Mai Nap, 1993. május (5. évfolyam, 117-145. szám)
1993-05-06 / 121. szám
Rózsaszínben láttuk Rózsaszínben láttuk tegnap a királynőt. És egy kicsit Budapestet. Meg a parlamentet, amely az Őfelsége megérkezését megelőző órában még úgy tátongott az ürességtől, mint a benne helyet foglaló álmos képviselők. Negyed tizenegykor, az utolsó pillanatban szinte egy emberként beesik a terembe a Fidesz-frakció. Tagjai kínosan feszengenek, Fodor Gábort és Deutsch Tamást letagadhatatlanul megviseli az öltöny. A széksorok felé tartó Maczó Ágnest királynőnek kijáró tapsviharral fogadják képviselőtársai. Feszült várakozásban telnek a percek. Mi lenne, ha megint csődöt mondana a tolmácskészülék? Vagy ha csak úgy csinálnánk, mintha nem hallanánk semmit, súgja félhangosan a mellette ülő fülébe egy nem kormánypárti képviselő... Végre a páholyba lép II. Erzsébet királynő. Dörgő taps, mindenki feláll. A protokollfőnök a szószékhez vezeti, ám a széksorok között felényúl egy parolázásra nyújtott,kéz. Erzsébet egy pillanatra zavarba jön, ám kéretlenül is segítségére siet egy magyar honatya: erélyes mozdulattal rávág felelőtlen képviselőtársa kinyújtott karjára... Elhangzik a történelmi jelentőségű beszéd. Távozik Erzsébet, távoznak a képviselők. A királynő pedig elindul a Józsefváros mélyére. Jó nagyot húz a mezítlábas asszonyság a sörösüvegből. A sarkon áll. Most teheti, hiába van tele rendőrrel a Mátyás tér környéke. Híres lesz a Dankó utca, kiabálja valaki a hátunk mögül, a tömegből. Erzsébet királynő Csikágóba is ellátogat. S ehhez nem is kell a tengerentúlra utaznia. Budapest nyolcadik kerületében látogatja meg a Dankó utcai metodista menhelyet. Egy királynői látogatás mindig tiszta helyzetet teremt: ezúttal a Dankó-béliek lepődhettek meg azon, milyen tisztává lehet varázsolni az utcát, ha az arra hivatottak is így akarják. A protokollba foglalt „az uralkodót nem szólítjuk és nem kínáljuk meg semmivel” elvnek megfelelően a Dankó utcaiak sem készültek vendéglátásra, és ahogy dr. Haskó László, az esemény házigazdáinak szervezője megemlítette, Erzsébetnek sem volt semmiféle előzetes kívánsága. Mint a mesében, úgy került a királynő a málladozó falú bérházak közé, és mint a valóságban, úgy távozott onnan hamarosan. A protokoll határait szigorúan betartó beszélgetések során nem ígért semmit és nem varázsolt senkit királyfivá, de látogatása talán mégiscsak erőt és hitet adhat az elesettek támogatóinak. Halmai Katalin és Érsek M. Zoltán Manek Attila, Varga László és Weber Lajos felvételei 1993. május 6., csütörtök 7