Maros-Vidék, 1880 (10. évfolyam, 2-51. szám)

1880-07-15 / 29. szám

29-ikszám­ú évfolyam. Maros-Vásárhelyit, 1880. julius 16. 0 'VJV j\rj\riArMJ\rjvw\r\rjKTArj\rJWW\r*n Hirdetések díja: 1 Egy h­á­romszor lussábozott S gariulo­id sor, vagy annak­­ térmértéke 5 kr. Bélyegdij minden beig­tatás­­ után 30 kr. í? Nyilttér soronként 25 kr.­­ A hirdetés- és nyílttéri­­ dijak 5 előre fizetendők. |­­jv\TA/\ej'J\rj\AA/'jv'j\/'j\sj\r jv jv./v./v j\s jv\fg­ QjVWA/ A/’AA/WWV' iA/W lA/VVAf li díját! 1 C frt — kr, ^ < Félévre...............1 frt — kr_ 1 1 Negyedévre . . . 1 frt 50 kr. | 1 Egyes számára 14 kr. | GvnAnA/vywv jusrjvjwv .n­jwv/wvjva Tordamenye és Maros-Vásárhely sz. kir. város társadalmi, közmivelődési, közgazdasági, közigazgatási érdekeit képviselő szépirodalmi közlöny. Megjelenik minden csütörtökön. Szerkesztői szállás : Iskola (t­yúkszer) utcza 24t©. számú háznál. A lap szellemi részét illető küldemények a szerkesztőséghez, pénzkü­ldemények a­ kiadóhivatalhoz bérmentve küldendők. Kiadóhivatal: a róm. kath. leányiskola könyövnyom.OLájá­bak­. (Szent-György-utcza 1070 sz. a )­­ Előfizetés 1 Egész évre . . . Előfizetési fölhívás a „ Mar­os- Vit­ére“ Maros-Tor­damegye és Maros-Vásárhely szab. kir. város társadalmi, közmivelődési, közgazda­­sági, közigazgatási érdekeit képviselő szépiro­dalmi közlöny 1880. évi X-ik évfolyamának második felére. Előfizetési díj: Félévre...................3 frt. Negyedévre .... 1 frt 50 kr. Az előfizetési pénzeket kérjük t. Csíki Lajos, úr könyvkereskedésébe vagy lapunk ki­­adóhivatalába küldeni. Még egyszer a Bem-szobor kér­déséhez! Maros-Vásárhely tt, 1880. jun. 14-én. A „Maros-Vidék“ idei 26. és 28-dik számaiban tett észrevételük kiegészítéséül álljanak itt a következő sorok. A Bem-szobor bizottság határozatát már nem változtatja meg, minthogy min­den oldalról meg lett vitatva a kérdés s csak azután lépett érvényre a határozat. A történelmi igazságnak igaz, hogy látszatilag eleget kívánnánk tenni, ha a piski-híd, Nagy-Szeben, vagy Gálfalva felé fordíthatnék arczczal a merész és rettent­­h­etlen fővezért, hogy látcsövével mintegy szemlélje dicsőségének kiválóbb csatahe­lyeit; de ekkor sem tudhatnék mindenik főcsatatérnek kiszolgáltatni az igazságot s nem felelhetnénk meg a különböző vidé­kek kívánalmainak. Jól­­ emlékezhetünk, hogy Maros-Vásárhely több nevezetes csa­tahellyel szemben lett a szobor helyéül kiszemelve és megállapítva, s minthogy városunk­­egyik mentőjét, üdvözölhető a derék Bem tábornokban, minden egyéb in­dokot mellőzve, már ez is elég volna arra nézve, hogy a városház, mint a város köz­pontja, legyen irányadója a szobor hely­zetének. Az aesthetikai háttér felhozatalában igaza van Dixi-nek, de a megelőző indok, valamint a főtér alsó részének is kilátásba helyezett szépítése és kiépíttetése évtize­dek, vagy századok múlva a kellő háttért is megszerezheti, hiszen m­a már­is vannak oly díszes épületek a Deák-Ferencz-negyed alsó részében is, melyek a főtér felső ré­szében is ugyancsak számot tennének. Ezeken kívül nem kell felednünk, hogy Bem nemcsak magyar, hanem lengyel sza­badsághős is volt, ki hazája elnyomóját látta a zsarnok Oroszhonban, s ha látcsö­vét a tyrannismus hazája felé fordítja, nem­csak költői, de lélektani igazságszolgálta­tást is találhatunk ezen positióban, mely szintén a Bem-szobor bizottság már ismer­tetett határozata mellett argumentál. Mindenesetre nagy köszönettel tarto­zunk Dixi-nek, hogy figyelemreméltó szép közleménye által az eszmecserére alkalmat nyújtott. A különböző vélemények, felfogá­sok és észrevételek legalkalmasabbak arra nézve, hogy azoknak megvitatása által a kérdés lehetőleg a legsikeresebb megoldást nyerjen. Részünkről újólag is a határozat mel­lett szavazunk. Szerkesztő. In.d.a.li G-l-u-la, sírj­ázzál. Sorsüldözött költő, korán elhunyt barát. Egy pályatársadnak halld meg sírd szavát: Minden könycsepp igaz, mit érted hallatok! boldogtalan valál; lásd, én is az vagyok ! Nyomor, bú, szenvedés hervasztja éltemet, Kétségb­ese­s fog el hazám sorsa felett. Szeretek lángolón: gúny, seb a jutalom — Szólj, ad-e pihenést a hideg sirhalom ? A föld alatt lel-e a szív enyhületet? Megnyugszik-e, ki, mint te, annyit szenvedett ? * Szólj, hadd kövesselek, ott lenn gyógyír ha van, S követni fog velem ezer boldogtalan. („Függetlenség.“) Fésa Lajos: Izze Lali G­y­u­la emn­lék­ezete. Tiz éve telt, hogy megismerkedénk, Sok szép időt élt át kicsiny körünk, Emlékezetnek tiszta tükrinél A mult képében még gyönyörködünk. De hol van egy, hol van kedvelt Gyulánk, Költői lelke hol és merre száll?! Szemünk világa hasztalan keres Elsöpre már az átkos sorsviszály. . . Mint lepke szállong a hir­es mezőn, Épp úgy csapongott játszi szellemed... Ki hitte volna, hogy a sorsszeszély Már ily korán a sírba eltemet? A könnyű vér és a szilaj kedély Legyőzte benned ész hideg szavát. . . Megcsalt szerelmed, lelki küzködés Ütött szivedben végzetes tanyát. . . Miként a villám jött egy gondolat. . . Nemtőül hívtad a rideg halált. . . Nem gondolod meg, hogy e gondolat Sebző nyilával hány szivet talált! . . Öreg szülő, testvér, rokon, barát, Jó ismerős könyez sorsod felett . . . — Szegény barátom! Álmodj csendesen! Szivem megőrzi hű emlékedet! — Kerekes Sámuel. T©o®Hika Hilda ®!EaÍl®]k®2í©1Le. Irta ős elmondotta : Uén­árt József, ta­rtár. (Folytatás.) Voce­lka Ede: született Csehországban, Mnichoviczben, Prága vidékének egyik kisebb vá­roskájában, népes családnak volt egyik ifjabb tagja, születési évét biztos adatok hiányában 1820. és 24. évek közé tehetjük. Úgy vagyunk vele, mint a régibb és újabb kor annyi költő, iró és művész­szel volt, kiket kortársaik, mig köztük voltak bá­multak, szerettek, s csak mikor elvesztették ju­tott eszükbe kérdezni, de hát ki is volt ő, mikor számunkhoz a „Bem-Album“ előfizetési fölhívását mellékeltük. Az­ erdő tündére, — Ring Miksa után: Fekete Károly. — I. (Folytatás.) Rokonaim körében egy hét a legkellemeseb­ben telt el. Nagy bártyám a legszeretetreméltóbb házigazda, nagynéném pedig igen gyöngéd és fe­lette mivelt nő volt, a­kin mindjárt meglátszott ugyan, hogy hosszasabb ideig tartózkodott az ud­varnál, de a nélkül ez által szive és gondolkozás módja hátrányt szenvedett volna. Unokanővéreim­mel rövid idő alatt a legbarátságosabb viszonyba léptem és a társaság is, a­melyben hiány itten egyáltalában nem volt, nagyon megnyerte tetszé­semet. Mulatság, szórakozás, annyira bőviben volt, hogy unatkozásra még idő sem jutott. Naponta fogadtunk vagy tettünk látogatásokat és kisebb kirándulásokat, melyekre a megragadó vidék és a kellemes szomszédság elég alkalmat nyújtott. Ily módon felségesen mulattunk, nevettünk, tréfálóz­­tunk, karikákat dobáltunk, zálogosdit játszottunk és csolnakáztunk, szóval minden kigondolhatót megtettünk, melylyel falun mulatni szoktak. Nap-nap után telt és unoka nővéreim naponta jobban megtetszettek, jóllehet nem mondhattam, hogy egyik vagy másikba szerelmes lettem. Az idősebbik Berta igen érdekes barna szépség, szel­lemes és élezés; az ifjabbik Adeleide, gyöngéd szőke hajadon, ki önkéntelenül Heine gyönyörű dalát juttatá eszembe: „Olyan vagy mint a rózsa; ártatlan, bájoló!“ Mindezek daczára mindkettőjük iránt csak testvéri szeretettel viseltettem, melyet — úgy látszott — hasonlóval viszonoztak. Talán, hogy közeli rokonok voltunk és egymást mindennap láttuk akadályozó, hogy szeretetünk egy hatalma­sabb érzéssé fejlődjék. Aztán szép húgaim közül az udvarlók sem hiányoztak, ez azonban keblem­ben irigységet vagy féltékenységet nem keltött fel. Unoka­testvéreim számos barátnőivel ismer­kedtem meg, de szívemet egy se kötötte le, habár köztük nem egy valóban hódító szépség volt, kik más körülmények között nagyon is veszélyesek lehettek volna reám nézve. A szép ismeretlen nő képe folyton előttem lebegett, az erdő tündére éreztette velem varázs

Next