Mai Nap, 1992. augusztus (4. évfolyam, 205-233. szám)

1992-08-01 / 205. szám

Kalózkodunk Tizenkilenc és fél millió fo­rint értékű hamis video- és hangkazettát foglalt le a Fo­gyasztóvédelmi Főfelügyelő­ség országos ellenőrző akciója során. Az ellenőrzött, legálisan működő üzletek 40 százalékánál állapítottak meg szabálysértést. A piacokon ennél sokkal nagyobb arány­ban, az eladók 68 százaléká­nál találtak kalózkazettákat. Magyarország nemzetközi összehasonlításban messze kimagaslik az előállított hamis video- és hangkazetták szá­mát tekintve. Míg európai át­lagban 20-30 százalék a for­galmazott kazetták között a kalózkiadás, addig nálunk 50 százalék fölötti. ❖ A kábítószer-kereskede­lem, a terrorizmus és a szer­vezett bűnözés elleni harcról, valamint a gazdasági mene­kültekkel kapcsolatos közös feladatokról tárgyalt tegnap Budapesten a magyar és a török rendőrfőnök. ❖ Megnyitották a hét végé­re a magyar-román határt a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Vállaj és a romániai Csatános között. Pénteken reggel 7 órától 23 óráig, va­sárnap reggel 7 órától délután 3 óráig vehetik igénybe az ér­deklődők. Tervezik, hogy jö­vőre véglegesen megnyitják a vállaji határátkelőt. Az utat és a vámszervek működésé­hez szükséges épületet már a pápalátogatás idején kiépí­tették. ❖ Az Állami Vagyonügy­nökség javaslatára a Rot­­schild cég lesz a gázszol­gáltató vállalatok privatizá­ciójánál a magyar kormány pénzügyi tanácsadója. Az öt gázszolgáltató vállalat­ból a kormány egyelőre ki­sebbségi részvényhá­nyadot kíván eladni szak­mai befektetőknek, a rész­vények 51 százalékát pedig, legalábbis egyelőre, meghagynák állami tulaj­donban. Endrődön a betétesek Hírzárlatot rendeltek el az érintettek a Gyomaendrődi Vállalkozói Takarékszövet­kezet felszámolását kivédő pénzügyi mentőakcióról, pe­dig tegnap megkezdődtek a tárgyalások a bank és a beté­tesek képviselői között. Bár a pénzintézet vezetői nem készítettek írásos anya­got, nem tettek le az asztalra jogi és pénzügyi helyzetet elemző tanulmányt, de meg­állapodtak, hogy pótolják. A hét végén is dolgoznak, és hét­­főn-kedden írásban eljuttatják a menekülés alternatíváit a be­tétesek képviselőihez. Akik az előzetes elgondolások szerint takarékszövetkezeti tulajdont szerezhetnek betétjük egy ré­széért, s így az Ybl Bankhoz hasonlóan a gyomaendrődi is megmenekülne a felszámo­lástól. A távirati iroda közleménye szerint eddig 1,6-2,1 milliárd forint minisztériumi, önkor­mányzati betét „ragadt bent” a fizetésképtelenné vált Ybl Bankban. Az összes befa­gyott pénz meghaladja a 2,8 milliárdot. Ebből 1,9 milliárd hét, százmillión felüli betétesé és két váltótulajdonosé, 31 cégnek pedig húszmilliós kö­vetelése van. A legnagyobb összegű betét 300 millió forint. Elbocsátó csúf üzenet Nováky Balázs vezérőr­nagy, a határőrség országos parancsnoka közölte: Zubek János alezredes, a határ­őrség szóvivője ellen lefolyta­tott fegyelmi vizsgálat megál­lapította, hogy Nováky több­szöri figyelmeztetése ellené­re a szóvivő olyan üzleti kapcsolatokat tartott fenn, amelyek nem egyeztethetők össze beosztásával és veze­tői tevékenységével. Ezért jú­lius 6-án megrovás fegyelmi büntetésben részesítették, amit Zubek tudomásul vett. A szóvivő egyúttal kérte szolgá­lati viszonya megszüntetését és nyugállományba helyezé­sét, amelyet az országos pa­rancsnok elfogadott. A dolog érdekessége, hogy Zubek búcsúvacsoráján No­váky Balázs meleg szavakkal köszönt el kollégájától, de egy szóval sem említette a fegyelmi vizsgálatot. Zubek János tőlünk értesült a közle­ményről, amire csak annyit mondott: a hír igaz. Kommen­tálni viszont nem volt hajlan­dó, mert mint kijelentette: a határőrséghez olyan szálak kötik, amelyek miatt mint a múltban, úgy a jövőben sem fog a testületre egyetlen rossz szót mondani. (1) L itthonró l­ egfrissebb Emelik, csak később A közalkalmazottak jogál­lását szabályozó törvényben meghatározott magasabb jö­vedelmet biztosító bérezési­előmeneteli rendszer teljes körű bevezetése - tekintettel az állami költségvetés hely­zetére -jövőre nem, s az elő­zetes prognózisok szerint 1994-ben sem várható - kö­zölte Naszvady György pénzügyminisztériumi helyet­tes államtitkár a kormányszó­vivő tegnapi tájékoztatóján. A kormány - miként László Balázs szóvivő ismertette - feladattervet fogadott el a tar­tósan és az ideiglenesen álla­mi tulajdonban lévő vagyon hasznosításáról, értékesíté­séről. A kabinet egyebek kö­zött módosította a levéltári anyagok védelmével kapcso­latos rendeletet, s foglalko­zott a munkavédelmi helyzet­tel is. A miniszterek meghallgat­ták a pénzügyminiszter tájé­koztatását a vagyonnyilatko­zat előkészítéséről, továbbá Barsiné Pataky Etelka expo­­biztos beszámolóját a világki­állítás helyzetéről. 1992. augusztus 1., szombat Jegyre adják * 184 Hamarosan az Inter-Eu­­rópa Bank részvényeit is adják kárpótlási jegyre. Az Állami Vagyonügynökség részesedése jelenleg a bank alaptőkéjéből több mint 6 százalék, összesen 184 millió forint, melyet a vagyonügynökség vállala­ti átalakulás útján szerzett. Ezt a tulajdoni hányadot több lépcsőben kínálja fel az ÁVÜ. M­I ÚJSÁG ? 3 Koltay Gábor - Az a hír járja, hogy igen modern - ha úgy tetszik, avantgárd - Rigolettót állít színpadra a Margitszige­ten. Ez mit jelent? - Verdi remekművét modern korba helyezzük, hiszen mind az alapmű - Victor Hugo: A király mulat -, mind pedig az ebből készült opera története megítélésem sze­rint alkalmas arra, hogy a mai világunkra jellemző mo­dern díszletek és jelmezek segítségével előadva üzen­jünk a mának. Érdemes tehát „leporolni”. - Lesz-e valami meglepetése az előadásnak? - Úgy gondolom, hogy a szcenikai megoldások, a tűzijáték, a mai kort idéző stilizált díszlet és jelmez, a kellékek már meglepetést okoznak. De az igazi kuriózu­mot az öt luxus-személygépkocsi - Porsche, Mercedes, Honda, Volvo, BMW - jelenti majd. Ezek az opera leg­fontosabb dramaturgiai csúcspontjain lesznek jelen a színpadon. - Kik segítették a színrevitelben? - Elsősorban Oberfrank Géza karmester. Az énekesek kiválasztásában alapvető szempontunk volt, hogy rend­kívül tehetséges, nagy formátumú, külföldi operaszínpa­dokon is keresett magyar művészekre osszuk a szere­peket. Színpadra lép Mészöly Katalin, Szűcs Márta, Iván Ildikó, Begányi Ferenc, Miller Lajos és Daróczi Tamás. (sebes)

Next