Marketing, 1982 (16. évfolyam, 1-4. szám)
1982 / 4. szám
464 „FÉSZEK” Áruház Szolnokon Régi probléma a TÜZÉP szakmában, hogy a jelenlegi hálózatstruktúra színvonala és földrajzi elhelyezkedése nem felel meg a korszerű igényeknek. Ennek megváltoztatása érdekében került sor a bázistelepi rendszer kidolgozására, melynek elsődleges célja az volt, hogy egy-egy központi telepre koncentrálja az építőanyagok széles körű választékát. Emellett viszont nem sikerült kielégíteni azt a régi vásárlói igényt, hogy a magánlakás-építéshez szükséges minden termék egy helyen megvásárolható legyen. A hagyományos TÜZÉP-profil ugyanis erre nem adott lehetőséget. A hálózatfejlesztés új útjára lépett a Kelet-magyarországi TÜZÉP Vállalat azzal, hogy az — országban elsőként — létrehozta a „Fészek” Áruházat, melynek vonzáskörzete mintegy 30—35 km-re tehető. Itt vált lehetővé a hagyományos profil bővítése és gazdagítása minden olyan termékkel, amely a lakásépítéshez és a lakókörnyezet kialakításához feltétlenül szükséges. Ezt szolgálja az áruház 22 áruosztályában szereplő több ezer cikk melynek egy részét hagyományos módszerrel, más cikkeket önkiszolgáló, illetve minta utáni értékesítési formában hozunk forgalom ba. Tapasztalataink szerint az értékesítési technológiai korszerűsítése, a kínálat bővítése csak korszerű szolgáltatásokkal együtt hozhatja meg a kívánt eredményt. Ezért az eddigi hagyományos TÜZÉP- telepi szolgáltatótevékenységet a „Fészek” Áruházi rendszerben tovább bővítettük. A megnyitás időpontjától kezdődően megszerveztük: — a kereskedelmi és építési információszolgálatot, — ajánlott és típustervek értékesítését, — a minta utáni értékesítését, — bővítettük és folyamatosan korszerűsítjük az anyagbiztosítási megállapodási rendszerünket, — a házhoz szállítást, a helyszíni fuvarvállalást a VOLÁN-Vállalattal közösen, — építési eszközök és gépek kölcsönzését, — a fa-, fém- és üveganyagok méretre vágását. A „Fészek” Áruház eredményes üzemeltetésének alapfeltétele, hogy az áruház profiljában érintett ipari, kereskedelmi és szolgáltató szervezetek koncentrálják a rendelkezésükre álló erőforrásaikat.