Mai Nap, 1991. március (3. évfolyam, 51-75. szám)
1991-03-13 / 61. szám
Miskolczi Öregasszonyok összejövetele. Miklós Lehetne vasárnapi traccsparti, hétköznapi teadélután vagy hangulatos érettségitalálkozó is. De nem az. Megilletődött verébcsapat, szürke, emeletes ágyak között. Világoskék kosztümben rózsaszín kötött kalapos hölgy lép be az ajtón. Lábát az illendőnél kicsit nagyobb terpeszben hagyja, és jó előre kiszámított hangerővel, százszor is átgondolt és korrigált hangsúllyal köszön. - Jó napot, asszonyok! Az öregasszonyok elcsitulnak. Erre nem számítottak. - Na, hogy üdvözöljelek benneteket? Tegezzelek vagy magázzalak? Nyilván ezt a fordulatot is jó előre kigondolta. Valaki felocsúdik: - Jé, ez a Piroska! - Hangzavar. - Szoba, vigyázz! - Azt hiszem, nem volt szokás nálunk tegeződni. A terpesz kicsit szűkül: - Legyünk itt barátságban. Jó? - emeli hangját pajzsként maga elé a hölgy, akit a többiek Piroskának mondanak. Szándékosan lassan kipiselt A világoskék kosztümös Piroska híres. Franciska vasárnapjai címmel (Magvető, 1989) könyvet is írtak róla. Piroska több száz, több ezer mai öregasszony emlékezetében él. Többek között így: „Nyílik a cellaajtó, vöröses-szeplős, kövér ávós őrmesternő lép be. - Vetkőzzön le, a cipőjét is vegye le! - Harisnyám, bugyim már nem volt, rég elrongyolódott. Álltam a jeges betonon, a talpam odaragadt a hidegtől, amíg végig »kipiselte« minden holmimat. Áttapogatta, nincs-e nálam zsilett vagy egyéb tiltott dolog. Szándékosan lassan csinálta..." „Nagy udvaron mentünk keresztül, át a vasajtón. Újabb kerítés, egyemeletes épület. Megint bezárult mögöttünk egy vasajtó, a foglár átadott minket egy szőkésvörös, szeplős őrmesternek. Én már találkoztam vele februárban, a magazárkában. Ő Piroska, a parancsnok.” (Részlet Sólyom Lászlóné visszaemlékezéséből, 1988., JATE Kiadó.) Piroska önmagáról: Cselédlány édesanyjának törvénytelen gyermekeként látta meg a napvilágot. Maga is cselédlány lett egy szegedi zsidó családnál. A deportáláskor nem tudta megmenteni a család kisfiát, akit nagyon szeretett. Az ismerős csendőr, nem engedte át a halált jelentő kordonon. Akkor megfogadta, hogyha fordul a világ, rendőrnek áll, és nagyon, de nagyon igazságos lesz. Ávós lett a kistarcsai női internáló táborban. És én ki vagyok? A helységnévtábla után szűk nyílás a töltés alatt, balra. Pár száz méter az úton, és jobbra egy zöld vaskapu. Ma rendőrtiszthelyettes-képző iskola. Az ilyen intézmények a világon mindenütt többé-kevésbé egyformák. Kivéve ezt. Ez volt a Kistarcsa. Az ötvenes évek elején. Ma béke és nyugalom. Akkor vad kerítés, szögesdrót, ordítozás, sírás, nyolc-tíz méter széles szobák, emeletes priccsek szorosan egymás mellett. Mindenkinek negyven centi széles hely, polcon és priccsen. - Na, én ki vagyok? A nő világoskék kosztümben, rózsaszín kalapban úgy tesz, mintha tűnődne. - ...a Ringvaldné. - Ringvaldné? Én a Riedlné vagyok, akit te Ridegnének neveztél. - Minek? - Ez nyilvánvalóan időhúzás. - Ridegnének. - Édesem. - Piroska rebbenő tekintete megállapodik egy elegáns hölgyön. -A Mónika, ugye? Nézd csak, milyen fekete haja volt, és hogy megöregedett. Én is? - Igen. - Mintha parancsot nyugtázna, úgy hangzik az öregasszonyok kórusa. - Na, és én ki vagyok? - Nem tudom. Nem emlékszem. - Hát a Nyunyi. - Akkor így mondd, édesanyám, hogy a Nyunyi. Hát persze, a Nyunyi. Egy pillanatra úgy látszik, mintha szívből örülnének egymásnak: rab és rabtartó. Negyven év telt el azóta. Micsoda társaság volt itt! Tábornoknék: Sólyom Lászlóné, Révay Kálmánná, Beleznayné. Apácák a Szent Margit Intézetből. Letartóztatott kommunisták feleségei, hozzátartozói, titkárnői: Jusztusz Pálné, Sarlósné, Szalai Andrásné. Színésznők: Dévai Kamilla, Környei Paula, Kormos Ilona, Németh Marica. Arisztokraták: Bethlen grófné, báró Ulmanné, Abafi grófné, gróf Esterházy Mónika. Szocdemek: Vámos Magda, Silbermann Sára. Utcalányok: Vén Mari, Giber Franciska. Nyilasfeleségek, más néven a három Gizi: Hain Péterné, Hubay Kálmánná és Szálasi Ferencné Lutz Gizi. Most csupán kilencen vannak. Egyesek tartják a kapcsolatot, mások 39 év után itt, a vasajtó előtt találkoztak először. Reszketett a szembesüléstől Három taxi szinte egy időben fékezett. Mintha valaki megrendezte volna. Csak Lutz Gizit hozta mikrobusz. Ketten segítik, szinte kiemelik. Nyolcvannégy éves. Kifogástalan szőkén, hetyke kis kalapban, fehér boával a kabátgallér fölött. Az unokahúgainál él egy kilencedik kerületi lakásban. Kétségkívül ő a legérdekesebb, a történelmi vendég, de a többiek éppen csak egy udvarias pillantásra méltatják. Vajon volt itt ideológiai ellentét a foglyok között? Mert lehetett volna, nemcsak küzdelem életre-halálra. Magda egy napfényes belvárosi lakásban így összegzi: - A polgárasszonyok voltak a leggyengébbek. Nyilván mert fogalmuk sem volt, miért kerültek ide. A fogva tartott kommunisták feleségei minden évben megünnepelték november hetedikét, munkásmozgalmi dalokat énekeltek, és hitték, tévedésből vannak itt. Nekik ez a lehetőség jutott, hogy elkerüljék az etikai, erkölcsi támasz nélkül vergődő polgárasszonyok sorsát. Csabesz, azaz családi beszélő Végig a nagy udvaron. Fegyelmezett, edzett csapat jól dresszírozott idegek. Lám, fölösleges volt iderendelni a mentőautót. Mónika még egy marék maradék havat is felkap, és gombóccá gyúrja. Fénykép készül. Hédi belerúg az alagsori cella ajtajába. - Akkor ez nem így szólt. - Akkor ott állt egy dúc. (Értsd: őrtorony.) Minden mondat „akkor”-ral kezdődik. Akkor őrizték őket, mostanra ők őriznek egy-egy, végre kimondható sérelmet. - Amikor a reggeli osztás volt, nem akart feketekávét adni a csajkámba, mert kormos volt az alja. Azt mondta, hogy amíg le nem súrolom, nem ad. Mondtam, mire én ezzel végzek, addig elviszik a kondért, és nem jut reggeli. - Lehet, hogy így volt - feszeng Piroska parancsnok a halványkék kosztümben. - Nem tudom. Ha mondja, akkor biztosan. - Egyszer beszélőre mentem... - Na, most minden bűnömet meghallgatom... -.. .kicsit papírral kipirosítottam a számat, és cipőpasztával a szempillámat is kifestettem. Maga ott állt és nézte, kik mennek. Észrevette, hogy ki vagyok festve. Állj! Nincs csabesz, vissza! És büntetésből fölmosatta velem a szobát. -Én? - Nem is a szomszédasszony. - Mondják csak el minden bűnömet! - Elég büntetés volt az, amikor maga bejött, és terebélyesen megállt... - Ki ez? Ki ez? - kérdezgeti Szálasiné. Valaki megszánja, és felvilágosítja. - Összefektetett egy vérbajos cigánylánnyal. Piroska mosolyogni próbál, Szálasiné visszagubbaszt az ágy sarkára, és maga elé motyog. Most végre megmondtam neki, megmondtam neki... Nyunyi viszont azt mondja bölcsen, hogy ami történt, megtörtént. - Fogjunk kezet - sóhajt Mónika. - Adok egy puszit is - ajánlja boldogan Piroska. - Azt azért ne - tiltakozik Hédi. A kézfogások azonban rendre megtörténnek, és a zsivajban mintha elhangzana egy engesztelő szó is: - Sajnálom. Kialszanak a reflektorok. Film lesz belőle Almási Tamás rendező, Jancsó Nyika operatőr és Vágó Ágnes riporter láthatóan megkönnyebbül. Szerencsésen túl vannak a Női Recsk munkacímet viselő dokumentumfilm legnehezebb forgatási napján. Hazafelé Kistarcsáról Almási monologizál az autóban: - Ha ezek a nagyszerű emberek harminckilenc évig magukba zárták a sérelmeiket, akkor annak nagyon komoly lelki okai is lehetnek. Aztán jövünk mi, és rávesszük őket, hogy beszéljenek. De nem kapnak-e vérmérgezést, ha megnyílnak a sebek? Tisztességesen elmondtam nekik, hogy mit akarok és annak mi lehet a következménye. Naponta elfogadták meg visszamondták a meghívást. Ők is féltek a szembesüléstől. Piroska még tegnap éjjel is lemondta. Azonnal elmentem hozzá. Olyan állapotban volt, hogy ,azt hittem, meghal. Végül is eljött. És itt van a mi kurvaságunk. Mi, ha törik, ha szakad, filmet akarunk csinálni, ennek a szándéknak rendelünk alá mindent. Győzködöm őket, hogy vállalják a szereplést, miközben magam is kétségbe vagyok esve: szabad-e, nem lenne-e jobb abbahagyni az egészet, végtére is ez az ő keserves életük, amit magukban valahogy feldolgoztak, eltemettek vagy túléltek. Hogy jövök én ahhoz, hogy szembesítsem vele őket, hogy felszaggassam a sebeiket! Igaz, ha nem tenném, akkor nem tudná meg a világ, hogy mi történt itt... Bemutató előreláthatóan májusban. Felvégi Andrea felvételei ÖZVEGY SZÁLASINÉVAL KISTARCSÁN Idős hölgy szőkén, boával "