Mai Nap, 1993. május (5. évfolyam, 117-145. szám)

1993-05-06 / 121. szám

Rózsaszínben láttuk Rózsaszínben láttuk tegnap a királynőt. És egy kicsit Budapestet. Meg a parlamentet, amely az Őfelsége megérkezését megelőző órában még úgy táto­n­gott az ürességtől, mint a benne helyet foglaló álmos képviselők. Negyed tizen­egykor, az utolsó pillanatban szinte egy ember­ként beesik a terembe a Fidesz-frakció. Tagjai kínosan feszengenek, Fodor Gábort és Deutsch Tamást letagadhatatlanul megviseli az öltöny. A széksorok felé tartó Maczó Ágnest királynőnek kijáró tapsviharral fogadják képviselőtársai. Feszült várakozásban telnek a percek. Mi lenne, ha megint csődöt mondana a tolmácskészülék? Vagy ha csak úgy csinálnánk, mintha nem hallanánk semmit, súgja félhangosan a mellette ülő fülébe egy nem kormánypárti képviselő... Végre a páholyba lép II. Erzsébet királynő. Dörgő taps, mindenki feláll. A protokollfőnök a szószékhez vezeti, ám a széksorok között felényúl egy parolázásra nyújtott,­kéz. Erzsébet egy pillanatra zavarba jön, ám kéretlenül is segítségére siet egy magyar honatya: erélyes mozdulattal rávág felelőtlen képviselőtársa kinyújtott karjára... Elhangzik a történelmi jelentőségű beszéd. Távozik Erzsébet, távoznak a képviselők. A királynő pedig elindul a Józsefváros mélyére. Jó nagyot húz a mezítlábas asszonyság a sörösüvegből. A sarkon áll. Most teheti, hiába van tele rendőrrel a Mátyás tér környéke. Híres lesz a Dankó utca, kiabálja valaki a hátunk mögül, a tömegből. Erzsébet királynő Csikágó­­ba is ellátogat. S ehhez nem is kell a tengerentúlra utaznia. Budapest nyolcadik kerületében látogatja meg a Dankó utcai metodista menhelyet. Egy királynői látogatás mindig tiszta helyzetet teremt: ezúttal a Dankó-bé­­liek lepődhettek meg azon, milyen tisztává lehet varázsolni az utcát, ha az arra hivatottak is így akarják. A protokollba foglalt „az uralkodót nem szólítjuk és nem kínáljuk meg semmivel” elvnek megfelelően a Dankó utcaiak sem készültek vendéglátásra, és ahogy dr. Haskó László, az esemény házigaz­dáinak szervezője megemlítette, Erzsébetnek sem volt semmiféle előzetes kívánsága. Mint a mesében, úgy került a királynő a málladozó falú bérházak közé, és mint a valóságban, úgy távozott onnan hamarosan. A proto­koll határait szigorúan betartó beszélgetések során nem ígért semmit és nem vará­zsolt senkit királyfivá, de látogatása talán mégis­csak erőt és hitet adhat az elesettek támogatóinak. Halmai Katalin és Érsek M. Zoltán Manek Attila, Varga László és Weber Lajos felvételei 1993. május 6., csütörtök 7

Next