Makói Ujság, 1942. január (8. évfolyam, 1-25. szám)
1942-01-20 / 15. szám
1942. január 20. MAKÓI ÚJSÁG 3 A Kodály-év első Kodály hangversenye, romboló lelkesedés kísérte a jubiláló Református Énekkar hangversenyét. Gyermekkórus három férfikarral énekelte Berzsenyi—Kodály monumentális alkotását. A magyar népi dalkultúra, amelyet Kodály Zoltán támasztott új, igazi életre, visszavezetve azt az ősi forrásokhoz, felejthetetlen szép ünnepet ült vasárnap a makói Hagymaházban, a fennállásának huszadik évfordulóját ünneplő Belvárosi Református Énekkar vasárnap esti jubiláns hangversenyén. Úgy volt, hogy részt vesz ezen a hangversenyen maga Kodály Zoltán is, hisz’ a hangverseny minden műsorszáma az ő műveiből került ki, de az országszerte dühöngő influenza-járvány közbeszólt. Kodály felesége ágynak esett súlyos influenzával s maga a nagy mester is úgy berekedt, hogy csak suttogva bir szólni. Ezért levélben mentette ki magát Czirják Zoltánnál, egyben elküldötte itt elmondani szándékolt beszéde szövegét is azzal, hogy olvassák fel azt a hangverseny keretében. Vörös Lajos karnagy tett eleget ennek a megbízásnak. Kodály előadásának pontos és hiteles szövegét itt adjuk: Kodály köszöntője. — Köszöntöm a Makói Belvárosi Református Énekkert, mert rövid pár esztendő alatt olyan feladatokkal birkózott meg, amilyenekbe sok régibb és ráérőbb énekkar bele se mert fogni. Példa lehet másoknak ez a kicsiny és nehéz munkában élő énekkar, mert megmutatta, hogy lelkesedéssal és hozzáértő vezetéssel minden nehézséget le lehet győzni. Valami forrong ebben az országban: lépten-nyomon olyan dolgokat visznek végbe minden téren, amit még egy emberöltővel előbb senki sem tartott volna lehetőnek. Az építő munka forradalma ez. Énekbeli fellendülésünk is ennek ütemére lélegzik. Ha már eddig véghezvittünk olyasmit, amit nemrég még senki sem mert volna remélni, miért ne tűzzünk ki célul olyat, amit ma még sokan lehetetlennek tartanak? Ha jól fosunk hozzá, éppúgy valóra válthatjuk, mint az eddigieket. Két ilyen cél élt előttünk: a kóta és a vegyeskar. A kótával furcsán van a magyar. Mikor Szenci Molnár Albert behozta a francia Zsoltéit, ezt írta neki Asztalos András nagyszombati polgár. — .Az Pselterium bizonyára kedves volna, de ez magyarok nem tanulják az muzsikát, nem találják fel a nótáját mindeneknek*. Azóta 330 esztendő is eltért, a kólát mindig maga előtt látta legalább a református magyar nép, mégse tanulta meg. Várhatjuk e még, hogy ezután megtanulja ? Mi a magyarázata, hogy a magyar, bár szereti a nótát, utálja a kólát ? (Egyszerű: Eddig olyan életet élt, hogy nem volt rá szüksége. Hiszen olvasni is csak mostanában kezd a nép igazán. Azelőtt, bár ismerte a betűvetést, élele során nem sok hesznát vette. A kótára sem volt szüksége. Mihelytélete olyan szinvonalra emelkedik megtanulja „az muzsikéi"st. Azonban két vége ven a botnak: azzal, amit tanult, élete színvonalét emeli. A magyar nép most kezd ráébredni, hogy a tanulást nem lehet abbahagyni az iskolával. Ha jobb életet akarunk, neponta újat kell tanulnunk késő öreg korunkig. Akinél megreked a tanulás az iskola végeztével, megbukik az élet visegájén, akármilyen jól vizsgázott az iskolában. Alkalmazzuk ezt az énekre is, egy szeriben eltűnik a buta nehézség. Gondoljük meg, micsoda munka volna egy színdarab előadása, ha a szereplők nem tudnénak olvasni s úgy kellene beléjük verni szajkómódra a szerepüket. Pedig a dalárdák ezt csinálják a mai napig. Annyi munkával, amenynyi analfabéta dalárdának egy darabhoz kell, olvasó énekkar tizet is megtanul. A vegyeskarral is furcsán vagyunk. A magyar, mióta eszét tudja, egyenrangú társának tartja a nőt. Már a honfoglalók egynejűek voltak. Ha szabad a nőnek az élet munkájából kivenni a részét, miért van kizárva olyan öröméből, ünnepéből, mint az együttes éneklés ? Ha szabad a templomban együtt énekelnie a férfival, miért nem szabad a polgári életben? Mint a férfi élete nem teljes a nő nélkül, a zene sem teljes a női hang nélkül: a legnagyobb mesterek legnagyobb alkotásait nem is lehet megszólaltatni női hang nélkül. A vegyeskari művek az élet teljességét ábrázolják, a férfikarok csak az egyik felét, mondhatjuk: nem a szebbikét. A magyar karének ma már csak a vegyeskar jegyében fejlődhetik tovább. Remélem, a makói dalárda ebben is példát fog mutatni, és fennállásának huszadik évében egyesíti a férfihang erejét a nőihang szépségével. Ezzel nemcsak a maga életét teszi gazdagabbá, hanem közremunkál abban, hogy ez egész magyar zenei műveltség egy jelentős lépcsőfokkal feljebb jusson. Meglepetések. A hangversenyt a Honvédi Református Énekkar nyitotta meg Erdei András vezényletével, Kodály Zoltán Zöld erdőben kezdetű népi kardalnak meglepően szép és színes előadásával. Az első kedves meglepetés a Református Polgári Iskola fiú énekkarának bemutatkozása volt. Meghatóan kedves volt az a gyermeki, boldog odaadás és lelkesedés, melylyel a népi eredetű Kodály-dalokat énekelték. Másik meglepetés a három férfi közös karéneke az iskolásgyermekek harsány kórusával. Csúcspontját érte el e meglepetés sikere a Berzsenyi megrázó szép költeményére szerzett ünnepi kánon előadásával. Ezt a számot egymásután háromszor is el kellett énekelni a tomboló közönség kívánságára. Külön dicséret illeti a Makói Szárnyaskerék Dalkört, mely kitűnő karnagyának vezetésével és vezénylésével nemcsak példás dalostestvéri szolidaritásáról, hanem pompás felkészültségéről és fegyelmezettségéről is tanúbizonyságot tett. A hangverseny keretében, közvetlen, szép magyar beszéd kíséretében osztotta ki az Országos Magyar Dalosszövetség kitüntetéseit dr Bizánszki Gyula kormányfőtanácsos, a Dalosszövetség tiszteletbeli elnöke, köszöntve a jubiláló énekkar lelkét és mozgatóját, Cziriák Zoltán karnagyot, valamint elnökét, dr. Diósszilágyi Sámuelt. Cziriák Zoltánnak egyúttal átnyújtotta a kitüntető ezüst karnagyi jelvényt. A kitüntetett dalosok névsorát itt adjuk: Mágori Sámuel és Erdélyi Béla 40 évi dalosszolgálat után arany érem, Czirják Zoltán 30 évi dalosszolgálat után ezüst érem, Erdei Sándor, dr. Szentpéteri Sámuel, Bódi István, Joó Sándor I., Szőnyi Antal, Szűcs Lajos, Molnár Sándor, Kendrusz János, Bernáth Sándor, Bakos Sándor, Baranyi Lajos és Gréci János 20—20 évi, Szabó Antal, Erdei Imre, Erdei Sándor, Nagy Sándor, Elek Ferenc és Somodi József 10—10 évi dalosszolgálat után bronz érem. A Belvárosi Református Énakkar Kodálynak és dr Baránszkinak egyegy eredeti makói hagymát adott emlékül ezüsttel galvanizáltan, rajta a jubileumi évről szóló bevéséssel. Dr Baránszki Gyula mondotta,— aki saját bevallása szerint 60 év óta aktív dalos — hogy a Dalosszövetség az 1942. évet Kodály évnek tette meg arra való tekintettel, hogy az idén lesz 60 éves Kodály Zoltán. Az első Kodály hangversenyt az országban — a Kodály-év programjának megfelelően — a Makói Belvárosi Református Énekkar rendezte meg. Egytálételes vacsora. Az őszinte, forró sikerű hangverseny után a magyar dal barátai egytálételes vacsorára jöttek össze az Ipartestület társalgójában. Itt az első pohárköszöntőt dr Bécsy Bertalan polgármester mondotta. Üdvözölte az országos kiküldöttet, a jubiláns énekkart és meleg elismeréssel köszönette Cziriák Zoltánt, az énekkar lelkét és lelkes vezérét. Dr Baránszki Gyula megköszönte az üdvözlést s rámutatott a magyar dal nemzetfenntartó erejére a megszállás alatti időben. Hálával emlékezett meg a magyar kormány és a hatóságok megértő támogatásáról, (tízezer pengő államsegélyt állítottak be a Dalosszövetség részére a közoktatási tárca költségvetésébe) Végül a makói hölgyekre ürítette poharát. Gyenge Miklós szerkesztő a hangverseny sikerének titkát és hatásának igazi értékét fedezte fel s ez az, hogy Kodály lángesze s fáradhatatlan munkája révén a magyar Olvasgatás a fedélzeten. A német haditengerészet „Kék Fiui“ hálásak, ha jó könyveket kapnak, amelyekkel agyon lehet ütni a hosszú téli esték unalmát.