Marczius Tizenötödike, 1848 (2-247. szám)

1848-09-01 / 146. szám

Előfizethetni csak a kiadónál országú­ton Kunewalder házban, vidéken a k. pos­tahivatalnál. Előfizetési ár: Július elejétől kezdve fél évre Buda­pesten házhozhordással 5 ft. Vidékre pos­tán borítékban 6 ft. Évnegyedre Budapesten 2 ft. 30 kr. vidékre postán 3 ft. 30 kr.. Egy hónapos elő­fizetést csak helyben, s a hónap első napjától számitva 1 forint­jával fogadunk el. Hirdetésektől egy háromszor hasábozott sorért, vagy ennek helyéért 3 kr. peng. p. fizettetik. Pest, September 1. Kérges Benedek a Pesti Hírlap kérgesének. Kedves Kérges. Meg sem álmodtam, hogy széles e világon kívülem még több kérges le­gyen. De ha van, annál jobb, örvendek hogy önt véletlenül feltaláltam, s miután ön engem barátjá­nak nevezett, itt a parola. Hanem az igazat megvallva ön malitiose kezdi az uj ismeretséget. Ön kiír a Marcziusból vagy tizenöt húsz sort, ahol az mondatik, hogy a nemzetőrség ma­gát gyáván viselte. Ezután megdicséri a Marczius szerkeztejét, hogy ő a forradalmak és barrk­adok journalistája. Ebből pedig azon következtetést vonja ki, hogy magunk alá vágjuk a fejszét, s magunk c­á­­foljuk meg politikánkat, ha egy részről revolu­­tionálni akarjuk népünket, más részről kimondjuk, hogy népünkkel ez után mit sem vihetünk ki, mert az gyáva, s megszalad miként az idézett sorokban bővebben megiratik. Kérem önt jó kérges, gondolja meg mit mond. Vegye csak még egyszer fontolóra felállított ar­gumentumát, s tapasztalni fogja, hogy az egy lé­nyeges hiányban szenved. Ön azt teszi fel a Marcziusról, hogy e lap midőn a nemzet ifjú tüzéről beszél, akkor az alatt a nemzetőrséget érti. Ezt kellene bebizonyítania. De ezt a Pesti Hírlap nem teheti. Én szorgalmasan olvasója va­gyok a Marcziusnak, de arra nem emlékezem, hogy ott a nemzet ereje, mellyre egy új politikát alapítani kellene,a jelen nemzetőrség vitézségére volna basírozva. E lapban mindig egy független magyar had­sereg alapításáról volt szó. Kivántatott, hogy az eddig kiállított tizenkét bataillon honvédekhez újabb és újabb zászlóaljak szerkeztessenek. A Marczius politikája csak i­lyen intézkedé­sekbe vetette reménye horgonyát. S ebben, mint a tapasztalás mutatja, nem is csalatkozott, mert a honvédek ellen nemhogy panaszt nem hallunk, sőt felölök mindennel csak a legnagyobb dicséret­eire terjed. A világon mindenütt elismert dolog, hogy a nemzetőrség haszonnal, csak otthon a városokban s falukban a rend fentartására alkalmaztathatik. Mondta azt valaki, hogy Magyarország min­den polgára a 18 évestől kezdve az ötvenig, olly vitézséggel bír, hogy várak, és felágyúzott sán­­czok megtámadására is alkalmas legyen? Rendes disciplinált hadsereg, ez volt mindig kivánatunk. Azt pedig, hogy a magyar, a ren­des hadseregben kiválólag jó katona, a Pesti Hír­lap, s tán ön is jó kérges szinte tudja. Abban önnek igaza van, hogy a Marczius a forradalmak és barricadok journalja. Hanem legyen szabad néhány szóval elmon­danunk , mit ért e szó alatt a Marczius dolgozó­társainak collegája. Legelőször is nem azt, mit a Pesti Hírlap ró­lunk feltenni látszik. Hogy mi például azt kívánnék, hogy egy szép reggel Kossuth Lajos a képviselők házába eldúlt képpel s kezében egy veres zászlóval jelenjék meg. És felkiáltson egy nagyot, hogy revolutio van! A ház a mennyei igét az ajkára vegye, ezersze­resen viszhangozza, a karzatok pedig tombolá­­saikban szakadjanak le. S hogy a ház kijöjön az utczákra, éljenezze a függetlenséget, mondjon pereat-ot az austriai­­aknak, hogy aztán bámész csoportok alakuljanak, s a forradalmi csarnoknál a zöldre festett lóczá­­kat barik­ádul az utczán keresztültegyék. Végre pedig, midőn az a néhány száz ember berekedt, menjenek aludni, az országban pedig az egész spectakernek semmi hatása ne legyen. A Marczius politikája nem illy fellengző. Sok­kal inkább hasonlít az a miniszerek, s a Pesti Hírlap politikájához, mint önök is hiszik. Külön­­ben a kettő között csak az időben van. A Marczius azt hiszi, hogy a­mi eddig történt azzal meg lehetett volna elégedni a múlt ország­gyűlés után körülbelül negyvenedik napra. Hanem a ministérium mindennel e világon el­késik, néha pattant ugyan ostorával egyet kettőt, de már más napra újra lelankad. Mondjunk erre példákat. Ott van a honvéd-­­ sereg. Midőn jól kezdett folyni a toborzás, a kor­mány behúzatta a zászlókat. Egy napon Kossuth felállt s indítványozta a kétszázezernyi hadsereg, s a negyvenkét millió pengő forint megszavaztatá­­sát.Egy percz alatt, minden ellenvetés nélkül, a kí­vánat teljesítve volt. Azóta mennyi idő telt el, s mégis minden csak papiroson van. Pénz kellett, az ország szavazott, s egy sereg kibocsátandó papírokért a hitelt magára vállalta. Ennek is csak augustus végével kellett megtörtén­ni, midőn nem csak a proximus Acalegon, hanem a mi házunk tetői felett is lángok süvöltenek. A ministériumnak mindenek felett a népre volt szüksége. Kérdezzük hol vannak azon intéz­kedések, mellyeket a kormány négy hónap óta arra nézve elkövetett, hogy egy bekövetkezhető háború esetében a nép a magyar constitutioná­­lis szabadság ügye mellé álljon ? Ilyen intézkedésekről senki sem hall semmit. A nép ezen egyedüli támaszunk egészen oda en­gedtetett a legferdébb irányú agitatióknak. Az első hónap alatt tetszelegtünk magunknak hogy enfin ministerek vagyunk; oda kan az alatt a reactio e külön nemzetiségek közötti bujtoga­­tók a leggazdagabb lélekaratásnak örvendhettek. A szerb beütésre nézve először azt hittük, hogy a ministérium azért nem tesz támadást, mert nem tehet. De a hadügyminiszer e kétségünket eloszlat­ta, a­midőn kinyilatkoztatta, hogy a szerbek elle­nében két megtámadási módot ismert — a lázza­­dás kezdetekor, melly sok vérbe került volna, vagy pedig később, az az most, midőn a győ­zelem bizonyos lesz, s részünkre úgy áll, mint harmincz a hetvenhez, s midőn egyszersmind az csak kevés vérbe fog kerülni. Voltak ugyan kik mondották legyen, hogy az ellenségnek időt adni, míg mag­a körül­ánczolja s ágyukkal meggarnirozza, nem azon eredményt fognak előidézni , mellyel a hadügyminiszer vár. Azonban ezen kotnyelesek azt kapták vála­szul hogy: ez stratégia, hogy táblabiró ne kot­­tyantson a katonai tudományokba, mellyhez egy fakoványit sem ért. úgy látszik azonban, hogy gyakran a leghi­­resb strategikusok is raegcsalatkozh­atnak. C­ak az esik nehezen, hogy a hires strategikusok tudo­mányuk azon thesisében csalatkoztak meg, melly­­nek megbirálására mint a következés mutatja, holmi táblabirói, vagy journalistai fők is elégsé­geseknek bebizonyultak. Azért tehát édes Kérges bátyám, legyen ön 146­ szám. Pest, September 1.1848. Nem kell táblabiró politika. PéntekMANS TIZENÖTÖDIK

Next