Medgyesi Ujság, 1906 (2. évfolyam, 1-51. szám)
1906-01-01 / 1. szám
XM. évfolyam. X. Szám. ■ Megjelenik mindenvasárnap. Főszerkesztő: Ny. Csiky 'Wy. Főmunkatárs : Tutsek LipótA'' Felelős szerkesztő: Hihály Bertalan. Medgyes, 1906. január 1. Sízerkesztőség és kiadóhivatal : Medgyes, Hosszú-utca 20. szám. — Hová a lap szellemi részét illető közlemények és előfizetési dijak intézendők. — Kéziratok nem adatnak vissza.— Névtelenül beküldött cikkek figyelembe nem vétetnek. Belső munkatárs : Schönberger Jenő. — Előfizetési ára II: Negyedévre 1 korona. — Egyes szám 10 fillér. — Hivatalos hirdetések 100 szóig 4 korona, azonfelül minden 100 szó 2 kor. — Magánhirdetések megegyezés szerint. — Nyilt tér soronként 40 fillér. — Az újév kezdetén. Medgyes, 1905. dec 31. A világ nagy, lázas munkája újra kezdődik. Mert az alkotni, a teremteni vágyás kiolthatatlan szomja már emberi mivoltunkban ott lakozik. És ez a vágy adja meg az erőt a sokszor óriási küzdelmekhez, melyekkel kitartóan mindenkor eredményeket értek el. Az újév harangjának csengése belezúg a mi füleinkbe is. Belesúg, hív, buzdít a munkára és fantaztikus, csábító képekben tárja elénk a jövőke jövőt, melynek egyedüli ára: a közös munka. Amelynek jutalma az egyénekre kiható, megnyugtató jólét. — Szoros, elválaszthatatlan ok és okozat e kettő. A fáradtságot követnie kell a jutalomnak! Erről a közös munkáról kell szólani pár szót. Vagy nem is inkább szólani, hanem buzdítani erre. Megdönthetetlen, igaz érvekkel, kézzel fogható bizonyítékokkal. A melyek lerontsák a közöny kéregfalát és érzékeny szövettel borítsák be lelkünket. És ezen keresztül kell, hogy hatoljon őszinte szavunk, melynek minden betűje visszhangzik a céltól, hogy erős, ellenálló, életképesebb társadalmat alkossunk. Ha széjjel nézünk és egyéni munkásságunk gyümölcsét keressük, vajmi keveset találunk abból. Nem találjuk meg azt, ami lékünk gyönyörűségére szolgálna, ami elégedetté tehetne . . Nem vád képűn írjuk ezt ide, mert vádunk senkit mi találhat. Hanem meg akarjuk törni azt a közönyt, amely egyedüli oka volt társadalmunk elzárkózottságának a társas élettől. Amely társadalmi intézményeinket, egyleti életünket, mindent mi boldoggá tehet egy vidéki inteligenciát — egyaránt sújtott. Ennek a megszüntetése volt lapunk indításának is egyik célja. Uj életet kelteni a lelkikbe, fogékonnyá tenni közönségünk lelkét mindaz iránt, azait eddig észre sem vett, amit eddig mellőzött. Hiszen ha nem is olyani vágyszabásu az, amit mi társadalmilag produi í íXÁ. l_tJ. "b UI.Á4. LLíxií . lXcjjULAj |C*ci5jjjk közös együttműködéssel, amit feltétlenül ki kell fejtenünk úgy az összeseg, mint a saját, az egyesek érdekében. Számtalan példa tárul szemünk elé nap nap után, amelyek fényes bizonyítékai az egy testben működő, öszpontosult eliteknek, az egygyé azonosult gondolatoknak. Ahol egy szív, egy lélekké olvad ezrek érzése, ahol háttérbe szorul minden egyéni érdek a közjó javára. És ezek az egészséges társadalmak, ezek azok, amik a mi osztályunkat boldogítani bírják. Amik kedvessé és kívánatossá teszik az életet, melynek rögös útjain oly sok verejtékkel haladunk. Örömökre, a legszerényebb élvezetekre pedig szükségünk van, mert csak így nem csüggedünk, csak így meríthetünk kitartást. Ha kínlódásunknak ily irányú következményei is vannak. Tömörüljünk. Tömörülésünket segítsék elő az erre hivatott vezetők, s ha közös akarattal, egy érzéssel sorakozunk a kibontott zászló alá, — kétségtelen az eredmény. És ha újra eljön, ha újra eltelik egy év, nem találjuk üresen lapjait. — Lesznek emlékeink, talán maradandó hasznos eredmények, amelyeket együtt hoztunk össze, együtt értük el. S amelynek luindzíji örömét elégedett szívvel éltük át. i ra * iú Kői! ( V 'i 9 Jubileum. Az asszonyomhoz mentem, mint naponkint rendesen. Ott pihentek meg a túlfeszült idegeim és a folyton működő, dolgozó fantáziám. Ott éreztem igazán, hogy mi az élet. És hogy van ennek a nyomorult senyvesztő életnek egy-egy olyan pillanata, amely kárpótol, testet-lelket egyaránt enyhít. Az asszonynak szokatlanul csillogott a szeme és az arcán a markáns képe annak az örömnek, amely nem oly gyorsan múlik el és megrögződve születik. Mintegy belefészkeli magát az arc szövetes testébe és ott mosolyog, ott játszik órákon át. Amint meglátott, felkacagott. Ahogy mondani szokás jóizűen, még a könyv is kicsordult bele. Természetesnek találtam, hogy én is hasonló nevetéssel válaszoljak és határozottan ingert is éreztem arra. Tehát én is nevetni kezdtem. Ö még jobban s e közben a tükör elé vonszolt. Ekkor már négyarc, négy száj és nyolc szem nevetett hatalmasan. Ö a rózsaszínű ujjával az arcomra mutatott, ahol egy vörös festékes pacni díszlet. — Ez az hát? — szóltam. No, hogy az én nevetésem se legyen oktalan, nesze neked is. Azzal megöleltem, hozzákentem arcomat az övéhez s a pacni decoratio jelleget öltött; az ő, az én arcomon egyaránt. Valami állatfélét ábrázolt ezer lábbal. A nevetési jelenetet befejeztük volna. — Most pedig jöjjön a kis uram, kezdte, súgok neki valami. Ráérünk lemosni a festéket. Leültem egy karszékbe, ő az ölembe. Átfogtam a nyúlánk, puha testét és a szájához nyomtam a fülemet. Szóltam: — No most súghatsz. — Hát először is tudja, milyen nap van ma ? — Február ötödike, förtelmes nap, keveset tudtam dolgozni, azt is rosszul. Azért is jöttem olyan korán. Lehúzta ujjáról a gyűrűt s a szemem elé tartotta. — Mi van ebbe vésve? — A mult évi február ötödike, feleltem. Olyan hangon, mint hajdan az iskolába, mikor a házunkhoz járatos tanár kérdésével a feleletet is számba adta. — Tovább, tovább, sürgetett. Igenis, február ötödike. Egy történelmi nevezetességű nap. Ekkor indított hóditó hadjáratott Kemenes festő a maga édes ajkai ellen. És győzött. Győzött a heves ellenállás dacára is. Diadallal leigázta a dacos ellenállást és kevéssel rá a legyőzött térdenállva kért kegyelmet . . . — És . . . — És ekkor a festő nem kegyelmezett, követelte a jussát, az elengedhetetlen hadisarcot. — Nem így volt, hanem mindegy. A fő, hogy ma ennek a napnak va az évfordulója. — Igen. Maga azért örvend és tervez is valamit. — Egy kis jubileumot ... Az egyéves kitartása megérdemli, hogy épen ma kirúgjunk a hámból. — Te kis merénylő . . . Még mondtam valamit, de magam sem tudom mit. Mert a csókjaim megakadályoztak az érthető beszédben. Ő felkiáltott: — Minek most ez a komédia, várj estig- A vagyonkezelés politikája. ii. A községi háztartás alapelvei. A község háztartásainak technikája abban áll: a lakosság minél kevesebb, és a vagyon aránylagos megterhelésével, minél