczy beszéde — már a Miliők által idézett részből kitűnőleg sem azt tar­talmazta, ami miatt Milick őt tájékoztatni szerette volna. Az ugyanis, hogy valaki leköti magát az önálló egzisztenciák elve mellé, nem azt jelenti, mintha a mai társa­dalom ilyen volna, hanem ellenkezőleg éppen azt, hogy nem ilyen, de ő ilyenért küzd. A szocializmus sincs meg, azért kell küzdeni érte. Azután, hogy kik vannak többségben, elvileg az sem fontos. Hogy Milick elvtárs részéről is elfogadható, mert zsidó forrásra hivatkozom, Bernstein és Dávid németországi zsidó szocik ugyan­ilyesmiket írogattak. Igaz, hogy az ugyan­csak németországi zsidó Kautsky ellenke­zőket irkált, de nem az 5 álláspontját fo­gadták el, — mutatja az erfurti program. — Magyarországon pedig az elvtársak ha­tározottan a Dávid-féle irányzathoz csat­lakoztak. Hivatkozom talán Ladányi Re­zső hivatalos pártkiadmányú füzetére. Azért Ladányira, mert ő is zsidó és így Miliők előtt tekintély. Ellenben a nem­zsidó Csizmadia Sándor a szövetkezeti ter­melést propagálta, de ő nem zsidó, s így ő Miliők előtt nem tekintély, s annak ide­jén sem tudott eszméinek híveket szerez­ni, mert ez nem egyezett meg a valódi céllal: Magyarország földjét megkaparin­tani a zsidóság számára a magyar földmű­ves nincstelenek seregének seregével. Aki ennyire nincs tisztában, mint Miliók elv­társ, a fogalmakkal és tényekkel, az ne akarjon másokat tájékoztatni. Ami pedig azt illeti, hogy az erfurti program ominózus mondata, mely szerint a szocialisták nem a szocializmusért küz­denek, hitvallás volna a szocializmus móly let, ezt Milick elvtárs csak olyanokkal hi­tetheti el, akik sem magyarul, sem néme­tül nem tudnak. Mondja meg ő maga vilá­gosan, mi mást jelent az a mondat, hogy nem a szocializmusért küzdünk, ha­nem azt, hogy fütyülünk a szocializmusra? Az egykorúak tudták is ezt. Bernstein világo­san megírta, hogy a program és célkitű­zés sifk­: a mozgalom minden, s­­ nem zárták ki érte a német pártból. Tudták a magyarországiak is, ezért nem vették bele ezt a mondatot a magyar pártprogramba, mert nem akarták maguk alatt elfűrészel­ni a fát. Pedig azt a magyarországi párt­programot Kautsky sameszával, Garami Ernővel fabrikálta a magyarországi cio­nista ... vagy izé, szocialista pártszervezet, be is mutatták Kautskynak. Ha nekem nem hiszi el, az akkori garnitúrából még életben van Könyvinger Manó, kérdezze meg tőle, az is zsidó, annak elhiheti. Ezen­kívül tévedésben van Millok elvtárs az er­furti program jelentősége felől, mert azt sem­ Franciaországban, sem Angliában, sem Amerikában, sőt még Olaszországban sem fogadták el mustrának, — éppen ha­sonló elszólásai miatt, aminő ez a Millok­­féle ominózus mondat is. Egy kicsit semmi esetre sem ártana fog­lalkoznia legalább a vörös nemzetközi mozgalom történetével és irányaival, hogy kiábránduljon belőle. Persze, amíg meg nem tanulja, mi az igazság, hanem csak szajkózik, vagy részeg kappan módjára maga alá fogad minden tücsköt-bogarat, idegen madárfiókát, addig csak csodál­kozni tud, ha értelmeseket kérdeznek tő­le, vagy mondanak neki, így azután nem tudom válaszát másként minősíteni, mint ezzel a felkiáltó mondattal: — Mill­okos millokos a válasz! Értve „millokos” alatt a — semmitmon­dót! Vigh Sándor dr. ü­lön a megtorlás" Görlng a Ruhr-vidéki bány­ászok­ közöttl­ essen, november 22. (NTI) Göring Hermann birodalmi tábornagy a na­pokban már másodszor járt a Ruhrvidéken, ahol több bányatelepen látogatást tett és főkép­pen a bányászok köreiben folytatott bajtársi beszélgetésekben tájékozódott az ő családjaik munkaviszonyairól és életviszonyairól. Az egyik bányatelepen a birodalmi tábor­nagy a bányaemelővel lebocsátkozott a tizen­kettedik mélységi szintre, s ott a helyszínen szemlélte meg a széntovábbító berendezéseket. Miután feljött a felszínre, megszemlélte a fel­színi telepeket s megtekintett egy légoltalmi aknát is, amely körülbelül 7000 embert fogad­hat be s amelyet lejtős hegyoldalba vájtak be. Egy másik bányatelepen a birodalmi tábornagy az egybegyült bányászokhoz beszédet intézett és abban köszönetét fejezte le hűséges és fá­radhatatlan munkájukért. Míg az ellenséges or­szágokban — mondotta Göring egyebek között— egyik bányamunkássztrájk a másikat éri, a né­met bányász a légi terror okozta nehézségek közepette is rendíthetetlenül megteszi köteles­ségét abban a biztos tudatban, hogy az ő tevé­keny hozzájárulása a hadvezetés egyik legdön­tőbb tényezője. A bányász magatartása az egész nemzet számára példát mutat.­­ Arról is szólt a birodalmi tábornagy, hogy közeledik a nap, amikor elhárulnak a szénbányavidék lakosságá­­ról a légi terror különleges teherpróbái, a megtorlás eljön. Göring Hermann látogatásának híre futótűz­ként terjedt a lakosság körében, amely rendkd­í­vül szívélyesen ünnepelte a birodalmi tábor­nagyot (MTI) a Magyar Nemzeti Diákszövetség nevében szólalt fel. Tervonen Viljo, a finn néprokon­sági társaságok, Zsingor Gyuláné, az észtek üdvözletét tolmácsolta. Legendás­­ idők életre kelnek .M­affil \ HUNNIA—­­ /1 HAJDÚ-ispah «NÓTÁJA c. reprezentatív filmalkotásban RENDEZTE: DARÓCZY TOLNÁT KLÁRI, ABONYI GÉZA, SARDOS JÁNOS, KOVÁCS KÁROLY , PREMIER SZERDÁN DEM­­­MA Finn-ugor néprokonsági ünnepélyek Finnországban és Budapesten November 20-án ünnpelte meg a Turáni Társaság, a Magyar-Észt Társaság és a Ma­gyar-Finn Társaság együttes diszülésen éven­kénti szokás szerint a finn-ugor néprokonsá­got. A diszgyűlést Mauritz Béla rektor nyi­totta meg. Utána Wourimaa Aarne, Finnor­szág budapesti követe üdvözölte a megjelent­teket magyar nyelven. Az ünnepi beszédet Hankiss János államtitkár mondotta. Sze­­leczky Zita észt és finn verseket szavalt. Su­­hajda Tibor gazdasági főtanácsos a Magyar- Észt Társaság, Paikert Alajos ny. államtit­kár, a Turáni Társaság, Cserhalmy Sándor. I­ U csak­ p2 gyermekh infoport­­ használok ^52%^ 56 és 99 filléres dobozokban

Next