Matrikula, 2021 (11. évfolyam, 1. szám)
2021 / 1. szám - Szabó Előd: Belterjesség vagy endogámia?
azt mutatja, hogy ezek az azonos vezetéknevű családok sokszor távolabbi, vagy éppen meg sem határozható rokonsági fokon állnak egymással és a település más családnevű lakói is közelebbi rokonai, mint ők. Ennek oka, hogy az akár 500- 600 évvel ezelőtti közös ős már nyilván jóval az anyakönyvezés kezdete előtt helyben élt és ágaik sokkal jobban eltávolodtak egymástól, mint az egyébként családnévből ránézésre nem felfedhető esetleges leányági rokonaitól. Tehát nem feltétlen azok egymás legközelebbi rokonai, akik azonos vezetéknevet viselnek. Továbblépve: a korabeli személyekre, családokra nem adathalmazként kellene gondolnunk, hanem ugyanolyan gondolkodó és felelősségteljes emberekként, mint mi, a leszármazottaik vagyunk. A korbeli házasságok sem úgy köttettek, mint a kémiában az összerázott kémcsőben létrejövő véletlenszerű kötések, inkább csak olyan kapcsolódások jöttek létre, amelyek összeillettek. Őseinket nem zavarta meg a hasonló vezetéknév, hiszen ők nem családfát kutattak, hanem tudták, tudatában voltak annak, kinek kije az illető. Csupán a „nagy számok törvénye alapján” nem házasodott össze két közeli rokon, mondván, hogy már elfogytak a távolabbi rokonok. Természetesen ők maguk is hozzájárultak a legendák ébresztéséhez, hiszen akár a vásárokban, rokon látogatáskor a szomszéd falvakban biztosan szívesen beszéltek úgy falujukról, mint ahogy ma is, hogy tudniillik „nálunk mindenkit így hívnak”, „a fél falu az”, „nálunk mindenki rokona mindenkinek”. Ezek a „népetimológiásan” túlzó, félig-meddig vicces, ám inkább büszke és a nemzetségi összetartozásra célzó kijelentések addig voltak egészségesek, amíg nem terelődtek át negatív irányba, a belterjesség, a betegségek és sajnos sokak szemében ennél súlyosabb vádak irányába... Fenti példából látható tehát, hogy az emberi (népi) túlzás alapjáraton két-háromszoros, minden rossz szándék nélkül is - és ez igaz lehet az élet más területére is. Házasságok ugyan előfordulnak első unokatestvértől kezdve minden fokú rokonságig. De még egy elszigetelt helyen sem voltak kénytelenek, vagy kötelesek rokonokkal házasodni, ha nem akartak, vagy nem kényszerítették őket, vagy nem volt rá jó okuk. A Szatmár megyei Nagyecseden sincsen extrém rokonházasságok sorozata, pedig ott aztán a rengeteg azonos névből és a korabeli Ecsedi láp miatti elzártságból egyből erre gondolhatnánk. A gyermekhalandóságot is gondolták már az ! Itt említenék meg egy másik legendát, miszerint régen hetedíziglen ismerték a rokonságot. A bűvös hetes számból is látszik, hogy ez egy ezotériába hajló hiedelem és a „régen minden jobb volt” típusú legendák része. Valóban voltak, akik, ha nem is tudták, de dokumentálva volt a családban a leszármazás. Általánosságban ez ugyan úgy nem igaz, ahogy ma sem. Már viszonylag késői példa ugyan, de valamit elárulhatnak a korabeli állapotról az 1900-as évek eleji állami anyakönyvek, ahol sok esetben a saját nagyszülei nevére sem emlékszik a bejelentő. A legszerencsésebb esetben is átlagosan 3-5 generációról tudnak adatot (nevet) mondani a leszármazók és ezek közt is előfordulnak hibás berögzülések, korabeli félreértések okozta torzulások. Példa extrém névazonosságra Nagyecseden Három különböző azonos nevű család gyermekei majdnem mind ugyanazon a napon születnek. Matrikula sorszám gyermek apa kora anya koraházszárk 1906.08.07 117 BuLyáki Sándor BuLyáki Gergely ref 42 Tarcsa Róza ref 31 253 1906.08.04 118 Bulyáki Piroska BuLyáki Gergely ref 26 Tarcsa Róza ref 19 307 1906.08.07 121 BuLyáki ErzsébetBulyáki Gergely ref 37 Tarcsa Róza ref 37_112y