Magyarság, 1960 (36. évfolyam, 1-46. szám)

1960-01-01 / 1. szám

m symsM 12 cents per copy “MAGYARSÁG” — “HUNGARIAN PEOPLE” Egyes szám ára 12 cent se Vol. XXXVI. évf. PITTSBURGH, PA. —U. S. A. 1960. január 1 No. 1. szám. Ö-Év estéjén „Akarom, fontos ne legyek magamnak!” Mit búsúlsz kenyeres ! Mikor semmid sincsen! Sem Anyád, sem Hazád, sem Apád, sem tanyád! Talán még a gúnyád se a tiéd, mely tizenöt év bús kóborgásában meg­­szikkadt inaidat takarja, — mert idegen és nem ma­­gyari! Ne búsúlj, kenye­res !! Mit búsúlsz, kenyeres? Most mikor elmúlt ez az év, amit mi, emberek úgy hívtunk, hogy 1959...? Mit búsúlsz kenyeres ? Talán azért, mert ha éhes vagy, a sarki péktől ke­nyeret lopsz, hát becsuk­nak? Helyes. “Ne lopj!” D*­ ha bolod az Ifjú .“ Felnőttek fele­"" -nek em­lékeit és rod a szülőföldet, a­­sztességet, a becsületet, az erkölcsöt, a nemzeti ér­zést, a vallást, az Istent — van még tovább? Igen, a Karácsonyból biznisszel a kis Jézust! — Akkor sen­ki sem büntet meg érte... Mit búsulsz, kenyeres? Talán amiatt, hogy ha egy antibolsevista vezér Münchenben, vagy egy jó dán diplomata New York közepén eltűnik, akkor a nyomozás “öngyilkossá­got” állapít meg, vagy e­­setleg holt­pontra jut... Ne ezeken búsúlj, ke­nyeres ! Búsúlj azon, hogy" Te ott tudtál állni, kitárt mel­lel és széjjel vetett lábbal Görbéénél, Isonzónál és a Donnál s a pesti aszfal­ton szilárdan. — Hogy az után minden kapcabetyár és minden álhumanista és lúdtalpé, nemzetközi csir­kefogó gyermeknyi gyer­mekként az orrodnál fog­va tudjon vezetni. Búsulj csak kenyeres! Most az óév végén és az út elején nagy­ búsongó nekibúsulással! Mert min­dennek Te vagy az oka! Nézz önmagadba s nézz körül. — Betulfenita etapin ghrdlu d­nfwyp vbgkS.) Ezzel a nyers és hibás sor­ral kezdem. Az én hűséges kis Barátaimmal, “akik” éjjel-nap­pal velem vannak, szedőgépem billentyűi alatt, összes jó és rossz tulajdonságaikkal, még a “becsúszott’’, ide nem való ‘g’ betű­cskével is... Holott mi sem lenne köny­­nyebb, mint honfibánat mes­terséges könnyében áztatott, mázsás súlyú szavakat egymás után rakni és többfelé bevált, kopott közhelyeket elsütni a jó reklám reményében és úgy meghirdetni. Hogy pontosan TíZ éve szerkesztem ezt az amerikai magyar újságot. Csiklandoztató az a gondo­lat is, hogy jó amerikai szokás szerint valami alkalmas nagy teremben itt, Hazelwoodon, a város régi magyar negyedében egy zsíros banketet rendezek saját magamnak és ártatlan és meghatódott ábrázattal fogla­lom el a főhelyet, (feledve, hogy hányan dobták vissza a felkínált ban­két­ jegyet...) Harmincéves jubileum se lenne rossz. Ennyi idő telt el felettem a ‘‘Körösvidék’’ című békéscsabai napilaptól a pesti “8 Órai Ujság’’-on át a pitts­­burghi “Magyarság’’-ig,­­ a­­hol én vagyok a “nyilas” szer­kesztő. (Cudar világ ez, ahol “Csodálkozó János” a nyilas!! Az se lenne utolsó “biznisz’ — hogyha ‘‘Néma Bált” csap­nék, amihez nem kell terem és cigány sem, "ünneplő közön­ség” meg semmiképpen, csak párezer “ticket”, amit megvált­hatna a legtávolabb lakó­k. Olvasónk is... Ilyen és hasonló lehetőségek helyett a tizedik évfordulón in­kább az alábbi Reményik ver­set választottam mottónak: Engedtessék meg nekem, hogy érdemtelenül a magamé­nak valljam ennél a megállónál Isten segítségét kérem, hogy adjon nekem erőt ezekhez a­ gondolatokhoz való ragaszko­dáshoz. * Az első 25 év néha­i Fiók Albert érdeme, aki a Magyarságot 1925. augusztusában életre hívta és jó magyar Szívének melegével éltet­te a negyedszázad során rendíthe­tetlen hittel és kitartással! A MAGYARSÁG betöltött harmincöt évéből immár éppen kilencet dolgoztam át eddig. — 1950. január 1-től mostanáig pedig 10 évet mutat a kalen­dárium... Úti képek... Az én éveimről sokat írhatnék, de inkább csak a legújabb testvé­rek kedvéért diőhéjban adok pár apróságot az amerikai magyar újságírás “titkaiból” . . . Azt, hogy valamennyiük sorsa ugyanaz, amikor kiérkezünk. Azt, hogy ipari szaktudás és an­gol nyelvtudás nélkül mit érhet­ett egy magyar újságíró. Ha nem akar beállni a Tagadás Szellemé­nek szolgálatába, (ahogy Erényi Géza írta.) Azt, hogy lehet kugliállító, lehet dacos téglahordó és vízgyári se­gédmunkás, ahogy én lehettem. Azt, hogy a gyári “pedából” vá­sárolhat egy sír szélére jutott, — párszáz utófizetővel rendelkező magyar hetilapot és egész életére szóló jegyességre léphet a — sze­génységgel! Azt, hogy beletanul a nyomdá­szatba és szívhatja az ölömgözt, ha hagyják... 450-ről 2.000-re . . . Azt, hogy kilenc évi szakadatlan erőfeszítéssel 4­5­0 előfizetői lét­számról közel 2.000-re lehet jutni! Ennek legszebb bizonysága a címoldalán díszelgő XXXVI. évfolyamot jelző szám. Meg kell írnom, hogy nagyon boldog vagyok, mert meg tudtam menteni a magyarságnak ezt a pislákoló kis fényét az amerikai magyar újságok végzetétől! Megírhatom joggal, hogy ez a “haditett” csak azért sikerülhetett, mert nem elégedtem meg azzal, hogy a kezemben tartott fáklya csak a nyári piknikek sötét bok­rai alá világítson, hanem arra tö­­rekedtem, hogy magasabbról jóval messzebbre ragyogjék! Hálás vagyok azoknak, akik ezt a világító őrtüzet meglátták nagy Amerikában mindenütt, ahol árva magyarok élnek. O­rról még később írok.) Más nyelvűi lapok . .. Amerikában fele 239 idegen nyel­vű újság van. 10 nagy váróéban 116 nyelven szerkesztik. 2,198,000 az előfizetői összlétszám. Ebben a Magyarság 2,000 előfizetője se benne van... Külön érdekesség, hogy mikép­pen alakul ki a sorrend. Nemzetiség szerint mi, magya­rok a 9. helyen vagyunk. Megelőznek bennünket a követ­kezők: zsidók, németek, olaszok, lengyelek, oroszek, spanyolok své­dek és franciák . . . Harminc sincs! Tíz évvel ezelőtt még kb 30 ma­gyar nyelvű újság élt itt,­­ ma már vagy hattal kevesebb van.­ ­ Aki ideérkezik, szinte természe­tesnek találja, hogy édes anya­nyelvén írt újságot olvashat. Időbe kerül, míg rádöbben, hogy bizony ez nem is olyan “természetes", észreveszi, hogy Imiít-amott af­féle "helyi”, házi nyomtatvány lát napvilágot és dagad a keble, ami­kor becses nevét felfedezi papja jóvoltából.­­ De kevés azoknak a száma, akik pár év alatt rájönnek, hogy bizony minden lap mögött ott van valaki, aki nemcsak a plety­kára gondol, hanem a nyomdakölt­séget is előteremti. Aztán csoportok alakulnak egy­­egy lap körül. — Olyan csoportok, melyek megelégszenek a gyász­­hírekkel, meg hogy ötvencente a templomi adományuk mellett ott van a b. nevük. — Szellem? Irány? cél? Magasabb (Waytana ■ )­ MEGINT EGY JUBILEUM! — ÚJABB TÍZ ÉV ELŐTT — KILENC ESZTENDŐ UTÁN — MIÉRT VOLT A HAJSZA? — MI TUDJUK S ŐK IS TUDJÁK! — “AKÁR A DON PARTON” — Komoly kérelem minden Előfizetőhöz — „Jóakarat. — elég lesz ez a szór R­e­m­é­n­y­i­k S­á­n­dor. AKAROM Akarom, fontos ne legyek magamnak. A végtelen falba legyek egy tégla, Lépcső, min felhalad valaki más, Ekevas, mely mélyen a földbe ás, Ám a kalász nem az ő érdeme. 1 jegyek szél, mely hordja a magot, De szirmát ki nem bontja a virágnak. S az emberek, mikor a mezőn járnak, .1 virágban hadd gyönyörködjenek. Legyek kendő, mely könnyet töröl. Legyel: csend, mely mindig enyhet ad. S kéz legyek, mely váltig simogat, Legyek, s ne­­adjam, soha, hogy vagyok Legyek délibáb, mely meg­jelen És nem kérdi, hogy nézik-e vagy sem. Legyek délibáb a rónaságon, Legyek a vén föld fekete szívéből Egy mély sóhajtás fél a magas égig. I­eggeli drót, min üzenet megy végig És cseréljenek ki, ha elszakadtam.­ ­ Sok lélek­ alatt legyetl a tutaj, Egyszerű, durván összerótt ladik, a­­lit a tengerbe visznek mély folyók. Legyek a hegedű, mély végtelenbe sír, Míg le népi teszi a művész a vonót. «AU OÁJk 451 Lanaa Ave Barfield.

Next