Magyarság, 1990 (65. évfolyam, 1-17. szám)

1990-01-17 / 1. szám

1990. január 17.____________________________ (Folytatás az 1. oldalról) megcáfolta, vagyis hogy semmiben sem szen­vedtek hiányt, a falurombolás pedig titeket segít, modernizál. — Azóta sokat változott a helyzet. — Igen, amikor Bukarest 4 millió dollárt kért a sebesültek ellátására, a japánok rögtön felajánlották a negyedét.­­ Azonban Tokióban még mindig ez a Constantin Vlad úr képviseli Romániát!! — Lehet, hogy bombasztikusnak tűnik, de ha láttad voln­a kis eldugott szilágysági faluban a japán tv-stábot, akkor megértenéd a lelkesedésemet. — Szeretnék feltenni néhány olyan kérdést, ami a világban élő magyarságot érdekli. Válaszolnál rá? — Örömmel. Azonban kérlek, mondd meg nekik, hogy ne lutheránus lelkésznek nevezenek, én református vagyok. — Az országos felkelés szikrája a temesvári gyülekezetednél pattant ki,­­ beszélhetünk róla? — Persze,­­ kérdezz csak... — Tehát, mi történt december 15-én és a következő napokban? — A szálak régebbre nyúlnak vissza. A tevékenységem mindig szálka volt a Ceauces­­cu-kormány szemében. Felléptem az emberi jogokért, prédikáltam a falurombolás ellen, nevén neveztem a dolgokat. Elhatározták, hogy eltávolítanak a temesvári gyülekezet éléről. Mivel a hívők és a presbiterek kitartot­tak mellettem, erre csak törvénytelen lehetőségük maradt. — Próbálták erőszakkal ‘lebeszélni’ őket? — Minden elképzelhetőt megpróbáltak. Előfordult titokzatos haláleset, betegre verés, hamisított bizonyíték alapján rendőri meghurcolás, de nem törtek meg... Végül a ‘Security’ úgy döntött, hogy minden törvényes eljárás mellőzésével, karhatalommal távolítanak el a városból... Erre számíthattam december 15-én, a parókiába bezárkózva. •­ ­ Hogyan lett a dologból tüntetés? — Az épületet körbevette 150-200 hívő, hogy megvédjenek az erőszaktól. A han­gulatuk meglehetősen sokkos volt, egyre job­ban ingerelte őket a hatóság félrevezető manőverei. A rendőrség azt híresztelte, hogy megszüntették ellenem az eljárást, menjenek haza... — Hittek nekik? — A legkevésbé sem! Ha elléptem az ablaktól, azonnal skandálni kezdték a nevemet, gyanakodtak, hogy a zárt ajtók mögött a Security megkínoz, vagy kivégez... Többször bekéredzkedett egy küldöttség, és még az ágy alatt is titkosügynököket kerestek. Két napig félóránként meg kellett mutatnom magam az ablaknál, hogy élek... — Éjszaka is kitartottak? — A tömeg óráról-órára nőtt, a második nap már több ezren voltak. Amikor már más jelszavakat kezdtek kiabálni, egyre több román csatlakozott hozzánk, végül már ők vol­tak zömmel... Innen indultak el, és így terjedt el a tüntetés az egész országra. — Maradjunk a te személyes sorsodnál. Mi történt veled? — Később a rendőrség megostromolta az épületet, betörték a kaput, a parókia ajtait és ablakait, de nekem sikerült kimenekülni egy létrán és bejutottam a templomba. — Oda is utánad mentek? — Igen. Betörték a templom ajtaját és betódultak... — Hogyan ért a támadásuk? — Imádkozás közben emeltek rám kezet... — Megütöttek? — Össze-vissza vertek az Úr asztala mel­lett.Azután állapotos feleségemet sem kímélve egy szilágysági faluba hurcoltak bennünket és négy napig vallattak. — Ott is vertek? — Nem. Hatalmas provokációra készültek a magyarság ellen. Egy koncepciós pert kívántak rendezni, amiben én lettem volna a bűnbak. — Mivel vádoltak? — Azzal, hogy nacionalista, soviniszta, ir­redenta vagyok a Nyugat ágense. Magyarország felbújtottja és mint antikom­­munista ellenforradalmár meg kívántam dönteni a román rendszert. Azért nem vertek tovább, mert a sajtó és televízió nyilvánossága előtt ezeket az én számból kívánták hallani. — Ha futotta volna az idejükből, hogyan sült volna el a színjáték? — Oszlopos hibát követtek el. EZ nem egy magyar felkelés volt. Ott voltak a románok, mégpedig a város lakosságának megfelelő 8:1 arányú többségben. Nagyon szép és kiemelendő, hogy ezekben a válságos időkben a nemzetek felül tudtak kerekedni a megosztó ellentéteken, és egymásra találtak! — A nagyvilágban hősnek tartanak.­­ Milyen érzés? — Hízelgő érzés. De én nem tartom magam annak. Ahogy nem vettem magamra a gyalázatot, úgy nem kívánok most a hős szerepében tetszelegni — Püspöknek jelöltek és Nobel békedíjra. Mi a véleményed róla? — Maga a javaslat megtisztel. Figyelemre méltó és előremutató jelenség, hogy a békedíjra Lunia Corneával, a román ellenzék prominens vezetőjével együtt jelöltek. Ilyen régebben elképzelhetetlen volt. — Visszautasítottál egy fontos kormánypozíciót.­­ Miért? — Ma is tagja vagyok a Nemzeti Megmentés Tanácsának,­­ de nem kívánok beülni egy bukaresti íróasztal mögé. - Mielőbb vissza akarok térni szeretett temesvári gyülekezetemhez. Akikkel a legnehezebb időkben is kiálltunk egymásért. Elsődlegesen az egyházi munkámat kívánom folytatni, másodlagosan: nem zárkózom el a politikától sem. A magyarok elvárják, hogy képviseljem az érdekeiket a román politikában, ezért, ha arra kerül sor, egy képviselőséget tudok vallani. — Várható-e, hogy a rend helyreállításával újra támadások érik a magyarságot? — A felső vezetésben megbízom. Mindan­nyian ellenzékiek és nem magyarellenesek. Biztos, hogy nem tesznek ellenünk, ha csak nem kényszeríti rá őket egy későbbi nagy belső átrendeződés. Megyei és lokális szinten, sajnos, más a helyzet. Ott az ellentéteknek mély történelmi gyökereik vannak s az előző rezsim megmérgezte a kapcsolatokat. Vidéken már elkezdődött egy átmentési folyamat... — Hogyan tovább? — Erre egy idézettel válaszolhatok: “Itt az idő, most, vagy soha! Az utolsó esélyünk, hogy az európai és világméretű enyhülés mintájára, nálunk is végbe menjen a megbékélés. Ennek elsődleges fontosságú lépcsője a bizalomépítés! — Az emigrációban sokan úgy látják Erdély sorsát rendezve, ha arról népszavazás dönt. — Ha szabad azt mondanom, ez olyan utópisztikusan hat, hogy erről most nem nyilatkozom. Lefoglalnak bennünket a megbékélés nagyon is prózai hétköznapjai. — Mit tartasz legfontosabb feladatodnak? — Az egyház romjaiból való újjáépítését. Fontos, hogy ezt az egyetlen megmaradt intézményünket, ősi várunkat újraépítsük.­­ Ez lehet egy olyan kiindulási alapunk, amitől nem tudtak megfosztani bennünket, mint egy párttól. Fontosnak tartom persze azt is, hogy ezzel párhuzamosan politikai szervezettséget is teremtsünk! — Milyen erkölcsi és anyagi támogatást vártok a magyar emigrációtól? — A legfontosabbal kezdem. Nem mon­dom azt, hogy ne avatkozzatok be, mert ez így nem igaz, de elvárjuk, hogy ne kész megoldásokkal segítsetek, hanem előbb konzultáljatok velünk. Egyszerűbben szólva: akkor tesztek a legtöbbet, ha belőlünk indul­tok ki! A munkánk beindításához minden technikai apparátus hiányzik. Tudod, még az öreg írógépeket is begyűjtötték... Nyomdagép kellene, sokszorosító gépek, táviratilag­ még számítógépes megoldás is... Égető szükség, hogy hírt csinálhassunk... Nagyon hiányzik meg a nyelv­ápoló irodalom és a magyar újságok is a nagyvilágból! — A küldeményeket hová címezzük? PAROCHIA REFORMATA T. Ciparitu 1. 1900 TIMISOARA, ROMÁNIA, Europe. — Hihetjük-e, hogy a változással véget értek a viszontagságaid? — Attól tartok, hogy még sok megpróbáltatás vár rám. — Gondolod, hogy a mostani telefon­beszélgetésünket lehallgatják? — Gondolom, de már nem érdekel... Az utóbbi időkben azzal hívtam ki a haragjukat, hogy nem volt mit besúgniok, mert magam mondtam ki mindent, és egyre többet mondtam ki. Tehát most sem érdekel, még annyira sem. — Végül az utolsó kérdésem: Az eszméidért rengeteg áldozatot hoztál. Megérte? — Valami szebb, nemesebb jövőért áldozni, mindig megéri! Az Úr három feladatot testált rám: lelkész vagyok, magyar vagyok, ember vagyok. Tehettem volna máskép? Közlemény: A beszélgetés után a tokiói D. ART CENTRE CO., LTD. Tőkés László részére elektromos sokszorosító írógépet, telefonokat és egyéb elektrotechnikai berendezéket küldött légipostán, a gyűjtés előtt. Tokió, 1990. január 12-én MAGYARSÁG 7. oldal AZ IFJÚSÁG GYŐZÖTT ROMÁNIÁBAN William Echikson, a ‘The Christian Science Monitor’ munkatársa írta Kolozsvárról,­­ hogy a régi emigráns, Doina Cor­nea elégedetlen a mai Romániával is.­­ Amikor minap Bukarestben járt, nem kereste a mostani vezetőket. Szerinte továbbra is a volt kommunisták szeretnének az élen maradni... Más néven... ‘Ez a National Front szerintem nagyon titokzatos, régi kommunisták dirigálnak,,mondta,­­ majd így folytatta: ‘a revolúció sikere az ifjúságé. Ők az életüket is kockáztatták, láttam 12 éveseket is az első vonalban!’ Ion Iliescu elnök? - ‘Se igent, sem nemet nem mondhatok felőle.’ És Mikhail Gorbacsov szerepe? - ‘Elsőnek gratulált.’ ‘Beszéltem több tábornokkal... “Nekünk nem kell a Szovjet!”- mondták. ‘Senki sem szereti itt az oroszokat’. ‘Ki választotta meg a mostani kormányt? - Senki! Saját magukat kinevezték!’ Ceaucescuról?­­ ‘ A diktatórikus módszerének egyetlen sikere az volt, hogy végtelenül megutáltatta magát s így egy táborba hozta a románokat és a magyarokat...’­NORIEGA ELFOGÁSA JOGTALAN VOLT ? Az amerikai sajtóban neves jogászok kétségbe vonják a Bush-kormánynak azt az eljárását, hogy Manuel Noriega panamai diktátort elfogta... Ügyvédei szerint is elfogatása és deportálása törvénytelen... Új Előfizetőket keresünk! Minden kedves Előfizetőnk legalább is egy részt töltsön ki szeretettel az itt található néhány rovatból és küldje el nekem! Abban a biztos reményben, hogy az ő Barátja a mi Barátunk lesz, — mert belátja, hogy ennek az újságnak a szelleme és tar­talma megéri az évi 20 dollárt! Kérem, küldjék a magyarság­ot az alábbi címekre. Név: _____________________________________________ Cím: ____________________________ Név: Cím: Kedves Előfizetőnk! Amikor szíves előfizetését megújítja, kérjük, írja meg itt észrevételeit és elgondolásait lapunkkall kapcsolatban! ____________________________

Next