Marketing, 1986 (20. évfolyam, 1-6. szám)
1986 / 6. szám
nyugati piacon — s ezúttal a valóságos, a szó legeredetibb értelmében használt piacon — látta azt, hogy egymás melletti standokon almát árultak a kofák. Az egyik almakupac gyönyörű, fényes és hibátlan volt, valamint nagyon olcsó. A másik almahalomról látszott hogy sok lehet a gyümölcsökben a kukac, jól láthatóak voltak a kis lukacskák. Ez utóbbi alma mégis majd a duplájába került, ugyanis ezeket a gyümölcsöket nem permetezték, nem kezelték semmiféle vegyszerrel. S az ugye közismert, hogy a Helia-D alapanyaga természetes anyag, a napraforgó szárából nyerik. S hogy a természetes anyagok iránti igényt kielégítsék, a Helia Társaság már a kezdetben szerződésben kötötte ki a debreceni Hunyadi téesznek, hogy azokat a napraforgótáblákat, amelyekről az alapanyagot nyerik, semmifajta vegyszerrel nem kezelhetik. (Azt ugye természetesnek mondhatjuk, hogy ezért a termékért többet is fizet a Helia, noha a téesz a vegyszer költségeit megspórolja...) Adott tehát egy kiváló tulajdonságokat hordozó természetes anyagot használó kozmetikai termék, amelyet a világpiacon értékesíteni lehet. Jól ismert, hogy a kozmetikai iparban a terméknek gusztusos, szép körítésben kell megjelennie, ha sikert akar elérni. Majdhogynem azt mondhatjuk, hogy a külső megjelenés a legfontosabb. Olyannyira igaznak tűnik ez a megállapítás, hogy amikor beszélgetésünk során azt kérdeztem a termékmenedzsertől, hogy a magyar piacra miért nem másik, egyszerűbb — s olcsóbb — kivitelben hozták forgalomba a Helia-D sorozatot, azt a választ kaptam: ez nagyon rontaná a termék nemzetközi reményeit. Hogy ez a kérdésem egyáltalán elhangozhatott, annak persze sora van. A nemzetközi színvonalú terméket — amelyet a Biogal példaszerű gyorsasággal kezdett gyártani — valamibe bele kellett tenni. S ezt a valami volt talán a legnehezebb. Hogy jól értsük a dolgokat, idézzük fel a kezdetet. A Biogal jó üzletet remélve felkarolja a Helia-D ügyét. Átállítja néhány gépsorát — később európai szintű gyártósorokat is vásárol majd —, megbízza az egyik kutatóját, hogy vegye kézbe az ügyeket, legyen a termék — hiszen akkor még csak egyetlen krémről van szó — menedzsere, gyártásért felelőse, a háttéripar megszervezője. S Kristóf Jánosné és gárdája ott áll szinte mindenfajta tapasztalat nélkül, kezében egy reményteljes szerrel. . . Tudják, hogy világszínvonalat várnak tőlük, de ismerik a magyar csomagolóipar általános színvonalát, helyzetét is. Ezenkívül ismernek még néhány követelményt, például azt, hogy a Helia-D arckrémet fénytől védeni kell. Tipikusnak tartom, hogy ekkor — a kezdet kezdetén — még fel sem merült, hogy például az ezzel kapcsolatos munkálatokba be kellene vonni mondjuk egy formatervezőt, egy a csomagolástechnikában jártas szakembert. Ehelyett megkezdődött a Heliások egyfajta vándorlása, megpróbálták felfedezni a hazai piacot. A kezdet kezdetén szóba került, hogy például a porcelán jó anyag lenne, ám arról kiderült, hogy rettentően drága , ám, hogy ez az akkor felvetődött ötlet később megvalósult, azt bizonyítja, hogy nem is volt olyan botor, mint kezdetben látszott. Ősi, természetes anyag az üveg is — gondolták a keresgélők, több üveggyárral is tárgyaltak, de úgy tetszett, hogy nem lesz siker. Aztán a Tokodi Üveggyárban kiderült, hogy az ottani főmérnök diplomamunkája arról készült, miként lehet fekete üveget előállítani. Ez a tervezet régóta fiókban porosodott, mert kinek is kell fekete üveg? Szóval a tégely alapanyaga már megvolt. De milyen legyen a tégely formája? A lehető legegyszerűbb, kézbesimuló, csavaros tetejű — döntöttek a Heliások. Mi sem egyszerűbb — elvileg. Mert hát az üvegtégely teteje nem lehet üvegből, a többi között azért sem, mert a légmentes zárást nem lehetett volna biztosítani. Hát akkor legyen műanyag! A számtalan próbagyártás viszont azt bizonyította, hogy idehaza nincs olyan műanyag kupak, amelynek vagy a zárásával, vagy a festésével ne lenne gond. A próbálkozások sorában volt fémgőzöléses műanyagkupakra is próbagyártás, ez nagyon hamar lepattogzott. Végül megint a „szerencse” segített. Azért az idézőjel, mert a Politoys szövetkezetnek — amely ugye a bűvös kocka hosszabb időre való gyártására rendezkedett be — éppen az adott időszakban szabadult fel gyártási kapacitása. Az általuk használt Kresin alapanyag már tudta azt, amit a Heliások elvártak a kupaktól. Most, az újabb termékeket látva, bizony nem könnyű megállapítani, hogy a tégely és a kupak más-más anyagból van. Színük, tapintásuk ugyanis szinte teljesen azonos. Az első gondon tehát sikerrel túljutottak a Heliások, ám rögtön ott volt a másik papírcsomagolás. A csomagolóanyagnak a Kner Nyomda a mammutvállalata Magyarországon, így hát a sok sorban álló megrendelő mellett bizony nehezen lehetett csak kipréselni a nemzetközi versenyben is helytálló minőséget. Mint az a Magyar Nemzet egy 1985-ös őszi cikkéből kiderül: a debreceni cég üzletet kötött háttériparával, „olyat, amilyet más vállalatok eddig még nem nagyon. A Helia-D exportjára alapozva megosztják a devizacímzettséget, vagyis a Tokodi Üveggyárból érkező tégelyekért, a Kner Nyomdában készülő papír dobozért lényegében dollárral fizetnek.” Dehát ez már a sikerek utáni tudósítás. 1982-ben, az év vége felé ugyanis a Helia-D a magyarországi boltokba került a magyar viszonyokhoz képest kiemelkedő csomagolásban, ám még bőven akad fejleszteni való. S ahogy a Helia Társaság felismeri, hogy egyetlen krémmel csak nagyon rövid ideig élhet meg a piacon, ki kell tehát fejleszteni a Helia-D családot. Az 1982-es debütálás után, egy esztendővel később, az őszi BNV-n már bemutatják a testápolót és az arcteret, megint egy esztendővel később, az 1984-es őszi BNV-n már a propoliszos testápoló, a férfiaknak készült krém, valamint az elektrokozmetikai és masszázsampulla kerül kiállításra. S mert a BNV jó bemutatkozási időpont, 1985-ben ott „vezetik fel” a szem- és az ajaklánckrémet, a propoliszos junior krémet valamint a propoliszos kézápolót. S még ebben az esztendőben karácsonyi meglepetésként a boltokba kerül a Helia-D after shave, a tonik és az alkoholmentes tonik. Majd 1986 márciusában egy új hatóanyaggal készült Helia is bevezettetett, kukorica kivonatából készített lemosó és krém. Az új és még újabb termékeket, pontosabban azok külcsmét szemügyre véve megállapítható, hogy azok mindig csak egy kicsit, szinte csak észrevétlenül változtak. Amikor a krémek mellett megjelentek a lemosok, a tonikok, akkor a tégelyekével megegyező fekete színben megjelentek az üvegflakonok is. Ezt már Kövendi János formatervező készítette, jelezve azt is, hogy a Heliások mind inkább profikká váltak ebben is. S ahogy egyre bővül a termék skálája, egyre következetesebben érvényesültek azok az egyébként láthatatlan megkülönböztetések is, amelyek azonban tudatunk mélyén rögződnek, így például külön jelzése van a normál, a zsíros és a száraz bőrre ajánlott Heliáknak (a ragasztott korong színe más), a feketéből fehérbe átmenő dobozos Helia pedig a kukoricából készült termékeket különbözteti majd meg. A férfiaknak pedig nem csak a „for men” felirat szól, hanem a dohánybarna címke is, no meg az „after shave”-nél a fekete üveg nem fényes, hanem matt. S az 1986-os BNV-n azt is bejelentette a Helia Társaság, hogy karácsonyra babaápolási szereket, valamint újabb hatóanyagú, a tokaji aszút felhasználó Heliát hoznak forgalomba. A magyarországi páratlanul dinamikus felfutás mellett csak az alapkrémből évi egymillió háromszázezer tégelyt forgalmaznak — egyre nagyobb a nemzetközi érdeklődés a Helia-D termékek iránt külföldön is. Ami a kozmetikai ipar telítettségét, konkurenciaharcát tekintve nem kis siker. A piacra való betörés azonban nem könnyű: olcsóbb árral, bár ezt megtehetnék, nem érdemes próbálkozni, mert az olcsó termék a gyanús. Maradna a reklám, erre, bármilyen jól fut is a Heliának, nincs pénz. Marad az, hogy a termék lassan oson be a piacra, bizonyítja versenyképességét, s azt, hogy valóban nélkülözhetetlen. . . S persze vannak más irányú próbálkozások is, bár a vállalkozó nagy amerikai cég neve még „embargós”, de úgy tűnik, hogy az Egyesült Államokban nagy betörési lehetőség kínálkozik, ám a megfontolt becslések szerint a hatékony reklámkampányhoz 10 millió dollár szükségeltetik... így hát — ha három esztendővel később — valaki a Helia-D sztorival kíván majd foglalkozni, remélhető, hogy azt a címet adhatja cikkének: A Helia-D sztori tovább folytatódik. . . Murányi Gábor 489