Marczius Tizenötödike, 1848 (2-247. szám)
1848-07-17 / 106. szám
Ma az egész ülés latt az oppositionális padok felett a legsértőbb léghuzam folyt keresztül. A padok percenkint üresbek kezdtek lenni, s a tagok átszállakoztak más gyanúsb helyekre. Az átvándorlást Kovács Lajos a ministerim politikai Chiffinchje legelőször vette észre, s azonnal szopogatni kezdvén plajbászál sürgölődött a tagok között, s ha tán egyet sikerült megcsípnie, nagyobb öröme volt azon egy eltévedt juhocskán mint a többi kilenczvenkilencz meglevőn. Azonban biztat a remény, hogy a süker nem nagy volt. Kovács Lajos úgy tett mint a fösvény gazda, szüret után maga jár el böngészni. Az első vita tárgy az interpellatiok theóriája volt. A követek mind azon véleményben voltak, hogy a ministeriumot interpellálni minden tagnak van joga, s a minister az interpellation tartozik felelni, hanem azt a ház fogja elhatározni, hogy a miniszer feleletét kielégítőnek tartják e, vagy nem. Mindenki így vélekedett, így vélekedik egész Európa. Széles világon csak Asztalos Pál gondolkozik másképen. És Asztalos Pál ellenkező véleményére a házból vagy tizenkettőnek kedve kerekedett cáfolatokba bocsátkozni. Asztalos Pál szerint e ministerium, az ország legmagasb magistratusa. Bizony régen nem hallottunk ilyen rákóczianus politicai doctrinát. Vlad Alajos radical felhozta, hogy a közlönyben sok szóló beszéde mellé csak az van téve „Egy képviselő s kéri a tudósítókat vennének maguknak annyira fáradságot, hogy a szólók neveit kikundschaftolnák. Felelet. A ki felszólal ha magát ismeretlennek hiszi, mondja meg előre nevét illyeténképen . . . Ego Josephus Bernát... Ego Joannes Csíki complurimorum inclitorum Cottum tabulae iudiciariae assessor ex primoribus. Későbben ott hol a kamra tagjainak eltávozhatásáról volt szó Madarász László az incompatibilitas kérdését hozta fel. Vannak számosan követek,kiknek három, négy, ötezer pengő forintos hivataluk van, ezekről feltehetni, hogy éjjel nappal dolguk van s mégis itt ülnek órahoszakat a kamarában s a viták alatt nevetgélnek ha valami vicz történik s ezen felül meg napi dijul kapnak 50 forintot. Madarász beszéde ujjalmutatás volt e botrányra. Szóló azonban e tárgyat tüzetesen s alkotmányos tekintetből egy más alkalommal akarja felvetni , ez alkalommal a két hivatalnak csak phisikai inconpatibilitására figyelmezteté a házat. Egynémellyek sápadtan néztek össze. És gondolok magukban. Rólad szól a mese. Részünkről, a mi Madarász barátunk ígért alkotmányos vitáját illeti, reményünket fejezzük ki, hogy az el fog maradni. Vagy még ott volnánk, hogy amit tizennyolc év óta a franczia oppositio minden évben sürgetett s a végre február 24. a barricadokon dőlt el, azt mi újra kezdjük ? Európa színhelyéről a conservativ párt dicsőségesen kipuskáztatott. És most, ministereink, kikről legalább illyes forma reform kérdésekben a szabadelvűséget senki sem tagadta. Ők volnának azok kik ezen elitélt dolgot, újra vita tárgyává tennék ? Mi ezt nem hisszük. Madarász Jósef kívánta hogy ha a ház megengedje, legyen szabad egyes tagoknak is a kamra elébe személyesen járulni kérvényekkel. Nem pártoltatok. Mi nem tudjuk minő kilátások játsztak szólóval azalatt mig szavait hangoztatá: az egyet tudjuk azonban hogy egyes petitio a ház asztalára letéve nem sokat szokott használni. Egy némelly 1848-iki modorú petitionariusok pedig ha a kamrába akarnak jönni hozván legalázatos kérelmüket nem igen szokták kérdezni kegyeskedik-e a tisztelt ház megengedni, hogy személyesen tegyék tiszteletöket vagy nem. Madarász Jósef leszavaztatott. De az ügy nincs veszve. — Rosz idő után jöhetnek még szebb idők is, s akkor egy füst alatt itt ott holmi egyet mást is el lehetene végeznünk. Legkomolyabb szinti volt a vita az elnök szavazatára nézve. A többség azt határozta , hogy az elnöknek ne legyen több szavazata , azon esetet kivéve midőn a szavazatok egyenlően ütnek ki, s hogy ekkor az ügyet az elnök szava döntse el. E határozatot a baloldal a jobbal egyesülve hozta. A centrum nagy kevesebbségben maradt. A baloldal győzelme kellemes ránk nézve, de ha a vita tárgyát s az eredményt tekintjük a határozat nekünk sehogy sem tetszik. Ez az elnöki eldöntő szavazat igen jó dolog a Casinokra nézve ha arról van szó szőke szakácsnét fogadjanak vagy barnát. A Marcziusra prenumeráljanak e vagy a Religio és nevelésre de az ország dolgaira nézve soha sem. Különösen akkor midőn a pártok olly élesen állnak egymás ellenében hogy mind a két oldalra egyenlő a szavazat. Akkor határozzon egy fizetett és miniszeriális elnök! Francziaországban ha votumra megy a dolog, szavaz az elnök is rendesen, s ha egyenlően üt ki mind a két szélre az indítvány, mint ollyan melly a szükséges többséget el nem nyerte félre vettetik. Ez a legtisztább parlamentáris szokás, így pedig az elnök a legodiososabb helyzetekbe teszi ki magát. A centrum különben csak azért maradt kevesebbségben mert egy minister sem volt jelen. Kint voltak a csarnokban. Adja az isten, hogy más egyébb alkalmakkor is kin maradjanak mert akkor a népség bátrabb, hiszen az egerek is akkor ezmozognak ha a macska nincs jelen. Az ülés alatt legtöbb munkásságot fejtett ki a rapporteur: Irinyi Jósef. Ezen uracs előbbi modorával , melly szerint szüntelen járt le s fel mint mikor ugyan ezen teremben magának a cottillonia tánczosnét keresett, látván, hogy a nézők figyelmét nem nagyon vonja magára, ma uj gondolat jutott eszébe. Fel fel menegetett a szószékre vezető lépcsőkre s ott ollyan festői stellungokba téve maLevél Petőfi Sándorhoz. Czegléd, julius 8. 1848 Kedves polgár! hasznos vagy haszontalan lesz levelem ?... én minden esetre kötelességemnek teszek eleget. Városunkon utazott át a fülöpszállási deputalio, melly Jász-Berénybe tisztujitás végett volt kiküldve, minthogy épen este érkeztek hozzánk, volt alkalmunk velők bővebben szólhatni. Előhoztuk nekik önt,a választást és a meggyaláztatást, mostuk őket. A jegyző (a deputatio feje) adta a tant a többiek utána mondták: miért tolakodott Petőfi ?“ csupán egy nem mondta utána, kinek neve Herpai János ez mindig hallgatott. A vita hosszasan folyt, végre felszólalt Herpai ekképen: „Édes uraim, én már régen hallgatok és az látom, hogy az idevaló urak egészen máskép beszélnek, mint a szabadszállásiak. Azt mondják az én deputatus társaim : miért tolakodott Petőfi ? én pedig azt kérdem : hát Nagy Károly miért tolakodott!” Egy deputatus hang: „Nem tolakodott !“ Herpai: „Nem tolakodott? hát miért járt Fülöpszállásra hozzánk minduntalan posta, hogy csak Nagy Károlyra szavazzunk, lesz jó ebédünk és enni inni?4* Egy deputatus : „Nem jól emlékszik , bátyám uram !“ Herpai: „Egyik lábam a koporsóban, egy szót sem hazudom, isten engem úgy segéljen! tőszavait megtapsoltuk.) Én magam is Petőfire akartam szavazni, mert úgy gondoltam, hogy a ki ollyan sok szép verset ír — mert én gyakran olvasgatom — és a ki a tavaszszal marcziusban ollyan bátran mert a nép mellett beszélni, és még sem bántották ez ideig , annak bizonyosan nagy embernek is kell lenni, mert ő szegény ember fia, hogy merne hát olyan bátran beszélni, ha neki nagy esze nem volna? El is mentem választáskor Szabadszállásra,de már a sok részeg szabadszállásiaktól nem is lehetett szóhoz jönnöm; azt mondták: még Petőfit sem halgatták ki, mind Nagy Károlyt kiabálta. Egy deputatus: „Nem voltak azok részegek.* Herpai: „63 esztendős vagyok, már megesküdtem , hogy nem hazudom; mind igaz , édes urak, a mit mondok. Mikor a pap házához jutottam, láttam, hogy a kapuja ki van nyitva, s a sok részeg ember ott a földön hömpölyögve kiabálta : éljen Nagy Károly.44 Kedves polgár ! előttem fekszik azon czikk, melyben önt Nagy Károly mindaddig gazembernek lenni mondja, mig ön be nem bizonyítja azt, mit ellene ön az összes magyar hírlapokban közzé tett. íme , én szolgálok egy adattal: az öreg Herpai alkalmasint többet adhat, alkalmasint ki fog tűnni, ki a gazember? — Midőn ezeket önnek írom, a haza az igazság és azon tiszteletnek gát, mint ami ilyeneket látunk néha a tanácskozó termek rajzolataiban az Illustrirte Zeitungban. A karzatok ügye marad mindeddig. Ennyi történt ma. Egyébb semmi.