Maros-Vidék, 1880 (10. évfolyam, 2-51. szám)
1880-01-08 / 2. szám
Visszaemlékezések Mentovichra. (Folytatás.) Z. Bodolla Gábor elhangzott szép beszéde után a nagy gyászmenet az ev. ref. sirkertbe kisérte boldogult,a hol Pap István Ilod éves bölcsész a következő beszédet tartotta sírja felett: Könyörülj rajtunk véghetetlen jóságu isten! Adj erőt e nagy csapás elviselésére! Adj! — hogy ne kételkedhessünk benned! — És adj erőt nekem, hogy mondhassam el hozzá utolsó szavaimat. Oh !hogy e szavaknak utolsóknak kell lenniök! Utolsóknak épen hozzád szeretve tisztelt tanárunk elfeledhetlen elnökünk! (S e szavak fájdalom, a mély fájdalom szavai!) És mit fájlaljunk benned legjobban: az embert, a költőt, a tudóst, a tanárt-e? Különbséget tenni nem lehet, mert mindenütt nagy voltál; az ifjúság is igy osztatlanul tisztelt, s igy maradsz emlékében örökké. — És benned az ifjúság egyik testülete, az önképző kör még többet sirat, mert azt halálod buzgó, fáradhatatlan, szeretett elnökétől fosztotta meg. Hosszas időn át össze voltál a körzel forrva, s büszkesége voltál annak. Szived melegével melegítetted fel tagjai keblét; lelked fennszárnyalásával tanitád repülni a még gyönge, tanulatlan szárnyakat. — Védszárnyaid alatt szépen fejlődött, virágzott a kör, s szellemed jövőjére is ki fog hatni. S ha úgy ragaszkodott hozzád, úgy szeretett, tisztelt mindenki, aki ismert, hogy ne ragaszkodott volna, hogy ne szeretett, hogy ne tisztelt volna a kör, mely legközelebb állott hozzád, mely legtöbbször hallgatá édes ajkaidról ama fennkölt ideákat, melyek nem engedik lelkünket a föld rögéhez tapadni, szivünket a mindennapi érdekek hitvány zsidójában a nemesebb hangokat elveszteni; amaz ideákat, melyek a szépért, jóért, igazért hevülni, lelkesül, tanítanak; amaz ideákat, melyek örökkévalók, mint a végetlenség, s végetlenek, mint az örökkévalóság, úgy van! Amaz ideák örökkévalók, s a mi sziveinkben is élni fognak. Oh! hadd éljenek is, s legyenek egy szent kapocs, mely minket ezután is összekössön, hogy ha a kör kebelében nem is üdvözölhetünk személyesen, érezzük lelked érintését, szellemed fuvallását, mely nemes eszméket költ, így lesz, mert „ki gyermekét szerette, Gondját sir el nem temette.“ S nem úgy tekintett téged minden ifjú, mint atyját; s nem atyja voltál az „önképző körnek? Igen, valódi atyja voltál; s gyermeki szívvel fogunk emlékeden csüngeni mindenha! De bár élni fogsz közöttünk, mi mégis siratunk tégad; az „Önképző kör“ hízva tovább több siratni valót talál benned; bár a feldera boruló sír nem választhat el minket tőled; szivünknek mindig legszebb érzelme lesz az az örök tisztelet, szeretet, mely eddig folyton feldobogtatá keblünket, s mely nem fog kialulni belőlünk; bár szereteted jótékony hatása nem fog megszűnni s te mindig velünk leszel, mégis mily lesújtó volt váratlan halálod! hisz még arra sem érkeztünk, hogy magunkat nélküled elgondoljuk, még csak képzeletünkben sem tudtuk ezt tenni; s hogy ne lett volna, midőn annyira a miénk voltál; miénk mert te oly szépen meg tudtad osztani nemes szivedet a család s az ifjúság között; mert hisz az ifjúság is a te családod volt, s a nagy családodnak az „önképző kör“ egyik legkedveltebb tagja. — És az ifjúságot a körért, és a kört az ifjúságért s családodért szeretted, s mindezzel az irodalomnak, a társadalomnak, emberiségnek szolgáltál, s a drága hazának, melynek magasztos szeretete dobogtató kebled! — Oh mily önzetlen voltál! Hogy mit vesztettünk benned, mit vesztett a kör; hogy mi voltál te nekünk, azt csak most érezzük igazán; érezzük, de kimondani nem tudjuk; nem csak a nagy fájdalom miatt, hanem mert a mi te voltál nekünk ,arra „nincs szó, nincsen képzet “ Igen, a mi veszteségünk oly nagy, hogy elhinni sem tudjuk, nem akarjuk. — Miként is? mikét, szokjunk azon gondolathoz, hogy többé nem látunk? Oh! e gondolat őrültekké tesz. — Hogyan higyjük el, hogy koporsód felett állunk,hogy a föld már-már kebelébe fogad? Hogyan higyjük el, hogy többé nem jelensz meg gyűléseinken, hogy felvillanyozzon örök ifjú lelked s kiapadhatlan humorod mindenkit már belépteddel? Hogyan higyjük el, hogy többé nem hallgatjuk ajkaidról szép tudományodat, melybe oly óvatosan tudtál belevezetni, mert magas tudományoddal le tudtál ereszkedni a legelemiebbekre, s a legnehezebbet könnyűnek feltüntetni, legszárazabbat vonzóvá, érdekessé tudtad tenni é vig kedélyeddel. Hogyan higyjük el, hogy nem fogod többé megpergetni szelid, de magasztos dalokra lantodat? — mely nem nagyon sokszor szólalt meg, de mindig csak tiszta, nemes érzést dalolt; nem mikor akartad, nem te pengeted, hanem mintegy magától zengett az. Ezért oly kedvesek, oly vonzók, oly hatásosak azok a dalok; lelkednek tükre mindegyik, annak a nemes, nagy léleknek mely „mint a hattyú tolla oly fehér, oly tiszta vert.“ — Te valódi költő voltál! És a költőt az „Önképző kör“ fájlalhatja leginkább, melynek az ifjakkal az irodalmi munkásságot kell megkedveltetni. Mennyire értettél ehez! Mily atyailag, mily kedvesen intettél erre, — hogy Megütközőleg nézett reám, én szégyenkedve hajlam le fejem. — Tégy le róla! — folytatá. — Mindenki nevetségesnek... Nem végezhette be, mivel én hevesen közbe szóltam. Midőn kissé lecsillapodtam, gyöngéden megfogá kezem, homlokon csókolt, miközben síhajtva mondá: — Szegény Ella sajnállak — s elhagyta a szobát. Egyedül maradtam, — de mégsem — velem maradt szerencsétlen szerelmem, s ez ciméraként üldözött. " A teremből hallatszott a lágy, mámoritó zene, '• a susogó uszályok, a férfi salonban vígan kártyáztak az urak, mig távolabb a buffetben az inasok pölő léptekkel szaladgáltak le s föl, ki-kizott egy rekedt férfi hangoa, a mint a csár ujrázta s kiabálta a czigányoknak: Hogy gy *• - -L kandeláber halvány világot vetett még hall arczomra, midőn Paulina unokahugom lé- Ella, Ella! mit morfondírozol? Nem haitit, milyen széles jó kedve van, ugyancsak Alauta Bt czigányoknak. Tehát ő volt, s e pillanatban oly kimondhatlan érzés fogott el, mely még soha ezelőtt. — Ő bizony csak képzeld, még engem is meghitt tánczra, hahaha, hallom hogy neked udvarol, oh kedvesem, hiszen ő nem hozzád való, hogy forgatja savó szinü szemeit, hidd el az egész megjelenés oly bárgyú, ügyetlen, és lábai! ne tudod azok kész propellerek, na de győződjél meg magad, vis á vis em leszesz a Quadriliban, mivel Balázsfalvi fog enyagirozni. E perczben belépett a kapitány s fölkért a négyesre. Gépileg követtem tánczosomat; ideálom már ott tépfergett a teremben, egy szánakozó tekintetet löveltem reá. (Folytatása következik.) Ő nem lehetett ellentállani, mily odaadással csüngöttél a körön,„mennyit tettél annak érdekében, annak emelésére (Folytatása következik.) A jég tündére. — Beszély. — Irta: Kerekes Sámuel. (Folytatás.) Kenesefy különösen a kezdő korcsolyázókkal szeretett évelődni. Ha igen merészen kezdett valaki a vékony pengéjű aczéltalpakra támaszkodni, mindjárt előállott az esély eshető nehéz körülményeivel; ha pedig félénken, mintegy tapogatózva indult el a kezdő a sikamlós talajon, akkor az „anyámasszony katonájaféle titulusokat szedte elő köznapi szótárából. Sokan meg is akartak neheztelni reá ezen túl őszinte modoráért, de a neheztelés rendesen csak az akaratnál maradott, mert Kenesefy a másik perczben már úgy el tudta boronálni a dolgot, hogy megint szent lett a békesség, s még őt hívták fel kalauznak a korcsolya-tanonczok. Fegyveres természete csaknem az időjárás szerint váltakozott. A nagy hideget nem szívelte, de a jó jégpálya miatt kívánta; enyhe időben nem is szerette az olvadékony jégháton piszmogni, de azért rendesen lement a pályatérre csupa megszokás, vagy szórakozásból, s ilyenkor egy-egy reflexiót maga is kockáztatott a pavilion állányáról a nedves jégfelülettel viaskodó korcsolyahősökre, kik között első helyen Jégtörő Mátyást kell megemlítenünk. „Matyis messze földön páratlanul állhatott a korcsolyázásban kifejlett ügyessége által. Érezte f a fölényét a jégmezőn, mely számára nem egy koszorút termett az elismerés legszebb virágaiból. Ha külső alakja, arcza szépsége is megfelelt volna korcsolyázási ügyességének, bizony veszedelmes egy hódító vállhatott volna belőle a fogékonyabb keblű női nemre nézve. De ezen nehezítő körülmények ellensúlyozták Matyi úr ellenállhatatlanságát, s akárhány gyengén korcsolyázó pályatársa könnyen elüthette rajta a párt udvarlási műtéte közepett. A gyorslábú fiatalság is rendesen képviselve volt a pályatéren. Ezek vitték a főszerepet a maga rendje szerint. A mamák önként származott mosollyal, a leányok mutatkozó jókedvvel, feltűnő szívességgel látszottak fogadni a már névvel, vagy társadalmi állással bíró fiatalságot. Ezes a dolgok természetes és következetes rendje szerint történik, mert úgy a mamáknak megvan a saját kötelmük, mint a leányoknak természetszerű hivatásuk. Valamint a jégsportnak megvan a maga saisonja, úgy ezen saisonnak is megvannak a maga sajátlagos követelményei. A november és deczemberi jégsaison már nem egy esetben képezett áthidalást a januári és februári farsanghoz, melyen keresztül sok boldog ifjú jutott el Hymen magasztos oltáráig. (Folytatása köv.) Tanügy. M.-Vásárhelytt, 1880. január 6. Maros-Vásárhely sz. kir. város tanügyi állapota hovatovább javulni látszik. A felekezeti tanintézetek a maguk autonómiájának védve alatt haladnak, míg a városi iskola a várostól várja istápját, a magán tanintézetek pedig a növendékek száma által vannak hivatva mind nagyobb és nagyobb alapot szerezni, hogy az anyagi kellékek összegyűjtése által, a szellemi mozgalom is üdvös lendületet nyerhessen. A lejárt ünnepek és szünnapok után ma már minden tanintézetünkben folyamatban van a tanítás. A téli közvizsgálatok január végén veszik kezdetüket. Idősorban részletesen is bemutatjuk a szerkesztőségünkhöz beküldendő közvizsgálati sorrendeket. Tanítóknak kitartó türelmet, tanítványoknak lankadatlan szorgalmat kívánunk a beállott újév- és szorgidőben! — Vajha minél nagyobb felvirágzásra juthatna tanügyünk, hogy a művelt külföld nyomdokait ezen tekintetben is követhetnek . Az iparos tanonczok taníttatása — több gátló körülmény miatt — a múlt évben igen közönyös pártolásra talált. Az őszi és téli hónapok minden oktatás nélkül jártak le. Decz. 26-án tartatott a városházában az első nagyobb értekezlet az iparos tanonczok oktatása ügyében, mely értekezletből egy felhívás bocsáttatott ki polgárságunkhoz, hogy az iparosok és tanonczok ezáltal értesítést nyerhessenek a tanítás elkezdéséről. Decz. 29-én egy szűkebb körű értekezleten a tanonczok beosztása lett elhatározva. Az 1880-ik január 4 én már felgyűltek a tanonczok a polgári iskola helyiségébe, hol — Filep Albert kir. tanfelügyelő személyes jelenlétében — a tanonczok számba vétettek és osztályoztatak. Három osztályzatban öt csoport alakult. Van két párhuzamos első osztály, az ev. ref. egyház szentmiklós utczai iskolájában Szekeres Elek és a Szent-Ferenczrendi szerzet elemi iskolájában pater Máté vezetése alatt, az előhaladott csoportot Szentgyörgyi István vezeti az ev. ref. egyház által adandó helyiségben, míg a legfejlettebb csoportban Gönczi János végzi a tanítást a polgári iskola helyiségében. A rajzot ipari szakok szerint Halmágyi Antal tanítja vasárnap d. e. 10 órakor a polgári iskola nagytermében. A rendes tanítás hetenként kétszer: pénteken d. u. 5-7- és