Magyarság, 1973 (48-49. évfolyam, 1-46. szám)
1973-03-23 / 12. szám
hej 1973 November ^•s Iréné Szathmary 2218 N Lincoln Ave CHICAGO IL 6061b Vol. XLIX. évfolyam, 1973. március 23. No. 12. szám. Egyes szám ára: 20 cent. Dr. Csikós Zoltán: I N N E N - 0 N N A N DDR ZSAROLÁS SZOVJET MINTA SZERINT Már a múltkor írtam röviden arról, hogy nem csak a bonni keresztény ellenzék állapította meg, de a kormány is kénytelen volt elismerni, hogy a DDR hatóságok a ‘ Grundvertrag ’-ban vállalt kötelezettségüket, hogy a családok összehozását — (Familienzusammenführung) elősegítik, szándékosan halogatják, sőt szabotálják. — Most aztán a keleti diktatúra színt vallott: a nyugat-berlini hatóságok megállapítása szerint azok a nyugat-berlini szülők, akik a DDR-ben élő gyermekeik kiengedését kérték, azt a választ kapták, hogy mindenféle kiutazási akciót leállítottak addig, amíg a ‘Grundvertrag’ hatályba lép, — vagyis amíg azt a bonni parlament nem ratifikálja... — A Grundvertrag a ratifikáció nélkül valóban jogilag nincs hatályban, erre azonban Keleten nem voltak olyan kényesek, amíg a nyugati részről juttatandó előnyökről volt szó. Most azonban pontosan azt csinálják, amit a Szovjet a keleti szerződések ratifikációjának a keresztülhajszolásánál tett: a legtermészetesebb emberi érzések kielégítésének a lehetőségével akarják a ratifikációt mielőtt keresztülhajszolni, mert annak a sorsa legalább is kétséges. Az ellenzék jogi szakértői már kidolgozták a szerződés elleni argumentumaikat és nem kell más, minthogy a kormány 48 főnyi többségéből 41-et szállító és a liberális középút felé haladó FDP húsz-egynéhány képviselője a szerződés ellen szavazzon, (ez megtörténhetik néhány SPD képviselőnél is) — akkor aztán valóban kitör a botrány, mert a DDR politikája teljesen a Grundvertragra van alapítva. Ennek köszönhetik többek közt, hogy a helsinki tárgyalásokra meghívták őket és hogy az országok egész sora felvette velük a diplomáciai kapcsolatokat. Ezúttal a bonni kormány kissé visszalőtt a keleti szomszédjának. Azok után a kiskorúak után ugyanis, akik a DDR-ben élnek, de szüleik a BRD- ben, tartási költségeket (ún. ‘ Mündel-Geldert) kell fizetni. Most a bonni kormány ezeket a pénzeket nem fizeti ki aDR-nek, hanem a Német Nemzeti Bankban zárolta. Armin Grünewaldnak, a bonni kormány szóvivőjének nyilatkozata szerint a kifizetések előfeltétele az érdekelt kiskorúak kiegendése. A keletnémet sajtó egy hét alatt kétszer is erélyesen tiltakozott ez ellen az eljárás ellen azzal, hogy a kifizetéseket megengedhetetlen kapcsolatba hozzák olyan dolgokkal, amelyeknek ehhez semmi közük. A keleti hírszolgálat szerint mintegy 25.000 ilyen kiskorúról van szó és a kifizetendő összeg megközelíti a 100 millió márkát. — Bár nem tartozikszorosan ide, azonban érdemes megemlíteni, hogy a DDR azzal, hogy a Grundvertrag után államok egész sorának elismerésében részesült — ezek között alighanem néhány törököt is fogott. — Több állam ugyanis most a DDR-től jóvátételt kér a II. világháborúban Németország által okozott károkért. A Nyugat-Németországtól a jóvátételre jogosult győztes hatalmak már a megszálalásos időben megkapták a reparációt. A DDR azonban a potsdami egyezmény bizonyos pontjára hivatkozva megállapította, hogy semmiféle országnak nem tartozik reparációval. — Hogy aztán az érintett úr(Folytatás a 3. oldalon) Hallod-e te körösi lány?... ( T) . Ebben a rekordokat hajszoló világban az otthoni szerencsétlen magyar nép két, szomorú világrekordot mondhat magáénak. Az egyik az egész világon legalacsonyabb születési arányszám, — a másik a legmagasabb öngyilkossági arányszám. — Lehet, hogy ez a két rekord, az idegenek számára csak száraz statisztikai adatot jelent, de a magyarság sorsát, szívükön viselők számára megdöbbentő, — és kétségbeejtő jövőt sejtető rémület. Abban nincs hiány, hogy a szabadvilág valóban magyar újságírói napirenden tartják ezt a szomorú kilátásokra mutató magyarirtást, de a baj forrását nem, merik meglátni, még kevésbé megírni. Megelégszenek annak a hangoztatásával, hogy ez a kommunista rendszer következménye, de nem merik megnevezni a felelősöket. Pedig a baj gyökere messze nyúlik vissza és voltak sokan, akik azt nemcsak felismerték, hanem meg is írták. Igaz, hogy a felismertek bosszúja követkettőben az életükkel fizettek. Mert nem újkeletű az az ártalom, amely ezeket az égrekiáltó világrekordokat eredményezte.(Jól kezdődött, hogy nyúlbőr-vadászok ereszkedtek alá Galíciából és Lengyelországból a Kárpátok rosszul őrzött hegyi ösvényein és hiábavaló volt az éleslátással és helyszíni tapasztalattal rendelkező Bartha Miklós és Egán Ede vészkiáltása, az illetékesek nem vettek róla, tudomást, sőt inkább még elősegítették ezt a végzetes inváziót. Mint a konquistádorok Mexikót, úgy hódították meg az országot és még magyarul is alig tanultak meg, de a közvélemény irányításába máris beleszóltak és a nyílbőr kereskedést közülöl sokan a sokkal jobban jövedelmező leánykereskedelemmel cserélték fel. Az öregek nemzedéke még emlékezhetik a “tengerkák” című első világháború alatti operettre, amely már ennek a leánykereskedelemnek az eredményét vitte színpadra nagyon is megértő feldolgozásban. És ki ne emlékezve azokra a fehér rabszolganőkre, akiket hamis szerződésekkel, mint színésznőket vagy artistanőket adtak el a közelkelet mulatóiba vagy háremeibe. Menynyi jajkiáltás, mennyi segélykérés hangzott el mint pusztába kiáltott szó ezeknek, a szegény magyar lányoknak ajkáról. De azok, akik tenni szerettek volna, már nem tudtak tenni semmit, mert a közvélemény irányítói fedezték az égrekiáltó gazságokat. Ez az ipar a két, világháború között se szünetelt, sőt, talán még jobban virágzott. A hírhedt Színházi (Folytatás a 3. oldalon) LŐTTEK A SZÍRIAI GÉPEK?? Kedden két szíriai vadászrepülőgép a Földközi tenger fölött, nemzetközi területen állítólag megtámadott egy US- személyszállító repülőgépet. Az első hírek nem állítják, hogy a két szíriai vadászgép lőtt-e az amerikai masinára. Mindenesetre USA részről erélyes tiltakozás történt. Váradi Lajos A kölni fogházban öt héttel ezelőtt egy szerb fiatalember, akit a hatóságok vissza akartak küldeni Titóékhoz, akiktől megszökött, — öngyilkosságot követett el. —Hasonló sors várt Váradi Lajos 43 éves magyar munkásra... A szerencsétlen ember a fogházban felakasztotta magát. Emberrablás Passauból írják, hogy a bajor-osztrák határon a rendőrség letartóztatott öt román munkást. Egy keletbajorországi építőcég alkalmazottai, akik a hétvégén hatodik társukat elkábították és Romániába akarták elhurcolni.Az emberrablás nem sikerült US-rakétákat kap továbbra is a II.Német hadsereg, amint Bonnból írják.