Marczius Tizenötödike, 1849 (6-79. szám)
1849-05-05 / 71. szám
teljességgel vak eszköze lenni az önkénynek, sőt lassan lassan merőben emancipálni akarta magát alóla. Ennyit véltem szükségesnek elmondani azok számára, kik engem nem ismernek, mert ismerőseim tudhatják, mikép ha van az életben valami érdemem, miért az emberek figyelmét némileg megérdemlem, az azon honszeretet, melyet gyermekségem óta szivemben táplálok, s melynek lángja soha ki nem alszik, sőt minden ily nemű vádakra hatalmasabban fellobog, hasonlóan azon izzó szentiek tüzéhez, melyet mocsárba mártott pemetével megöntöznek. Mentovich Ferencz: Midőn ez önvédelemnek helyet adunk lapunkban, alkalmat veszünk magunknak némi megjegyzésekkel kisérni azt. Alig tudunk nagyobb politikai járatlanságot s viszonyismeretlenséget képzelni, mint azon hitet, mely a Pesti hírlap íróit vezette, hogy t. i. az osztrák alávaló rémkormány csak legkisebb mezőt is engedene a sajtó szabad nyilatkozatainak. És valóban nem tudunk nevet találni a belátás oly kis mértékének, mely feltehette, hogy Windischgrätz és katona uralma egyetlen szabad szót is tűrni fog. Mi tudjuk, hogy a bevonulás első napjaiban a városok bombáztatója, és sergei oly szint akarónak adni bejövetelüknek, mintha ők barátokként jőnének. Szabadnak nyilváníták eleinte a sajtót is. Azonban az Optimismus legszélsőbb fokával kelle bírni, hogy a Pesti hírlap írói ily nyilatkozatok s ígéreteknek hitelt adhassanak. Mi részünkről azon emberek becsületszaváért soha se adtunk volna egy fapénzt is. Azonban olvastuk a Pesti hírlap megjelent néhány számát. És meg kell vallanunk, hogy azokon a körülmények kegyetlenül nyomasztó kényszerűsége mellett volt némi szaga a nemzeti ügynek, ellenkezőleg Vida Károly lapjával, mely csaknem páratlan alávalósággal árulván el hazáját vadul örült nemzete balcsillagzatának, és fenhangu örömmel hirdető a magyar ellenségeinek legtöbbnyire hazug győzelmeit. Nem azért hozzuk fel ezt, mintha valakinek különös érdemül tulajdonítnak, hogy hazáját Vidához hasonló alávalósággal el nem árulta, hanem mert részünkről is figyelmeztetni akarjuk az olvasót annak mi méltányos, elismerésére. És erre mutat azon körülmény is, hogy a Pesti hírlap, már ötödik számánál betiltatott, szerkeztője akasztófával fenyegettetvén. Az is igaz, hogy ha mindazokat, kik januárban a magyar fegyver győzelméről gyáván el valának csüggedve, egyszersmind hazaárulóknak is mondanák, igen nagy légióra menne azok száma. És a mily lelkünkből mondjuk, hogy bűnhődjék kérlelhetlenül az, ki hazáját alávalóan elárulta, ki ellene tudatosan tenni segítette a zsarnokság couteau sanglantját, és úgy őszintén kimondjuk, hogy a többek közt pl. a főváros népének azon tetemes részét, kiket a nyomor és kiállott szenvedés tett magyar érzelművé, örömmel fogadjuk. Könnyű az olvasónak ily nézetekből az alkalmazást kivonni az előtte fekvő önigazolásra. Mentovich úr nem fölötte merész bizalmat a nemzet erejébe, s nem nagyon mély emberismeretet ellenségeinkkel szemben, árult el akkor, midőn a Pesti hírlapba írt. De hogy sem ő sem átalán a Pesti hírlap — főleg ha valóban az érintett megbízás következtében keletkezett — a nemzeti ügy elárulói közé nem számítható, csak azon körülmény is mutatja, hogy a zsarnok kormány, mely előbb szabadsajtót ígért, azt utóbb mint ínyére nem levőt betiltá. Azt, mivel hideg politikusok vagyunk, nem is hozzuk föl, hogy Mentovich ur személyiségét illetőleg oly emberek, kik öt gyermek korától ismerik s előttünk is hitellel bírnak, a haza iránti nemtelen árulásra merőben képtelennek álliták. Debreczen május 4. 1849. Mindenki tudja minő elemekből állott az első magyar ministérium schematismusa. A következés fényesen igazolta annak e lapokban többször felhozott hol komoly, hol csípős bírálatát. Mert mikor a szabadság ügyének fővárosaink ideiglenes feladása miatt kétesnek látszó kimenetele, az ügy igaz barátait csak melegebb lelkesülésre , és még szilárdabb elhatározottságra ösztönzé, akkor azon parasztok, kik felkarolva szerencse és véletlen által a nemzet dúsan terített asztalához ültettek, az önérdek hideg megfontolásával mérlegbe veték önfeltarthatásuk valószinűségét, ügyünk jó kimenetele lehetőségével. úgy látszik az utóbbi pehely könnyűséggel rebbent fel tán egészen a chimaerák honába; mig az első tán a pokol fenekénél is mélyebbre sülyedt;—elannyira, hogy a jámbor mérlegezők minden habozás nélkül, csak nem nyugodtan, legfölebb némi kiváncsisági érzettől izgatva— szépen Pest-Budán maradtak. És ezen emberek most híven megjelennek, kormányunk ideiglenes székhelyén, hol épen ministerumok alakulnak. És nyílt a mező a cselszövénynek, tolakodásnak, csuszásmászásnak, és kegykoldulásnak. Némellyek csupa hazafiságból maradtak Pesten, t. i. hogy távollétünk alatt ügyünket tehetségük szerint az ellenség kebelében előmozdítsák, mások betegek voltak, legalább is himlőben feküdtek (alkalmasint ollyan Pázmándyfélében ?) némellyek nem tudták, hogy el kell jönni (az ártatlanok!).