Marczius Tizenötödike, 1849 (6-79. szám)
1849-03-31 / 40. szám
156 Csak azt ismételjük, hogy ezen alkotmány a 36 millió közül senkinek sem kell. A jóra való nemzetek mind felkeltek az ajándék ellen, mert a feltétel, hogy legyünk érte minden históriai múlt nélkül osztrák korcs zagyvalék senkinek sem tetszhetik. Különösen pedig élet halál harcz van hirdetve a bilor habsburg család ellen, mely volt koronája alá tartozott népeket úgy családi vagyonként képzeli mellyel rendelkezhetik, s ki terveinek végbevitelére behívta az oroszokat. Kr. Hitelt érdemlő személyek beszélik, hogy Pázmándi Dénes Debreczenbe szándékozik jönni. És hogy e szándékát rögtön nem teljesítheti okául azt adja, hogy himlőben fekszik. Ha ez igaz, akkor a gyanakodó természetűek sok mindenfélét gondolhatnak magukban. Példának okáért Pázmándi nyilatkozatát összeköttetésbe próbálják hozni a ház némelly tagjainak a napokban tapasztalt eljárásaikkal, a midőn többen élet halál harczot vittanak azért, hogy az elmaradott követek a ház határozata ellenére ismét vissza fogadtassanak. És valóban a dolognak külszíne az illy gyanúknak nagy valószínűséget kölcsönöz. Midőn Pázmándi nyilatkozatának híre ment a városban minden ember a múlt napok történeteire emlékezett vissza, és sokan mintegy felvilágosodva elenondák: Hincillae labrymae! Ha váljon mindezekben fekszik-e valamely komolyabb igazság, természetesen tudni nem lehet. A belsőt csak isten ismerheti. A pártok pedig ily kényes dolgokban vigyázók szoktak lenni. Azonban annyi igaz hogy a külszín ide mutat. Az egymással rokon események sokszor adtak már felvilágosítást. Egy más dologra térve, tudjuk, hogy nem régen Nagy Károlyban egy embert fogtak el, kinek iratai között oly nemű rendeletek is voltak, hogy a mármarosi sóbánya tisztség Galliczián keresztül Bécsbe ennyi és ennyi sót küldjön. Az ember csodálkozott, hogy az osztrák kormány oly vak lenne, hogy egy paprikára a mármarosi tisztség elárulja a hazát. Azonban össze kell kötnünk az eseményt azzal, hogy ugyan ezen időben az ellenség Mármarosba betört... s aztán okolhatunk. A pécsi püspök Sczitovszki egészen oda adta lelkét az ellenségnek. Az eszéki vár feladatásának emlékére a pécsi templomban Te Deumot tartott. A német tiszteket tradtálja, a katonáknak pótlék zsoldot fizet. Szegény püspök. De más ember volt Ő szentsége octoberben, midőn Jellasics futott, mire alázta meg akkor szent kezeit, hogy még a Marcziusba is irt, védelmezvén magát, hogy ő soha sem tartott Jellasicscsal s hogy ő mindég hive volt és hive marad a nemzetnek ! Garai Alajost mocsoládi lelkészt, ki a nép elött mint a szabadságnak lelkes hirdetője volt ismeretes nem a katonai kormány, hanem maga a püspök fogatta el. Kétség kívül személyes boszuból, mert e lelkes férfiú (a költő öcscse) lapjainkban több ízben bemutatta a közönségnek minő hazafi kegyelme a pécsi püspök. Egy jó anecdota is történt. A pécsi székesegyház szónoka, ki eddig a népnek mindig a szabadságot hirdette, kénytelen volt a Windischgräcz herczeg proclamation felolvasni. A nép meghalgatta azt, s várta a commentart. A derék szónok azonban röviden ezt mondá az amen helyett. Egyébaránt keresztény hallgatóim nem kell kétségbe esni, isten nem hagyja el a magyart, ha ő benne és magunkba bízunk. E szent leczkéért a püspök az egyházi szónokot a catedrából egyenesen a börtönbe hurczoltatta. Na Sczitovszki — önt sem fogjuk mi már Pécsett találni, ha isten oda vezet. Itt is egy pro memória. (Folytatás.) Márczius 31-kén. Az Esti lap tehát azt állíta rólunk, hogy mi a dynastiával egy czélra dolgoztunk, mert destruálni akartuk az egy Magyarországot, s feldarabolni Nagy Lajosnak Kárpáttól Adriáig terjedő földet. Ha bizonyosan tudnék, hogy az Esti lap meggondolt malitjából mond mindent amit mond, természetesen egy szót se vesztegetnénk rá. De hinni akartuk , bármilg hihetetlennek látszassák is, hogy olykor felfogáshiány is dolgozik az Esti lap czikjein. Azért még egyszer kérdjük: nem lát-e különbséget, czélokban, eszközökben és (ami a politicában egyedül jöhet mérlegelés alá) eredményekben a dynastia akaratjai és a Marczius működése közt ? Mert ha így, aztán ki kell mondanunk, hogy számára hiában íratott meg a görög szövetséges respublicák története, melly legfenségesebb drámája az ó világnak, és hiába azon tanúság teljes tragoedia, mellynek első felében nagy erős és hatalmas volt Roma köztársasága, végén pedig ocsmány bűnei fertelmes mocsárjába fűlt Roma császársága. És ha igy , ki kell mondanunk, hogy lelke soha se röpült túl a tengereken, hol nem csak a patakhang zene, s a szellő enyhe dal, hanem a szabadság is tisztán és egyszerűen, de annál valódibb fenségben lakozik. Mert aki nem lát különbséget egy zsarnok által