Makói Ujság, 1942. április (8. évfolyam, 74-97. szám)
1942-04-24 / 92. szám
1942 április 24. MAKÓK ÚJSÁG Makó határának kialakulása Ismerjük meg szűkebb hazánkat Nem győzzük eleget hangsúlyozni, mennyire fontos az, hogy ismerjük elsősorban azt a földet, melyben gyökerezünk, melyből élünk, melyen születtünk s melyben elporladunk. Makó múltjának s földje, határa alakulásának megismeréséhez értékes adatokat hordott össze Szabó Imre városi főmérnök, aki hű fia ennek a városnak s ennek az ősi Csanádi rögnek tartalmas, érdekes és nagy tudományos értékkel biró cikkét Makó város határának alakulásáról is adjuk. Egy város fejlődésének legjellemzőbb része határának kialakulása. Az a hely, ahol most Makó városa fekszik, már a honfoglalása előtt fontos marosi átkelési hely volt. Révészek és halászok tanyái tűnnek ott fel. Akkori neve Velnök szláv szó, révészt jelent. A régi írások két Velnökről emlékeznek meg: Fel- és Alvelnök. A Maros két partján egymással szemben feküdtek, hogy a révjáratot mindkét ponton biztosítsák. Alvelnök már az Árpádok idejében elpusztult. Felvelnököt azonban földesura a Csanád nemzetség kimagasló tagja, Makó bán, a XII. század végén felvirágoztatta, megerősítette úgy, hogy a Csanádi káptalanak 1337- től kelt egyik kiadványában a helység piacáról, vámszedéséről és az ott székelő főurak kúriájáról történik megemlékezés. Ezért a nép Felvelnököt jótevőjéről Makófalvának nevezte el. A falu megerősítését a rév és a lakosság védelmén kívül Csanád várának, a vármegye ősi székhelyének biztosítása is szükségessé tette. Makófalva ugyanis Nagylak és Egereshez hasonlóan Csanád várának elővára volt, amelyeket Borovszky történetíró szerint nem védtek kőbástyák, hanem tölgypalánkból összerótt sárfalak. Makófalvának földvárszerű megerősítése a legnagyobb valószínűség szerint, a tatárjárás után, IV. Béla királyunk által elrendelt várépítkezési tevékenység eredménye volt. „Makó püspöki város vára hajdan nevezetes volt” — írja Rupp Jakab. Mi volt az oka annak, hogy a marosi rév és mellette Makó itt e helyen keletkezett és a legválságosabb időkben is mindig fennállott? Erre a feleletet a terepviszonyok tanulmányozása adja meg. A rétegvonalas térképről jól megállapítható, hogy Makótól a Tiszáig terjedő terület csaknem vízszintesen fekszik. Ezzel szemben keletre az aradi hegyek felé eső területek állandó és lényeges emelkedést mutatnak. Az aradi hegyek törmelék kúpja Makóig lenyúlik. A törmelék kúp alapvonala Makónál a makói Maros-híd a régi rév felé metszi a Maros folyót. E vonaltól a Tiszáig terjedő lapályos részt a Tisza szabályozása előtt az év nagy részében télen és tavasszal árvíz borította, úgyhogy tulajdonképen télen és tavasszal a Maros Makónál, nyáron és ősszel Szegednél ömlött a Tiszába. Makó tehát az év nagy részében torkolatnál, viztőnél feküdt, így a hely városképződésre különösen alkalmas volt. Ez a hely volt a Maros legalsó pontja, ahol az átkelés az év bármely szakában lehetséges volt. Ez a helyzeti, földrajzi energia szülte a révet, mellette a falut és biztosította annak várossá való fejlődését. Ez adja magyarázatát annak is, hogy a Tisza szabályozásáig nem Szeged, hanem Makó volt a Maroson lecsúsztatott erdélyi só tárolásának és elosztásának központja. Makó határa eredetileg igen kicsi volt. Akkor még nem is volt ■szüksége nagy kiterjedésre, a rév üzeme, a Maros hala életét szülei határain belül biztosította. Általában a török hódoltság előtti időkben a folyók melletti falvak a nagykiterjedésű mezőségi falvakkal szemben igen kicsi területen feküdtek. A Maros jobb partján a mai makói 13 km hosszú határvonalon abban az időben 8 község sorakozott egymás mellett: Nagytömpös, Kistömpös, Szentmiklós, Makófalva, Malomszög, Kisfalud, Szentlőrinc és Tárnok. Az Alföld, különösen a folyók környéke tele volt kicsiny falvakkal. Makó mai területén 46.670 hat. holdon Szent István és a török hódoltság kora közötti időben 19 kicsiny virágzó falu volt. Ez a szépen és természetesen kialakult helyzet azonban a török hódoltság idejében gyökeresen megváltozott. Az Alföld kicsiny falvának népe a törökdúlások elől a legközelebbi megerősített helyekre menekült, hogy ott tömörülve, jobban megvédhesse magát. Aránylag rövid idő alatt nagy határú városok keletkeztek: Szeged, Debrecen, Kecskemét, Hódmezővásárhely, Makó stb. E városok mentették meg a lakosság jelentékeny részét, nekik köszönhető, hogy az Alföld egészen pusztasággá nem változott. A XVII. század végén Makónak a területe is hirtelen megnövekedett. Makóra, mint megerősített helyre menekült a környező kisfalvak: Szentlőrinc, Kis- és Nagytömpös, Szentmiklós, Lele, Bálegyház, Igás, Rákos, Csókás, Mezőkopáncs megmaradt lakossága s igy a falvak határa, területe is Makóhoz kapcsolódott. Akkor a város területe lényegesen nagyobb volt, mint ma. Akkor Kis- és Nagylele és az egész Nagykopáncs község területe is hozzá tartozott. Területe kb 59.000 kat. hold volt. Amilyen nagy volt azonban a város területe, annyira kicsiny, pár száz ember volt lakosainak száma. 1717-ben a kir. Kamara összeiratta Makó lakosságát. 84 családot, talált összesen 420 emberrel. Ott, ahol most 36.000 ember lakik, akkor csak pár száz ember tengette életét. Az összeírás szerint a város határa termékeny, borai erősek, gabonája kiváló, gazdálkodása leginkább baromtenyésztés. A török hódoltság előtt a halászat, vadászat, állattenyésztés, révkezelés mellett kezdett a szaporodó nép gabonát, veteményt termelni. A szépen fejlődő kultúrát azonban elpuszította a törökdúlás, amely alatt vidékünk visszaesett az ősi, nomád életbe. Kevés ember a Maros, a halászat, a rév mellett maradt, pár száz ember pedig nyájával, állataival a mezőségeken, vízpartokon, nádasok, mocsarak között járta a vidéket sütötte fel ideiglenes pásztori kunyhóját. Erre a valóságos nomád gazdálkodásra az akkori helyzet kényszerítette rá. Hiszen egy évig sem bízhatta munkáját a földre, mert bizonytalan volt aratás idején a bevetett föld az övé lesz-e. Ezzel szemben nyáját, csordáját bármikor elhajthatta. A törökdúlás elpusztította vidékünk alkotásait s a lakosság legnagyobb részét, de nem tudta elpusztítani a vész elől a nádasok, a mocsarak közé menekült néhány családot, annak a földhöz való ragaszkodását, őserejét, mely őket a felszabadulás után gyors fejlődésre képessé tette. Csak emelkedett hangon emlékezhetünk meg arról az életerőről, amely a törökök alóli felszabadulás után megnagyobbodott határunkat kitölteni igyekezett és képes volt. 1718-ban már kemény matériából (téglából) építik át az 1712-ben göngyöleges sárból épített katolikus templomot. 1746-ban Mária Terézia mint mezővárost adja örök adományul a Csanádi püspöknek, a hozzá tartozó pusztákkal együtt. 1756-ban a lakosság száma 2900. 1762-ból származó ökörhizlaló számadási jegyzőkönyv tanúsága szerint a rideg marhatartásról áttértek a rendszeres hizlalásra., 1711-ben a lakosság száma 4590, 1772-ben felépül a mai nagy katolikus templom. Az 1777. évi rovatos összeírás már szilva, káposzta és dohány termeléséről tanúskodik. 1778-ban épült a belvárosi református templom. 1781-ben Ardiesban, Ingóban, Kálvária-halom körül a Szent-lőrinci határrészen szőlőt, kukoricát termelnek, az 1782. évi mérnöki felmérés szerint a város határa 1390 sessio 53.515 hát hold. 1800-ban Szíjártó József és 78 társa újabb kenderföld kihasítását kérik a városi tanácstól. 1801-ben Makón 1038 sertést, 2958 igásmarhát, 2429 lovat, 1763 tehenet, 14.424 juhot és kecskét és 406 méhkast írtak össze. 1801/2-ben a lakosság száma 8645, 1803-ban egy hagyatéki leltárban megjelenik a hagymakapa, tehát a hagymatermelés már folyik. 1805. évi térkép és az 1807. évi tanácsülési jegyzőkönyv szerint Jángoron, Ardicson, Prücskösön, Szent Lőrincen, Ingóban, Verébhegyen szőlőt, Papháton, Borzháton, Örmösháton, Czirok méhesénél dohányt, Gerizdesen, Kenderföldön, Kenyérváróban kendert termelnek, lassan benépesül az egész határ. Ekkor kezdtek kialakulni Makói város mai végleges határai. A Csanádi püspök a lelei rétségeket, továbbá a vizes, zsombékos, szikes nagykopáncsi-i területeket saját használatában tartotta meg, a legjobb földeket, szántókat, legelőket a lakosság használatában meghagyta. Az egyre növekvő lakosság a szántó területét és jószágállományát állandóan növelte. A legelő területe pedig csökkent. Ezért a lakosság legelőterületének megnövelése iránt a Csanádi püspökkel szemben újabb s újabb követeléseket támaszt. 1805-ben a vitát az I. Ferenc által kiküldött Muslay Antal vicepalatinus döntötte el. Megállapította a csanádi püspökség és a város által használandó legelő határát úgy Lele és Makó között s azt Vedres István vármegyei mérnökkel ki is mérette. Az igy kitűzött nagykopáncsi határvonal ma is a város északi határának egy részét képezi. A Lele felőli vonal azonban többizben eltolódott a város javára Lele felé. 1814-ben a csanádi püspök 264 hold 350 négyszögöl területet csatolt a lelei legelőterületből a makói legelőhöz, 1823-ban pedig újabb 111 holdat. 1827-ben a lakosok száma 17.188. 1835-ben 300 holdat csatolt a püspök a lelei legelőből a makói legelőhöz. 1836-ban Fényes Elek statisztikai könyve szerint „minden helyek között Makó legtöbb szőlőskerttel bir, az idevaló bort a legjobban dicsértetik. A makóiak sok zöldséget termelvén, ezzel jutalmas kereskedést űznek. A makói magas hófehér ökrök országszerte ismeretesek. — Sóház Makón, hol 21—25.000 mázsa kel el évenkint. — A lakosok száma 20.644.“ 1841-ben 63 holdat csatolt a Csanádi püspök a lelei legelőből a makóihoz. Annak vonalát Mátéfi Pál vármegyei mérnök tűzte ki s ez képezi ma is Makó és Lele közötti határvonalat. Lele az 1848/49-es szabadságharc után szakadt el Makótól, Mezőkopáncs nagyobbik részével együtt. Sokáig a kettő egy közigazgatás alá tartozott, ma Püspöktele és Nagykopáncs néven önálló községek. (Vége következik.) Íme, a legújabb német divat! Pasztellkék puhakabát halványszürke csíkokkal és lehajtós gallérral JSfcSff.i v az egyszínű, azonos színárnyalatú jersey-ruhához. 3