Állami főgimnázium, Makó, 1938

Maros István. Itt született Makón, itt járta iskoláit, gimnáziumunknak volt kitűnő tanítványa, majd 1907-től kitűnő tanára is. Ez az intézet vetette meg szakképzettsége alapjait, a szülői otthonon kívül ez az iskola bontogatta, irányította s fejlesztette jellemadottságai kö­zül azokat a vonásokat, amelyek a tanári egyéniség ragyogó ék­kövei : a kötelességtudást, a rendszeretetet, a szorgalmat, a lelki­­ismeretes, kitartó munkabírást, igazságszeretetet, méltányosságot,­­a gondviselésben való hitet s a szerénységet. Nálánál hálásabb tanítványa aligha volt ennek az intézetnek, busásan adta vissza mindazt a jót, szépet és nemeset, amelyet tőle kapott. Példaadá­sával, komoly, higgadt, részrehajlatlan, megértően jóságos bánás­módjával kitörölhetetlen nyomokat hagyott tanítványai lelkében. Odaadó buzgalmára jellemző, hogy amikor az összeomlás után az első középiskolai gyorsíróversenyt rendezték Budapesten, az ő tanítványai lettek az elsők. Amikor egyik szaktárgya, a görög nyelv és irodalom a magyar középiskolában egy időre elnémult, az angol nyelvből és irodalomból szerzett képesítést, amelyet fia­tal korától fogva szorgalommal tanulmányozott, majd szép ered­ménnyel tanított is. Áldozatos munkája közben érte utól a papok s oktatók nem egyszer közös baja, a hangszálak megbetegedése. E­miatt kény­telen volt néhányszor betegszabadságot kérni, végül most nyuga­lomba vonulni. Távozásakor tanulóifjúságunk kiváló tanárt, atyai jóakarót, mi kartársak emelkedett gondolkodású, nemesszívű jóbarátot, az iskola pedig a tanítás és nevelés nagyszerű munkáját veszítette el. Nehéz volt szeretett intézetétől megválnia, vigasztalásául szol­gáljon azonban, hogy kartársainak s tanítványainak szeretete kíséri. S nagyobb családja, az iskola azzal a kívánsággal búcsúz­tatja, hogy a jó Isten kegyelméből még sok-sok évet töltsön igen boldogan az ő kedves szűkebb családja körében. M. J. dr.

Next