Magyarság, 1997 (72. évfolyam, 1-2. szám)

1997-02-18 / 1. szám

4. oldal MAGYARSÁG TÖRÖKÖT FOGTAK,­­ de... nem ereszt... Először is egy boldogabb Újesztendőt kívánok minden jó magyarnak, otthon és a világnak minden részében! Sajnos, az Indonéziából importált 'Lippó' influenza csú­nyán elkapott s ezért akción kívül helyeződtem, lassan már hatodik hete és még mindig küszködöm vele.­­ Nem beszélve arról, hogy szigorúan beoltottak a kór ellen s mégis megkap­tam. Mindezt csak azért írtam le, hogy igazoljam elmara­dásomat.. Közben a nagypolitika eseményei itt, meg otthon is hul­­lámzanak. Az ittenieket mindenki ismeri, legalább is ál­talánosságban. A sikamlós műhelytitkokat szorgalmasan gyűjtögetem s mikor már eleget és biztosat tudok,­­ alka­lomadtán papírra fogom vetni... Nem egyszer említettem, hogy kishazánk több aka­démikussal, docenssel, filozófussal, szociológussal, polito­lógussal, pénzügyi és gazdasági guruval és miegymással ren­delkezik per capita, mint akármelyik fejlett nyugati ország. [Talán ezeket is el lehetne adni a nyugatiaknak?] Az is kiderült nemrégen, hogy az úgynevezett szocionalizmusban or­vosokból is többet termeltek, mint amennyire szükség volt s így manapság húsz éves tapasztalattal rendelkező orvosok havonta 300 dollárt visznek haza,­­ jó esetben! Mint jól tudjuk, lassan oda jut az ország, hogy nem lesz már m­it el­ad­ni s akkor p­ontosan oda érkeznek, ahová a ked­ves papák jutottak 1950-ben... Miután mindent államosítottak és még a kisüzleteket is elvették, hát a kisbirtokos parasztságra vetették magukat. De az sem hozott eredményt s így 1951-ben Magyarország gabonabehozatalra szorult... s újra bevezették az élelmiszer-jegyrendszert... Terrorral próbáltak magasabb termelést elérni, aminek ötvenhat lett a kézzelfogható egyenes következménye.­Pillanatnyilag a nép még mindig tűr és csak kér, de már az intellektuális elit (ultraliberális) is aggodalmasan nyilatkozik az ország vezető köreinek viselkedésével kapcsolatban.­­ A "Magyar Hírlap", az SZDSZ szócsöve, akárcsak a Washington Post,­­ már nem tud elzárkózni a valóságos helyzet közlésétől. Egyelőre csak a kormányhű lapokban 'akadémikusokat"és egyebeket megszólaltatva. A napokban kezembe került egy nagyon érdekes cikk az előbb említett liberális lapból. Az író a Magyar Tudományos Akadémia főmunka­társa és nőnemű. íme azokat írja, amit mi az itteni lapokban öt éve harsogunk.­­ "A magyar társadalom politikai, gazdasági és MORÁLIS mélypontra jutott. Az állampolgárok bizalma a politikai szféra egésze iránt megrendült, a gazdaság stagnál és mára már oly élessé váltak a társadalmi különbségek, [akár a kommunizmusban], hogy a belső piac oldaláról nincs is sok remény a fellendülésre. Hosszú távon legaggasztóbb a morális válság, melyet leginkább a morális ingerküszöb exponenciális emelkedése jelez [nem én mond­tam!] Egyre több nagyobb adag korrupció, visszaélés, hátba­támadás kell ahhoz, hogy felháborodjunk. A mostanság fellángoló privatizációs botrányok eleve be voltak kódolva." [Akadémikusi clevelandi magyarság]. Itt jön a java "A privatizációs folyamatot vezérlő neoliberális dogma nem is nagyon leplezett mögöttes ideológiája ugyanis az, hogy a magántulajdon minden körülmények között [hibás magyarság..] magasabb rendű az állami tulajdonnál."­­ (Ez eleve tévedés, mert a fenti dogma nem liberális, hanem örök értékű konzervatív idea. Szerk.) A továbbiakban az akadémikus asszonyék éppen csavarja [csűri]: "A privatizáció gyorsasága önmagában vett érték és ezzel szoros összefüggésben a folyamatban nemhogy a társadalmi szempontokat sem lehet és kell figyelembe venni! Ez a mentalitás jellemzi az állami tulajdont önmaga között ÚJRAELOSZTÓ elit értékrendszerét." Többről is szó van ma már, mint ezen értékek nyílt megnyilvánulásáról. A Tocsik­­ügy, melyben Tocsik Márta ügyvédhölgy ötmillió dolláros közvetítési honoráriumot vett volna fel paradigmatikus [amit ez jelenteni akar?] jellege a morális üzenet mellett abban rejlik, hogy mögé nézve egy önmagán bel­ül acsarkodó elit képe bon­­takozik ki." Amint fentebb említettem, az ország és az acsarkodó elit lassan kifogy a könnyen önprivatizálható állagból, s ennek eredménye­képpen tusakodás és versenyfutás folyik a még megmaradt javak megszerzéséért. A Tocsik botrányt a ballinbázi­sból jobbközéppé vedlett Fiatal Demokraták Pártja robbantotta ki, miután mint most már ellenzéki párt, valószínűleg szoclibbek kizárták őket a könnyű vagyon­szerzési lehetőségekből. 'A sérülési ellenőrzés­ [Damage control] -akárcsak a Fehér Ház esetében - teljes erővel folyik, s mindenki más hibás, csak ők nem. A módszerek is hasonlítanak egymásra, minden rossz eredete az előző kormányzat. A nemrégiben felfedezett 2 billió [ 2 ezer millió ] nemzeti banki hiányt az első rezsim nyakába próbálják varrni, s látványosság kedvéért két aligazgatót menesztettek. Ezek valahogyan átvészelték a kormány­­váltást. Valószínűleg a kiválasztott bolsikhoz tartoztak, de annak idején Antallékban látták a jövőt. A pénz az igazi hatalom, a régi közmondás, miszerint a politika igencsak a gazdagság függvénye a vadkapitalista államrendben is érvényes. Gyuláék egyre idegesebben kapkodnak a lehetőségek után, miután a gazdasági elit kezd a nyakukra nőni... A most kipattant botrányt [botrányokat] a politikai elit láthatóan megfélemlítésére igyekszik felhasználni. "Végül is a Tocsik-ügy egy mozgás­formát teremt. A kormánykoalíción belüli pártok nem annyira hatalmi, mint inkább gazdaságpolitikai természetű vetélkedésnek is. Az szdsz vezető politikusai már az első nap követelték régi ellenfelük, az Ipari- és Kereskedelmi Minisztérium beke­belezésével a pénzügyminiszterrel szemben jelentős ellen­hatalomhoz jutó­, a hangsúlyozottan nem neoliberális (? Szerk.) Suchman Tamás távozását." [ Annak ellenére, hogy ő is 'uservier!] Az akadém­ikusnő TÉZISE szerint azok a korrupciós ügyek dagadnak botránnyá, melyeknek kirobbanásához jelentős erőcsoportoknak (politikai, gazdasági és­­MÉDIA­-) egyrészt érdekük fűződik, másrészt alkalmasak arra, hogy az elit egészen belül éleződő küzdelmet megjelenítsék.­­ Azt azon­ban már végkép nem értem, hogy mindez hogyan járulhat ahhoz - az akadémikus asszony szerint - hogy az egyre növekvő társadalmi elégedetlenséget és a velejáró feszült­séget levezesse?! A Parlament szériában gyártja a törvényeket, melyeket nagyon kevesen tartanak be. A Nemzeti Bankot is megreformálták sebtiben, ami azt jelenti, hogy a költségvetést tovább terhelik olyan kiadásokkal, amelyek elvonják a forrásokat legfontosabb szolgáltatási ágazatoktól, a további költségvetési bevételek már csak az ország újdonsült spekulánsainak összeszélhalmoskodott vagyonát gyara­pítják. A fentiekből a legérdekesebb tanulság az, hogy repedezik a liberális sajtó fellegvárának az alapzata,miután kénytelenek kelletlenül ugyan, a konzervatívabb véleményeknek is helyet adni... Vagy talán a Magyar Hírlap svájci tulajdonosa is megunta lapjának egyoldalúságát...? Egy másik jó hír,­­ miszerint az Európai Újságírók Szövetségének budapesti kongresszusán egy magyar újságíró azt javasolta, hogy nemzetközi és nemzeti intézmények állami és magánalapítványok bevonásával teremtsék meg Magyarországon A FUNDAMENTALIZMUSOK, FANATIZMU­SOK KUTATÁSÁNAK NEMZETKÖZI KÖZPONTJÁT. - Az IDEA kiötlésének meggyőződése, hogy a XXI. század végzetesen vérbe borulhat. — E világközponttal a 21-ik század legjelentősebb tettét hajtanák végre! - Hallatlanul megnövelve MAGYAR­­ORSZÁGN­AK morális és tudományos tekintélyét! -­­ Egyúttal a leghathatósabb lépést tennénk a magyar nemzeti érdekek, a határon túli nemzetrészek kisebbségének védelmében is! • Magyarország a nagyhatalmak szemében elenyészően ki­csiny pont. Ennek ellenére megteremthetné legalább a szélsőséges etnikai, nyelvi, vallási, történelmi fundamentaliz­musok NEMZETKÖZI TUDOMÁNYOS INTÉZETÉT. -­­ AMELY nemcsak azt vizsgálná, hogy árnyalatok, világnézeti, vallási dialektusok^), filozófiai eretnekségek (?) hogyan vezetnek fanatizmushoz, hanem azt is hogy VAN a terroron, a halál békéjén más megoldás is pl. az írek, tamilok, ruandaiak stb-k számára. — A még mindig börtönben tartott erdélyi magyarokat kifelejtette... KÓKAI-KÚN TAMÁS Eljárás indítható az ellenzékiek ellen ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. - Igaz ugyan, hogy a parlament által elfogadott Bün­tető Törvénykönyv-módosítás­ban nem szerepel az általunk is kritizált 98-as paragrafus, vi­szont a törvényhozás elfogadta a 92-es paragrafus a és b pont­ját. Ennek következtében példá­ul az ellenzéki nagygyűlések résztvevői felforgatás címén fe­lelősségre vonhatók és elítél­­hetők - nyilatkozta Bugár Béla, az MKDM elnöke, hozzáfűzve, hogy például az MK által szerve­zett komáromi nagygyűlés résztvevői ellen is eljárást indít­hattak volna az illetékes szer­vek, ha a parlament már tavaly elfogadta volna a módosítást.­­ A törvény egyáltalán nem egyeztethető össze a demokrá­cia alapelveivel, és elfogadásá­val kialudt a még pislákoló re­ménysugár, hogy Szlovákia ott lehet az EU-, illetve NATO-tag­­ságot első körben elnyerő kelet­európai államok közt - szögezte le Bugár. Bárdos Gyula képvi­selő szerint a Nyugat tálcán kí­nálta Szlovákiának az integráció lehetőségét, és a kormánynak egy egész év állt rendelkezésére ahhoz, hogy éljen vele. Ehelyett a kabinet a demokrácia leépíté­sén fáradozott, és veszélybe so­dorta az egész országot. (bzs) MK: gátlástalan a hatalom Pozsony. „A parlament 77 képviselője ismét bebizonyította, hogy a Meciar-kormány gátlástalanul felhasznál bármilyen jog- és alkotmányellenes eszközt hatalma fenntartására” - ol­vasható a Magyar Koalíció által kiadott állásfoglalásban, mely­ben Frantisek Gaulieder mandátumának a megvonására rea­gált. (a) 1997. február 18. Budapesti­] Kegyetlen köszöntött de az új esztendő napja tüntetnek egyfolytában vizsgáznak és példát mutat, hogy állásukat veszélyeztetik, jól eltanácsolhatják... Az igazi Naponta több tízezres, a felvonulásuk. A diákok tanárai A mi miniszterelnökünk esztendőre,­­ amit azonban nő nekik mindenesetre jó lesz, képviselőiknek a 30%-os f vetésből.­­ Ilyenformán egy együtt 159.poo­nt-ot,­­ míg az vághat zsebre. Ez kb. 10­0 létminimum alatt éldegélő hon Honatyáink túl vannak produkálnak. Gyakran ürese­n ügyeletes’ honatyák olvasz egymással ‘premier-plan’-bar eddig egyiknek fordult meg áldozhatnak... Ezzel szemben a nyug kézbesíti a postás a havi járat évben, akiknél a kifizetés . Ugyanis, torlódások elkerülés már december 7-én meghozz január 20-án kapnak újabb ny azt is jelenti, hogy télvíz idejét hónapig kell megélniük a nye nem telik. - Az állam rátenyere gondoskodtak róla, hogy az­t megkaphassák... A képviselői fizetéseket igazodik az áremeléshez. A­z nem igazodik. - Mert januári díj, közlekedés, postai szolgá­lat, tüzelőolaj, TV, telefon, a legalapvetőbb élelmiszer, aze csökken a gyógyszer, társada a nyugdíj-korhatárt, mindkét előtt 55 és 60 év volt.] Egy kisgyors-LISTA: Másfélmillió mun­kanét 5 millióan élnek létminimi közelében. A hazai népessé romlott. Minden ötödik nő­i születésre 74 terhesség- m­­ágy megszüntetését tervezik utcára,­­ hanem vidékre,­­ táv Az országban HARMINC van. Ebből 15,000 él Budaper Budapesten 3, vidéken 8 nő Budapesten más ingyen­ken, Üllői­ úton kívül, a Theréza an a Moszkva-tér közelében asszony elsírta magát a TV-b­enis,­­ meghaltam volna...” A hajléktalanok pincék éjszakára,­­ mások pedig félte­nek... Már eddig többen meg nem kell ehhez hajléktalannal nem egy ember... Anyagiak hiányában szolgálat... Erre azért lent gyilkosságban hazánk első h LUBA ALATT zseb­szer­ DET tulajdonosaik, ami pedig nyugati részén pl. az osztráki ‘üzlet’a valutáért... Hogy kicsit vidámabb az OPERA BÁLT.­­ A belépőd éppen a nagycsaládosok és t Dehát, míg egyfelől se minket, addig másfelől a­­­mánykoalíció megcsinálta a­z eladott mindent, amire volt a belső államadósság és am­i lesz a kifizetendő kamatki újkeletű, a kádári időkre nyúlt Az 1945-ben keletkezes szerint A VALUTA­ALAP LEI A Nemzetközi Valutaala eljárás alóli mentességet élv Hazánk 1982-ben kötött ezt az adósság-­csapdát k­ volna, úgy az előző, mint a jó Dr. Endrey Antal maga emigráció után hazatelepült, jegyzett jogász, angol királyi­zetközi Valutaalap igazgatój­ át írta:

Next