Makói Ujság, 1938. február (4. évfolyam, 25-47. szám)

1938-02-03 / 27. szám

4 SPORT Makói ökölvívók sikere Szegeden. Tegnap délután Szegeden a Rókusi­­sportcsarnokban zajlottak le az ököl­vívó mérkőzések Szeged város baj­nokságáért. Az igen népes mezőny­ versenyen makói levente ökölvívók is részt vettek — s mint most értesül­­tünk — igen szép eredménnyel. Er­dei János a kispehely­súlyban a döntőbe került, ahol feltűnést keltő technikával és rutinnal három me­netben pontozásos győzelmet aratott Medgyesi Szili ökölvívó felett. Pehely­súlyban Tóth Mihály a harmadik helyen végzett. A verseny után az alszövetség vezetői őszintén gratu­láltak a makóiaknak a tehetséges Erdei győzelméhez. A sak­-kupa 6. fordul­ójának eredményei. Tegnap délután játszották le a sakk­­kupa 6. fordulóját, amely az alábbi eredménnyel végződött: Gazdák— Iparos 37a—2­2, Vasutas III.—Iparos II. 6:0, Hagymaház—Toldi III. 47*— 17*. A sakk-kupa állása Toldi I. 11 — — 12 Vasutas I. 5 — 1 10 Gazdák 4 119 Toldi II 3 12 7 Iparosifjak I. 2 13 5 Vasutas III. 2 13 5 Vasutas 11. — 3 3 3 Hagymaház I 14 3 Toldi III. 1 — 5 2 Iparosifjak II. — — 6 — MAK-edzés. A kék-fehérek pén­teken délután 3 órakor a pályán ed­zést tartanak. Az összes játékosok­­pontosan jelenjenek meg. Az MTK-választménya nem feb­ruár 4-én, pénteken, hanem a jövő­hét valamelyik napján — valószínű­leg hétfőn — ül össze. NYILTTÉR A szerkesstőség és kiadóhivatal az e ro­vatban közöltekért nem vállal felelbe­séget. Nyilatkozat. Alulírott ezennel kijelentem, hogy válófélben lévő férjemtől, Nagy Já­nostól egy fillért sem fogadok el, még kevésbé, hogy értünk valahová befizessen. Tehát, január 30 én a Makói Újságban megjelent nyilatko­zatra az a válaszom, hogy a Levente Álarcos Bálra édesanyámmal együtt elmegyünk és a belépőjegyeket mi magunk fizetjük ki, mert még van annyi pénzünk, hogy mulassunk. Tisztelettel: NAGY JÁNOSNÉ szül. KOVÁCS MÁRIA. RÁDIÓ Péntek, február 4. 6.46 Torna. Utána: Hanglemezek. — 7.20 Étrend, közlemények. — 10.00 Hí­rek. — 10.20 A cayennel pokol. (Felol­vasás.) — 10.45 A fertőtlenítés. (Felol­vasás.) — 11.10 Nemzetközi vízjelző­­szolgálat. — 12.00 Déli harangszó. Idő­­járásjelentés. — 12.05 A Mária Terézia 1. honvédgyalogezred zenekara. — 12.30 Hírek. — 120 Időjelzés, Időjárás­, vízál­lásjelentés. — 1.30 Cigányzenekar. — 2.40 Hírek. — 2.55 A rádió műsorának ismertetése. — 3.00 Árfolyamhírek, piaci árak, élelmiszerárak. — 4.15 Diákfélóra. — 4.45 Időjelzés, Időjárásjelentés, hírek. — 5.00 Magyar Gábor gordonkázik. — 5.30 Motorkerékpárral Délamerikában. Útirajz. — 6.00 Sportközlemények. — 6.10 Hanglemezek. — 6 50 A jó öreg komédiás. (Felolvasás.) 7.20 Az Opera­ház előadása. A vslda tornya. — 8 35 Külügyi negyedóra. — 9.35 Hirek. — 10.45 Időjárásjelentés. — Majd: Kertész­­jazz-zenekara. — 11.10 Hirek angol nyelven. -- 12.05 Hirek. Budapest II. 6.15—6.40 Gyorsirótan­­folyam. — 6.50—7.40 Hanglemezek. — 7.45—9.00 Hangverseny. — 9.05-9.20 Hírek. — 9 25—10.25 A rádió szalonzene­­kara. — 10.00 Időjárásjelentés. ­OZGIZRASlfj. Sudapeati termény pia* Irányzat 1 lanyha ista 77 kg OS - — — 20.25-20.60 Snn W kg-OS — — — 2055-20.90 8tus 79 kg-OS - - - 20.80-21 10 Znia 88 kg-ol — — — 2055-212«* K0r, — — — 1850«38.60 — - - _ _ 16.25-16 80 Zac - — — — 16 80 -10 50 Tengeri uj - — • - — 12.15 12 25 korpa — «■ — «. «» 12 75—12 89 Határidősök irányzat: lanyha Tengeri 1938. májusra 12.92—12.93 Rozs 1938. márciusra 18.78 18.79 Mm&aguail montómoéeár. A ferencvárosi sertésvásárra ma 4514 sertést hajtottak fel, ez előző napi maradvány 59 darab volt. — Élénk irányzat mellett 4492 darab kelt el. Arak­­ uradalmi nehézsertést 1111/2 —■113, közép 104—107, szedett kö­zép 103— 1047*, szedett könnyű 100- 102, silánysertést 92—08 fillérért jegyezték élősúlykilogrammonként. Eladó járandó, kender­­föld és ház. 2 járandó Mikócsá­­ban 118­2. tanya mellett, 1 kenyérvárós kenderföld 400 négyszögöl, Rádai­ utca 33. számú ház ártéziauttal vagy amnélkü­l is, 500 négyszögöl. Értekezni lehet Cso­­konay­ u. 8. szám. Korai vetőburgonya és takarmányburgonya a legolcsóbb napi árban megrendelhető, házhoz szállítva. Lichter Hugó, Apátfalva Telefon: 8. 193 Eladó Ingóban 420 n-ös föld, a fele jól sikerült nemes szőlő, a többi ré­sze gyümölcsös, ugyanott egy tehénjárás is van eladó. Mágori Sándor, Nagycsil­­lag-u. 41. sz. 221 Házeladás. Szentlőrinc-u. 2 szám alatti ház, az állomáshoz közel, Csoko­nai utcára fronttal eladó. Érdeklődni le­het Lengyel Sámuelnél, földeáki út, Mar­gittal híd mellett H. Siket féle korcsmá­nál. 233 Kortyogóban 5 és fél kislánc föld és a Kisfaludy u. 19. sz. alatti ház eladó. Ugyanott több boroshordó is van eladó. 241 Magyarcsanádon a 260. számú hóm, melyben sóforgalmu füszerüzlet van, örökáron eladó. Érte­kezni lehet a tulajdon­ossal, Börcsök Im­rével, a posta mellett. 236 Kiadó lakás. Hunyadi­ utca 2. sz. házban 2 szobás udvari lakás mellék­­helyiségekkel 1938. május 1 re kiadó. Értekezni lehet a Makói Takarékpénz­tárnál. 250 Eladó föld és ház. Az igási műút mentén az öt és fél­ kilométernél jobról 19 kislánc ugar és Mező utca 48. számú ház eladó Értekezni lehet Czina Mihály mészárossal a háznál vagy a mészárszékben. 248 Kiadó lalsóé. Két utcai szoba, konyha, spejz és a szükséges mellékhe­lyiségekből álló lakás közvetlen a gö­rögkatolikus templom mellett, Toldi-utca 6-a. szám alatt, május elsejére (esetleg március elsejére) kiadó. Értekezni lehet ugyanott. 252 Eladók: bötejelni kisfias teh­én, hasas tehenek, fias kocák, ZOO-as keltető is csibenevelő. Érdeklődni lehet Kossuth-utca II. sz. alatt. 249 Makói a­l­a­p. Búza 19 80-2­.00 Árpa 1400 -14 20 Morzsolt tengeri 10.80—10.80 Korpa 12 52-1300 Vöröshagyma 22.00 Vöröshagyma kisebb 18.00 Fok­hagy­ma 18 OC—20.00 Daghagyma 40X 0 - 45.00 Fetiszselyem 32.00 36 CG Sárgarépa 8.00—10.00 Torma 35.00—86X0­0 Baromfial, Tyuk — — — — 0 92 0.95 Csirke ----- - 1.03- 1.05 Ijba — — — — — 0.95— 100 Sacaa — — — — — 1.00— I­ CO Totál 1 kg -H- - 117 MAKÓI ÚJSÁG Árverési hirdetmény. Folyó hó 10-én árverésre kerül a Cservölgyi dűlőben lévő Varga Antal-féle 1532 n-ös és 301 n-ös szántóföld. Az árverés Apátfalván, a községházán lesz. Eladó földek: Hódmezővásárhelyen Szlkánca és Katraszél állomás között az Oro­­vec féle ingatlanból még eladatlan 34 hold, a kövesutra lejárat­tal, sürgősen eladóm . Ugyancsak Vásárhely mellett 138 hold la, hagymatermő föld 78 ezer pengőért és Földeák mellett 72 lilahold la, az aatóföld eladó. Érdeklődni lehet Dr. SÍPOS JÓZSEF ügyvédnél Makó, Gróf Apponyi Albert u. 28., vagy Hódmezővásárhelyen CSERNOK ingatlanparcellá­­zási iroda, Rothermere u. 1. szám és Dr. VETRÓ EMIL ügyvédnél, Rothermere u. 3. szám. Telefon: 470. 167 1938. február 4. A gilgarafe ■engasseonge. Brttkl a történet regénye. A főnök eleinte nem gon­dolta ezt másra, mint hogy a kutya gazdájához kívánkozott, azért megint lefeküdt. De az eb megint csak rác­cigálni kezdte. A kutya hallott valamit s nem engedte gazdáját feküdni.­ Most már a főnök is hallga­­tódzott. Neszt­e hallott. Még nem volt reggel. Minek kószáltak hát a berberek a sá­tor körül? A főnöknek eszébe jutott, hogy ezek az emberek ellensé­ges indulattal lehetnek irányá­ban. Megtapogatta övét, benne voltak a fegyverek, de kereste puskáját is, hanem azt már nem találta. Tudta jó­, hová tette az este, de most nem volt meg. Elvitték. Pisztolya ugyan övében volt és szükség esetén használhatta is, valamint meg volt rövid kardja is, tőre és kése, de azért mégis aggasztó volt a helyzete. A kutya morogni kezdett. A berberek bizonyosan hal­lották, mert nem mozdultak többé. Vártak. Pár pillanat múlva tanács­kozni kezdtek. A kutya a­jakban volt, mert felzavarta gazdáját. Mit tegye­nek tehát most ? Az ebet most már nem ölhették meg. Egyszerre a kutya dühösen rontott egy fejre, mely a sátor fala alatt bekukkant. Ugyanabban a pillanatban, amint a főnök látta, kétfelől ugyanezt a kísérletet tették. A szegény eb drágán fizette meg, hogy urát védeni akarta, mert a berber, akire rárohant, beledöfte kését. A kutya nyöszörögve, nyü­szítve rogyott össze. Mindez egy pillanat műve volt. Ez megdöbbentő a főnököt. Négy berbert látott­­ betola­kodni. Mindenek előtt arra a két emberre fogta a pisztolyát, aki elől jött be. Esek vissza­rettentek a pisztolytól, de a másik kettő már hátulról beto­lakodott a sátorba. Most na­gyon kellett volna az eb, de ez már felhasított testtel feküdt ott. A főnök felismerte a veszélyt, de a veszéllyel együtt nőtt bá­torsága is. (Folytatjuk.) Nyomtatott a Makói Friss Újság nyomda és lapkiadóvállalat nyomdájában, Makón. Kiadó és laptulajdonos: dr. vitéz Galamb Sándor—Felelős művezető :Raffai János.

Next