Magyarság, 1967 (43. évfolyam, 1-48. szám)

1967-02-17 / 7. szám

1967. február 17. NEHÉZ MUNKA (Folytatás az előző oldalról) Későbbé megdöbbentő, mindössze: nem igaz! Ez tulajdonképpen az ő dolga. Mindaddig, amíg csak mar Igáiban morfondírongat és spekulál. A rádió hullámai azonban mesz­­sze elmennek, mások is hallják, a­­mit ott elmakognak és hozzá még — el is hiszik! Míg csak hisz valaki a baboná­ban, addig maga rágja az édes­gyökeret, vagy modern változatát: a rágógumit! — Ez “freedom” és "liberty”! Amikor azonban mindenkire kö­telező­­ hinni a babonákban, rágni az édesgyökeret, vagy “csum­­­igamot”,­­ akkor az már terror diktatúra, a Szabadság istenasszo­nyának a prostituálta! Ez irányban az utak, módszerek, eszközök különbözőek lehetnek, a baloldal sajtó agymosásától kezd­ve a nagajkáig és a kirakat pe­reikig, a cé és a cél mögött lapulók nemben, számban és esetben azo­nosak! A “jólértesült” azt mondta, hogy annak idején, tehát a “hat milliós világban” senki sem ítélte el azt, ami azután következett??! Tehát intézkedni nem lehetett, vagy csak túl későn! — Vietnamban más a helyzet, mert ma már “jólértesül­tek” vagyunk! Tetszik tudni? He­lyes, de talán csak neon tetszik ezt el is hinni! ? A naivitás sokszor kedves, bájos, olykor szükséges is, bizonyos korig Aztán az esztendők haladnak, de­res, vagy kopasz kobakokkal, sze­met dörzsölgetve lidércnyomásról beszélgetni, közröhej. Rossz álmoknak bőséges vacsora, vagy ezer más oka van és lehet, de semmi esetre sem a üdésre, vagy lidércfény, mely önmagától meggyulladt mocsárgáz lángocskák imbolygása csupán! Betulaensis LEGMODERNEBBEK, LEGALKALMASABBAK, legéRTÉkesebbek William Penn fratern­us EGYESÜLET életbiztosítási kötvényét! Egyesületünknek tagja lettet kér a születéstől 80 éves korig. Biztosítást tudunk adni még olyan esetekben is, amikor valaki mér nem teljesen egészséges és másutt mér nem biztosítható. Vannak kötvényeink, amelyekben az egész család együtt van biztosítva! Legújabb nálunk beszerezhető “takarék-biztosítás” kötvényeinket azok számára bocsájtjuk ki, akik öreg, nyugdíjas éveikről kellően gondoskodni kívánnak. Ödösődjön külön bözö­sMbizto.itt kötvinyaMt MSI Mpi MfMwILinknil: Gus G. Nagy — Tel: 281-8950 Steve T.- Molnár — Johnstown, Pa., A 429-7275 vagy pedig közvetlenül a Központi Hivatalait: WILLIAM PENN FRATERNAL ASSOCIATION 1­429 Forbes Avenue Pittsburgh, Pa. 15219 iffiawraxdM Mi­el­őtt csomagot — pénzt — orvosságot küldene Magyarországra, — kérje a Sebők Travel Service, Inc. (Dr. Fiedler Kálmán irodavezető) SZAKTANÁCSÁT — Hálás lesz érte! MAGYARORSZÁGI UTAZÁSOK ELŐKÉSZÍTÉSE, stb.­­ 561 Diversey Privy, Chicago, Dl., 60614 Telefon: (312) 477-1484 A SEBŐK TRAVEL SERVICE legújabb szaktanácsa: MA MÁR küldhet PÉNZT Magyarországra, — akár vidékre is — az IKEA útján. Dolláronként 30 forintot fizetnek ki rokonainak, postautalvánnyal! & — A küldési díj: 50 cent, $25-ön felül egy dollár — □ ennél ELŐNYÖSEBB megoldás NINCSEN!!! [! •XONY­ JOSEPH A. STEPHENS Beer Distributor — Home Deliveries “Serving since 1933” 5341 Second Avenue PITTSBURGH, PENNSYLVANIA 15207 Phone: 421-5552 MAGYARSÁG Akár hiszi, — akár nem... □ A New York Times, ismer­tetve az u. n. '' corns­ciencious ob­­jectorok” elgondolásait, megálla­pítja, ah­ogy azon fiat­alemberek kö­zött, akik lelkiismeretükre hivat­kozva, nem akarnak katonai szol­­gáatot teljesíteni, gyakran vannak olyanok, akik “boldogan küzdené­­nek egy olyan­­katonai támadó el­len, min­t pl. Hitler, de ezt a viet­nami amerikai aktivitást lelkiis­meretük nem engedi támogatni.” Az egészet tömören a címben így fejezi ki a cikk szerzője: “On Con­scientious Objection to This War.” — Így. A “This” szó külön alá­húzva, ami az újságok technikai előkészítésénél ritkán fordul elő, jellemezve a fontosságát annak, hogy “csak ezzel” a háborúval van bajuk a fiatal “lelkiismeretesek­nek”, mert hiszen ez egy kommu­nisták elleni akció .. . — A —­ A A Major American Jewish Organizations elnökei csúcskonfe­renciát tartottak a Waldorf Astoria Hotelben s a konferencia elnöke, dr. Joachim Prinz megállapította, hogy “az elmúlt 20 év folyamán a szövetségesek rátukmálták Németországra a “demokráciát”, — de a demokrácia nem tudott gyökeret vetni a német tömegek­ben.”­­ [Emiatt dr. Prinz felszólí­totta az amerikai “liberális cso­portosulásokat”, hogy küldjék el képviselőiket Nyugat-Németország­iba, hogy ott egy u. n. négy pontos programmot sponzoroljanak a de­mokrácia megerősítésére. Eyen­­i módon, szerinte, még talán meg lehetne próbálni a németországi neo­náci sikerek ellensúlyozását. A moszkvai “PRAVDA” alig várta, hogy a szovjet államel­nök kitegye a lábát a Vatikán­ból, hogy ezeket írja:­­ “Az atheizmusra való nevelés és a vallás életbenmaradása elleni harc szerves része a Párt világ­nézeti aktivitásának ...” * * ■ ■ * J * ■ ■ HONG KONG-ban sokezer In­­donéziából menekült kínai, két­■ jégbeesett nyomorban várja a­­ lehetőséget, hogy valamelyik ke­■ letázsiai állam befogadja őket­­. Menekülve Indonéziából, a po­­®j kor kapuját azzal a reménnyel is hagyták el, hogy a kommunista­­ anyaország befogadja őket. A a legridegebb kegyetlenséggel utá­ni­sítatták őket vissza, azzal az sj indokolással, hogy nem ‘tiszta’ ig marxista-lenini kommunisták, így hanem opportunisták, akik mint sj kereskedők és iparosok, nem­­is átallották a kapitalista jellegű­­ foglalkozást űzni, csakúgy, mint­­ az a 300,000 kínai, akiket kom­­|jj| mundsfca voltuk miatt irtottak ki­­ Indonéziában. — Félveformán * használom ezt a sajtóból vett, *j hihetetlenül nagy számot, mert *jj a végén köz­tudattá válik, mint *j a hitleri haláltáborokban kdir- 3 tott hat millió zsidó . . . ■ EGY fiatal barátom mohón­t kapott egy londoni hír után, a­■ mely szerint a kínai forradalmi­ ­­ zavargások könnyen arra csábít­ás] hatják Chinag-Kai-chek tábor­­­]­nek államffőt, hogy néhány had­­íj osztállyal partra szálljon Dél­­- Kínában. Felfokozott reményei­­[ Iben már látta az amerikai he­­t­tediik flotta egységeinek megje­­*­ lenését a formozai tengerszoros­al­ban és néhány Mao Che Tang­­ellenes katonai alakulatnak csat­­*­­lakozását a partra­ szállt csapa- I tokhoz . . . ■ * EGY Moszkvából szóló hír ar­ul­ról tudósít, hogy egy felújított gg dokumentációs film vetítésénél * mikor Sztálin a közönséghez in­­ tézett beszédében bejelentette, ■ hogy a sztálingrádi győzelem u- ■ tán, nem kell már félteni Moszk­­­vát és a kormány Kujbisevből , visszaköltözik a fővárosba,­­ ■ olyan tomboló ováció tört ki,­­ hogy a vetítést, a vonatkozó rész­t újravetítésével, meg kellett sza­ p kitárni . . . f Amerikai sajtójelentések sze- ■ rint a Szovjetunió másfél évti- ■ zed alatt, a rombolókat és ten- ■ geralattjá­rókat is beleértve, 13 ■ billió értékű hadianyagot száll- ■ tott Nassernek. — Jelenleg a ■ földről a légtérbe kilőhető röp- ■ pentyűk- 'kilövő bázisait állítják­­ fel, a Vietnamban jól bevált p SAM légelhárító-röppentyűk szá- tjj mára.­­ Tehát, míg a távolsá- ' gi röppentyűk elleni, csalhatat- * lan biztonságú röppentyű terén 5 a két világhatalom közötti sza- S kadék 'betömésére hajszolja A- ■ merikát, (McNamara szerint 3 ■ évre elosztott költség $30 billió g volna,­ addig a Szovjetunió, a g (közelkeleten félreérthetetlenül: .. támadó pozíciókat épít ki. . . ! Tito is hallat magáról! _ A I jelentés szerint Breznyev szov- ■ jet főtitkár látogatását adja visz- p­sza, azonban a feleségestől való­­ látogatás, előrelátható külsőség 5­geival ez többet jelent. Alighan­5 nem Titó úgy ítéli meg a hely­ p­zetet, hogy az erőviszonyok A­­­­merikáról a Szovjetunió felé ta­­g­lódtak, tehát elérkezettnek lát-­­ ja az időt, a most már potenci- 5 álisnak ítélt Szovjet segítségét­­ igénybe venni... » Mindezekből a hírekből lehet­ ■ ne általános következtetést le- ■ vonni, ha a kommentátorra nem ■ hatna zavarólag az a példátlan t tülekedés, mellyel a nyugati ál- ■ lamok, egymással versenyezve, ■ nem igyekeznének a Szovjet és ■ a csatlósállamok felé megnyílt ■ piacon, az elsők közt lenni. —­­ Hiába nyilatkoznak sorra ezek­­ az államok, hogy szó sem lehet a kommunista-szocialista gazdasá­­g­­i rendszerük feladásáról, — a g verseny még hosszúlejáratú hi­ g telek nyújtásával is szolgálja g 'hadipotenciáljuk kiépítését. A monument­­biztosan látja, ■ hogy néhány éven belül, a ré- ■ szeg fővel megindult hajsza után ■ katzenjammeres fővel ébredünk ■ fel ...­­ Dr. B. P. J 3. oldal A KANSASI HOUSE JUDICIARY COMMITTEE előtt (Topeka, K.), az AP jelentése szerint megjelent tanúként egy magát Jane Doe néven nevező “hölgy” és kifejtette a komité előtt, hogy az ő véleménye sze­rint az a kansasi rendelkezés, mely megtiltja a prostitúciót Kansas ál­lamban, igazságtalan rendelkezés, “mert a világ legrégebbi foglalkozási ágát szünteti meg”. — Jan Doe azt javasolta a honatyáknak, hogy ta­lán helyezzék ezt a foglalkozási ágat a Kansas Industrial Development Commission védelme alá... (Akár hiszi, akár nem....) Tizenketten voltak a társaságban egy családi vacsorán. Nagyszerű bécsiszelet volt. Már csak egy szelet hevert a tálban és senki sem mertte kivenni. Hirtelen kialudt a villany. Borzalmas sikoltás... Mikor pillanattal később a vilany kigyulladt, tizenegy villa volt beleszúródva a háziasszony kezébe, aki nem tudta elég gyorsan kikapni a szeletet... (KÉRJÜK, nézze meg: lejárt az elő­fizetése !t) A MAGYARSÁG fe­gy évre csak 5 dollár!

Next