Állami főgimnázium, Makó, 1938
Maros István. Itt született Makón, itt járta iskoláit, gimnáziumunknak volt kitűnő tanítványa, majd 1907-től kitűnő tanára is. Ez az intézet vetette meg szakképzettsége alapjait, a szülői otthonon kívül ez az iskola bontogatta, irányította s fejlesztette jellemadottságai közül azokat a vonásokat, amelyek a tanári egyéniség ragyogó ékkövei : a kötelességtudást, a rendszeretetet, a szorgalmat, a lelkiismeretes, kitartó munkabírást, igazságszeretetet, méltányosságot,a gondviselésben való hitet s a szerénységet. Nálánál hálásabb tanítványa aligha volt ennek az intézetnek, busásan adta vissza mindazt a jót, szépet és nemeset, amelyet tőle kapott. Példaadásával, komoly, higgadt, részrehajlatlan, megértően jóságos bánásmódjával kitörölhetetlen nyomokat hagyott tanítványai lelkében. Odaadó buzgalmára jellemző, hogy amikor az összeomlás után az első középiskolai gyorsíróversenyt rendezték Budapesten, az ő tanítványai lettek az elsők. Amikor egyik szaktárgya, a görög nyelv és irodalom a magyar középiskolában egy időre elnémult, az angol nyelvből és irodalomból szerzett képesítést, amelyet fiatal korától fogva szorgalommal tanulmányozott, majd szép eredménnyel tanított is. Áldozatos munkája közben érte utól a papok s oktatók nem egyszer közös baja, a hangszálak megbetegedése. Emiatt kénytelen volt néhányszor betegszabadságot kérni, végül most nyugalomba vonulni. Távozásakor tanulóifjúságunk kiváló tanárt, atyai jóakarót, mi kartársak emelkedett gondolkodású, nemesszívű jóbarátot, az iskola pedig a tanítás és nevelés nagyszerű munkáját veszítette el. Nehéz volt szeretett intézetétől megválnia, vigasztalásául szolgáljon azonban, hogy kartársainak s tanítványainak szeretete kíséri. S nagyobb családja, az iskola azzal a kívánsággal búcsúztatja, hogy a jó Isten kegyelméből még sok-sok évet töltsön igen boldogan az ő kedves szűkebb családja körében. M. J. dr.