Magyarság, 1983 (58. évfolyam, 1-24. szám)
1983-01-19 / 1. szám
4. oldal 40 ÉVELL EZELŐTT TÖRTÉNT... (Folytatás az 1. oldalról) nulni. A 17-i közelharcban Dián István Őrvezető harmadmagával a kb 60 főből álló orosz egységgel ütközött meg, hogy a löveget meg tudja menteni. Dianák az oroszokat már majdnem szétverted, amikoris Dián és hős társa, Molnár tüzér, fejlövéstől elestek. A harmadik honvéd sorsáról nem tudok, de Dián őrvezető hősiességéről annál több szó esett. Rososkinal Horváth lövegvezető szintén igen bátran, tüzérhez méltóan harcolt, hasonlóan cselekedtek Zsigó és Meissinger tüzérek is. Még 17-én délután Révay ütegéből br Babarczy András hdgy, felderítő tiszt a német sí-zászlóalj parancsnok figyelmeztetése ellenére, felderítő járőrjével előrement egészen az orosz állásokig. Fanatikus bátorsággal és még nagyobb elszántsággal keveredett az orosz erőkkel harcba, majd egy homloklövéssel súlyosan megsebesülve, harcképtelen lett. Prokudinskijban orvosunk, dr Novak Pál zll. bekötözte és azonnal hátra küldte az e.n. oszlophoz. Sajnos, segíteni már nem tudtak rajta és Sztalinikolskojban meghalt. Január 18-án Rososkit és Bolsenkit végleg bevették az oroszok és az onnan kivonult magyarnémet erők Prokudinskijben gyülekeztek. 19-ig az oroszok a helységet éjjel-nappal támadták. Csics ezredes úr és törzse, amelyben Szőnyi és Lepsényi Százados urak, mint zsj-parancsnokok működtek, e napokban a szemüket sem hunyhatták be, mert az orosz túlerő a bekerítési akciót majdnem egészen megvalósította. Az állandó közelharcokban növekedett a hősi halottak és a sebesültek száma, de a nagy hideg és a szűk, szimplatalpú bakancs sorainkat szintén erősen gengítette. A gyalogság közül sokan a hitüket vesztették. A sötétség beálltával még csoportosan is elhagyták állásaikat és így Csics ezredesnek a legnehezebb helyzete volt. — Nevetségesnek hangzik, de Prokudinskijben az igazi gyalogosok a tüzérek voltak. Ezekben a napokban Révay István éjjel-nappal nyújtotta nekünk a trízoltalmat és irtotta az újabb és újabb felbukkanó orosz erők sorait. E munkájában kiváló segítőtársa volt Jelinek Pál és Lottner László zrs., továbbá az üteg kezelő-tiszthelyettese, akit a harcokban nyugodtan lehetne a legénység mintaképéül odaállítani. A Révay-üteg 19-én erős reggeli tűzharcot vívott az orosz aknavetőkkel, végül is a tüzelőállás telitalálatot kapott s egy löveg üzemképtelenné vált. Néhány halott és több sebesült lett. Lotzner zászlósunkat, — mint elsőtisztet — gránátszilánk érte. Bár sebesülése súlyos, de életbenmaradásához még van remény. Jól képzett és kötelességtudó tiszt volt. Hogy 19-ig Prokudinskij közvédelme hogyan oszlott meg, arról beszámolni nem tudok. Az északkeleti részét 96 főból álló századommal én védtem és volt olyan napunk, amikor 24 órán keresztül a hóban riadókészültségben álltunk. 19-én reggel az orosz támadás következtében a 96 emberből 8 elesett és többen súlyosan megsebesültek, nem volt kevés a fagyások száma sem. 19-én este 52 harcoló honvédem maradt. A bátor harcosok közül különösen Szample élvezető, Hervai és Honti tizedesek tűntek ki, úgy tudom, mindhárman megsebesültek.A felderítések során különösen Fehér zászlósunk végzett kiváló és eredményes munkát. Csendes, bátor fiú volt, aki a parancsot szó szerint és boldogan hajtotta végre. Egyik felderítés után nem tért vissza, sorsáról nem tudok. A nehéz munkával a németek is meg voltak elégedve, annyira, hogy Csics ezredes úr és Révay hegy. 19-én megkapták a Vaskeresztet. 19- én Prokudinskijba az 519. német gyalogezred két zászlóalja vonult be és még aznap este Csics ezredes úr és törzsének egy része, továbbá a gyalogosok demoralizált része, a nemzetiségi katonák és fizikailag legyengült erők felső parancs folytán elvonultak Prokudinskijbe, s úgy tudom, hogy Ivanovkán keresztül Sztarinikoskolojba mentek. Csics ezredes úr északon újabb feladatokat hajtott végre. Csapatát többször bekerítés után kihozta az oroszok gyűrűjéből. Azt hallottam, háromszor kellett kitörniök. További sorsukról nem tudok. Mint érdekes epizódot említem meg, hogy Csics ezredes úr az elvonulás előtt megkérdezte a tiszteket, hogy ki akar Prokudinskijból kijönni? Egy tiszt sem jelentkezett, erre megfordította a kérdést: ki akar itt maradni? Mindenki jelentkezett! Végül is személyesen jelölte ki azokat a tiszteket, akikkel elvonult. Szőnyi Zoltán százados úr is vele ment, aki Kocsatovka közvédelmében vette ki oroszlánrészét és tette ismertté nevét. Rámenős, nagyon tevékeny paracsnok volt. 20- án az 519. német gyalogezred egyik zászlóalj-parancsnoka, névszerint Paul Pick százados átvette Prokudinskijban a magyar erők felett is a parancsnokságot. Átszervzte a falu védelmét, elszállíttatta a sebesülteke és betegeket, eltemettette a halottakat, majd közölte, hogy az északi erők elvonulásának biztatására az Ivanovka és a Kosztornoja felé vezető hat, valamint Prokudinskij községet minden körüvnnyék között fenn kell tartani. A magyar tüzérésznek parancsnoka Lepsényi Vilmos százados úr volt, segédtisztje én. A magyar gyalogos erők fietti parancsnok a zalai gyalogezredhez tartozó Fokner hadnagy volt. — A számban megfogyatkozott két német zászlóalj csupán 310 embert számol, mi magyarok Összesen 480-500-an lehettünk. 26-tól fogva az orsz hatványozott erővel támadott. Ha egyik nap ej zászlóaljjal lepett meg, másik nap egy ezreddel jött. Tűzgépei is ennek megfelelően erősödtek, vgül 25-én érkezett el a harcok tetőpontja. Amikor két orosz ezred 12 harckocsival, két 'Sztali -orgonával' és 5 repülőgéppel rontott rá Prokucskijra. 25-ig többször is be voltunk kerítve. A hátunk mögött, 23-án a távbeszélő vezetékeket felgögyölítették. Sokáig rádióval sem tudtunk érintiezést kapni a hátulsó parancsnokságokkal s a német messzehordó tüzérség számunkra tétlen maradt. Élelmezést három napon keresztül nem kaptunk. Ezalatt az idő alatt a németek segítettek rajtuk. Révay István hdgy ütegéből a legénység az állandó szolgálat következtében 1096-ban megfogott és orvosunkvéleménye szerint a fagyotta már berujz voltak erősen a másodfokú fagyás stádiumában. Ennek ellenére tüzelt az egész üteg adeg, míg lőszere volt. A sebesülteket szállította, mig lovas lótáp hiányában bírták. Az emberek és a lvak nyolc napon keresztül 11-28 fokos hidegben éjjel-nappal a szabad ég alatt tartózkodtak. Ráadsul az üteg állása egy erdő'' mellett volt, ahonn ugyan közvetlen irányzással nagyszerűen tudott lenni, de az éjszakai orosz támadásoknak folyton ki volt téve.Révay ütege példás munkát végzett, nélkülözésből ő is alaposan kivette részét. 24-én reggel a pogári lakosság rögtöni kilakoltatására kaptam parancsot. Egyik segítőtársam, melynek hadapró végzett szakaszával gyors munkát. Radikális intézkedésekre került sor. Az oroszok készületei már hatalmas aranyakat öltöttek és a partizánkodással számolni kellett.(Sokszor belőttek ablakainkba és nem lehetett tudni, hogy az orosz horhos velünk szemben lévő oldaláról lőnek-e, vagy a polgári lakosság.*) A falu lakossága mindent magával vihetett. A lerongyolódott nép, mint 'kincset', oly féltve vitte repedt fazékjait, ócska rongyait, vacak szánkóját. Szomorú látvány volt. Néhánynak volt még 1-1 tehene, vagy kecskéje, pár baromfija... 25-én reggel fél nyolc órakor az orosz aknával, tüzelségével, két Sztálin-orgonával megnyitotta a tüzet. Részben felgyújtotta a falut, majd 12 harckocsit küldött a gyalogság megtámadására. Egyidejűleg öt repülőgép is megjelent, amelyek közül nem egy 50 kg-os bombákat szórt a falura. Legelharító lövegünk nem volt. A német páncéltörő a harckocsikból hármat kilőtt, ezenkívül egy harckocsi üzemi hiba folytán leállt. A többi nyolcat sikerült rövid időre visszavonulásra kényszeríteni, később sajnos újra visszajöttek. A harckocsik felgyújtották a szélmalmokat, majd a község déli szárnyát és a községben több házat. Az orosz gyalogság először a falu déli részén tört be, ahol a németekkel együtt Varjú zászlós és Jeltinek holp őrmester szakaszaival önfeláldozóan harcoltak. Jellinek megsebesült. A falu északnyugati részét Matyasovszky fridgy, egy legyengült tezerszázaddal védte. A reggeli támadás következtében megsebesült. Kétszer hiányában orvosunk csak hiányosan tudta elsősegélyben részesíteni. Matyasovszky sebesülten visszament embereihez, hogy elszállítása előtt kiadja utolsó utasítását. Végül is harcálláspontja közelében, fejlövés következtében, tőlem öt lépés távolságra hősi halált halt. Komoly, végtelenül nyugodt, megfontolt parancsnok volt, aki bajtársai sorsában mindenben osztozni akart. A falu délkeleti részén Hegedűs zászlós egy tüzérszakasszal harcolt, körömszakadtáig védekezett. Derekasan állták a sarat. Az utolsók között hagyták el Prokudinskijt. E harcok során Szűcs őrvezető, Kardos honvédtrzer, Hetényi tüzér hősies kézitusa során hősi halált haltak. Bátor, derék katonák voltak. Flackner hegy, gyalogos, a falu középső részén a dél felé néző hormos peremén tartotta a frontot. Azon derék gyalogosok közé tartozott, akik állásaikat nem hagyják el és minden veszélyes szembe mernek nézni. A harckocsik a századjában, különösen a géppuskások között irgalmatlan pusztítást végeztek. Szívesen és bátran hajtotta végre Lepsényi százados parancsait, boldog volt, hogy a tüzérekkel együtt harcolhatott, akiknek a 'rámenésén' mindig csodálkozott. Flackner igen derék és katonai erényekkel rendelkező parancsnok volt. Súlyosan megsebesült. A fenti magyar részerők az éjszakai orosz járőrtevékenységben sokat véreztek és különösen az orosz géppisztolyok tizedelték soraikat. Emiatt Matyasovszkyéknak volt igen sok áldozatuk, kiknek bizony számtalan közelharcban kellett az ellenséggel megütközniük. Prokudinskijben magyar részről legalább 250 hősi halott maradt hátra. Nagyobb részben tüzérek. A fenti napig az oroszok nem kevesebb, mint 1,200 halottat hagytak hátra. Nagyobb részben a község határában, hulla hulla mellett... Kb 50 foglyot is ejtettünk. Aznap kaptunk ugyan megerősítéseket, azonban az ellenséget feltartóztatni már nem sikerült, úgyhogy az esti órákban a községet fel kellett adni.Lepsényi Vilmos százados úr 21-én az egyik délelőtti ellenőrzése során megsebesült. Az orvos a sebet bekötözte és tanácsolta, hogy menjen hátra, mert kötszer hiányában tovább segítségére nem tud lenni. Lepsényi szól kint az állásokban aknaszilánktól a bal keze fején sérült meg. Fájdalmai nap, mint nap nagyobbak lehettek, arca is elhalványodott. Sajnos, hiába unszolták, hogy hallgasson az orvosra. Utolsó lehelletéig velünk tartott. Délután Paul Pick német zászlóalj-parancsnokkal együtt gránát telitalálat következtében hősi halált halt. Igen bátor, megfontolt parancsnok volt, aki számtalanszor fáradozott azon, hogy az elcsigázott és félig már agyonfagyott tüzéreket a harcból vonják ki, hogy ezzel a drága év veszteségnek elejét vegye. Kérése teljesítést nem nyert. Dr Novák Pál orvos-zászlós a bekerítés után kötszert nem kapott, de kitartott velünk, míg végre is, a házba, ahol segélyhelye volt, az oroszok kézigránátot vágtak be. Egyik derék embere, Jasko al-lábszárlövést kapott, de ki tudott menekülni a községből, álDOZATTELJES munkát végzett. Reggel 9 órakor a parancsnoki épület gránát telitalálatot kapott. Flórom magyar honvéd hősi halált halt. Jómagam a romok alá kerültem, majdnem félig eszméletlen állapotban. Maga Fick százados egy német hadnaggyal karöltve mentett ki. Kb egy órával később aknaszilánktól sebesülten, bevittek Ivanovkára, majd Sztarinikolskojba, ahonnan vonathoz szállítottak bennünket. 28-án Kosztornojeban, az állomásról kiinduló, Vöröskereszttel ellátott sebesült-szállító vonatunkat orosz harckocsik bekerítették és repülők megtámadták. Bombázás következtében sokan meghaltak, azután a harckocsik a sínpárt is szétlőtték — csak a mozdony tudott elmenekülni... A járni tudó sebesültek (kb a vonat fele) gyalog elindult, míg a másik fele a súlyos sebesültekkel az orosz lelketlenség és gazság áldozata lett. Sok tüzér, akik Prokudijskijban megsebesültté otthagyták drága életüket. Itt találkoztam Jellinek holpunkkal, aki a hátán aknaszilánktól súlyosan megsebesült, de hála Istennek, megmenekült a haláltól. Itt láttam egy tüdőlövéses gyal. főhadnagyot (Farkas), aki felismerte a súlyos helyzetét és anélkül, hogy megakadályozhattuk volna őt tettében, agyonlőtte magát. A vonatot ért bombatámadás miatt pánik keletkezett, és csak egy siralomhoz lehetett hozzá hasonló látvány... Sok legénységi állományú bátor és derék tüzérnek a nevét, miután azok a legkülönbözőbb ütegekből kerültek Prokudinskijba,nem tudom névszerint megjelölni. És így sajnos, sem a hősi halottak, sem a sebesültek névsorát nem tudom befejezni. A Prokudinskijban tanúsított magatartásunkért a német zászlóaljparancsnok többször megdicsért bennünket, sajnálta, hogy 24-én Révay István ütegével, lőszer hiányában kénytelen volt a községet elhagyni. Legénységünkkel nagyon is meg volt elégedve és bosszankodott a rengeteg fagyás miatt. Egy ízben Kocsatorvkára is telefonált, hogy a szűr-csizmákat, amiket még meg tudnak menteni, juttassák el a harcoló tüzéreknek. A nagy kocsatorkai szűr-csizmaraktárt akkorra már felgyújtották, nehogy orosz kézre kerüljön. 24-én a tisztek és a kitüntetésre alkalmas legénység névsorát bekérte, hogy a megelégedés és az áldozatkészség jutalmazásául a hála látható jelet juttassa el hozzánk. Dr. Ágh László s.k. t. fhdgy.” MESÉL A TÖRTÉNELEM (Folytatás az 1. oldalról) you fast - To the vain regrets of the year's past." /A way to a Happy New Year"/. Magyarul: "Elhagyni az öreg(évét) felfakadó dallal; - Visszaidézni a jót és megbocsátani a rosszat; - Elfelejteni azt, ami odakötött üres sajnálkozásaihoz." Az örök emberi hang szólal meg ezekből a találomra és a teljesség minden igénye nélkül összeszedett, bemutatott szépirodalmi példákból: az ünnepélyesség, a meghatódottság, az újszerencsét-kívánás, az új reményeket-várás, a mulatozásra-éhség hangja. Megjelenik a misztikus borzongás érzete is, hiszen nem tudjuk, hogy vajon mit is hoz az Új esztendő formájában jelentkező közeljövő... Számot vetünk a közelmúlt hibáival, tévedéseivel is és az új esztendőben, új fogadkozással új és jobb életet akarunk élni. AZ ÚJÉV ŐSI POGÁNY MISZTÉRIUMA Miután bekukkantottunk egy-két író és költő jegyzetébe, kapcsos könyvébe, a következő lépésként nézzük meg, hogy mit mesél nekünk a Történelem, mit mond az újévi misztikumról minden kulturhistóriák "öregapja" az Őstörténet és az évezredekkel-előtti ókori történet. Nem vitás, hogy az újévi fesztivál egyike a földünk népei, nemzetei által ünnepelt legrégibb ünnepeknek. Visszatekintve a ködbevesző Múltba, számos feljegyzés, krónika, nyelvemlék, régészeti lelet tanúskodik arról, hogy az Útesztendő a világ minden népénél , a primitíveknél és a viszonylag civilizáltabbaknál egyaránt — különböző ceremóniákkal lett köszöntve, ünnepelve. E ceremóniák néha bűnbánattal, sőt fizikai önsanyargatással voltak összehangolva s a bánat-sanyargatás az újesztendővel jövő megtisztulás fogalmával kapcsolódott össze. A megtisztulás, az új életkezdés érzése a hitben való új megerősödést jelentett s a szilveszter-éji és újévi mulatozás eredetileg ezt az új életkezdést, ezt a megtisztult megerősödést jelképezte, örvendezte. Ezek az alapérzések, ezek a ceremóniák, rituálék szinte egyformán jelentkeztek a legősibb népeknél. Ha az ú.n. "történelemelőtti" /prehistoric/ népekre, tehát még a mezopotámiai szumíroknál és a nílusvölgyi egyiptomiaknál is régebbi népekre, törzsekre gondolunk, éppen úgy érvényes volt a felsorolt érzelmekkel kapcsolatos rituálé sorozat, mint a későbbi u.n. "történelmi korszakokra". Felvetődik a kérdés: ugyan honnan sejti, honnan tudja a történész, hogy milyen vonatkozásokban jelentkezett az óév búcsúztatása, az Éjév Üdvözlése a "történelemelőtti" népeknél, melyek még csak kőbevésett feljegyzéseket sem hagytak hátra? Nos, a válasz az, hogy (a) az írott maradványokkal szinte egyformán 'beszédes' néha egy egy primitív néptörzs, — egy felderített, analizált sírlelet és (b) mai világunk elszigetelt dzsungeleiben még mindig, itt-ott vegetál egy-egy primitív néptörzs, melynek szokásaiban fellelhetjük olyan rég elenyészett törzstöredékek hajdani életét, mely töredékekből alakultak ki később az első városállamok a kőkorszak legvégén, a rézkorszak kora hajnalán. Az ősi /ázsiai és afrikai törzseknél évezredekkel ezelőtt is vallási, társadalmi és kulturális ünnepléssel történt az óév búcsúztatása és az Újesztendő köszöntése. Természetesen ezek a legrégibb népek nem ismerték a mai értelemben vett 'naptárt', de természetes - mondhatnánk. Ösztönös - fogalmaik voltak a 'kezdetről' és a 'végről'; a természet állandó megújhodásáról s ez a megújhodás praktikus értelemmel telítődött a gyűjtögető életmódot élő, vadászó-halászó, később állattenyésztéssel, majd fölmíveléssel foglalkozó ősi nagycsaládoknál, törzseknől. -- A tapasztalat hamar megtanította őket arra, hogy nemcsak az őket körülvevő természet, de z emberi élet is bizonyos ciklikus ismétlődéseketmutat. Gyermek születik, felnő, erősödik, házasulóképes lesz, megöregszik és meghal. Ezzel könnyű volt összhangba hozni a természet tavaszi újjászügetését, kivirágzását, gyümölcseit, őszi haladását, téli halálát. A következtetés nyilvánvaló volt: mint ahogy a természet újjászületik tavasszal, éppenúgy újjászületik az élet is, az emberi élet is az utódokon keresztül is, kiknek fizikai és jellemvonásaiban felismerhető volt az előd karaktere; de /a Természet, vagy természetfeletti erők csodája folytán/ - feltámadhat a halott is, hogy új életet kezdjen. Ilyen kapcsolatok jelentkeztek ezeknél az ősi, primitív törzseknél, melyek egyébként is rendkívül nagy tulajdonságot tulajdonítottak az "első" fogalmának. Vallásos tisztelet övezte a mitikus ködbe merült törzsalapító ősatya személyét, ki köztük az "első" volt s ki ünnepeik,fesztiváljaik, — kivált az újévet köszöntő ceremóniák alkalmával — az egekből tekintett le reájuk a Nagy Szellem jobbján. Szájról-szájra járó mendemondáik megőrizték az "első" esetét, amikor a természetfeletti Szellem először megnyilvánult számukra, amikor "először" letelepedtek egy bizonyos 'őshazában", mikor egy bizonyos rítus "először" törvényszerűvé vált, vagy amikor egy jól bevált fegyver vagy gazdasági eszköz -"először" használatba lett véve. Ezek az "első esetek" különös jelentőséggel bírtak egy-egy új korszakot üdvözlő-ünneplő primitív fesztiválon és így történt az, hogy évente, meghatározott időben a régi mítosz felelevenülése kiszöntötte az új idők jövetelét. Egy későbbi korban , után még mindig a kőkorszakban, vagy talán a Rézkorszak első századaiban, a Teremtő , a Teremtés és a Világmindenség fogalma egyre jobban kijegecesedett és egyre jobban kapcsolódott az Újévi ceremóniákhoz. A ceremóniák levezetése a főpapok, vagy papkirályok kötelességévé vált s e kimagasló személyek néha a Természetfeletti Erők közvetítőiként, tolmácsaiként, néha megszemélyesítőiként szerepeltek. A földteke minden pontján. Egymástól tengerekkel,, óceánokkal elszigetelt népeknél is, az Éjesztendő megújhodást jelentett, az ÓvT népi erő megújulását, felerősödését, s egyben a Teremtés megismétlődését is. Kisebb eltérésekkel, általában négy fokozata volt az újesztendei ünnepségeknek: /l/ Jelképesen "felborították" a természetes a világegyetem "rendjét", megjátszva, eltáncolva a "rend" előtti eredeti zűrzavart. A társadalmi normák éjszakai félredobásával, orgiáival, a tüzek kioltásával. Ilyenkor úgy vélték, hogy a halottak is megjelennek és elvegyülnek köztük. /2/ Következett a "megtisztulás" rituáléja, mely az újjászületés előkészítését jelentette, állati-, növényi-, vagy akár emberi áldozattal, gyónásszerűi vallomásokkal, bűnbánattal, néha az öncsonkításig menő fájdalomkitörésekkel. /3/ Most jött az "újjászületés" tánca, éneke, drámai megjátszása s vele együtt a világ megteremtésének valóságos átélése, - hiszen számukra az új életre születés egyet jelentett a kozmosz szimbolikus újrateremtésével. Ezzel egyidejűleg a táncban, énekben, drámai megelevenítésben véget ért a 'jó és rossz küzdelmének' őrjöngésig fokozódó megelevenítése is. /4/ Az ünnepséget lezárta a 'jó szellemek' győzedelmének dicsőítése, a törzs /nép megerősödésének hite melletti ujongás, közös, nagy lakomával. A lakoma az ősi rend helyreállítását is jelképezte; bárminemű - orgiasztikus megnyilvánulás ismét tilossá vált... A "rend" felett megint a "Nagy Szellem" és körülötte az elhunyt ősapák őrködtek, idelent pedig a törzsfőnökök, /királyok/, és főpapok... Eljött az Ujesztendő. (Folytatás a 6. oldalon) II MAGYARSÁG 1983. január 19. 1983. január 19. MAGYARSÁG 5. oldal